A Galata levél 3. fejezete

Ez a tanulmány a 2. fejezetet elemző írásunk folytatása, aminek előzetes olvasása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ezt a részt tisztán megértsük. Sorozatunk e részében a szóban forgó levél 3. fejezetét elemezzük, amelynek témája továbbra is a törvény szerepe és a hit általi megigazuláshoz való viszonya. Pál ebben a fejezetben az ószövetségi írások figyelembevételével, Ábrahám példájával érvelve teszi nyilvánvalóvá azt, hogy egyedül a hit által menekülünk meg és üdvözülünk. Ugyanakkor utalásaiból azt is tisztán kivehetjük, hogy a megigazult ember életvitele a törvény tiszteletét és annak betöltését tükrözi. Más szóval határozottan elveti azt az egyoldalú antinomiánus értelmezést, miszerint a törvénynek semmi jelentősége nincs a hit tekintetében.

forrás: www.churchofgod.hu

Copyright © Isten Egyházának Gyülekezetei 2009

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatások vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül. 

A Galata levél 3. fejezete

Felvezetés a fejezet mondanivalójához

Galata levél 3. fejezete elsősorban az ószövetségi írások figyelembevételével ad magyarázatot arra, hogy az üdvösség nem a körülmetélkedés és a törvénytartás által valósul meg, hanem hit által. Pál az Ószövetség idevonatkozó tanításaiból tisztán és érthető módon vezeti le azt, hogy miért Jahoshua [Jézus], a Messiás [Felkent] által nyer üdvösséget minden ember, s hogy a pogányok általa szintén Ábrahám, Izsák és Jákob/Izrael gyermekeivé, és a nekik adott ígéretek örököseivé válnak.

Mielőtt a 3. fejezetbe kezdünk, idézzük fel a 2. fejezet záró sorait, és mondanivalójának tömör összegzését, hogy tisztábban lássuk a Galata 3 kontextusát:

Galaták 2:19-20 19 Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 21 Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.

Mint azt láttuk az első részben, Pál azok ellen szólalt fel, akik egy hamis örömhírt hirdettek a pogány származású keresztények között, ami a körülmetélkedést, valamint a mózesi törvény megtartását az üdvösség előfeltételeként határozta meg. A farizeusi háttérből származó zsidók nem fogadták el testvérekként a pogány hívőket még azután sem, hogy azok megtértek bűneiktől, hittel Jézushoz fordultak, és megkapták a Szent Szellem ajándékát! Konkrétan azt hirdették, hogy amíg a pogányok nem metélkednek körül és nem tartják meg az egész törvényt, addig nem lehetnek Ábrahám teljes jogú fiai, és nem menekülhetnek meg, illetve nem üdvözülhetnek. Ez a bibliaellenes hamis tanítás az egész keresztény hitet veszélyeztette, és Pál apostol ez oknál fogva kezdte a levelét a leghatározottabb módon:

Galaták 1:8-9  8 De, még ha mi, vagy mennyből való ember hirdetnénk is valamit néktek azon kívül, amit előbb örömüzenetként hirdettünk: Átok legyen! 9 Ahogy előzőleg megmondtuk, és most újra mondom, ha valaki amellett, amit már elfogadtatok, még valami más örömüzenetet hirdetne nektek, átok legyen.

Ha az örömhír hirdetésére adjuk az életünket, akkor csakis az igaz örömhírt ajánlatos továbbadni. Ellenkező esetben a hamis tanok miatt átkot hozunk magunkra. Márpedig a “körülmetélkedés evangéliuma” komoly akadályt gördített annak az útjába, hogy az igaz evangélium megváltó üzenete elterjedjen szerte a világban.  

A zsidók által ismert Szentírás, az Ószövetség is számos alkalommal rámutat arra, hogy JHVH elsősorban az emberi szívre, annak beállítottságára tekint. Isten mindig elfogadta a megtérőket, akik viszont ismerve az igazságot elfordulnak attól, ítélet alá kerülnek:

Ezékiel 33:12-13 12 Te pedig, emberfia, mondd meg népednek: Az igazat nem menti meg igazsága, ha vétkessé válik; a bűnös sem bukik el bűne miatt, ha megtér bűnéből. Az igaz sem maradhat életben, ha vétkessé válik. 13 Ha azt mondom az igaznak, hogy élni fog, de ő elbizakodik igazságában, és gonoszságot művel, akkor igaz tettei nem kerülnek említésre, hanem meg fog halni, mert gonoszságot művelt. 

A “körülmetélkedés örömhírét” tanítók egyszerűen nem értették meg azt, hogy Isten miként dolgozik az emberiséggel. Ennek az üzenetnek soha nem voltak bibliai alapjai, tehát nem csak Pál idejében, de korábban, az ószövetségi időkben sem. Isten az emberek szívét nézi, s azt választ magához, akit csak akar. A kövekből is képes Ábrahámnak gyermekeket teremteni (Mát. 3:9). A farizeusokból lett “hívők” viszont egy elit klubnak tartották a maguk szektáját – még a zsidóságon belül is -, nemhogy a pogányokkal összevetve. Ebbe az elit klubba pedig csak a körülmetélkedés “beavatási rítusa” által lehetett bekerülni. Isten pedig korántsem ilyen célból rendelte el a körülmetélkedést.

Tehát, az első részhez hasonlóan, itt is figyelemben kell tartani, hogy kiktől származott az adott eretnekség, és kik képviselték azt, ami ellen Pál az igaz hitet védte e levélben. Felelevenítve az első részből: 

  • Judeából valók [zsidók] voltak (Ap.Csel. 15:1).
  • A farizeusi rend, vagy szekta tagjai voltak (Ap.Csel.  15:5).
  • Jézus követőinek, hívőknek mutatták magukat (Ap.Csel.  15:5).
  • Azt tartották, hogy senki nem juthat az üdvösséghez, hacsak körül nem metélkedik, és megtartja az egész Tórát (Ap.Csel. 15:1).
  • Olyannyira vakbuzgók voltak meggyőződésüket illetően, hogy még Pállal és Barnabással is vitába keveredtek, s ezen felül az egyház apostoli elöljáróit is meg kívánták győzni (Ap.Csel. 15:1-5).
  • A valóságban “hamis testvérek” voltak, tehát nem igaz hívők (Gal 2:4).
  • Az igaz hívők gyülekezeteibe besompolyogva aknamunkát végeztek abból a célból, hogy maguk mellé állítsanak híveket, s a maguk “evangéliumára” térítsék azokat. Pál rabságnak nevezi (Gal. 2:4)  ezt az “evangéliumot”, hiszen annak üzenete szerint a körülmetélkedés és a törvénytartás előfeltétele az üdvösségnek.
  • Ezek a hirdetők maguk sem tartották meg a törvényt (Ap.Csel. 15:10; Gal. 6:12-13).
  • Csak azért szándékozták körülmetélni a pogányokat, hogy azáltal dicsőséget szerezzenek maguknak az emberek előtt (Gal 6:12-13).
  • Azok közül a farizeusok közül származtak, akiknek szektája nagy előszeretettel tetszelgett az emberek előtt,  akik olyan nehéz terheket helyeztek másokra, amelyeket ők maguk nem akartak elhordani (Mat. 23:4-5), s akiknek igazságosságáról Jézus nyilvánvalóvá tette, hogy elégtelen az üdvözüléshez (Mát. 5:20).

Ennyi előzetes után térjünk is rá a Galata 3. fejezetre:

Galaták 3:1-2  1 Óh, értelmetlen galaták, ki igézett meg éppen titeket, akiknek szeme elé úgy rajzolódott előzőleg a Krisztus Jézus, mint megfeszített. 2Csak azt az egyet akarom megtudni tőletek, hogy a Szellemet a törvény előírta tettek alapján kaptátok-e? Vagy hitnek hallásán át?

A pogányok, akik őszintén és tiszta szívvel Istenhez fordultak, nem azért kapták meg a Szent Szellem erejét, mert mindaddig a pontig már eleve odaadó törvénytartók voltak. A Szent Szellemet azért kapták meg, mert megtértek bűneiktől, és elfogadták a megfeszített Jahoshuát/Jézust Megváltójukként. Pál itt erre emlékeztette a galatabelieket, tudatva velük, hogy amikor a Szent Szellem ajándékát megkapták, az az üdvösségük letétje volt. Erről nem csak Pál tanított, de korábban Péter és a zsidó hívők is megbizonyosodtak erről az igazságról:

Ap.Csel. 10:44-45 44 Péter még mindig szólta ezeket a szavakat, amikor a Szent Szellem rászállt mindazokra, akik az igét hallgatták. 45 A körülmetélkedésből való hívek, akik Péterrel együtt jöttek, magukon kívül jutottak a csodálkozástól, amikor látták, hogy a nemzetekre is kitöltetik a Szent Szellem ajándéka.

Amikor Isten hirtelen és ilyen meglepő módon magához fogadta a pogányokat, és megnyitotta számukra az üdvösség útját, az hatalmas megdöbbenést okozott a zsidók számára, olyannyira, hogy sokuknak ezt túl nehéz volt elfogadni. A zsidó kultúrának ugyanis mélyen beivódott eleme volt az a nézet, miszerint a pogányok sokkal távolabb állnak JHVH-tól, mint a zsidók, és azok csak hosszú, körülményes procedúrák után (beleértve a körülmetélkedést és a törvény felvételét) válhattak a zsidó nép részévé. A rabbinikus, talmudista judaizmus a mai napig ezt a nézetet vallja.  Sokan tehát nem fogták föl az idők bevégződését és a prófétai beszédek beteljesedését. Pedig eljött az idő teljessége, és JHVH magához hívta nemcsak a közellévőket, de a Tőle távollévőket is (Ézs. 57:19; 65:1). Amikor a pogányok bűnbocsánatot tartottak és hittel fogadták a hívást, Isten minden további nélkül kiöntötte rájuk a Szellemét, tekintet nélkül arra, hogy nem voltak törvénytartó körülmetéltek. Pál erre emlékezteti a galatákat akkor, amikor rámutat, hogy a Szellemet hitük által kapták meg, nem testi cselekedeteik vagy a törvénytartás miatt, amit ugye ők eleve nem is gyakoroltak előzőleg:

Galaták 3:3 Ennyire értelmetlenek vagytok? Szellemmel kezdtétek el, és most hússal [testi erővel] végzitek be?

Ezt a verset sokan félreértik. Vannak, akik szerint ez a vers azt mondja, hogy bárki, aki a törvény elvei alapján él, az elveti a kegyelmet és testi erőből kíván megigazulni. Pedig tudjuk, hogy a levél elsődleges célja annak a hamis tannak a megcáfolása, ami szerint először tökéletessé kell lennünk (a körülmetélkedéssel és a törvény megtartásával) JHVH előtt, hogy azután elfogadást és üdvösséget nyerjünk. Vagyis a levél nem a törvény ellen szól (sőt, kiáll amellett), mint inkább e bizonyos hamis tan ellen érvel. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy aki teljes szívéből, erejéből és akaratából imádja az egy igaz Istent (v.ö. Luk. 10:27 az első nagy parancsolatnak megfelelően), az azért teszi, mert ezáltal megigazulni kíván. Vagy aki tiszteli, becsüli szüleit, nem csalja meg házastársát, az azért teszi ezt, hogy megigazuljon! Pál definíciója szerint a testi erő általi megigazulás azon tanra vonatkozik, amit fentebb vázoltunk.

