Az Istentől születni

Bizonyára egyetlen olyan ember nem élt még a földön, akit ne foglalkoztatott volna az, hogy mi az élet értelme. Mi történik velünk a test halála után, illetve mi a létünk célja? Amikor az első emberpár hitt a kígyó hazugságának (1Móz. 3:4-5) és elbukott, onnan az Istentől elvágott emberiség a maga útját járva alakította ki azt a kultúrát, amit a Biblia pogány kultúrának minősít. Ennek a csaknem hatezer éves pogány világnak az egyik legfőbb és legsajátosabb hitelve a „halhatatlan lélek” tana, ami tulajdonképpen a „dehogy is haltok meg” édeni hazugság elfogadásának eredménye. Sajnálatos módon ez a sátáni eredetű hitelv a korai egyházba is beférkőzött, megfertőzte azt, és a magát kereszténynek nevező világ egyik legfőbb tantételévé vált. Ezzel a mindent átitató hamis tanítással az elmúlt kétezer évben egyedül Isten igaz egyháza állt szemben megalkuvás nélkül. Ez az egyház hirdette több más bibliai igazság mellett az ember halandóságát, a feltámadás szükségességét és az ítéletek periódusait. Isten egyházának talán legsajátosabb tana az emberi lét végcéljával kapcsolatos. Ez a tantétel pedig kimondja: az ember arra hivatott, hogy az Isten által nemzett, az ő Szellemétől újjászületett és Isten képére formált gyermekévé legyen egy isteni családot alkotva. Ebben az írásban tehát választ adunk a korok nagy kérdésére, vagyis arra, hogy mi végre teremtette meg Isten az embert és a mindenséget.

forrás: www.churchofgod.hu

A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatások vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A forrás nevét, címét fel kell tüntetni.
Ár nem számítható fel érte.

AZ ISTENTŐL SZÜLETNI

Előszó:
Isten önmagát reprodukálva egy isteni családot kíván létrehozni

A Szentírás kinyilatkozása szerint az egész emberiség az első emberpártól, Ádámtól és Évától származik. Az emberiség tehát végső soron egy család, méghozzá az első emberpártól származó hatalmas nagy család. Mivel Isten Ádámot közvetlen módon alkotta, teremtette meg, ezért a Szentírás Ádámot az Isten fiának nevezi (Lk. 3:38, vö. 1Móz. 5:1-3). Mivel pedig az egész emberiségnek az Isten által teremtett Ádám az őse, így közvetve minden ember az Isten gyermeke, vagyis az Isten leszármazottja (Ap.Csel. 17:28-29), aki, mivel mindannyiunk alkotója (vö. Zsolt.139:13-19), így mindannyiunk teremtő atyja is egyben. Jézus az Atyjának nevezte Istent, már gyermek korában, azaz a bemerítkezése és Istentől születése előtt is (Lk. 2:49), tanításai alkalmával pedig gyakran nevezte Istent az emberek mennyei Atyjának (Mt. 5:48; 6:26,14,32; 7:11; 18:14,35; 23:9; Lk. 11:13 stb.). Tudjuk, ezeknek az embereknek a többsége soha nem vált Krisztus tanítványává, nem tértek meg, s nem lettek újjászületett hívőkké. A Szentírásban azonban az Atya kifejezésnek e képletes, általánosító használata mellett természetesen ott van a valósabb tartalommal megtöltött jelentése, illetve használati módja is. Atya az, aki gyermeket nemzett magának. A nemzés általi utódok már más minősítésben gyermekek, mint azok, akik alkotva, teremtés által lettek létrehozva.

Amikor Isten megszabadította Izraelt az egyiptomiak fogságából, így szólt a fáraóhoz Mózesen keresztül: Izrael az én elsőszülött fiam.” (2Móz. 4:22). Ennek megfelelően Ézsaiás próféta már az Isten megváltó tervének fényében nevezte Istent Izrael atyjának, amikor így szólt: mert te vagy a mi atyánk. Mert Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket: te Uram, te magad vagy a mi atyánk, régtől fogva „Megváltónk” a neved” (Ézs. 63:16)

Ezek az utalások már más szinten, más minőségben utalnak Isten Atyaságára. Vagyis jól láthatóan, e sorokban az atyaság egy teljesen más koncepcióban van kifejtve, hiszen itt az „atya” már nem egy általános minősítő a mindenség teremtőjére vonatkozóan, hanem egy bennfentesebb, mi több, intim kapcsolatot érzékeltet. Tény ugyanis, hogy a teremtés sorrendjében Izrael messze nem elsőként lett megalkotva. Izrael nemzete korszakokkal a szellemvilág, és hosszú idővel a föld, az ember és a nemzetek megalkotása után lett Isten népévé, mi több, nem az Istentől nemzve jött létre. Így tehát, Izrael elsőszülöttségének és fiúságának a jelentősége valami másban rejlik, ahol nem a neves ősapáktól, Ábrahámtól és Jákobtól való származás a mérvadó, hanem az Istentől születés! E fenti kinyilatkozásban már Isten rejtelmesebb szándéka bontakozik ki, hiszen az elbukott rend helyreállításáról, vagyis a teremtés azon fázisáról van szó, amikor Isten egy intim kapcsolatot alakít ki a teremtésével, kezdve azt egy erre elválasztott néppel. Mert Izrael pontosan ennek az Isten által kialakított intim kapcsolatnak az eredményeként válik Isten elsőszülött fiává. Tudjuk azonban azt, hogy az izraeliták egyiptomi rabsága fizikai rabság volt, és esetükben sem az abból való szabadulás, sem az akkor megkötött szövetség nem eredményezett egyetemes szellemi megújulást, illetve üdvösséget. Másként szólva, Izrael az Ószövetség alatt nem született újjá Istentől. Tisztában vagyunk viszont azzal is, hogy Egyiptom egyben a bűn világát jelképezte, fáraó pedig magát Sátánt, a bűn világának fejedelmét. Ebből a szellemi fogságból nem lehet fizikailag megszabadulni, csakis szellemileg. Emiatt bukott el a testi Izrael. Ezt a szabadságot csakis az Új szövetség alatt nyerhetjük el, az Isten Szelleme által, ami pedig az Istentől születés által kerül a birtokunkba. Izrael tehát ebben a stádiumban, és konkrétan az Istentől születés által válik elsőszülött fiúvá. Ami azt jelenti, hogy Izrael ezen a ponton már az Isten újszövetségi választottait jelenti, azt az egy házzá tett szent nemzetet, ami már magában foglalja nem csupán a természetes fiakat (izraelitákat), hanem az ígéret fiait is, vagyis az Izraelbe beoltott pogányokat is (vö. Róm. 9:6-13). Ezért utalhatott Mózes és Ézsaiás a Megváltó Atyára és Izraelre, mint Isten elsőszülött fiára.

Amint tehát láthatjuk, a teremtés alkotó Atyja egy magának fiakat nemző Atyává lesz. E rendkívül fontos téma komolyságához mérten ajánlatos tehát felismerni a minőségi különbséget az Atya kifejezés általánosító és határozott, szó szoros értelme között.

Mert Istennek messze nagyobb terve van velünk, mint az, hogy az emberek hús-vér halandókként éljenek, fizikai korlátozottságaik miatt képtelenek legyenek megfelelni elvárásainak, és emiatt céltalanul pusztuljanak el. Célja az, hogy ebből az „agyagból” megformált, ideiglenes léttel felruházott emberből egy teljesen új teremtést hozzon létre (vö. 2Kor. 5:17). Ez az új teremtés Isten saját maga által nemzett, romolhatatlan és halhatatlan szellemi gyermekeiből áll, akikkel megosztja saját tökéletes természetét és jellemét. Igen, Isten a Tőle nemzett fiakban Önmagát reprodukálja, s ennek folyamatát lefektette a Szentírásban. Lássuk hát, miként!

Az Istentől születni – Jézus az Isten Fia

Ebben a részben azt kívánjuk feltárni, hogy mit jelent Jézus Krisztus vízbemerítkezést követő „születése”, és mi ennek a jelentősége a keresztények bemerítkezést követő újjászületését illetően.

Amikor Gábriel arkangyal megjelent Máriának, a következőket mondta neki Jézussal kapcsolatban:

Lukács 1:31-32,35 31 Lásd, méhedben foganni fogsz, fiat szülsz, és azt a Jézus névvel fogod nevezni. 32 Nagy lesz ő, a Magasságos Fiának nevezik majd, s az Úr, az Isten, neki adja atyjának, Dávidnak trónját, …35 „A Szent Szellem száll reád – felelte neki az angyal –, a Magasságosnak hatalma fogja rád vetni árnyékát, ezért szentnek fogják nevezni szülöttedet, Isten Fiának.

Gábriel közölte Máriával, hogy a Szent Szellem által megfogant gyermekének a Jahoshua [JHVH megment] nevet adja majd, tudatta vele, hogy a fiút az Isten Fiának fogják [jövő időben] nevezni. Mint tudjuk, Jézus fiúságával kapcsolatban különböző teóriák terjedtek el. Vannak a háromság-hívők, akik szerint „öröktől fogva született”, és így öröktől fogva Fiú volt egy háromságban megnyilvánuló Istenségen belül. A radikális unitáriusok szerint pedig Jézus Fiúsága akkor vette kezdetét, amikor a Szent Szellemtől fogantatott Mária megszülte Őt. Mint azt az első részben kifejtettük, a Szentírás azonban egy adott pillanathoz köti a Fiú születését, mégpedig ahhoz az időponthoz, amikor bemerítkezése után betöltötte Őt az Isten Szent Szelleme. Erre az időpontra vonatkozik a sokat emlegetett „ma”.

Tudjuk, hogy az Újszövetségben Jézus a testvéreinek nevezi az igaz hívőket (Héb. 2:11-12), Ő az, aki előttünk járt és mindenben az első (Kol. 1:18). Itt álljunk is meg egy pillanatra, és tisztázzuk a terminológiákat. Vajon mit takar a testvér kifejezés? Ha bárkit megkérdezünk az utcán, azonnal pontos választ kapunk, hiszen ezzel a szóval egy nagyon egyértelmű viszonyt fejezünk ki. Ahogy az atya és fiú viszonya is egyértelműen rámutat egy nemzőre és egy nemzettre, úgy a testvér kifejezés is egy határozott családi kapcsolatra mutat rá: testvérek azok, akik ugyanattól a szülőtől származnak. Ha az Atya és Krisztus „apa/fiú” kapcsolata, vagy Krisztus és az Istentől újjászületett hívők „testvéri” kapcsolata nem felelne meg e szavak jelentésének, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a Szent Szellem által ihletett Szentírásba más, a helyes relációkat kifejező, azoknak pontosan megfelelő kifejezések kerültek volna. Hasonlóan, ha valaki valamiben első, abban követni kell őt másoknak is, mert az első messze nem azonos az egyedivel.

Amikor Jézus feljött a Jordán vizéből és a galamb formájában aláereszkedő Szent Szellem betöltötte őt, akkor ezáltal Isten Önmagából nemzett fiává vált. Ez alkalommal történt meg a „ma nemzettelek téged”, s ennek óriási jelentősége van, mint azt az első részben hivatkozásul megadott idézetek is bizonyítják. Sokan vannak, akik a maguk teológiai elfogultsága miatt ezt a tényt a homályban szeretnék tartani. Az Istentől születés az Isten teremtő munkájának végső fázisa a teremtett lényekben. Ez a korszakokat átfogó munka egy előre lefektetett, és fokozatokban megvalósuló sorrend által teljesedik ki, s azzal végződik, hogy Isten minden lesz mindenekben.

Az angyalok és a Fiú

Az Isten szellemi teremtményei (az angyalok) mindannyian az Isten fiai, s ez egy aránylag gyakran ismételt bibliai tény (1Móz. 6:2l; 5.Móz. 32:8, [LXX]; Jób. 1:6; 2:1; 38:7). Mint már előzetesen tárgyaltuk, aki létrehoz valamit, az atyja annak, amit létre hozott. Az a lény, aki megüresítve magát [értsd: feladta azt a létet, amiben élt] eljött Jézus Krisztusként, Isten számtalan szellemi fiainak egyike volt. Miben különbözik hát Krisztus nemzés általi Fiúsága a korábbi istenfiúságtól? A válasz: abban, hogy a bemerítkezés utáni, Istentől való fogantatása azon a bizonyos „ma” napján egy teljesen új minősítésbe helyezte Őt. Jézus nem volt Istentől nemzett fiú addig a pontig, amíg az Atya által nem nemzettetett meg. Az Istentől való nemzés az Isten „magja” által történik, s akikben Isten magja van, azok Istentől nemzett fiak (1Ján. 3:9).

Héberek 1:5-ben a hangsúly határozottan azon van, hogy Krisztus egy bizonyos alkalomtól fogva (attól kezdődően, amire a „ma” vonatkozik) egyedi, az angyalokétól messzemenően más természetű fiúságot nyert azáltal, hogy ekkor Isten a saját Szent Szelleme által nemzette őt! Ezzel egy teljesen más minőségű életet kapott, mint amit korábban élt, s amitől megüresítette magát. Az Istentől születés ugyanis messze meghaladja az angyalok teremtés általi fiúságát, hiszen az „Isten magja”, vagyis a Szent Szellem állandó bennlakozása által Isten Önmagával, saját Szellemével, természetével, teljességével töltötte be őt! Egyetlen lény sem lehet tökéletes addig, amíg Isten nem osztja meg vele Önmagát, a Maga teljes jóságát és tökéletességét a Szelleme által (tartsuk figyelemben, hogy a teremtés végcélja az, hogy Isten minden legyen mindenekben, azaz megossza magát teremtményeivel (1Kor. 15:28)). Márpedig, melyik angyalnak mondta azt Isten, hogy ma szültelek téged (Héb. 1:5), értsd, melyik angyallal osztotta meg Önnönmaga lényét, tökéletes isteni természetét nemzés által? Ha azt mondjuk, hogy a szent angyalok már bevégzett állapotban vannak, azzal azt mondjuk, hogy az isteni természetben való részesedés (a Tőle való születés) nélkül is tökéletességre lehet jutni, és Krisztus alábbvaló volt az angyaloknál, ugyanis neki szenvedések által kellett tökéletesedni és bevégzetté lenni ahhoz, hogy Isten fiaként elnyerje a mindenség feletti hatalmat és a halhatatlan örök létet. Nem csoda hát, hogy Isten teremtett fiai, az angyalok – és itt nem csupán az elbukott angyalokról van szó – jelenlegi állapotukban korántsem tökéletesek Isten szemében:

2Péter 2:4 Mert az Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre,

Júdás 1:6 Az angyalokat is, akik nem becsülték meg méltóságukat, elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartja.

Jób 4:18 Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót.

Jób 15:15 Íme szentjei között sincsen változhatatlan, még az egek sem tiszták az Ő szemében.

Jób 25:5 Nézd, a hold sem fénylik elég fényesen, még a csillagok (angyalok) sem tiszták a szemében.

Tehát Isten még a szent angyalaiban is talál kivetnivalót, vagyis hibát! Mert ők csupán a maguk akaratából nem vétkeznek, nem pedig a tökéletes, vétekre képtelen isteni természet birtoklásából kifolyólag, vagyis végsősoron esendőek. Az Isten elvárásainak megfelelni akaró engedelmesség a saját akaratból fakad, önerőből valósul meg, így tulajdonképpen önigazságosság. Esetükben ez tökéletesen érthető, hiszen számukra Isten léte nem hit kérdése, ők látják Istent, tisztában vannak az Ő végtelen erejével és mindenható hatalmával. Tudják azt is, hogy az asszonyokkal vétkező angyaloknak nem kegyelmezett, hanem bebörtönözte őket az ítélet napjára, ahogy Sátán és bukott angyalai is az ítélőszék elé állnak majd egy napon. Motivációjuk tehát nem feltétlenül a tökéletesség és a szeretet, mert szerepet kap a büntetéstől való félelem is, ahol pedig a félelem jelen van, ott nem lehet tökéletes a szeretet (1Jn. 4:18).

Ha emberi hasonlattal kívánunk élni, akkor talán Bemerítő (Keresztelő) Jánost említhetjük meg, akiről Jézus ezt mondta: „Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Jánosnál, de aki legkisebb az Isten királyságában, nagyobb nála.” (Lk. 7:28). János tehát a legigazabb törvénytartó emberként van számontartva, mégis, az Isten országában a legkisebb is nagyobb nála, éppen azért, mert az Istennek való megfelelés és az Istentől való születésből fakadó tökéletesség között áthidalhatatlan minőségi különbség van.

Jézus az Istentől születése előtt azért nem vétkezett, mert az volt a választása, nem pedig azért, mert a teljes isteni tökéletesség birtokában volt és képtelen lett volna bűnt elkövetni. Hiszen akit lehet kísérteni, az képes a gonoszra (Héb. 4:14), emellett Jézusnak is fel kellett adnia a saját létét, énjét és akaratát (vö. Fil.2:7; Lk. 22:42) s tökéletessé kellett válnia (Héb. 7:28). Egyedül Isten nem kísérthető meg gonosszal (Jak. 1:13). Ezért is jelentette ki Jézus azt, hogy senki nem jó önmagában – sem a földön, sem a mennyben -, egyes-egyedül Isten jó (Mk. 10:18; Lk. 18:19). Azok, akik az Istentől való születés által az isteni természet részeseivé lesznek, azok az Istennel való egység által, az Ő természetével felruházva válnak jóvá. Istenen kívül minden más lény esendő, mert kísértésbe és bűnbe eshet.

A Szentírás több alkalommal is rámutat arra, hogy a lény, akit Isten fölkent a messiási munka elvégzésére, s aki Jézus Krisztusként meg is valósította azt, az társai közül lett kiválasztva, majd felkenve erre a magasztos feladatra és rendeltetésre:

Máté 12:18 Íme, Ő az én szolgám, akit választottam, Szerelmesem, kiben gyönyörködöm, ráteszem Szellememet, ítéletet fog hirdetni a nemzeteknek. [vö. Ézs. 42:1]

Mikor tette hát rá Szellemét JHVH az Ő választott szolgájára? Nos, mint már az eddigiekben is láttuk, és az alábbiakban még nyilvánvalóbbá fog válni, Isten Jézus bemerítkezését követően tette rá Szellemét. Az e tanulmány témáját adó „ma nemzettelek téged” kijelentés eredetileg a 2.  Zsoltárban hangzott el. Ez egy messiási zsoltár, ami felvázolja az Atya és Krisztus kapcsolatát, valamint azt, hogy Isten az adott időben a Messiás által hoz igazságos uralmat a földre, leverve minden lázadást, s ennek kontextusában hangzanak el a következő mondatok:

Zsoltárok 2:7-8 7…. „A Fiam vagy, ma adtam neked életet.8Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait.

Az itt látható sorrend rendkívül fontos: miután Isten Fiának nemzette, s az Fiúként kéri a „jussát”, azután kapta meg hatalmát a föld és a népek fölött (s mint látni fogjuk, valójában a mindenség fölött) örökségként. Az örökséget senki nem birtokolja addig, amíg azt kezébe nem adják, még akkor sem, ha az neki van szánva. A birtoklásnak van egy határozott kezdete, így Jézus nem birtokolta a népeket és a velejáró a hatalmat azelőtt, mielőtt azt egy adott időpontban örökségként megkapta.

45. Zsoltár szintén egy messiási zsoltár, ami némileg hasonló módon vázolja a Megváltóként felkent személy és az Atya Isten kapcsolatát, s emellett a Messiás és az általa megváltott hívők [az egyház] kapcsolatát is egy igen szép ének formájában (lásd. a 45. Zsoltár című írást). Ez a zsoltár egyértelműen kifejti, hogy a Messiást Isten a társai közül kente föl:

Zsoltárok 45:7-8 7 Trónod Istentől való [Istentől kapott], mindörökké megmarad, királyi pálcád igazság pálcája. 8 Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, ezért kent föl téged társaid közül Isten, a te Istened öröm olajával.

A háromság-hívők számára mindig is gondot okozott ez a zsoltár, hiszen rámutat arra a tényre, hogy a Fölkentnek bizony vannak társai, és őközülük lett elválasztva és fölkenve Isten által. Hatalma, neve és méltósága pedig a Fölkentként elvégzett áldozati munka eredménye, jutalma, öröksége a fiúság jussa. De hogy kik is valójában ezek az említett „társak”? Nos, ők Isten [teremtés, nem pedig nemzés általi] szellemi fiai, a kiterjedt elohim rend, vagy közismertebb néven, a szent angyalok.

E két zsoltárt idézi fel a Héber levél is, pontosan azért, mert mondanivalójuk oly szorosan kapcsolódik egymáshoz. A szövegkörnyezet határozottan rámutat arra, hogy úgy a Megváltó felkenése és királlyá neveztetése, mint a bevégzett munkáért kapott örökrésze is, szoros kapcsolatban állnak az isteni nemzés általi fiúsággal. A Héber levélben elhangzottakat ezek fényében kell érteni (itt zöld színnel kiemelt megjegyzésekkel):

Héberek 1:1-4 1Miután az Isten a régi időben a próféták által sok ízben és sokféleképpen beszélt az atyákhoz, 2a mostani napok utólján hozzánk is szólt [a Messiásként fölkent, általa nemzett]Fiában, akinek a mindenséget örökrészéül rendelte [tehát e rendelet által birtokolja az örökséget, ami a mindenség], akin át az örök korokat is elkészítette. 3Fiú a dicsőség kisugárzása, az Istenben az ő lényének kimetszett képe [mert magától Istentől született]. Hatalmas szavával ő hordozza a mindenséget is, ő szerezte meg a vétkek bocsánatát [mint az erre felkent Messiás]s azután[jutalomból]leült a magasságban az isteni Fenség jobbja felől, 4miután annyival hatalmasabbá lett az angyaloknálamennyivel azokénál különb névnek lett örökrészesévé.

Az Efézusi levélben Pál némileg más módon, de pontosan ugyanezt taglalja:

Efézus 1:19-22 19mennyire felülmúl mindent az ő nagy hatalma a mi életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó hatalmát a Krisztus életében munkálkodni láttuk. 20Ez az erő hatott a Krisztusban, mikor Isten őt a halottak közül feltámasztotta, a mennyeiekben jobbjára ültette, 21minden fejedelemség, fennhatóság, hatalom, uraság és minden név fölé, melyet nemcsak ebben a korban, hanem az elkövetkezőben is neveznek, 22és amikor mindent lába alá rendelt, és amikor messze mindenek fölött őt adta fejül az eklézsiának, mely az ő teste, amely [a fiúságra nemzés által] telítve van azzal, aki mindenben mindent kitölt.

Olvassuk el ismételten ezeket az idézeteket, mert egyértelművé teszik azt, hogy a Felkent azért ülhetett az Isten jobbjára, azért lett a Melkizedek rend örök főpapjává, és azért lett hatalmasabb az angyaloknál, mert Istentől születve sikeresen bevégezte az áldozati munkáját a vétkek bocsánatáért! Hű volt ahhoz, aki őt annak [Főpapnak] rendelte” (Héb. 3:2)! Ahogyan a neve is csak ezek után lett az angyalok nevénél különb, s „aki miután a mennybe ment, Istennek jobbján van, s alája vannak vetve angyalok, fennhatóságok, és hatalmak”. (1Pét. 3:22) Péter szintén ugyanezt a sorrendet vázolja elénk a Cselekedetekben:

Ap.Csel. 2:32-33,36 32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk. 33Miután tehát Isten jobbjára felemelték őt s az Atyától a Szent Szellem ígéretét kapta, … 36 Teljes bizonyossággal tudja meg azért Izráel egész háza, hogy Isten Úrrá s Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.”

A következő vers értelmének eltorzításával a háromság-hívők azt kívánják érzékeltetni, hogy Krisztus öröktől fogva más kategóriába soroltatott, mint az angyalok, vagyis a „társai”. Pedig az angyalok és a fiú között létrejött különbség mibenlétére maga a levél szerzője világít rá azonnal:

Héberek 1:5 Mert az angyalok közül [társai közül, akik közül fölkenetett] ugyan melyiknek mondtak ilyesmit„Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” [Zsolt. 2:7] Majd újra: „Atyjává leszek neki, ő meg Fiammá lesz nekem?” [2Sám. 7:14]

Az angyalok és a Messiás közötti különbség az, hogy az utóbbit Isten társai közül kiválasztva fölkente, majd nemzés általi Fiává szülte, mégpedig akkor, amikor ez a kijelentés valóban elhangzott Jézushoz szólóan a Jordánban való bemerítkezése alkalmával. Ez világosan látszik a 2. Zsoltár adott szövegkörnyezetéből is, ahol a Messiás a nemzés után kapja meg örökrészül a föld határait, stb. Ami egyébként kapcsolódik a levél folytatásához, ahol már elsősorban a Fiú visszatérése és az azt követő állapotok vannak felvázolva:

Héberek 1:6-9 6Mikor pedig ismét bevezeti az elsőszülöttet a lakott földre, [a Fiú visszatérésekor] így szól: „Boruljanak mind lába elé Istennek angyalai.” [vö. 1Pét. 3:22] 7Az angyalokra ezt mondja: „Angyalait szelekké és szolgálattevőit tűzlánggá teszi.” 8A Fiúhoz ellenben így szól: „Trónod az Isten, az örök kornak korain át megáll, királyságodnak pálcája az egyenesség pálcája. 9Igazságosságot szerettél, törvénytiprást gyűlöltél, ezért kent fel téged az Isten, a te Istened részestársaid fölé az ujjongás olajával.”

Figyeljük meg, hogy a fölkent lába elé azért borulnak le egykori társai, mert az Atya a saját maga által nemzett fiává tette őt, akinek öröksége a mindenség, s ami örökségben Krisztus testvérei [a szintén Istentől született hívők] társörökösök lesznek, amivel még bővebben foglalkozni fogunk az alábbiakban.

Jézus az egyház feje (1Kor. 11:3), s „a Krisztus fiúként állt annak háza felett, akinek háza mi vagyunk” (Héb. 3:6).  Vagyis Isten Fiaként állt az Isten [egy]házának élére. Mindemellett, Jézus feje az Isten (1Kor. 11:3), akitől hatalmát nyerte a fentebb vázolt módon.

Egyetlen angyal sem lett fiúvá a Jézuséhoz hasonló születés által. Egyedül a Jézusként eljött lény lett erre eleve elrendelve, s elválasztva társaitól az áldozati feladat elvégzésére, és az Istentől szült fiúságra, pontosabban arra, hogy első legyen az Istentől megszületett lények közül. Ő tehát az új teremtés elsőzsengéje, és Isten célja az, hogy ez az új teremtés bennünk, újjászületett hívőkben is megvalósuljon (2Kor.5:17, Gal. 6:15; Kol. 3:11).

Jézus az ember fiából lett a mindenség örököse, mert az egyedül igaz, halhatatlan és örök Istentől kapta azt a dicsőséget, hogy megváltónk, s egyben Isten született fia, valamint született fiainak prototípusa legyen:

Héberek 5:5 Így a Krisztus sem maga adta magának a dicsőséget, hogy főpap legyen, hanem az adta, aki ezt mondta neki: „Fiam vagy te. Én ma nemzettelek téged.”

Mivel Jézus nem magának adta, nem volt természeténél fogva birtokosa, hanem egy határozott időpontban kapta meg a főpapságot, így nem volt öröktől fogva felruházva ezzel a joggal, ahogy valaki nem lehet öröktől fogva „ma született” sem. A dicsősége pedig azáltal jött, hogy megüresítette magát, majd Istentől születve bűntelenül, alázatosan és engedelmesen szenvedett és halt meg a megváltásunk érdekében, s „halálos szenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koszorúzták [ajándékozták] meg” (Filippi 2:8; Héb. 2:9). Majdezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb” (Filippi 2:9; Eféz. 1:20-22), alávetve neki – önmagán kívül – minden hatalmat.

A héber és korai keresztény koncepciók szerint a Messiás egy kiválasztott volt, s ennek a választottságnak eredményeként lett társai közül felkenve arra, hogy az emberiség megváltója legyen. Ezt a koncepciót tükrözik pl. az Énok könyvének alábbi idézetei is, amelyek párhuzamosíthatók az említett zsoltárok, valamint a Héber levél mondanivalójával:

Énok 46:1-5 1 És ott, láttam Őt, aki a Napok Feje [Idők Előtti, Korok Ura, az Atya Isten] volt, és az Ő feje fehér volt mint a gyapjú, s vele volt egy másik lény, kinek kinézete olyan volt mint egy emberé. Az ő arca kegyességgel volt teljes, olyan, mint a szent angyaloké [olyan volt, mint a társaié]2 És megkérdeztem az angyalt – aki velem volt és minden titkot megmutatott nekem –, az Ember Fiát illetően, hogy ki ő, honnan származik és miért jár ő az Idők Előtti mellett? És válaszul ezt mondta nekem: 3 Ez az Ember Fia, akié az igazságosság és akiben az igazságosság lakozik, és aki feltárja a rejtett kincseket; mert a Szellemek Ura kiválasztotta őt, és ő győzelemre rendeltetett [az Istentől született fiúság által] a Szellemek Ura előtt, örök igazságosságban. 4 És az Ember Fia, akit itt láttál, kiveti majd a királyokat és a hatalmasokat a kényelmes székeikből [és az erőseket az ő trónjaikból]. Megszünteti az erősek uralmát és fogait töri a bűnösöknek. 5 És ő az, aki le fogja majd vetni a királyokat a trónjaikról és országlásukból. Mert azok nem magasztalják fel Őt és azt sem ismerik el alázattal, hogy honnan kapták a hatalmukat. [vö. Zsolt. 2;2-12; 45:5-8; 110:1].

Folytatva a Zsoltárok és a Héber levél kapcsolódó mondanivalójával. A Héber levél 1. fejezete a Messiás angyalokhoz kapcsolódó viszonyát vázolja, de a fejezet végén már az angyalok emberekhez való viszonyára vált a téma:

Héberek 1:13-14 13Ugyan melyik angyalhoz szólt valaha is így: „Ülj el jobbomon, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem?” 14Nem mindannyian szolgálattevő szellemek-e, kiket mások kiszolgálására küldtek el azok érdekében [a született fiak érdekében], akik örökrészül fogják kapni a megmenekülést.

Ennek a viszonynak a magyarázata szintén egy zsoltárhoz fűződik. Ez a 8. Zsoltár, ahol az emberi élet értelmének kérdése vetődik fel, s valóban, mi is az emberi lét célja? Az emberi lét végső célját a Héber levél folytatása tárja fel, ami egy új témát nyit meg.

Jézus és az ő testvérei

Ezt a részt kezdjük megintcsak egy, a Héber levélben felidézett Zsoltárral:

Zsoltárok 8:5-6 …5 micsoda a halandó – mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? 6Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél [héb. Elóhim, ami itt az angyali rendre utal], dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.

Nos, a Héber levél 2. fejezetében aránylag kimerítő választ kapunk a zsoltáros kérdésére, ami mellesleg taglalja az angyalok és emberek sorsrészét is.

Héberek 2:7-12 6Valahol valaki határozott bizonyságot tett: „Kicsoda az ember, hogy megemlékezel róla? Az embernek fia, hogy reá tekintesz? 7Kevés időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel koszorúztad meg, 8mindent lába alá vetettél.” [Zsolt. 8:5-6] Azzal ugyanis, hogy a mindenséget alája vetette, azt fejezi kihogy semmit nem hagyott neki alá nem vetetten. Most azonban még nem látjuk, hogy a mindenség alája volna vetve. 9De Jézusról, akit kevés időre az angyaloknál csakugyan kisebbé tett, azért, hogy Isten kegyelmétől hajtva mindenkiért megkóstolja a halált, azt látjuk, hogy halálos szenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koszorúzták meg [jutalomból]10Mert úgy illett, hogy szenvedéseken keresztül tegye bevégzetté azt, akiért és akin keresztül a mindenséget teremtettékaki sok fiat vezet dicsőségre, s aki az ő megmenekedésüknek a szerzője. 11Így tudniillik mind a megszentelő, mind a megszenteltek mind egytől származtak [az Atyától születtek]ez okból nem szégyenli őket testvéreinek nevezni12 Hiszen az Írás így szól: „Hírül adom nevedet testvéreimnek, az eklézsia közepette énekkel magasztallak.” [Zsolt. 22:23] 13Majd ismét: „Bizalmam benne lesz.” [Ézs. 8:17] Aztán megint: „Itt vagyok én és a gyermekek, akiket nekem adott az Isten.” [Ézs. 8:18]

A fejezet első része arról tesz bizonyságot, hogy Isten azért teremtette az embert, hogy a mindenséget örökölje. Ez azonban csak Jézus Krisztus által valósulhat meg, aki fölkenetett, majd emberi testben elvégezte megváltásunk munkáját, miután Isten fiaként felmagasztaltatott, és elsőként örökölte azt a létet, amelyben az általa megváltottak követni fogják. Mert a Megváltó és a megváltottak egytől vannak mind. Ez oknál fogva mindazokat, akik megmenekültek általa, az Isten gyermekeit, testvéreinek nevezi.

Röviden szólva: a lény, aki társai közül felmagasztaltatott, megüresítette magát, emberré lett, majd Isten született fiaként új testvéreket kapott azokban, akik elhívás által el lettek választva embertársaiktól, és szintén részesültek az Istentől való nemzésben, [újjá]születésben. A megszentelő [Jézus] és a megszenteltek [igaz hívők] egyaránt az Atyától származnak, aki nemzette őket! És itt idézzük is fel azonnal a Héber levél 1. fejezetének 2. versét, miszerint Isten a mindenséget Fiának örökrészéül rendelte. Ebben a fejezetben viszont kinyilvánul az, hogy ugyanez az örökség [a mindenség birtoklása] az emberek sorsrésze is lesz, sőt, maga Jézus is emberi testben vált bevégzetté és a mindenség örökösévé. Vagyis mindazok, akiket Isten Önmagából nemzett fiává tesz, azok Jézus Krisztus testvéreivé és társörököseivé lesznek:

Efézus 1:5 Szeretetéből indítva azonban már eleve különválasztott minket a maga számára a Krisztus Jézuson keresztül, avégre, hogy fiaivá tegyen, ahogyan ezt akarata is helyeselte.

Róma 8:14-17,19 14Mindazok ugyanis, akiket Isten Szelleme indít, Istennek fiai15Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás [gr. huiothesias, fiúvá tétel] szellemét kaptátok, aki által így kiáltunk: „Abba, Atya!” 16Maga a Szellem a mi szellemünkkel együtt tesz tanúságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk [v.ö.1Ján. 4:9]. 17Ha pedig gyermekek örökösök is, Istennek örökösei, a Krisztusnak örököstársai, ha csakugyan együtt szenvedünk vele, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. … 19Mert a teremtés feszültségben és epedve várja Isten fiainak lelepleződését [vagyis, hogy örököljék a mindenséget]..

A zsoltáros költői kérdésének tömör válasza: Isten választás alapján fiaivá nemzi az embereket, akiket Krisztusnak, a sok testvér közül elsőként született és Istenben teljessé lett, dicsőségre jutott fiának másaivá tesz (Róm. 8:29), és akik, miután feltámadnak a fiúság teljességében (Fil. 3:21), az ő társörököseiként birtokolni fogják vele a mindenséget (vö. Jel. 21:1-7), amint azt ígérte (Héb. 2:8). Jól példázza ezt a folyamatot a 89. Zsoltár, ahol Dávid elsőszülött fiúsága reflektálja úgy a Felkent [Jézus] Atyához való viszonyát, mint az ő testvéreinek [Isten elsőszülötteinek] Istenhez való viszonyát. A hatalom birtoklása következetesen a fiúság eredménye:

Zsoltárok 89:21-30 21Megtaláltam Dávidot, az én szolgámat; szent olajommal kentem fel őt22Akivel állandóan vele lesz az én kezem, sőt az én karom erősíti meg őt. 23Nem nyomhatja őt el az ellenség, és a gonosz ember sem nyomorgatja meg őt; 24Mert ő előtte rontom meg az ő szorongatóit, és verem meg az ő gyűlölőit. 25És vele lesz az én hűségem és kegyelmem, és az én nevemmel magasztaltatik fel az ő szarva. 26És rávetem az ő kezét a tengerre, és az ő jobbját a folyóvizekre. 27Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! 28Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. 29Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. 30És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait.

Krisztusé lesz minden hatalom, de Dávid és a többi feltámadott elsőszülött szent szintén átveszi majd a nekik meghatározott hatalmi pozíciókat, s uralkodni fognak Krisztus alatt. Dávid királysága azért haladja meg a föld királyaiét, mert ő Isten országlásában is uralkodó lesz. A Szentírás máshol azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a fiúság hatalmában feltámadott Dávid háza olyanná lesz, mint Elohim, mint az Úr Angyala őelőttük:

Zakariás 12:8 Azon a napon oltalma lészen az Úr Jeruzsálem lakosának, és azon a napon olyan lesz köztök a legalábbvaló, mint Dávid, a Dávid háza pedig, mint az Isten [mint elohim], mint az Úrnak angyala ő előttök.

Nem véletlen az, hogy Pál a leveleiben gyakran utal a hívőkre az Isten fiaiként, Jézus testvéreiként:

Róma 8:29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.

Krisztus tehát abban a születésben az első, amiben az igaz hívők követni fogják Őt: az Isten Szent Szelleme általi újjászületésben, az új teremtménykénti megszületésben, a mindenség öröklésében, az Istennel való eggyéválásban. A trinitaristák háromsága egy bezárt kört képez, amelynek „öröktől” született Fiú személye nem engedhet magához sok testvért, mert akkor a háromság megszűnne létezni. És valóban, ha Krisztus öröktől született fiú lenne, abban nem osztozhatnánk vele, nem lehetnénk testvérei, örökre el lennénk vágva tőle. Viszont a meghatározott „ma” napján elsőszülötté lett Jézust az újjászületett hívők abba a létbe követik, amelybe Ő került a bevégzett munka jutalmául.

A Szentírás kihangsúlyozza, hogy Jézus maga is emberi testben vált méltóvá a neki szánt hatalom birtoklására. Emberként részesült a vízben való alámerülésben, majd a vízből való felbukkanása után az Isten Szent Szelleme rászállt, ahogy rászáll a megtért bemerítkező személyre is (vö. Mát. 3:16). Akikben pedig Isten Szent Szelleme él és működik, azok Isten nemzett fiai:

Róma 8:14-17,19 14Mindazok ugyanis, akiket Isten Szelleme indít, Istennek fiai15Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás szellemét kaptátok, aki által így kiáltunk: „Abba, Atya!” 16Maga a Szellem a mi szellemünkkel együtt tesz tanúságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk [vö.1Ján. 4:9]. 17Ha pedig gyermekek örökösök is, Istennek örökösei, a Krisztusnak örököstársai, ha csakugyan együtt szenvedünk vele, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk. … 19Mert a teremtés feszültségben és epedve várja Isten fiainak lelepleződését

Mivel a mindenség öröklése az emberiségé, a Fölkentnek is emberi testben kellett megjelennie, majd a hústestben fogantatott meg Istentől:

Róma 8:3-4 Amire ugyanis a törvénynek nem volt képessége, mert a hús erőtlenné tette, azt véghez vitte az Isten, mikor a húsban a vétket elítélte azzal, hogy a vétkes hús hasonmásában és a vétek miatt saját Fiát küldte el, hogy a törvény igazságos követelései beteljesedjenek bennünk, akiknek járását-kelését nem a hús vezérli, hanem a szellem.

Galata 4:4-6 4Mikor azonban eljött az idő teljessége, Isten elküldte a Fiát, ki asszonytól lett, törvény alá került, 5 hogy a törvény alatt levőket kivásárolja, hogy a fiúvá fogadtatást [gr. huiothesian, fiúvá tételt] elnyerjük6Minthogy pedig fiak vagytok, Isten elküldte szívünkbe Fiának szellemét, aki így kiált: „Abba! Atya!”

Héberek 2:14-18 14Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérbőlhogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót, 15és szabadon bocsáthassa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükön át rabszolgaságban tartott. 16Mert bizonyára nem angyaloknak megy a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget. 17Ezért tartozott mindenben hasonlóvá válni a testvérekhez, hogy könyörülő és Isten felé végzett szolgálatban hűséges főpap lehessen, hogy így engesztelést szerezzen a nép vétkeiért. 18Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek.

Nem az angyaloknak, hanem Ábrahám magvának [a hit által élő embereknek] jött segítségére, s maga is emberként lett az új teremtés elsőzsengéje. Az ember tehát Istentől született gyermekké válhat, aminek bizonyítéka az, hogy hisznek Jézus Krisztusban, mint Isten szeretett fiában:

1János 5:1 Mindenki Istenből született, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus. S mindenki, aki szereti a szülőt, szereti azt is, aki attól született.

Azt tartsuk emlékezetben, hogy a hitet Isten adja, s a Szent Szellem munkálja bennünk.

De közelítsük meg némileg más szempontból a fiúságot, ami ugyebár eggyé tesz bennünket azzal, akinek fiaivá lettünk.

Jézus Krisztus kijelentette: „Én és az Atya egyek vagyunk.” (Ján. 10:30). Nos, ez szintén egy olyan idézet, amit a háromság-hívők felhasználnak, hogy fenntarthassák nézetüket, miszerint az Atya és Jézus öröktől fogva egy Istenséget alkotott. Holott Jézus Krisztus maga világított rá az egységük mibenlétére (azért lehet egy az Atyával, mert Tőle születve az isteni természet részese lett), amikor a hívőkkel való egységükhöz hasonlította azt. A háromság-hívők  által már sokkal kevésbé, vagy soha nem idézett folytatás rámutat arra, hogy a hívők bennük élve, velük egységet alkotva egyek az Atyával és Jézussal:

János 17:11… Szent Atyám, őrizd meg őket neveddel, melyet nekem adtálhogy egyek legyenek, mint mi.

János 17:22-23 22Én azt a dicsőséget, melyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, mint mi egyek vagyunk23én bennük és te énbennem, hogy az egységük befejezett legyen, hogy a világ felismerje, hogy te küldtél engem, s hogy úgy szeretted őket, mint ahogy engem [fiakként] szerettél.

Isten Jézusban teljes, s a hívők, vagyis az ő testvérei benne teljesek. Ez pedig egy egységet alkot, mert Isten egy, még akkor is, ha kiterjeszti létét másokra. Nem háromság, nem sokaság; echad, egység. Az Istentől születés egységbe hoz bennünket az Atyával, és ezen egység által Jézus Krisztusban az Isten teljessége van jelen:

Kolossze 1:19-20 19minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést betölti20miután a keresztről lehulló vérrel békességet szerzett, rajta keresztül engeszteljen ki mindent magával, rajta keresztül azokat is, amik a földön, azokat is, amik a mennyekben vannak.

Kolossze 2:9-10 9Mert testileg őbenne lakozik minden, ami az istenséget betölti10titeket pedig ő tölt meg.

Az utolsó mondat tulajdonképpen a János 17:23 vers mechanikáját vázolja. Ha tehát Jézust az Isten teljessége tölti be, a hívekben pedig Jézus teljessége él, ő formálódik bennük (Gal. 4:19), akkor általa Isten teljessége fog mindenkit betölteni. És valóban, a hívők sorsrésze az, hogy az Isten teljességével betöltött Jézus Krisztus teljességére jussanak

Efézus 4:13 …míg csak mind el nem jutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, míg férfiasságunk bevégzetté nem lesz, s a Krisztussal való teljes beteltség korának mértékéig el nem jutunk,

Jézus Krisztus nemcsak a testben osztozott az emberrel, hanem a halálban is. Ám Krisztus a halálból való feltámadással utat nyitott számunkra is a halálból való feltámadáshoz és az örök élet felé:

1Korintus 15:20 20Az igazság azonban az, hogy a Krisztus feltámadott a halottak közül az elaludtak zsengéjeként. 21Miután ugyanis emberen át jött a halál, emberen át jött a halottak feltámadása is. 22Mint ahogy ugyanis Ádámban mindnyájan együtt halnak meg, úgy a Krisztusban mindannyian együtt elevenednek majd meg. 23Ki-ki azonban a maga rendjében: zsenge a Krisztus, azután a Krisztuséi, mikor megérkezik24azután a vég, mikor a királyságot átadja az Istennek és Atyának, mikor félretesz minden fejedelemséget, minden fennhatóságot és hatalmat. 25Addig kell ugyanis királynak lennie, míg lába alá nem veti mind az ellenségeit. 26Utolsó ellenségeként teszi félre a halált. 27Hiszen az Atya mindent lába alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy mindent alája vetett, világos, hogy azt kivéve, aki a mindenséget alája vetette. 28Mikor pedig alája veti majd a mindenséget, akkor majd ő maga a Fiú is alája veti magát annak, aki a mindenséget alája vetette, hogy Isten legyen minden mindenekben.

Amikor az Isten fokozatokból álló terve bevégződik, s mindenki sorra kerül a „maga rendje szerint”, akkor minden hatalom megszűnik, illetve visszaadatik annak kezébe, aki azt kiadta, hogy Isten töltse be a mindenséget.

De a jelenben mi, a „Krisztuséi”, a Szent Szellem [vagy a fiúság] elsőzsengéi még várjuk a feltámadást, és vele a teljesség [tökéletesség] eljövetelét:

Róma 8:23Sőt nemcsak ők,hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást [gr. huiothesian] várjuk [a romolhatatlan teljességet], azaz testünknek megváltását.

2Korintus 4:14-18 14Mert tudjuk, hogy aki az Urat, Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is fel fog támasztani. 15Veletek együtt, mert minden értetek van, hogy a kegyelem, mely sokakon általmenve megsokasodik, Isten dicsőségére a hálát is túláradóvá tegye. 16Innen van az, hogy nem csüggedünk el, hanem, ha külső emberünk megromlik is, belső [újjászületett]emberünk napról napra megújul. 17Mert egy pillanatig tartó könnyű nyomorúság mindent felülmúló örök súlyú dicsőséget munkál ki számunkra, 18kik nem a láthatókon tartjuk szemünket, hanem a láthatatlanokon. A láthatók tudniillik ideig tartók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

2Korintus 5:4-5 4Mert már azalatt, amíg a földi sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, amennyiben nem levetkőzni vágyunk, – hanem a mennyből valót a földire ráölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet. – 5Ugyanaz az Isten készített el minket erre, aki a Szellemet is foglalóul adta nekünk [amikor újjá születtünk általa].

Filippi 3:20-21 20 De az az állam, melynek mi polgárai vagyunk, a mennyekben van, megmentőül is onnan várjuk az Urat, a Krisztus Jézust. 21Ő a megalázottságban hordott testünket átidomítja majd az ő dicsőségben viselt testének alakjára azzal a munkával, mellyel ő képes a mindenséget is maga alá vetni.

És mint azt már láttuk, a teljesség birtokosai együtt örökölik a mindenséget. A testvérek egy testet képviselnek, mert egy kenyérből [a teljességre jutott Jézusból] részesednek:

1Korintus 10:17 Mert egy kenyér van, egy test vagyunk sokan. Hiszen mindnyájan egy kenyérből részesedünk.

Egyedül a Szent Szellem általi újjászületés teszi a természetes (fizikai) embert is szellemivé és Isten fiaivá!

1János 3:1-2,9 1Lássátok, mekkora szeretetet adott nekünk az Atya, az ő ajándékahogy Isten fiainak hívnak minket, és azok is vagyunk. A világ azért nem ért minket, mert nem érti őt. 2Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, s még nem vált láthatóvá, hogy mikké leszünk [a teljesség eljövetelekor]. Tudjuk, hogyha láthatóvá válik, hasonlókká leszünk hozzá, mert úgy fogjuk őt látni, ahogyan van. … 9 Képtelen mindenki a vétkezésre, aki Istenből született, mert az Isten magva benne marad. Nem is képes vétkezni, mert Istenből született.

1Péter 1:23 … miután újra születtetekéspedig nem rothadó magból, hanem az Isten élő és megmaradó beszédén keresztül.

Az Isten fiai teljesen új teremtményekké válnak, ahol a régi, testi ember elmúlásra van ítélve, és egyedül az új, szellemi ember az, ami számít:

2Korintus 5:16-1716Így hát, mi mostantól kezdve senkit sem ismerünk hús szerint. Ha a Krisztust ismertük is hús szerint, most már többé nem ismerjük. 17Így hát, ha valaki a Krisztusban van, új teremtés, a régiek elmúltak, íme új állt elő.

A hívő emberek nem a test szerint tekintenek egymásra, hanem szellemi testvérekként, hiszen többé már egyik sem önmagáé, hanem Istené, lévén a teste az Isten szellemének temploma (1Kor. 6:19).

Amikor Krisztus bemerítkezett és a Szent Szellemmel betöltekezve megkezdte küldetését, azzal példázta számunkra azt az életet, amit nekünk, Benne hívőknek szintén meg kell élni. Tanításaiban pedig rámutatott arra, hogy miként válhatunk az ő testvéreivé, Isten önmaga által megfogantatott szellemi gyermekeivé. Ehhez pedig meg kell tennünk ugyanazt, amit ő is megtett, a vízben való bemerítkezés és a fiúság ugyanúgy valósul meg bennünk is, ahogyan őbenne, a Szent Szellemmel való betöltekezés által. Nem véletlenül tette Krisztus a bemerítkezést és újjászületést annak feltételévé, hogy követői megláthassák Isten országát:

János 3:3,5 3 „Bizony, bizony ezt mondom neked – felelte neki Jézus –, hogy senki sem láthatja meg Isten királyságát, ha felülről nem születik.„… 5„Bizony, bizony azt mondom néktek, hogy ha valaki vízből és Szellemből nem születik, nem mehet Isten királyságába be.

Összegezve tehát: Jézus bemerítkezésekor az Atya egy új életre szülte őt meg, ezáltal Jézus egy más minőségű életre született meg, és más viszonyba került az Atyával ahhoz képest, mint ami azelőtt volt közöttük. A keresztény hívők ugyanezt a fiúságot nyerik el, annyi különbséggel, hogy a bűntelen Jézussal ellentétben, nekik először meg kell térniük az Istentől elszakító bűnöktől, majd le kell tenniük, halálra kell adniuk a bűnös ó embert, a test kívánságait (Rom. 8:13; Gal. 5:17). Meg kell „üresíteni” magukat korábbi életüktől, hogy Istentől nemzett fiakként az Isten Szelleme által éljenek.

A hívők jól tudják, hogy a bemerítkezéssel és a Szent Szellem beköltözésével újjá születtek, új lényekké, Isten gyermekeivé váltak. A régi, ó embert halálra adták (a vízben való alámerülés ennek az ó embernek az eltemetését jelképezi), s a vízből felbukkanó ember egy teljesen új, szellemi életre támad föl. A Szent Szellemmel betöltekezve így egy új lény jött létre, a szellemi felfogású ember, aki már nem szegül ellen Isten akaratának, hanem azonosul azzal, hiszen Tőle született meg. A benne fogant isteni mag által tudatosul a hívőkben az Isten jelenléte, megtapasztalják és megismerik Őt, a szeretetét, sőt, akaratát és terveit is:

1Korintus 2:11-14 11Melyik ember ismeri ugyanis az ember dolgait, hacsak nem az ember szelleme? Ekképp az Isten dolgait senki sem ismeri, csak az Isten Szelleme. 12Mi pedig nem a világ szellemét kaptuk, hanem az Istenből kiáramló szellemet, hogy tudjuk azt, amivel Isten kegyelme ajándékozott meg bennünket13Amit szólunk is, nem emberi bölcsesség tanította szavakkal szóljuk, szellemi dolgokkal mérve össze a szellemi dolgokat. 14 Lelki [testi, újjá nem született] ember nem fogadja el Isten Szellemének dolgait, hiszen ostobaság neki. Nem is ismerheti meg, mert szellemileg vizsgálhatók meg.

1János 4:13-15 13Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk, hogy Szelleméből adott nekünk14A mi számunkra láthatóvá lett az Isten, és mi tanúságot is teszünk amellett, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ Megmentőjéül. 15Ha valaki vallást tesz arról, hogy Jézus az Isten Fia, az Isten benne marad, ő pedig az Istenben.

Róma 8:1-15-17 15Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás [fiúvá tétel] szellemét kaptátok, aki által így kiáltunk: „Abba, Atya!” 16Maga a Szellem a mi szellemünkkel együtt tesz tanúságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. 17Ha pedig gyermekek örökösök is, Istennek örökösei, a Krisztusnak örököstársai, ha csakugyan együtt szenvedünk vele, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Az Isten fiai az ő Szellemét kapták meg újjászületésükkor, ami által ismerik magát az egy igaz Istent, ismerik az Ő dolgait (tervét, akaratát stb.) és ismerik az elküldött Fiát, aki mindezt lehetővé tette. Aki pedig ismeri az egy igaz Istent és a Jézus Krisztust, akit elküldött, azoknak ezen szellemi ismeret által örök életük van (Ján. 17:3)! Ez már nem a holt betű olvasatából való felszínes ismeret, hanem a szellem általi megelevenedésből fakadó megtapasztalás (2Kor. 3:6), mert „aki az Úrral egyesül, az egy szellem vele” (1Kor. 6:17). Ami létet Krisztus él, abban a létbe fogják őt követni a testvérei, és ami örökséget kapott, abban lesznek vele társörökösök (Róm. 8:17-19;Gal. 3:29; Tit. 3:7; Héb. 1:14; 6:17; 11:9; Jak. 2:5; 1Pét. 3:7)! Mondhatnak, taníthatnak bármit is az emberek a maguk kárára, ami ezt a tényt meghazudtolja, mert mindezt Isten esküvel erősítette meg:

Héberek 6:17-1817Amennyiben az ígéret örökrészeseinek különös mértékben meg akarta mutatni, hogy Isten szándékai megváltozhatatlanok, esküvel biztosította18hogy két változhatatlan tényen át, melyekben Isten nem hazudhat, erős bátorítást nyerjünk mi, kik az elénk helyezett reménységbe belefogózva elmenekültünk.

Az örökség, illetve a Krisztus társörökségével kapcsolatos ígéret az Isten esküvel adott, megmásíthatatlan ígérete (Héb. 6:17; Gal. 3:29).

Jézus Krisztus elsősége

Isten egy, a teremtés megalkotása előtt kidolgozott terv szerint viszi véghez azon szándékát, hogy a teremtett rendből a maga képére és természetére formált lényeket alkosson, akiket Önmagával betölt, s akikkel teljes egységet fog alkotni, amikor befejezi munkáját. Akaratánál fogva úgy rendelte, hogy a tökéletes végkimenetel érdekében a teremtése képes legyen választásokra, akár a rossz választására is, s így esendő legyen. Tudta, hogy a mennyei lények egy része fel fog lázadni a briliáns elméjű arkangyal, Sátán vezetése alatt, ahogyan tudta azt is, hogy a majdan megteremtendő ember is el fog bukni ennek a lénynek az aknamunkája által. Ahogy az Isten-ellenes életmódot [a lázadást és bűnt] Sátán „reprezentálja”, úgy az Isteni iránti hűség és igazságosság tökéletes példája is egy szellemlényben nyilvánul meg. Ez a szellemlény, akit Isten eleve győzelemre rendelt, Isten teremtett fiainak egyike, akit az Atya kiválasztott és szeretett a világ megalapítása előtt (Jn. 17:24), s akivel egy szövetség keretén belül elvégezi a bukott emberiség megváltását. Az Énok könyvében találhatunk néhány fontos és árulkodó utalást ennek a szellemlénynek kiválasztásával (társai közül való felkenésével), valamint az Istentől való eleve elrendelt felmagasztalásával kapcsolatban, akinek egyik sokatmondó titulusa az „Ember Fia” volt:

Énok 51:3 És az Egyedüli Kiválasztott ül majd az Én trónomon, és szájából ömlenek a bölcsesség és ismeret titkai: mert a Szellemek Ura neki adta (őket) és megdicsőítette őt.

Énok 71:14  …. „Ez az az Ember Fia, aki igazságosságra születik, és igazságosság őrzi őt, és a Napok [Idők] Urának igazságossága nem hagyja el.”

Ennek a Választottnak a feladata, illetve a választottságának mibenléte és jelentősége korszakokon át egy rejtett titok volt a mennyei lények előtt. Istennek az „Ember Fiával” kapcsolatos rejtett terve csak akkor vált előttük tisztává, amikor az valóban testet öltött és elvégezte feladatát.

Énok 62:7 Az Ember Fia a kezdetektől rejtve volt, és a Magasságos megőrizte őt az Ő hatalmának jelenlétében, és felfedte őt a választottaknak. [v.ö. Ef. 1:9; 3:9-10; 1Pét. 1:12]

Mi több, a mennyei seregek az Isten további terveibe is csak az elsőszülöttek egyháza (Héb. 12:23), illetve a választottak által nyerhettek belátást.

Az Atya és az Ő Választottja, az „Ember Fia” között megkötött szövetség részeként ez a szellemlény felvállalta az Isten eleve elrendelt tervében megkövetelt áldozati szerepet, és ezért az ő áldozati halála a világ megalapításától fogva egy eldöntött tény volt:

Jelenések 13:8 Imádattal fognak eléje borulni a földön lakók, mindaz, akinek neve nincs beírva annak a Báránynak életkönyvébe, akit a világ megalapítása óta megöltek.

1Péter 1:19-20 19hanem a Krisztusnak, mint egy hibátlan, mocsoktalan báránynak drága vérén, 20kit a világ megalapítása előtt már kiszemeltek, de csak az idők utólján tettek láthatóvá értetek.

Róma 3:22-26 22A Krisztus Jézusba vetett hiten át lett láthatóvá Isten igazságossága az összes hívek számára. Mert nincs különbségtétel zsidó és nemzetbeli között23hiszen mind vétkeztek, és híjával vannak az Isten dicsőségének, 24ám ingyen jutnak igazságossághoz annak a kegyelemnek révén, melyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk. 25 Azon át, hogy az ő vérében kell hinnünk, már eleve őt rendelte az Isten engesztelő fedélnek, hogy igazságosságát megmutassa nekünk. Igazságosságát abban, hogy az isteni türelem elengedte az előzőleg (a Krisztus előtt) elkövetett vétkeket 26és kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is, hogy igazságos maradjon, amikor igazságosnak nyilvánítja azt, aki a Jézus [az új „Ádám”, a szellemi ember] hitéből való.

A „kiszemelt” áldozati Bárány az Istennel megkötött szövetség feltételeinek megfelelően a megváltó munka kivitelezője lett a földön, amint az első emberpár vétekbe esett. Általa köttetett meg a szövetség Ábrahámmal, majd Izraellel [ennek részeként isteni hatalommal felruházva még az Isten szent nevét (JHVH) is viselhette, lásd a JHVH angyala című írást]. És végül, már Istentől született fiúként, az Isten újjászületett fiai is általa részesülhetnek az új szövetségben. (Az Isten és Választottja között megkötött szövetséget a közeljövőben megjelenő, „Az örök szövetség” című írás vázolja majd részletesen).

Amikor eljött az Isten által erre kiszabott pontos időpont, akkor a Választott és Felkent megüresítette magát a dicsőséges szellemi életétől, és eljött emberi testben. Ez a Jahoshua nevet viselő ember Máriától megszületve valóban az Ember Fiává lett, majd pedig Istentől születve meghozta a szükséges áldozatot azokért, akiket az Atya – ahogyan őt is ennek elsőzsengéjeként – a korszakok előtt kiválasztott arra, hogy Isten fiaivá legyenek:

János 3:16 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy senki el ne vesszen, aki őbenne hisz, hanem örök élete legyen.

2Timóteus 1:9 [Isten] aki megmentett és [a maga] előzetes határozatának megfelelően szent hívással elhívott bennünket, nem tetteink alapján, hanem kegyelmének következményeképpen, melyet a Krisztus Jézusban örök idők [gr. eonian, vagyis korszakok] előtt adott már nekünk, …[v.ö. Mt. 25:31-35; Ef. 1:4]

Majd a Választott, az ekkor már Jahoshua HaMessiah, vagyis Jézus a Felkent-ként ismert személy, ugyancsak a vele megkötött szövetség részét képező ígéret szerint Istentől megszületve minden létező hatalmat megkapott, kivéve természetesen az Atya fölöttit, aki alávetett neki mindent (1.Kor. 15:227-28). Mivel Isten e fián keresztül végzi el a megváltás tervét, így mindenben ő az első, őt kell követnünk, és aki a Választott Fiút elveti, az elveti magát az Atyát is:

Lukács 9:35 … „Kiválasztott Fiam ő, rá hallgassatok.”

János 5:22-23 22Ítélni sem ítél senkit az Atya, hanem az egész ítéletet átadta a Fiúnak23 hogy mindenki úgy becsülje a Fiút, ahogy becsülik az Atyát. Aki nem becsüli a Fiút, nem becsüli az Atyát sem, aki elküldte őt.

Mindezek mellett tudnunk kell, hogy a megváltó munka elvégzése és a velejáró szenvedések tették Jézus Krisztust is bevégzetté, azaz teljessé, tökéletessé és minden hatalom birtokosává:

Héberek 2:10 Mert úgy illett, hogy szenvedéseken keresztül tegye bevégzetté azt, akiért és akin keresztül a mindenséget teremtettékaki sok fiat vezet  dicsőségre, s aki az ő megmenekedésüknek a szerzője.

Héberek 5:7-10 7Az, aki húsban töltött napjaiban erős kiáltásokkal és könnyek között könyörgéseket és esedezéseket küldött [imádkozott] ahhoz, [az Atyához]akinek hatalma volt arra, hogy őt a halálból kimentse, továbbá lelkiismeretességéért (tiszteletéért, istenfélelméért) meghallgatást talált 8és noha [Istentől született]Fiú volt, abból, amit szenvedett, tanulta meg az engedelmességet9Így lehetett, miután bevégzetté lett [tökéletessé lett téve], örök menekülés okává mindazok számára, akik engedelmeskednek neki, 10mikor is Isten ünnepélyesen Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte [ki] őt.

A bevégzettséggel lehetett tökéletes főpapunkká, s főpapként az örök menekülés okává a további fiúságra rendeltek számára:

Héberek 7:15-17 15Még sokkal világosabbá válik ez a változásha azt mondjuk, hogy Melkisédekhez hasonlóan állt elő egy másik pap, 16aki nem a húsparancsolat törvénye szerint, hanem [az Istentől született]kiolthatatlan élet hatalmának következményeképp támadt. 17Mert így hangzik a tanúságtétel: „Örökre pap vagy te a Melkisédek rendje szerint.” [v.ö. Zsolt. 110:4 ].

Természetesen mindig segítségünket szolgálja az eredetileg idézett részek mondanivalójának, jelen esetben a 110. Zsoltárnak megvizsgálása:

Zsoltárok 110:1-4 1Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá. 2 A te hatalmad pálcáját kinyújtja az Úr Sionból, mondván: Uralkodjál ellenségeid között! 3A te néped [megdicsőült szentek] készséggel siet a te sereggyűjtésed napján, szentséges öltözetekben; hajnalpír méhéből leszen ifjaidnak harmatja. 4 Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkhisedek rendje szerint.

A feltámadással megdicsőült Fiú ült le az Isten jobbjára, akinek hatalmát Isten erősíti meg, s akiben ekkor valósult meg az eskü ígérete a főpapi méltóságot illetően. Az Ószövetség, habár a megváltó munka egy fontos részét képezi, nem tette az embert bevégzetté, tökéletessé, mert hiányzott belőle az az elem, ami lehetővé teszi a tökéletesedést (v.ö. Héb. 7:18-20), nevezetesen az a természet, amit csak az Istentől újjá születve birtokolhatunk. Az új szövetség új papságának főpapja azonban bevégeztetett, tökéletességre jutott, és képes ezt a munkát elvégezni bennünk is:

Héberek 7:19-28 19Mózes törvénye ugyanis semmit sem tett bevégzetté. Hatalmasabb reménység behozása vált tehát szükségessé, hogy azon át Istenhez közeledhessünk 20és ez a behozatal nem eskütétel nélkül történt. A léviták isteni eskü nélkül lettek papokká, 21míg az újszövetség főpapja esküvel azon át, aki így szólt hozzá: „Megesküdött az Úr és nem fogja megbánni: Pap vagy örökre.” 22Amennyit ez az eskü jelent, annyival hatalmasabb szövetségnek közvetítőjévé lett Jézus. 23Amellett azok többen lettek papokká, mivel a halál [a természetes ember halandósága] megakadályozta őket abban, hogy a papság mellett megmaradjanak. 24Ő azonban, mivel örökre megmarad [az Istentől született lét állapotában], olyan papságot visel, mely nem száll át egyik emberről másikra. 25 Ebből következik, hogy képes mindenestül megmenteni azokat, akik őrajta keresztül mennek Istenhez, mivel mindenkor él, hogy értük mindenkor közbenjárhasson. 26Hiszen éppen ilyen főpap felel meg nekünk, [aki Isten természetének birtokában] jámbor, gonoszságtól és a vétek fertőjétől mentes, a vétkesektől elkülönített, aki a mennyeknél magasabbra hatolt, 27akin nem ül a kényszer, mint a főpapokon, hogy előbb saját vétkeikért vigyenek fel véres áldozatot, aztán a nép vétkeiért, mert ő a kettőt egyszerre megtette, amikor magát vitte fel áldozatnak. 28Mózes törvénye tudniillik olyan embereket rendel főpapokká, akiknek erőtlenségeik vannak, a törvény után jövő esküszó ellenben az örökre bevégzett Fiút.

