Az ószövetségi szezonális aratási ünnepi kör a kora tavaszi árpa aratás első kévéjének Isten előtti meglengetésével, vagy felajánlásával vette kezdetét. Ahogy az ünnepi kör minden kiemelt pontjának meg van a szimbolikus jelentősége, úgy ennek a szertartásnak is van egy rendkívül jelentőségteljes újszövetségi vonatkozású üzenete. Az aratás első kévéje ugyanis azt a halálból az örök életre feltámadott Krisztust jelképezte, aki Isten szellemi aratásának első zsengéjeként emelkedett fel az Atyához és nyert elfogadást általa. A tökéletessé tett ember, az Istentől született fiak elsőszülötte, akit immáron sok testvér követhet az Isten fiúságba (Róm. 8:29) és a romolhatatlan örök életbe.
Ebben az írásban az első kéve felajajánlásának a szellemi jelentőségeit vázoljuk fel, az idevonatkozó ó és újszövetségi idézetek magyarázataival. Az ószövetségi első kéve bemutatásának szimbolikája érthetőbbé teszi számunkra Jézus Krisztus áldozatának, feltámadásának és a neki adatott hatalomnak, a második Ádám szerinti új teremtés lényegének, a teremtésünk céljának megértését.
forrás: www.churchofgod.hu
A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatások vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A forrás nevét, címét fel kell tüntetni.
Ár nem számítható fel érte.
Az aratási idények, mint a szellemi aratás előkepei
Amint azt a rendszeresebb olvasóink már tudják, az Isten által Izraelnek adott hét nagy ünnep mindegyike a Szentföld három aratási idényéhez kötődik. Az első aratási idény a kora tavaszi árpa betakarításával vette kezdetét, ezt követte a késő tavaszi búza aratása, és végül a jóval nagyobb nyárvégi, kora őszi betakarítások idényére. A három konkrét aratási idényt, valamint azok szoros kapcsolatát az Isten ünnepeihez az alábbi versek vázolják:
2Mózes 23:14-17 14 Az év folyamán háromszor tarts nekem ünnepet. 15 Üld meg a kovásztalan kenyerek ünnepét. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyél, ahogy azt megparancsoltam Abib hónap meghatározott idejére, mert akkor jöttél ki Egyiptomból. Ne jelenj meg üres kézzel színem előtt. 16 Tarts továbbá ünnepet aratáskor annak a termésnek a zsengéjével, amelyet az általad bevetett szántóföld adott, és az év végén a szüret ünnepét, amikor a termést betakarítod a mezőről. 17 Évenkét háromszor [az aratási idények idején] jelenjen meg minden férfi az Úrnak, az Istennek színe előtt.
5Mózes 16:16 Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi Istenednek, JHVH-nak a színe előtt azon a helyen, amelyet ő kiválaszt: a kovásztalan kenyér ünnepén, a hetek ünnepén és a sátoros ünnepen. De senki se jelenjék meg üres kézzel JHVH színe előtt.
Noha ezeket az ünnepeket ideális körülmények között az egész család megünneplte (lásd Nehemiás 8:1-12), a férfiaknak mindenképpen meg kellett jelenni rajtuk, még akkor is, ha esetleg a távolság és egyéb okok miatt az egész család nem volt képes elutazni a kijelölt helyre.
Ez a három évadban megtartott hét jeles ünnep az emberiség üdvösségre jutásának a folyamatát mutatja be képletes módon. Az egymást követő aratások mérete egyre növekszik, illetve mindegyik aratás nagyobb, mint az előző volt és így van ez az emberiség üdvösségre való megváltásával is. Vizsgáljuk meg ezeket a Törvényben meghatározott aratásokat és a hozzájuk kötődő rítusokat a bibliai sorrendjükben. Az korai aratás egyetlen, külön beszedett kéve betakarításával vette kezdetét, ami így egy egyedi aratás volt. Az első kéve betakarításával és bemutatásával kapcsolatos utasítások a 3Mózes 23:9-14, a 2Mózes 29:24-25 és más versrészekben olvashatók:
Mivel a névleges kereszténység egésze elveti Isten ünnepeit, mert „érvényüket vesztett zsidó szertartásokként” tartják számon, így ennek megfelelően nem is értik meg azok üdvtörténeti kapcsolatát és jelentőségét. Pedig szimbolikus módon az egyház létrejötte is ehhez az alkalomhoz kötődik, ugyanis az első kéve betakarítása után jön az általánosabb elsőaratás, a pünkösd:
3Mózes 23:15-16 15 A szombat utáni naptól, amelyen bemutattátok az áldozati kévéket, számoljatok hét teljes hetet. 16 Számoljatok ötven napot a hetedik szombat utáni napig, és akkor mutassátok be az Úrnak az új kenyér áldozatát.
Pönkösd „a betakarás ünnepe”-ként van megnevezve a 2Mózes 23:16-ban, mivel ekkor történt az általánosabb korai aratás elsőzsengéjének begyűjtése (4Mózes 28:26) a korai, a tavaszi aratási idényben. A judaizmusban Pünkösdöt shavout, vagyis a hetek ünnepe (2.Móz. 34:22) ugyanis ennek a napnak a megtartási idejét a fenti, 3Mózes 23:16 versben meghatározott módon kellett számolni, azaz hét héttel, plusz egy nappal (vagyis ötven nappal) az első kéve meglengetésétől kezdve. Ezért ennek az ünnepnek az újszövetségi, görög megnevezése pentekosztosz, ami azt jelenti, hogy ötvenedik. Látható tehát, hogy az általánosabb tavaszi aratás idejét az első kéve meglengetése felajánlása határozza meg. Tegyük ezt az üdvtörténet perspektívájába és minden sokkal érthetőbbé válik.
