A tékozló leány

Sosem értettem a „tékozló fiú” történetét. Pofátlanságnak tartottam a kisebbik fiútól, hogy visszament és ünnepeltette magát, és nem értettem az apját, hogy miért erőszakoskodik a nagyobbik fiával, aki addig is hűségesen szolgálta. Teljesen azonosulni tudtam a nagyobbik fiúval, mert úgy éreztem, hogy én is mindig „rácseszek” arra, hogy hűséges, szorgalmas és megbízható vagyok. Sokszor éreztem úgy, hogy ezt nagyon sokan kihasználták már. Melyikünk ne érezné így?

Emlékeztetőül a történet:
Élt egyszer egy jómódú ember, akinek volt két fia. Amikor felnőttek, a kisebbik odaállt az apja elé és kérte, hogy adja ki az örökségét, mert szerencsét akar próbálni. Az apa odaadta a pénzt és a fiú egy távoli vidéken teljesen eldorbézolta az összes vagyonát. Annyira elszegényedett, hogy kénytelen volt elszegődni disznópásztornak, de ott is annyira éhezett (mivel a disznók moslékán tengődött), hogy folyton az otthoni életére gondolt. Irigyelte édesapjának a béreseit, akik munkájukért jó bért és finom ételeket kapnak. Ezekkel a gondolatokkal végül elindult hazafelé.
Édesapja annyira megörült amikor meglátta elveszettnek hitt fiát, hogy óriási ünnepséget rendezett a visszatérése tiszteletére. Ebben az időben érkezett haza a nagyobbik fiú is a mezőről, ahol hűségesen dolgozott és akkora haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy mit/kit ünnepelnek, hogy nem volt hajlandó részt venni az ünnepségen.
Az apja a következő szavakkal vigasztalta: „Fiam, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd! Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott, és elveszett és megtaláltatott.” Lk.15.31-32.
Akkor világosodtam meg, amikor felismertem a történetben magamat, mint „tékozló lányt”. Eltékozoltam rengeteg pénzt haszontalan dolgokra, dohányoztam, volt hogy hazudtam, elpocsékoltam az álmaimat, a fiatalságomat érdemtelen kapcsolatokra és üres szórakozásra, stb.
Úgy születtem erre a világra, hogy kaptam egy nagycsomó ajándékot az Úrtól: szerető családot, egészséget, rengeteg jó tulajdonságot, két fiúgyermeket, rengeteg életlehetőséget és még sorolhatnám mennyi ajándékot kaptam. Mit tudtam ebből megbecsülni? Ha igazából őszinte vagyok magamhoz, akkor be kell vallanom, hogy nagyon sok mindent eltékozoltam ezekből! Mennyi bűnt követtem el? Számát sem tudom.
Mit tennék, ha kérném a bocsánatot, de nem bocsátana meg nekem senki? Elhajtanának a szüleim, a gyermekeim, a szerelmem és még az Úr is „elzavarna”. Mit éreznék? Mint szülő, meg tudnám-e tenni, hogy nem fogadom a gyermekemet, amikor hozzám jön bocsánatot kérni?
Így már értem a történetet, mint tékozló leány…

Banka Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük