2024. május 11. szombat

Nyílt fórumot és találkozót szervezünk Isten Egyháza Gyülekezeteihez tartozók, illetve a bibliai igazságok iránt érdeklődők számára.

Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is Őáltala. De nem mindenkiben van meg ez az ismeret„ (Pál apostol első levele a korinthusiakhoz 8. fejezet 6-7 versek)

Isten Egyháza Gyülekezeteinek Magyarországi Találkozója

Church of God Hungary Meeting

A találkozót elsősorban azok számára szervezzük, akik Isten Egyháza Gyülekezeteinek bibliai tanításaival azonosulnak és magukénak érzik a Szentírásnak a Nemzetközi Church of God gyülekezetei által is hirdetett látásmódját, de minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Három előadás, három előadóval, beszélgetéssel.

A találkozó tervezett menetrendje és témái:

– Megnyitó

– Izrael testébe beoltott szellemi Izrael – a végidők egyháza

– Szellemi ajándékok Isten Egyházának Gyülekezeteiben

– Szeretet közösségen kívül – egyedül a keskeny úton

– Zárszó

– Ismerkedés, személyes beszélgetések

A program egész napos, szünetekkel és egy ebéddel egybekötve.

A részvétel ingyenes, de a részvételi szándék előzetes jelzését kérjük.

Dátum: 2024. május 11. szombat 10:00 óra

Helyszín: 6723 – Szeged, Brüsszeli körút 29.

Isten Egyházának szegedi gyülekezete – Menedékvár Közösség gyülekezeti terem

Előzetes jelentkezés és részletek:Telefonon: +36 30 862 1757

Emailen: mail@churchofgodszeged.hu