EGYRE megy

„Ami most történik, régen megvan, és ami következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, ami elmúlt.
Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mindez előttük van.
Mindezt láttam, és megfigyeltem minden dolgot, amely történik a nap alatt, oly időben, amelyben uralkodik az ember az emberen a maga kárára.
Akik örülnek a hiábavaló dolgoknak, és akik ezt mondjátok: Nem a magunk erejével szereztünk-é magunknak a szarvakat?
Mindenféle drága kincset találunk, megtöltjük a mi házainkat zsákmánnyal; Sorsodat vesd közénk; egy erszényünk legyen mindnyájunknak.
Fiam ne járj egy úton ezekkel, tartóztasd meg lábaidat ösvényüktől.
Ilyen az útja minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el.
Aki megtartja a parancsolatot, nem ismer nyomorúságot, és a bölcsnek szíve megért mind időt, mind ítéletet;
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.
Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.
Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is Őbenne.
Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.
A dolgoknak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az Ő parancsolatait megtartsd; mert ez az embernek fődolga!
Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben: az Atya, az Ige, és a Szent Szellem: és ez a három egy.
És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön: a Szellem, a víz és a vér, és az a három is egy.”
…és minden erre az EGYRE megy!

(Prédikátor 3.15; Prédikátor 9.1.; Prédikátor 8.9; Ámos 6.13.; Példabeszédek 1.1; 3Prédikátor 8.5.í. János ev. 3.16.; János ev. 14.6.; János ev. 13.34.; I. János 4.16.; Filippi 2.5.; Prédikátor 11.13.;I.János 5.7-8.)

Ha a lelked kétségbeesett, szorongás gyötri, vagy félelembe esett a világban látható folyamatok miatt, akkor tudj róla, hogy van, aki a segítségedre tud lenni! Szólítsd meg Őt, a teremtő Istent és az Ő egyszülött Fiát, aki kész arra, hogy minden körülményből kimentsen téged!
Ha szeretnél rendszeresen Istentől való és lélekmentő gondolatokat kapni, vagy szükséged van arra, hogy felvegyük veled a kapcsolatot, akkor regisztrálj a következő helyen:

http://www.menedekvar.hu/regisztracio/

Banka Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük