Ebben a rövid írásban – amint erre a címe is utal -, a különböző szövetségek Isten törvényéhez való viszonyát vizsgáljuk meg. Ennek szükségét mi sem mutatja jobban, mint az a sajnálatos tény, hogy a fősodratú keresztény egyházakban bevett álláspont szerint a törvény tette elégtelenné az Ószövetséget, s Isten a törvény általi gyengesége miatt vetett véget annak a szövetségnek. E körökben Izrael elbukásának oka a törvény volt, Krisztus pedig azért jött el, hogy a véráldozata által hatályon kívül helyezte a törvényt, felszabadítson bennünket annak megtartásától és átkától, egy a réginél jobb, az Újszövetség keretein belül. Ezen okoknál fogva az említett körökben kimondottan károsnak nyilvánítják a törvény követését, mert az „elveszi a fókuszt Krisztusról és megrontja a vele való bennfentes kapcsolatot, mert visszavezet a törvényhez és átkot von maga után.” Így aztán a törvény megtartása a keresztény hit összeegyeztethetetlen ellentéteként van számon tartva. Ez a törvényhez való zsigerien negatív hozzáállás a legjellemzőbb jegye a nyugati keresztény világnak, tartozzanak akár a katolikus egyházhoz, akár protestáns egyházhoz, illetve ennek megszámlálhatatlan alágaihoz.

forrás: www.churchofgod.hu

A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatások vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A forrás nevét, címét fel kell tüntetni.
Ár nem számítható fel érte.

A SZÖVETSÉGEK ÉS A TÖRVÉNY

A névleges és aposztata kereszténység szembeállítja egymással a törvényt és a kegyelmet. Értelmezésük szerint az Ószövetséget a törvény tette elégtelenné, s ez a probléma a kegyelem által lett végleg orvosolva. Eszerint a vélemény szerint, mivel a kegyelem erősebb a törvénynél, így semmissé teszi azt. A Szentírás viszont egy teljesen más okot nevez meg problémaként: az ember törvényhez való hozzáállását, a hústest erőtlenségét (Róm. 8:7). Nem a törvénnyel, mint az igazságosság mércéjével volt a baj, hanem az ember hiányossága tette „rosszá”, vagy elégtelenné az Ószövetséget. A kegyelem, – ami valójában a korábbi törvényszegések elengedése – pedig lehetővé teszi a megtérést, s azt is, hogy úgy tekintsünk a bűnre, ahogyan Isten tekint rá, de ezeken felül még azt is, hogy a tőle kapott új természettel és erővel képesek legyünk megfelelni az elvárásainak.

Az Ószövetség és a törvény

Mi okozta Izrael elbukását? Mi erre a pontos bibliai válasz? Nos, a Héberekhez írt levél részletesen taglalja az Ó és Új szövetségek közötti különbséget, s valóban az újat egy messze jobb szövetségnek nyilvánítja, azonban koránt sem azon okoknál fogva, mint amit a névleges kereszténység vél erről. A Szentírás ugyanis nem a törvényt okolja, hanem az izraeliták ahhoz való hozzáállását! Vagyis, a téves nézetekkel ellenben nem a törvénnyel volt probléma, hanem az emberekkel. Ez pedig ég és föld különbség. Az Ószövetség valóban nem volt kifogástalan:

Héberek 8:7 7 Ha ugyanis az első (szövetség) kifogástalan lett volna, nem volna szükség a másodikra.

Róma 9:31-32 31 A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére. 32 Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni.

Ha megfigyeljük, a szövetség van kifogásolhatónak minősítve, nem pedig a törvény. Mi által volt kifogásolható? Talán a törvény miatt, mint azt sokan vélik? NEM. Az Írás erre is megadja a pontos választ: nem, az Ószövetség nem a törvény miatt volt kifogásolható, hanem azért, mert a bukott emberi természet, az elbukott állapotában képtelen volt és képtelen ma is alávetni magát a szövetségen belül elvárásként megadott törvénynek! Így volt ez már a törvény megadásának idején, amint Mózes is megmondta:

5Mózes 29:4 De nem adott az Úr néktek szívet, hogy jól értsetek, szemeket, hogy lássatok, és füleket, hogy halljatok, mind e mai napig.

Isten kihozta Izraelt Egyiptomból, vagy jelképesen „a bűn világából”, ám nem vette ki a bűnt az Izraelitákból (és természetesen a pogányokból sem). Amikor tehát szövetségre lépett Izraellel, olyan embereknek adta meg a törvényét egy szövetség keretein belül, akik természetüknél fogva képtelenek voltak azokat a törvényeket betartani, s még kevésbé bensőleg is azonosulni azzal:

Róma 8:7 Mert a hús [test] gondolata [vágya] ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is képes rá.

Aki képtelen betölteni a törvényt, az a legjobb esetben is csak a betű, a leírt követelmények betartására törekedhet, tegyük hozzá, hiábavalóan. Izrael pontosan ezt tette:

Róma 9: 31 A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére.

Héberek 4:2 Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség örömhíre, mint őhozzájuk [Izraelhez]; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás [törvény], mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták.

Isten a törvényen keresztül részletesen és alaposan felfedte előttük azt, hogy mi a bűn, de – egy kevés választott egyéntől eltekintve – nem újította meg a szívüket, nem változtatta meg a bukott természetüket, ami csak a Felkent Jahósua halálának áldozata által lehetséges. Ahogy Pál fogalmaz, „a bűn megismerésének a törvény az alapja” (Róm. 3:20), amit, mint Nevelő, vagy tanítómesterként kaptak meg (Gal. 3:24). Azért, hogy az ígért Mag eljöveteléig se maradjanak magukra, akiket Isten, mint nép magáévá fogadott. E szövetség keretein belül a törvény betűje szerint éltek, betartása azt jelentette, hogy a bűnös embernek el kellett fojtania magában a bűnös vágyakat, s ha ezt megfelelően megtette, akkor – mintegy jussként – megfelelő fizikai, vagy anyagi áldásokat kapott jutalmul (5Móz. 28:1-14). Értelemszerűen a törvény megszegése pedig átkokat vont maga után (5Móz. 28:15-68). Röviden szólva, az alapvetően bűnös természetű embernek uralnia kellett a maga bűnös hajlamait a saját erejénél fogva, a leírt betű szerint. Nem is csoda, hogy a jutalma mintegy bérként jött és így ez a rendszer nem is vezetett megigazuláshoz és üdvösséghez. Csakhogy a törvény megismerése a testi emberben nem azt eredményezte, hogy meg akarjon felelni az elvárásoknak, hanem éppen az ellenkezőjét váltotta ki belőlük: „A testi emberként élőkben a törvény felgerjesztette a bűnös szenvedélyeket,” a tiltás vonzóvá tette a bűnt, a bűn viszont megöli az embert (Róm. 7:5-11)! Magyarán, a törvény fokozta a bűn iránti vágyat, ami pedig büntetést vont maga után, s így a törvény, büntetésre szolgált alkalmat (Róm. 4:15). Mindazonáltal, NEM a törvény volt a hibás, nem az okozta a vesztünket, ami jó, hanem az, hogy a bukott természetű ember képtelen a jóval élni. A félreértés elkerülése végett Pál nyomatékosítja, hogy „a törvény természetesen szent, a parancs is szent, igaz és jó”(Róm. 7:12), s így ne abban keressük a hibát, NEM az okozta a halálunkat, ami jó, hanem éppen a törvény megszegése, a bűn volt az, ami megmutatta halált okozó jellegét, miután engedetlenségre szította a testi embert és vágyait (Róm. 7:13). Micsoda nyomorult állapot!

Izrael számára jól hangzott a szövetség, örömmel meg is kötötték, ám Isten tisztában volt azzal, hogy ez a buzgalom nem lesz túl maradandó:

5Mózes 5:29 Vajha így maradna az ő szívük, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő gyermekeiknek mindörökké!

Az eddigi idézetek rámutatnak, hogy NEM a törvény volt a probléma, NEM a törvény okozta Izrael vesztét, hanem az izraeliták törvényhez való hozzáállása, a természetükből fakadó törvény iránti engedetlenség, ami egy egyetemes emberi probléma. Igazságos törvények adattak át a nem igazszívű emberek számára. Miután láttuk, hogy mi volt az Ószövetségben kifogásolható, lássuk Isten megoldását az emberi természet problémájára.

Héberek 8:7 7 Ha ugyanis az első (szövetség) kifogástalan lett volna, nem volna szükség a másodikra. 8Így feddte meg őket ugyanis: Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, s új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával. 9Nem olyan szövetségre, mint amilyet atyáitokkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogtam és kivezettem őket Egyiptom földjéről. De mivel nem tartották meg a szövetséget, én sem törődöm velük – mondja az Úr. 10 Ez lesz a szövetség, amelyet ama napok után Izrael házával kötök majd – mondja az Úr. Elméjükbe vésem és szívükbe írom törvényemet. Istenük leszek és ők a népem lesznek. 11Akkor majd senkinek sem kell társát vagy testvérét tanítania: Ismerd meg az Urat! Hiszen mindenki ismerni fog a legkisebbtől a legnagyobbig. 12Irgalmas leszek bűneik iránt, és vétkükre többé nem emlékezem. 13Ha tehát itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez.