Az első és Istennek felajánlott kéve magát Krisztust jelöli, aki „elsőnek támadt fel a halottak közül” az örök életre (Ap. Csel. 26:22). Pál máshol úgy utal Krisztusra, mint a holtakból feltámadottak elsőzsengéje:
1Korintus 15:20-23 20 Krisztus azonban feltámadt a halottak közül, mint az elszenderültek zsengéje. 21 Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. 22 Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. 23 Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor.
Az első kéve felajánlásával kezdődően lehetett enni az új termés kenyerét és gabonáját a kovásztalan kenyerek ünnepének alkalmával. Az első kéve az zölden sarjadó árpából lett véve, az év első hónapjának neve Abib, ami zöld, vagyis friss sarjat jelent. A szimbolika önmagáért beszél. Az első kéve a szellemi aratások legelső személyében, Jézus Krisztusban teljesedett be, aki elsőként támadt fel a halálból az örök életre és ezt követően Isten elé járult, aki elfogadta őt, mint megváltásunk szerzőjét! Jahósuak Isten előtti megjelenése pontosan abban az időben történt meg, amikor a papok az előírásnak megfelelő módon meglengették az első aratás legelső learatott kévéjét az Isten előtt, a kovásztalan ünnepek első vasárnapján d.e. 9 körül. Ezzel utat tört nekünk, mert csak ezután kezdődöthetett meg az árpatermés betakarítása, ami az egyházra, Isten első aratására utal s Pünkösddel zárul le.
Ahogyan tehát az évi aratások első idénye egy elsőként levágott kévével vette kezdetét, úgy Isten szellemi aratása, az emberiség üdvösségrevitele is egy emberrel, Jézus Krisztussal kezdődött meg. Az ő feltámadása nyitott utat az emberek halálból való feltámadására. Mert Krisztus nem csak önmagáért támadt fel, hanem azért is, hogy sokakat üdvösségre vigyen (Róm. 8:29). Enélkül a kezdeti aktus nélkül nem történhetett volna meg a további két aratási idény termésének betakarítása, vagyis, az emberiség megváltásának folyamata nem lett volna lehetséges a követendő minta, Jézus Krisztus halála és feltámadása nélkül (Jn. 12:23-25).
Ezek fényében teljesen más olvasata és mélyebb üzenete van a Krisztus feltámadását lejegyző igerészeknek. Ha elemezzük a János 20:1, 14-18 versek mondanivalóját, akkor világossá válik az első kéve bemutatásának beteljesedése:
János 20:21 A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól.
Az este folyamán Krisztus feltámadt a halálból, ám ezt követően megvárta a reggelt, pontsabban azt a vasárnap délelőtti időpontot, amikor eljött az első kéve felajánlásának az ideje, amit mint tudjuk, 9-10 óra körül végeztek el. Amikor a tanítvásnyok a hajnali órákban kimentek a sírhoz, akkor még sötét volt, de ekkor a kő már nem fedte a sírt, Jahósua ugyanis időközben feltámadott:
Lukács 24:1-2 1 A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. 2 Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. 3 Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
Közvetlenül a reggeli fény fakadása előtt a legsötétebb az éjszaka, s a görög orthosz bathusz is ezt jelenti. A hét első napja a vasárnap, ami szombat naplementétől vasárnap naplementéig tart, így a feltámadásnak még szombat estefelé kellett megtörténnie..
János 20:11-17 11 Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba; 12 És láta két angyalt fehér ruhába ülni, egyiket a fejtől, másikat a lábtól, a hol Jézus teste feküdt vala. 13 És mondának azok néki: Asszon mit sírsz? Mona nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. 14 És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. 15 Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? Kit kerssz? Az pedig gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. 16 Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester! 17 Mondja néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz: hanem menj az ény atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Ami itt számunkra fontos, az az, hogy Jahósua noha már egy ideje feltámadt, de megvárta azt az adott időt, amikor felemelkedhet az Atyához, mint a holtakból feltámadottak első zsengéje. Nem engedte meg Máriának azt, hogy megérintse őt, mert még nem ment fel az Atyához. Röviden, megvárta annak a pontos idejét, hogy a törvényben levetett módon a megfelelő időben emelkedjen fel az Atyához: pontosan az első kéve felajánlásának idején, betöltve annak üdvtörténeti jelentőségét.
Ugyanezen a napon kicsit később magdalai Mária és egy másik Mária nevű asszony újra meglátogatták a sírt. Itt az angyal közölte velük, hogy Jézus az ígérethez hűen feltámadt (Mt. 28:5-7). Ahogy elhagyták a sírt, Jézus újra megjelent a két asszony előtt, de ekkor már engedélyezte nekik azt, hogy megérintsék őt (Mt. 29:9). Ennek a napnak az estéjén az immáron megdicsőült Jahósua megjelent a tanítványoknak is, akik megvizsgálták a sebeit (Jn. 20:19-20). Jahósua saját szavai arról tanúskodnak, hogy a Máriával való első és második találkozása közötti időben felment az Atyához a mennybe, ahol elfogadást nyert, mint elsőzsengéje azoknak, akik a halálból az örök életre támadnak fel. Feltámadása utat tört számunkra is, hiszen ezzel az eseménnyel vette kezdetét a 50 nap számlálása Pünkösd felé, amivel pedig megkezdődhetett az egyházat szimbolizáló általánosabb tavaszi betakarítás. Az 50 napos kéve vagy ómer számítás ugyanis Isten szellemi aratásának szélesebbkörű első zsengéit, az egyházat jelképezi.