Mivel tehát a sokak megigazulását a halálig hűséges, majd főpappá lett Jézus Krisztus által végezte és végzi el az Isten, valamint általa tart meg bennünket (Róm. 5:8-11), így őt tette meg az egyház fejévé (Kol. 1:18), valamint az egész teremtés fejévé:

Filippi 2:5-11 5 Az az észjárás (szellemi törekvés) legyen bennetek, mely a Krisztus Jézusban is volt, 6ki Isten alakjában [gr. morphé, vagyis abban a szellemi formában, amelyben Isten él] nem tartotta azt rablott zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő [nem kívánta magához ragadni az Istennel való egyenlőséget, mint Sátán]hanem azzal, hogy rabszolgai alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette magát [a szellemi léttől]8sőt még akkor is, mikor külső idomban olyan volt már, mint egy ember, megalázta magát azzal, hogy a halálig engedelmes lett, éspedig a kereszt haláláig. 9Ezért azután Isten is felmagasztalta őt és kegyelme olyan névvel ajándékozta meg, mely minden név felett van, 10hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieknek, földieknek és földalattiaknak térde, 11 s hogy minden nyelv vallást tegyen arról, hogy a KRISZTUS JÉZUS ÚR, Istennek, az Atyának dicsőségére. [v.ö. Ef. 1:10]

Isten hatalmas teremtő erejét Krisztusban mutatta meg, az ő fejedelemsége alatt egyesül minden a mennyben és a földön. Mi emberek kizárólag Krisztuson keresztül és által lehetünk Isten fiaivá, ahogyan a teremtés további része, az angyalok is amint a maguk idejében osztozni fognak majd ebben a sorsrészben. Az újjászületett emberben működő szellem az örökségünk foglalója:

Efézus 1:3-13 3Áldott a mi Urunknak, a Krisztus Jézusnak Istene és Atyja, ki a Krisztusban, a mennyeiekben található minden szellemi áldással megáldott minket annak megfelelően, 4ahogy a világ megalapozása előtt őbenne kiválogatott bennünket magának, hogy őelőtte szentek és kifogástalanok legyünk. 5Szeretetéből indítva azonban már eleve különválasztott minket a maga számára a Krisztus Jézuson keresztül, avégre, hogy fiaivá tegyen, ahogyan ezt akarata is helyeselte6 Tette ezt kegyelmének magasztalására, mellyel bennünket abban a Szerelmesben megajándékozott. 7Ebben a Szerelmesben lett ugyanis mienk a váltság, és engedte el az eleséseket az ő vérén keresztül kegyelmének gazdag voltához mérten, 8mely kegyelmet mindenféle bölcsességben és eszünk járásának igazgatásában nagy bőséggel öntött ki ránk, 9miután titkos akaratát velünk megismertette. Így felelt meg ez az ő jótetszésének, melyet őbenne 10az idők teljességének háztartására már eleve kitűzött: hogy a mindenség, mindaz, ami a mennyekben van, és ami a földön van, a Krisztusban egy fő alatt egyesüljön. 11Egyesüljön abban, akiben sorsrészünket is megkaptuk, ahogyan erre a többi embertől eleve különválasztott minket az, aki a tőle akart terv szerint munkásságával a mindenséget áthatja 12azon munkálkodik, hogy mi, akik reménységünket eleve a Krisztusba vetettük, az ő dicsőségének magasztalására legyünk. 13Őbenne titeket is, miután az igazságnak szavát, megmenekülésetek örömüzenetét meghallottátok és abban hittetek, az ígéret Szent Szellemével elpecsételt, 14aki a mi örökrészünknek foglalójas feladata az Istennek megtartott nép megváltása és ezzel az Isten dicsőségének magasztalása.

Mivel Isten akaratából minden Krisztus által és Krisztusban valósul meg, így ő elsődleges pozíciót élvez. Ám Jézus Krisztus maga vallotta meg, hogy mindent az Atya adott neki, beleértve azt a mindenek feletti hatalmat is, amivel az Atya felruházta őt:

Máté 11:27 Nekem adott át mindent az én Atyám.

Más szóval az Atya, a maga határozata és rendelése által az elsőként megszületett Jézus Krisztusban biztosította számunkra azt, hogy [az újjászületésünkkor a Szelleméből fakadó] hit által megigazuljunk, s ez oknál fogva Jézusé minden elsőség, mert:

Kolossze 1:15-18 15Ő a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtésben az elsőszülött16mert benne teremtettek mindent a mennyekben és a földön, láthatókat és láthatatlanokat, a trónokat, az uraságokat, a fejedelemségeket és a fennhatóságokat is. Őrajta keresztül és ővégette teremtették a mindenséget. 17Ő mindenek előtt való és a mindenség őbenne áll fenn18Ő a feje a testnek is, az eklézsiánakő a kezdet [v.ö.Jel. 3:14], a halottak közül az elsőszülött, hogy mindenben ő járjon elől,

Jelenések 1:5 és a Krisztus Jézustól, arra hű tanútól, ki a holtak közt az elsőszülött, a föld királyainak fejedelme, ő minket szeretett, vétkeinkből vérével feloldott,

Kolossze levél versei némi magyarázatot igényelnek, ugyanis sokan azt szeretnék érzékeltetni, hogy Krisztus valamikor a teremtés kezdetén született meg, minden más szellemi lény létrehozatala előtt, és onnantól kezdődően bírt minden hatalmat. Mint ezt már láttuk, ez nem igaz, már amennyiben a Szentírás igaz. A nemzése/születése azon a bizonyos „ma” napján történt a bemerítkezését követően, hatalmát pedig akkor kapta, amikor bevégezte munkáját, és megdicsőült állapotban az Isten jobbjára ült. A feltámadás után került a tökéletessé tett, végleges állapotába, így ekkor vált az egész teremtés elsőszülöttjévé, korszakokkal azután, hogy Isten létrehozta az első szellemlényeket. Ettől persze még lehet az elsőként megteremtett lény is, de itt az Istentől születésről van szó. Tegyük is hozzá azonnal, arról nincs határozott kinyilatkozás, hogy Isten egyenként, vagy csoportonként, rendek szerint alkotta-e meg a szellemi lények sokaságát. Jézus azért az elsőszülött az egész teremtésben, mert vele kezdődött az Istentől születés által létrehozott „új teremtés”, az Istentől való nemzés, vagyis ő jutott legelsőként arra a végleges létállapotra, amit Isten a teremtett fiainak szánt. Erre a létállapotra minden lény egy előzetes, viszonylagosan tökéletlen létből emelkedhet fel.

Mivel elvégzett munkájáért elsőként teljessé tett lényként mindenek felett hatalmat kapott, és mivel a teremtés további része már általa és őbenne jut majd el ugyanarra a létállapotra, így az ő hatalmi körébe tartozik a további fiak, a társörökösök majdani pozícióinak (trónok, uradalmak, fejedelemségek, fennhatóságok) megalkotása és ezeknek a kiosztása akkor, amikor az igazak átveszik majd jutalmukat tőle (v.ö. Mt. 25:14-23; Lk. 19:15-19). Az egyház fejeként ő vezeti és végzi az üdvterv megvalósulását a mindenséget illetően az eljövendő korszakokban, egészen a vég eljöveteléig (amikor visszaadatik minden hatalom, úgy az övé, mint a szenteké, és Isten eggyé válik mindennel). Ő az örök menekülés oka mindazok számára, akik engedelmeskednek neki, miután Isten főpappá nevezte ki bevégzése után (Héb. 5:9-10)! Így valóban, mindenben ő jár elől, benne és általa van megteremtve az [új] teremtés.

A fenti szöveg kontextusa tehát nem az eredeti teremtés, hanem az a kezdet, amikor Isten a Jézus Krisztusban elsőként megvalósította a teremtett renddel való céljának végső mozzanatát! Az új, végleges teremtést, ami tökéletessé lett téve Önmaga pontos képmásaként, aki eggyé vált vele az Istentől születés által.  Ennek Krisztus volt első „példánya” attól kezdődően, hogy „ma nemzettelek téged”, nem pedig a teremtés kezdetétől fogva. Erre a létre következőleg a testvérei kerülnek majd, vagyis az elsőszülöttek egyháza, majd a sor folytatódik a második feltámadással, valamint az – emberével azonos egy mércével számíttatott (Jel. 21:17) – angyali lények ítéletével, akik szintén részesei lesznek majd ennek a fiúságnak Krisztus uralma, fennhatósága alatt. 

Jézus a halálból való feltámadással nyerte el az erőben megnyilvánuló fiúság teljességét (Róm. 1:4), ahogy a hívők is a test feltámadásakor nyerik el a teljességet. Jézus ezzel minden neki adott hatalom mellett és felett – amit végül majd visszaszolgáltat annak, akiktől kapta (1Kor. 15:24) – egy önmagából fakadó (örök) életet kapott attól, akinek egyedül van halhatatlan élete önmagában:

János 5:26-27 26 Mert amiképpen az Atya önmagában bírja az életet, úgy a Fiúnak is megadtahogy önmagában bírja az életet. 27Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tegyen, minthogy embernek Fia.

Mivel ő jár elől abban, amiben számtalan fiú fogja őt követni hit által, ez azt jelenti, hogy Isten fiai ugyanezt az önmagukban rejlő életet kapják meg az Atyától. Az ígéretek szerint Jézust pontosan abba a létállapotba követjük a feltámadásunk után, amibe ő elsőként került, s amibe csakis az Istentől születve juthatunk el:

Róma 8:28-29 28 Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra, miután az Isten előzetes terve szerint (való kifejlődésre) elhívottak, 29mert akiket eleve felismert, azokat a többiektől eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot [gr.sumorphous] viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen.

Mi, újjászületett hívők, csakis a mi idősebb fivérünk által ismerhetjük meg az Atyát bennfentes szinten, a mi örök életünk őáltala, őbenne van:

Máté 11:27 Senki sem ismeri meg a Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri meg az Atyát, csak a Fiú és az, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni.

János 1:18 Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

1János 4:9 Isten szeretete köztünk abban lett láthatóvá, hogy az Isten egyszülött Fiát küldte a világba, hogy rajta keresztül éljünk.

1János 5:11 … Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.

Péter apostol az Apostolok Cselekedeteiben egy sajátos szövegkörnyezetben utal a „ma nemzettelek téged” jelentőségére. Péter a különleges születés által történő Fiúság teljes valóságát abban a halálból való feltámadásban látta véglegesen megvalósulni, amellyel Jézus Krisztus elsőszülöttként támadt fel (Kol. 1:18), s amelyben sok testvér követi majd őt (Róm. 8:29):

Ap.Csel. 13:32-34 32 Mi is örömüzenetül hirdetjük nektek az atyáinknak adott ígéretet, 33mert Isten azt teljesítette gyermekeinek azzal, hogy Jézust feltámasztotta, ahogy a második zsoltárban is írva vanFiam vagy te, én ma szültelek téged. 34 Minthogy azonban őt a halottak közül feltámasztotta, úgyhogy többé nem kell neki a rothadásba visszatérnie, így szólott: Nektek fogom adni Dávid jámborságának biztos jutalmát.

A feltámadásban vált Krisztus elsőként romolhatatlanná és halhatatlanná (korábban meghalt, tehát halandó lény volt), az önmagából eredő élet birtokosává. Vagyis a fiúság teljes ereje és hatalma a feltámadása után nyilvánult meg. Mint tudjuk, Krisztusnak ez a fiúsága kiterjed a hívőkre is. Mindez megegyezik Pál apostolnak a Római levélben található, hasonló mondanivalót takaró kijelentéseivel: 

Róma 1:4-6 4 Kit azonban a szentség szelleme a halottak közül való feltámasztással Isten Fiaként hatalmas erővel bizonyított. E Fiú, a Krisztus Jézus, nekünk Urunk 5 és rajta keresztül kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevével minden nemzetben a hit engedelmességét keltsük fel, 6 e nemzetek közé tartoztok ti is, Krisztus Jézus elhívottai.

Jézus baptizmusa (bemerítkezése) tehát előtípusa volt a követői baptizmusának, ugyanazokat az elemeket foglalta magában, mint az a baptizmus, aminek elvégzését a tanítványainak is meghagyta, és ugyanazt a fiúságot eredményezi. Jézus Krisztus az első, az úttörő, akit sok testvér fog követni az örök életre Istentől született fiaiként.

A lényeg számunkra az, hogy Krisztus bemerítkezésével az Atya egy új életre szülte őt: a fogantatás általi isteni fiúság különleges státuszára, az Ő saját képmásának teljességére, minden teremtmény elsőszülötteként (Kol. 1:15).

Az ó és az új ember küzdelme a test fölött

Az eddigiekben láttuk, hogy az Isten Szelleme által újjászületett ember az Isten fiává, s egy örök szellemi élet letételesévé lesz, aki örökölni fogja Jézus Krisztussal a mindenséget. Felfogja, hogy beteljesedtek benne az Isten ószövetségi ígéretei, miszerint olyan új szellemet kap, amely által már képes legyőzni a bűnt, a törvényrontást:

Ezékiel 36:26-27 25Akkor majd tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtól, s minden bálványtól megtisztítalak benneteket. 26Új szívet adok nektek és új szellemet oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. 27Az én szellememet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok.

Ha megfigyeljük, itt az Isten szelleme az, ami által Isten képessé tesz bennünket törvényének megélésére, ami azt jelenti, hogy a törvény nem csupán egy külső útmutató, mint az a csupán testi természettel rendelkező emberek számára volt, hanem az isteni természet szeretetből fakadó, benső késztetése a jóra. Ezért Isten fiai már nincsenek a testi embert korlátokban tartó törvény alatt:

Galata 3:25-26 25Miután azonban a hit eljött, többé nem vagyunk a nevelő alatt. 26A Krisztus Jézusba vetett hiten keresztül ugyanis mindnyájan Isten fiai vagytok [és így az isteni természet részesei, ami lehetővé teszi a törvényhez való igazodást].

Tudjuk, a Krisztusba vetett hit csak azoké, akik Istentől születtek, és akik Istentől születtek, azok a hitnek megfelelően már nem képesek a vétekre (bűnre, törvényszegésre):

1János 3:9 Képtelen mindenki a vétkezésre, aki Istenből születettmert az Isten magva benne marad. Nem is képes vétkezni, mert Istenből született.

János apostol ezzel a kijelentéssel a természetes ember számára egy elérhetetlenül magas mércével vázolja az Isten fiait. És legyünk őszinték, ezek a sorok gyakran a megtért és a Szellemmel betöltött embert is elbizonytalanítják. Ugyanis, még az Isten „magja” által újjászületett ember is hamar rádöbben, hogy a testében továbbra is jelen van az ó ember, a régi, bűnös szellemiség, ami ellen aktív küzdelmet kell vívnia. És igenis, még képes a vétkek elkövetésére az emberi természet szerint. Ugyanez a János korábban egy, a fentieknek látszólag ellentmondó kijelentést tett:

1János 1:8-9 8Ha azt mondanánk, nincs vétkünk, tévútra lépnénk, és az igazság nem volna bennünk. 9Ha vétkeinket megvalljuk, hű és igazságos ő arra, hogy elengedje azokat, s bennünket minden hamisságtól megtisztítson.

Vagyis, az Istentől született ember képtelen a vétekre, ám ha azt mondja, hogy nem vétkes, akkor hazug. Miről is van szó?

Ennek a nehéz dilemmának a mibenlétét Pál apostol vázolja fel kitűnő módon. Valóban, a testben semmi jó nincs (Ján. 6:63; Róm. 7:18), sőt, állandó harcot vív „a házba beköltözött riválissal”, Isten magjával, hogy elnyomja és kivesse azt onnan. A szellemi embernek tehát állandó éberséggel kell felügyelni a test akaratát:

Galata 5:16-17 16Azt mondom, Szellemtől [Isten magjától]ösztökélve járjatok, és a hús kívánságát véghez ne vigyétek. 17Mert a hús kívánsága [a bűnös vágyak] a Szellem kívánsága ellen fordít titeket, s a Szellem kívánsága a húsé ellen, ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit akartok. (v.ö. Róm. 7:18)

Róma 8:7 Ezért a hús észjárása [az Istentől elvágott testi ember szellemisége]ellenségeskedés Isten ellen, Isten törvényének ugyanis nem veti magát alá, minthogy nem is képes rá[Ezért kellett Istennek a Szellemét belénk oltania (Ez. 36:27)]

Vagyis, amíg a testi ember képtelen Isten akarata szerint élni, az Istentől született ember képtelen vétkezni (v.ö.Mt. 19:26; Lk. 18:7; Mk. 10:27).Így egy gigászi küzdelem zajlik a testben, ahol a bűnnek élni kívánó ó ember gyakran fel-fel elevenedik, s alkalmanként véghez is viszi a test akaratát:

Róma 7:14-2514Tudjuk ugyanis, hogy a törvény szellemi, én ellenben hús vagyok, eladva a vétek alá. 15Hiszen, amit véghez viszek, nem ismerem, mert nem azt hajtom végre, amit [a megújult természet szerint] akarok, hanem, amit [az Isten Szelleme által] gyűlölök, azt teszem meg. 16Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor egyetértek a törvénnyel: elismerem róla, hogy jó. 17Így hát többé nem én [az újjászületett ember] viszem azt véghez, hanem a bennem lakó vétek [a még bennünk eleven testi természet]18Tudom ugyanis, hogy bennem, azaz húsomban jó nem lakik, mert az akarás ugyan kezem ügyében van [Isten szelleme ösztökél], de a jó dolgok véghezvitelét nem lelem magamban. 19 Mert nem a jót teszem, amit akarok, hanem a gonoszt, amit nem akarok, azt hajtom végre. 20Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, többé nem én munkálom azt, hanem a bennem lakó vétek. 21Magamra nézve tehát azt találom törvénynek, hogy nekem, aki a jót akarom tenni, a gonosz van kezem ügyében. 22Gyönyörűségemet lelem ugyanis az Isten törvényében a belső [újjászületett]embernek megfelelően23de tagjaimban egy másik törvényt látok, mely hadban áll értelmem törvényével, és fogollyá tesz annak a véteknek törvényébe zárva, mely tagjaimban van. 24Én nyomorult ember! Ki fog kiragadni e halálos testből? 25 Az Istentől felkínált kegyelem a mi Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül. Következőleg én, mikor értelmem [az újjászületett szellemiség]indít, Isten törvényének teljesítek rabszolgálatot, de amikor húsom indít, a vétek törvényének.

De itt talán röviden térjünk ki a Galata versek folytatására is, hiszen a 18. vers a törvényrontók egyik elsődleges hivatkozási pontjának mondható, ami így hangzik: „ha a Szellem hajt, nem vagytok törvény alatt” (Gal.5:18).

A Szellem, ami által újjászülettünk, az Isten gyermekeivé tesz bennünket, s aki Istentől született, az már képtelen vétkezni, azaz a törvényt megszegni (1Ján. 3:9). Nem azért nem vétkezik, mert a törvény alatt áll, s mert az tiltja, hanem azért, mert isteni természeténél fogva teljesen azonosul annak elvárásaival. Isten pedig nem tartja a törvényt, hanem olyan természete van, ami kizárja a gonosz szándékát és elkövetését.

Mindazonáltal a küzdelemben kitartónak és céltudatosnak kell lennünk, következetesen az isteni mag által létrejött új szellemiséghez igazodva, mert egy növekedési folyamaton kell átmennünk:

Róma 12:2 Ne idomuljatok ehhez a korhoz [a bűnös világi gondolkodáshoz], hanem megújult értelemmel alakuljatok át, hogy azt próbálgassátok, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata.

Efézus 4:22-24 22Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. 23Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s 24öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

1Tesszalonika 3:22-23 22A rossznak még látszatától is tartózkodjatok! 23Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, egész valótok, szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül őriztessék meg Urunknak, a Krisztus Jézusnak megjelenésére (megérkezésére).

Nem véletlenül, az apostoli tanítás szerint az isteni születésnek [Isten bennünk élésének] az a bizonyítéka, hogy rendelkezéseit, parancsolatait megtartjuk:

1János 2:3-5 3Arról tudjuk meg, hogy az ő ismerete bennünk él(hogy megismertük őt), hogy rendelkezéseit megőrizzük. 4Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de parancsolatait nem őrzi, hazug, az ilyenben nincs az igazság5Aki őrzi beszédét, abban igazán bevégezetté lett az Isten szeretete. Erről tudjuk, hogy őbenne vagyunk.

Az újjászületés legszemmelláthatóbb bizonyítéka az, hogy megőrizzük Isten parancsait. Ez a vízválasztó az igaz és a hamis, gonosz ember között.

Isten lemetszi azokat az ágakat, amelyek nem hoznak gyümölcsöt és akadályozzák a növekedést (Ján. 15:2), és mivel fiakként bánik velünk, így ha kell, büntetéssel korrigál bennünket, ami a jóra ösztökél (Héb. 12:7).

Az újjászületett ember az Isten gyermeke, mert Isten „magja”, Szelleme él benne. A test azonban még megtartja bűnös természetét, sőt, felkel és harcol az Isten Szelleme ellen (Róm. 12:2). Így tehát, amikor újjászületésről beszélünk, az azt jelenti, hogy csupán az új, Istentől kapott szellem nemződött meg Istentől, és ez az a benső ember, vagy benső, szellemi énünk, amely képtelen a bűn elkövetésére, és képes azt legyőzni bennünk, mert azáltal Isten és a tökéletes Krisztus természetével vagyunk felruházva:

János 1:12-13 12Ám mindazoknak, akik befogadták őt, lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek13 azoknak, akik nevében hisznek, az ő nevében, aki nem vérből, sem a hús akaratából, sem a férfi akaratából nem született, hanem Istenből.

A győzelem reménye tehát nem önmagunkban rejlik, hanem a bennünk élő Jézus Krisztusban, s az Istentől született szellemi lényünk hiten alapuló, és a hit által végzett cselekedetekben megnyilvánuló igazságosságában:

Kolossze 1:26-27 26 Isten szavát arról a titokról, mely, mióta korok és nemzedékek vannak, el volt rejtve, most azonban láthatóvá lett az Isten szentjei számára. 27Isten szentjeivel akarta ugyanis megismertetni, hogy miben áll e titoknak, a bennetek lakó Krisztusnak dicső gazdagsága a nemzetek között. Ő a mi dicső reménységünk.

Filippi 3:9 …minthogy nincs nekem a törvény alapján felépített saját igazságosságom [testi erő és akarat által véghezvitt törvénytartás által], hanem a Krisztusban való hiten át szerzettIstenből születő, hiten alapuló igazságosságom,

Aki a végsőkig kitartóan küzd a hit e nemes harcában – amit Jézus Krisztus él meg bennünk -, az üdvözül (Mt. 24:13; Mk. 13:13, 2Tim. 2:12), és Isten ígéretei bátorítanak bennünket:

1János 4:4,6 4Ti Istenből valók vagytok, kis gyermekeim, és legyőztétek amazokat, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. 6Mi Istenből valók vagyunk, az hallgat ránk, aki Istent ismeri, aki Istent nem ismeri, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság szellemét és a tévelyítés szellemét.

Filippi 1:6 Bízom is, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, a Krisztus Jézus napjáig be fogja azt fejezni.

Máté 10:27-29 27 Az én juhaim hallgatnak szómra, én is ismerem őket, ők meg követnek engem. 28 Örök életet adok nekik, úgy, hogy soha el nem vesznek, senki sem fogja kiragadni őket a kezemből. 29Atyám, aki őket nekem adta, nagyobb mindeneknél és senki sem képes kiragadni őket Atyám kezéből.

Azért születhettünk újjá, mert Isten szeretett bennünket, és vétkeink engesztelő áldozatául elküldte a Fiát, nem azért, mert mi szerettük, vagy kerestük őt:

1János 4:9-15 Isten szeretete köztünk abban lett láthatóvá, hogy az Isten egyszülött Fiát küldte a világba, hogy rajta keresztül éljünk. 10 A szeretet nem abban jelentkezik, hogy mi szeretjük Istent, hanem abban, hogy ő szeretett minket, s vétkeinkért engesztelő áldozatul elküldte a Fiát.

Isten Szelleme által él bennünk az Isten szeretete, s ez a szeretet úgy tükröződik vissza Isten irányába, hogy megtartjuk parancsait:

1János 5:3-4 3Mert Isten szeretése abban áll, hogy rendelkezéseit megőrizzük. Rendelkezései pedig nem nehezek, 4mert minden, ami Istenből született, legyőzi a világot. A mi hitünk az a győzelem, mely legyőzte a világot.5Ki más a világ legyőzője, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?

Mindazok, akik Istentől születtek, a bennük élő hit által legyőzik a világot és a bűnt, mert hitük az Isten Fiában van, akiben győzelemre vannak rendelve, és aki által győzelemre is jutnak, hogy kövessék őt az ő dicsőségébe.

Az örökbefogadás kérdése

Az eddigiekből már teljesen nyilvánvalóvá kellett válnia annak, hogy Istentől születve, Tőle nemzetten válunk Isten fiaivá és Jézus Krisztus testvéreivé. Az idevonatkozó bibliai tények és biztos igazolások ellenére mégis vannak, akik minden lehető módon megpróbálják elválasztani a hívőket az Istennel való egységtől, és a Jézuséval azonos istenfiúságtól. Ennek egyik módja az, hogy a születés általi fiúságot egy örökbefogadás általi fiúsággal próbálják behelyettesíteni. Tény, hogy a legtöbb fordításban több verssorban is szerepel az örökbefogadás kifejezés. Így pl. a Róma 8:15-ben ahol a hívők „a fiúvá fogadás szellemét” kapták meg, majd valamivel tovább, a Róma 8:2 verse szerint a hívők várják „a fogadott fiúságot”. Róma 9:4-ben pedig Izrael úgy van vázolva, mint akiké a „gyermekké fogadás.” Emellett a Galata 4:5 és az Efézus 1:5 versek leggyakoribb fordításaiban is a fogadott fiúságról olvashatunk. Ez a kérdés némi tisztázást igényel, hiszen az örökbefogadás és a nemzés általi fiúság között igen lényeges különbség van. Az örökbe fogadott gyermekek ugyanis nem hordozzák a fogadóapjuk „magját” – vagy ha úgy tetszik genetikáját -, habár törvényesen az örökbefogadó gyermekeivé és örököseivé válhatnak. Ez a hasonlat kapóra jön azok számára, akik tagadják azt, hogy a hívők az Istentől születve az isteni lét birtokosaivá válnak majd, s ekként öröklik a mindenséget. Nézeteik szerint, amikor Isten a maga gyermekeivé fogad bennünket, az elégséges az örökség birtoklásához, anélkül, hogy az általuk elképzelt, örökre „bezárt” körű isteni háromságnak bármi további lény bármi módon valaha is részese legyen.