Annyit jegyezzünk meg, hogy habár az üzenet Izrael és Júda házaihoz szól, ez érvényes azokra a pogányokra is, akik az Újszövetség felvételével be lettek oltva az Olajfába, s egyé lettek téve Izrael hithű választottaival, egy új szent nemzetet alkotva, amely már nem a betűnek kíván megfelelni, hanem szellemben és igazságban imádja Istent és szívébe, nem kőtáblákra íratott fel a törvény és hittel reagál arra. Az Írásban Isten rámutat arra, hogy a kegyelemből fakadó hit által nem elvetjük a törvényt, hanem beteljesítjük azt. A törvény így teljesedik be, amint azt számos további prófécia is előjelezte:

Jeremiás 31:31-33 31 Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. 32 De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam – mondja az Úr. 33 Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensőjükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom.

Ezékiel 36:26-27 26 Új szívet adok nektek és új szellemet oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. 27Az én [szent] szellememet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek, és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok.

Isten nem eltörli a törvényt, nem alapít egy teljesen más, vagy új erkölcsiséget, hanem az embert teszi képessé arra, hogy meg tudjon felelni az eredetileg meghatározott szent, igaz és jó törvénynek.

Egy csekély számú választottól eltekintve, pontosan az a Szellem és az a hit hiányzott Izraelből, ami természetük részévé tette volna a törvényt és erőt adott volna a betöltésére:

Róma 9:30-33 30 Mit szóljunk ehhez? A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitből igazultak meg. 31 A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére. 32Vajon miért? Mert nem hittel, hanem tettekkel igyekezett teljesíteni. Megbotlottak a botlás kövében, 33 amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.

Róma 10:3 Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval [a betű önerőből való beteljesítésével] próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak.

Mivel Izrael egésze nem részesült abban a természetfeletti erőben, ami által bensőleg megtisztulva szívből tölthették volna be a törvény elvárásait, így maradt az erőtlen és elégtelen testi próbálkozás.

Az Újszövetség és a törvény

Az Ószövetségben megígért Újszövetség által egy új, isteni természettel ruházódhat fel az ember. Mint a neve is mutatja, itt is egy Szövetségről van szó, ami az egyén és az Isten között köttetik meg. Ebbe a szövetségbe való belépésnek van egy előfeltétele:

Ap.Csel. 2:38 Térjetek meg [jussatok más felismerésre], és merítkezzetek be mindannyian Jahósua a Felkent nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát.

Amint itt láthatjuk az Újszövetség megkötésének előfeltétele a megtérés, illetve annak a felismerése, hogy a bűnt el kell hagyni. Mitől kell hát megtérni? Természetesen a bűnöktől, de mi minősül bűnnek? A bibliai válasz: „Aki bűnt követ el, az a törvényt rontja meg, a bűn ugyanis törvényszegés.” (1Jn. 4:3). A megtérés tehát azt jelenti, hogy fel kell hagyni a törvényszegéssel! A bűnök megbocsátását Jahósua véráldozata tette lehetővé. Az őszinte megtérést [törvényszegéstől való elfordulást] pedig annak megpecsételése, a bemerítkezés követi, aminek alkalmával megkapjuk a Szent Szellem ajándékát. Pál apostol rámutat ennek a rítusnak az óriási jelentőségére:

Róma 6:3-7 3 Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban alámerítkezünk, az ő halálába merítkezünk be? A bemerítéskor ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként a Felkent az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is. Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek. Aki így meghalt, megszabadult a bűntől. 8Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.

A bemerítkezéssel szimbolikusan halálra adjuk, eltemetjük a bűnnek szolgáló ó-emberünket, vagy ádámi természetünket, és a vízből való felemelkedés azt szimbolizálja, hogy egy teljesen új emberként, a második Ádám szerinti, Isten Szelleme által vezetett emberként új, Istennek tetsző életre támadunk fel. A bemerítkezéskor meghaltunk a bűnnek, s ha meghaltunk annak, nem szolgálunk többé a törvényszegésnek.

Róma 6:10-11 10 Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek [törvényszegésnek], aki azonban él, az Istennek él. 11 Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.

