Mielőtt Isten megteremtette a fizikai világot, Ő már öröktől fogva létezett a maga valóságában, mint a legmagasabb minőségű entitás, mint a legfelsőbb szellemi lény.
Kézenfekvő, hogy az Ő tökéletes akarata szerint elsőként szellemi teremtményeket, szellemi „gyermekeket” alkotott.
Az angyalokat tehát időtlen időkkel a föld és a fizikai, vagy anyagi világ létrehozása előtt megteremtette Isten.

Többen vitatják, hogy az angyalok Isten gyermekeinek tekinthetők.
Szerintük Isten szellemi teremtményei egyszerűen az Ő szolgái, sőt, egyben az ember szolgái is, és kifejezetten ezért teremtette őket Isten. Szerintük az angyalok nem rendelkeznek önálló akarattal, csak feladatokat, parancsokat hajtanak végre, szolgálói Isten akaratának, és az ember védelmére hivatottak létezni.

Az írott igében azonban azt olvashatjuk, hogy az angyalok képesek Isten akarata ellen tenni, sőt fellázadni ellene – számomra ez azt mutatja, hogy meglehetősen erős individuummal rendelkeznek, és dönthetnek saját akaratuk szerint.
Az ige több helyen „Isten fiainak” nevezi az angyalokat – egyértelmű, hogy a Teremtő első gyermekeinek tekinti őket.
Az angyaloknak saját nevük van. Maga a Biblia is megnevezi például Michaelt, vagy Gábrielt, de Énók könyvéből még több angyal nevét megismerhetjük.

Az angyal héber és arám megnevezése ‘malach’, aminek magyar jelentése hírnök, hírvivő, követ, küldött.
Ugyanez görögül angelosz, latinul angelus.

A Biblia szerint az angyalok az embernél nagyobb hatalommal bíró természetfölötti, teremtett szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, és öntudattal rendelkeznek; szellemi testük van, de képesek fizikai testben megjelenni a világban, így befolyással lenni a földi eseményekre.

Sokan azt gondolják, hogy az angyaloknak nincs neme.
Az írás ugyan azt tanítja, hogy a mennyben az emberek sem nem mennek férjhez, sem nem házasodnak, hanem olyanok lesznek mint az Isten angyalai. Azonban az, hogy az angyalok a mennyben „nem házasodnak” nem jelenti azt, hogy nincs nemük.
Idézzük fel a Mózes első könyvében leírtakat:

„Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik
születének. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket megkedvelnek vala.”

(Mózes első könyve, 6. rész, 1. és 2. versek)

Számomra ebből a két igeversből egyértelműen úgy tűnik, hogy az angyalok ugyanúgy rendelkeznek nemekkel, ahogy Isten egyéb teremtményei, mint ahogyan az emberek, vagy az állatok is.
Ez volt az Isten jó, kedves és tökéletes akarata szerint való.

Az angyalok számáról a Biblia az tanítja, hogy megszámlálhatatlanul sokan vannak. János apostol a Jelenések könyvében leírt egyik látomásában angyalok százmillióiról beszél.

A Biblia az „angyal” szót egyfajta gyűjtőnévként használja, és többféle angyali teremtményről tesz említést:
– angyalok,
– kerubok,
– szeráfok,
– trónusok,
– uraságok,
– erősségek,
– fejedelmek,
– hatalmasságok,
– arkangyalok,
– őrangyalok.
Vannak angyalok, akik Isten dicsőítésében vesznek részt, vannak, akik hírnökként végzik a feladataikat, vannak harcos angyalok, vannak segítők, vannak személyes őrangyalok, akik a hívőkre vigyáznak, vannak védelmezők, például gyülekezetek, vagy városok őrangyalai – ám minden bizonnyal ennél sokkalta összetettebb az angyali teremtmények rendjeinek Isten által meghatározott szerepköre, ahogyan a földi világban is számtalan módon töltjük be a társadalmi, vagy éppen a Krisztus Testében kapott szerepünket.

Többen úgy gondolják, hogy az emberek közvetlenül adhatnak parancsot az angyaloknak, például imában.
Nos, úgy vélem ez téves látásmód.
A Zsoltáros azt írja, hogy az angyalok Isten parancsait követik (103. Zsoltár 20-21. versek) és az evangéliumokból is egyértelműen kitűnik, hogy még Jézus sem adott közvetlenül parancsot az angyaloknak, erre csak az Atya jogosult.
(ld.: Máté 4:6; Máté 26:53)
Ezért véleményem szerint sokkal igeibb úgy imádkozni, hogy az Atyát kérjük az angyalok „mozgósítására”, semmint közvetlenül nekik, mármint az angyaloknak osztogatni – az egyébként hiábavaló – parancsainkat.

Az angyaloknak van még több megkülönböztetési módja, például ez is:
az Istenhez hűséges, és az ellene fellázadt, bukott angyalok.
A Biblia szerint az égi, mennyei háborúban az angyaloknak mintegy egyharmada(!) fordult a teremtője ellen és követte az egyik kérubot, Lucifert, aki az egyik első angyali teremtmény volt volt.
Róluk, és a kozmoszban zajló „nagy küzdelemről” egy másik fejezetben írok.