Az említett bibliai részekben az örökbefogadás a görög huiothesian szó meglehetősen helytelen fordítása. A Vine’s Complete Expository Dictionary of Old and New Testament Words (1985. kiadása) a következő magyarázatot adja: „Ez a kifejezés a huios (fiú) és a thesis (helyezés) szavakból áll össze. A thesis tithemi (valahová helyezni) rokonértelmű szava. A huiothesia tehát fiúvá helyezést, fiúvá tételt jelent.” A bibliai nyelvészek megjegyzései szerint a klasszikus görög irodalomban számos példa található arra, hogy ezt a kifejezést használták az örökbefogadásra vonatkozóan is, és ez a szó valóban jól kifejezi azt, ami az örökbefogadáskor történik: valaki fiává tesz valakit. Ez az értelmezés aztán megragadt a kereszténységen belül is. Csakhogy a Szentírás szerint az Atya Isten a hívőket más módon, nemzés által teszi fiaivá. A Vine’s a következő idevonatkozó megjegyzést teszi: A KJV ‘gyermekek örökbefogadása’ egy félrefordítás és félrevezető. Isten nem örökbe fogadja a hívőket, hanem nemzi azokat, a Szent Szelleme által hiten keresztül.” Isten már megteremtett, létező lényekben fogantatja meg Önmaga létformáját, így azok, akik addig nem voltak nemzett fiai, ily módon általa nemzett fiakká lesznek téve. A huitothesian tehát bibliai értelemben ezt a fiúvátételt jelöli, nem pedig az örökbefogadásra is vonatkoztatható értelmét. Még egyszer ki kell hangsúlyozni: ha Isten nem nemzés által tenne bennünket fiaivá, akkor egy, az Övétől merőben eltérő létben lennénk gyermekei! Ugyanis nem magához hasonló [eleve isteni léttel bíró] lényekként fogadott bennünket örökbe, hanem egy olyan létből, ami szükségessé tette az általa történő nemzést. Emiatt az örökbefogadás ezesetben inkább ahhoz lenne hasonlítható, amikor egy ember egy állatot, mondjuk egy kutyát, vagy egy macskát vesz magához és „fogad örökbe”. Ez a nézet teljesen elválasztja a hívőket az Atyával és a Fiúval való egységtől. A hagyományos, háromság-hívő kereszténység éppen emiatt ragaszkodik az örökbefogadás elméletéhez, hiszen ők azt vallják, hogy az isteni létnél egy másabbannál sokkal kisebb minőségű létet élve leszünk Isten gyermekei az örökkévalóságon át. A háromságtan tehát nem csupán azért káros és eretnek tan, mert a pogány kultuszok istenképét tükrözi, hanem azért is, mert tagadja azt, hogy egyek leszünk Istennel és Krisztussal, ahogyan ők egyek, valamint meghamisítja az Isten velünk való akaratát, illetve végcélját is.

Mindennek fényében jobban érthetővé válnak Pál alábbi sorai is:

Galata 4:1-5 1De azt mondom, ameddig az örökös kiskorú, semmivel sem különb a rabszolgánál, noha mindenek (mindennek) ura. 2Mégis gyámok, és sáfárok alatt van az atyjától előre meghatározott időig. 3Így mi is, mikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve rabszolgasorsra. 4Mikor azonban eljött az idő teljessége, Isten elküldte a Fiát, ki asszonytól lett, törvény alá került, 5 hogy a törvény alatt levőket kivásárolja, hogy a fiúvá fogadtatást [huiothesian] elnyerjük.

Valójában Pál itt egy korabeli római társadalmi szokással vázolja azt, ami a hívőkkel történik. Az idevonatkozó római szokásokat remekül vázolja Will Duran történész:

A [növekvő] gyermeket átitatta a legalapvetőbb és legjellegzetesebb római intézmény, a patriarkális családkép. Az apa hatalma szinte korlátlan volt… Egyedül neki voltak törvényes jogai a korai köztársaság idején. A gyermekei fölött az élet, a halál és a rabszolgaként való eladás ura volt.  – Will Durant, The Story of Civilization, 3. köt., Ceasar and Christ, 1972, 57. o.

Rómában az apa szigorú módon vigyázta felül a gyermek fejlődését, aki, habár örökös volt, a családhoz nem tartozó rabszolgával volt egyenlő. Gyámokat, tanítókat rendelt mellé, akik oktatták és nevelték. Jogokkal egészen addig nem bírhatott, amíg el nem érte a felnőtt kort, és ekkor ünnepélyes keretek közt Róma teljes jogú polgára lett, valamint hivatalosan is az apa örökösévé vált.

Ez a Pál által adott hasonlat igen találó, hiszen a fiúságra szánt emberiséget a Teremtő Isten Sátán és uradalmai [a világ elemei] alá adta rabszolgaságra (ezzel egyben a bűn alá rekesztve), hogy a megfelelő időben elküldje Jézust, aki megváltja őket és elérhetővé teszi a fiakká tételt, ami, mint már láttuk, az Istentől születés által történik meg. Amíg az emberrel nem történik meg a huiothesian, addig egyszerűen rabszolgának számít, nem fiúnak, nem bírja a fiúság jogait, aminek a teljességét, mint tudjuk, csak a test elváltozásakor tapasztaljuk meg (Róm. 8:19,23).

Vannak fordítások, amelyek már pontosabban adják vissza a huiothesian értelmét, így pl. a NIV (New International Version) ezt „a fiak jogainak teljessége”-ként fordítja a Galata 4:15-ben. A New Living Translation, ami inkább a mondanivaló értelmét szándékozza tükrözni, így adja vissza a Róma 8:23 versét: De a felnőtté válásunk teljessége a jövőben valósul meg – amikor az „Isten fiai megnyilvánulnak” a feltámadásban.

Akik gyűlölik a Fiút, gyűlölik a testvéreit is

Sátán elsődleges célja az, hogy meggátolja és lerombolja Isten tervét. Ő magához akarta ragadni azt az Istennel való egyenlőséget, amit tulajdonképpen Isten ajándékként ad meg teremtményeinek (a Vele való egységet). Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy Sátán gyűlöli azokat, akik Istentől születtek, hiszen Isten kiragadta őket az ő uralma [„gyámsága”] alól, ráadásul ajándékként kapják meg azt, amit ő erőszakkal magához kívánt ragadni. Az Isten fiai ellen való haragját és gyűlöletét az általa uralt és szellemileg irányított világ is tükrözi.

Emiatt üldözték Jézust az ördög fiai (Jn. 8:44) és meg akarták kövezni azért, mert ő az Isten Fiának mondta magát:

János 10:34-38 34 Jézus ezt felelte nekik: „Nincsen megírva törvényetekben: Én mondtam: Istenek vagytok? [Zsolt. 82:635 Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten szava szólott, és az Írás fel nem bontható –, 36 akkor ti annak mondjátok, hogy: Káromolsz! – akit az Atya megszentelt és a világba küldött s csak azért, mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? 37 Ha nem Atyámnak a munkáit végzem, ne higgyetek nekem. 38 De ha azokat teszem, még ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy felismerhessétek és tudhassátok, hogy bennem az Atya van és én az Atyában.”

Isten igaz Egyháza ellen ugyanazt a vádat hozzák fel a modern farizeusok, mint amivel Krisztust vádolták az egykoriak: azzal, hogy ember létükre az Isten fiainak mondják magukat, s ezzel „Istenné teszik magukat”. Válaszunk lényegében az, mint Mesterünké volt:Nincsen megírva törvényetekben: Én mondtam: Istenek vagytok? Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten szava szólott, és az Írás fel nem bontható” (Jn. 10:34-36). Nem káromoljuk Istent azzal, ha kimondjuk azt, amivé bennünket tett: Tőle született gyermekek vagyunk, Ő tesz bennünket azzá, amivé leszünk, márpedig Istentől istenek születnek.

Jézus kijelentette, hogy ha gyűlölték és üldözték őt, gyűlölni és üldözni fogják követőit is (Jn. 15:18-21). Az Isten fiai olyan életmódot folytatnak, ami vádolja a gonoszok lelkiismeretét, akik ezt nem képesek elviselni:

Bölcsesség 2:12-20 12 Leselkedjünk tehát az igazra, mert az utunkban áll, és ellenkezik tetteinkkel, törvényszegést vet a szemünkre, s megszól, hogy vétettünk a tisztesség ellen. 13Azzal kérkedik, hogy nála van az Isten ismerete, és Isten gyermekének mondja magát. 14 Nézeteinknek ő a vádlója, 15 még az is terhes nekünk, ha látjuk őt, mert élete másokétól különbözik, és ösvényei egészen különösek. 16 Ő komolytalannak néz minket, tartózkodik útjainktól, mint a szennytől, s boldognak hirdeti az igazak végét, és azzal dicsekszik, hogy az Isten az ő atyja. 17 Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük próbára, mi lesz majd vele, tudjuk meg, milyen lesz a vége! 18 Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből. 19 Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! 20 Ítéljük őt gyalázatos halálra, mert – amint mondja – oltalomban részesül!”

Ez velejárója annak a hitnek, aminek tettei bizonyítékul szolgálnak, tudatják, ismertetik másokkal – akár befogadják akár nem -: Bennünk van az Atya és a Fiú, mi pedig Őbennük!

A teremtés végcélja

Az Istentől való születés az isteni teljességre viszi mindazokat, akikben végbemegy ez az újjászületés. Ez által valósul meg az Isten teremtésének a végcélja, befejeződése, ezáltal lesz Isten minden mindenekben. Krisztus tehát ennek a létnek az elsőzsengéje, vagy ha úgy tetszik, a prototípusa, mert ő az első a sok testvér közül (Róm. 8:29), s ebben az újjászületés általi fiúságban követi őt minden igaz megtért és Isten Szent Szellemével megajándékozott (megfogantatott) hívő ember (Róm. 8:14). Krisztus az első, mert ő a bűntelen életével és értünk való munkájával, áldozatával lett a teljességre vezetve (Héb. 2:10), hogy az üdvösségünk szerzője legyen, amiért hatalmat és önmagában való életet kapott (Ján. 5:26-27), és  Isten általa hoz sok fiat az üdvösségre, vagyis ugyanarra a teljességre, amire ő került. Mert úgy ő [a megszentelő], mint a megszenteltek [az igaz hívők közössége] egytől valók [egytől fogantattak] (Héb.2:10-11) és egyek Istenben. Ezért nevez bennünket Krisztus testvéreinek (Héb. 2:11-13), és ezért vagyunk fiakként az ő társörökösei (Róm. 8:17). Mert ahogyan őt az Isteni fogantatás által az Isten teljessége töltötte be (Kol. 1:19; 2:9), úgy testvérei is Istennel, és a már teljessé tett Krisztussal fognak betöltődni (Ef. 3:19).

Eljön a vég, amikor bevégződik Isten munkája, és mindenki a maga sorrendje szerint Isten fiává lesz. Ekkor Krisztus visszaadja azt a hatalmat, amit Istentől kapott, ahogy a vele uralkodó szentek is visszaadják a rájuk ruházott pozíciókat. Megszűnik minden hatalom, fennhatóság, amelyek tulajdonképpen csak azt a célt szolgálták, hogy Isten bevégezze általuk teremtő munkáját, s amelyekre nem lesz szükség többé akkor, amikor Isten mindent betölt Önmagával, minden eggyé lesz Benne.

1Korintus 15:22:28 22Mint ahogy ugyanis Ádámban mindnyájan együtt halnak meg, úgy a Krisztusban mindannyian együtt elevenednek majd meg. 23Ki-ki azonban a maga rendjében: zsenge a Krisztus, azután a Krisztuséi, mikor megérkezik, 24azután a vég, mikor a királyságot átadja az Istennek és Atyának, mikor félretesz minden fejedelemséget, minden fennhatóságot és hatalmat. 25Addig kell ugyanis királynak lennie, míg lába alá nem veti mind az ellenségeit. 26Utolsó ellenségeként teszi félre a halált. 27Hiszen az Atya mindent lába alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy mindent alája vetett, világos, hogy azt kivéve, aki a mindenséget alája vetette. 28Mikor pedig alája veti majd a mindenséget, akkor majd ő maga a Fiú is alája veti magát annak, aki a mindenséget alája vetette, hogy Isten legyen minden mindenekben.

Amikor Isten minden lesz mindenekben, amikor mindent Ő tölt be, akkor minden, ami van, az Isten. A kör bezárul, az egyedül Igaz, mindent teremtő Isten a Tőle született számtalan fiaival egy örökkévaló Isteni Egységet alkot, egy tökéletes létállapotot. Mert az élet csak akkor örömteli élet, ha tökéletes, ha nincs szenvedés és az azt kiváltó bűn. Isten evégre tölti meg teremtését Önmaga tökéletes teljességével. Végtelen szeretete arra vezette, hogy azt a tökéletes örömteli létállapotot, amelyben Ő létezik, megossza másokkal, azokkal, akiket fiaiként Önmaga részévé tesz. Isten tehát meg kívánja osztani velünk azt a létet, amelyet Ő él. Így örökségünk nem csupán mindaz, amit Isten teremtett, hanem maga az Isten!

Ez a teremtés végcélja.