Emlékezzünk csak arra, hogy mit ígért Isten az Újszövetséggel kapcsolatban, illetve mit visz véghez bennünk a Szent Szellem az új Szövetségben? Szívünkbe, bensőnkbe, elménkbe helyezi a törvényt, vagy egyszerűen kifejezve, a természetünk részévé teszi az azzal való azonosulást, az annak való megfelelés vágyát, amit hit által véghez is viszünk. Az újjászületés után egy tökéletesedési folyamat – az érett férfiúvá válás – megy végbe bennünk. Ez azért szükséges, mert az emberi természet még fel-feltörhet bennünk és vétkekbe eshetünk (vö. Róm. 7:14-24), amit meg kell vallanunk és el kell hagynunk (1Ján. 1:9; Róm. 6:13). Az új megigazult természetünk miatt már kegyelem alatt állunk és hittel törekszünk az igaz életre, ami szellemi fejlődést hoz. A kegyelem azonban nem azt jelenti, mint sokan vélik. Pál apostol a gyengébbek kedvéért nagyon nyomatékosítani kívánta azt, hogy a kegyelem nem jogosít fel senkit sem a törvényszegésre:

Róma 6:1-2 1 Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem gyarapodjék? 2 Szó sincs róla! Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne?

Róma 7:14-17 14 A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem a törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben. 15 Mi következik ebből? Az, hogy vétkezzünk, mert nem a törvény uralma alatt, hanem a kegyelemben élünk? Semmi esetre sem16 Vagy nem tudjátok, hogy annak szolgái vagytok, és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat? Vagy a bűnnek, ami a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulást eredményez17 De hála Istennek, hogy bár a bűnnek szolgáltatok, most már szívből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyet kaptatok.

Hasonlóan, a hit sem a törvényszegésre vezet bennünket, hanem éppen a törvény megfelelő módon való betöltésére: „Vajon hatályától fosztjuk meg a törvényt a hiten át? Szó sem lehet róla. Ellenkezőleg, érvényre emeljük a törvényt [a hit által].” (Róm. 3:31) Az Isten szívünkbe helyezi a parancsolatok megtartását, s az ember hittel reagál rá, azaz, véghezviszi az elvárásokat (a hit igaz cselekedetek nélkül halott. vö. Jak. 2:26). A Héber levél írója pl. ekként buzdítja olvasóit: „A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig.” (Héb. 12:4). Ezzel mintegy érzékeltetve, hogy a szellemi növekedésnek egy ponton el kell jutni arra a szintre, hogy a hívő [értsd, aki hit által él] inkább meghal, mintsem, hogy megszegje a törvényt.

De ne kössük a kocsit a ló elé, az üdvösségünk nem a törvénytartástól van, mert „kegyelem által vagyunk megmentve, ami nem magunktól van, hanem Isten adománya, nem a tettek alapján jött, hogy senki se kérkedjék” (Ef. 2:8-9). A kérkedés és gőgösség egyértelmű jele a törvényhez való másik hibás hozzáállásnak: aki tettek alapján akar megigazulni, az a farizeusokhoz hasonlóan gőgössé válik, ami Isten előtt szintén utálatos, azaz végeredményben szintén bűn. A törvény Isten munkája és szelleme által teljesül azokban, akiket Isten üdvösségre hívott, mert az, aki elkezdte bennünk a jó munkát, be is fogja végezni a tökéletesedésünkig (vö. Fil. 1:6). Ugyanakkor az igazságtalanok nem öröklik az Isten országát:

1Korintus 6:9-11 9 Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok Isten királyságát nem fogják örökölni? Ne tévelyegjetek! Sem paráznák, sem bálványimádók, sem puhányok, sem férfifertőzők, 10 sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosok, sem szitkozódók, sem ragadozók Isten királyságát örökölni nem fogják. 11 Ezek voltatok néhányan, de lemosakodtatok, de megszentelődtetek, de megigazultatok a Felkent úrnak neve és Isten szelleme által.

Az utolsó verssor tisztázza, hogy a megszentelődött és megigazult egyén Jahósua neve és a Szent Szellem által megtisztul azoktól a bűnös cselekedetektől, amik miatt az igaztalanok [törvényszegők] nem juthatnak be Isten királyságába.

Jelenések 22:14 14 Boldogok, akik megmossák ruháikat, hogy joguk legyen az élet fájához és ahhoz, hogy a kapukon át bemenjenek a városba. 15 Kívül maradnak az ebek, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók s mindenki, aki kedveli és teszi a hazugságot.

Az embert két dolog fosztja meg az Újszövetség áldásaitól: Vagy a kegyelem átértelmezése, s vele a szabados törvényrontás, vagy pedig a szellemi vezetéstől való elfordulás és a törvény emberi erő általi megtartásához való visszatérés, amint az a Galata levélben ki lett fejtve. Ez a két véglet dominálja a „keresztény” világot (és végeredményben a farizeusi zsidóságot is), az igaztalanok és a képmutatók tömegei, akik között nehéz fellelni azt a kis nyájat, akik az Atya akarata szerint tesznek, s amelyben beteljesedik az igazság, a kegyelem és a törvény.