Mivel a pogányok már megkapták a Szent Szellem ajándékát, az üdvösség letétjét, így teljesen értelmetlen dolog volt alávetni magukat egy olyan rendszernek, ami a testi erőfeszítéseken alapul, és eleve ítéletet von maga után, nem pedig üdvösséget. A hamis tanítás azonban mély gyökereket vert a galaták között.  Mivel a zsidók történelmének hosszú évszázadokon át része volt a törvény, talán úgy érezhették, hogy “kimaradtak valamiből”. Pálnak pedig helyre kellett őket tenni. Amennyiben a törvénytartás az üdvösség előfeltétele lenne, úgy egyetlen ember nem állna meg vétlenül az ítélet napján. Ez esetben az ádámi ember testi képességeire lennénk utalva a törvény megtartását illetően, nem pedig a Jézusba vetett hitre. Röviden szólva a siker testtől és nem a szellemtől függene.

Az első századi zsidóság a szellemiség hiányában a testiségben gondolkodott, hiszen még a Messiást is azért vetették el, mert nem az általuk várt nemzeti szabadulást és földi jólétet hozta el. Számukra elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy pogány Ábrahám gyermekei közé számíttasson a testének körülmetélése és annak velejárói nélkül. Ugyanez vonatkozott az Izraelnek megadott ígéretekre is, ami szerintük csak Izrael körülmetélt gyermekeinek jár, egyedül nekik adatik meg. Hitüket elsősorban abba vetették, hogy ők Ábrahám gyermekei és ígéreteinek örökösei, amiért Keresztelő János szigorúan megfeddte őket:

Máté 3:7-9 7 De mikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá, hogy bemerítkezzék, így szólt hozzájuk: “Viperák fajzatai, ki figyelmeztetett titeket, hogy a rátok következő harag elől menekülnötök kell? 8 Teremjetek hát oly gyümölcsöt, mely méltó ahhoz, hogy új felismerésre térjetek, 9 s ne véljétek, hogy így gondolkozhattok: Ábrahám az atyánk! Mert azt mondom, hogy Isten képes ezekből a kövekből gyermeket támasztani Ábrahámnak.

A zsidók tehát óriási hangsúlyt fektettek arra, hogy kik voltak Ábrahám leszármazottai és kik nem. Sokuk számára ez odáig ment, hogy származásuk alapján készpénzként vették az üdvösséget, és nehéz volt felfogniuk azt, hogy nekik bármitől is meg kellene térni. Azt vélték, nekik JÁR minden ígéret. Ez a fajta nemzetiségi alapú önigazolás az egyházba is beszivárgott a hamis atyafiak által. Folytatva a levéllel:

Galaták 3:4-5 4 Akkora élményt éltetek át – hiába? Ha csakugyan hiába. 5Az, aki a Szellemet szolgáltatja nektek, és hatalmas erőket munkál bennetek, törvény tettei alapján vagy hitbeli engedelmesség alapján teszi-e ezt?

Pál itt ismételten a két örömhír közötti különbséget veti össze, de érdemes odafigyelni a szóhasználatára, amikor összegzi a lényeget: a testi, ádámi ember meddő törvénytartó próbálkozásait a hitbeli engedelmességgel hasonlítja össze. Nem a törvénytartást a törvénytelenséggel! A testi törvénytartást a szellemi emberben megvalósuló, hit általi törvény beteljesedéssel! A szellemi felismerés mindenki számára egy egyedi, óriási élmény! Tudja az ember, hogy felismerte az igazságot, amikor az igaz örömhírt hallotta, majd bűneitől megtérve felszabadult és megtapasztalta a neki “szolgáltatott” Szent Szellem munkáját, erejét is. Habár mindez gyakran számos próba és szenvedés közepette történik, de felfogja, hogy Isten elfogadta őt fiának. Pál erőteljesen azzal érvel, hogy mindezen dolgok megtapasztalása, minden szellemi élményük és a hitükért áldozott szenvedés hiábavaló dolog volt, ha visszatérnek a test cselekedeteihez.

Körülmetélkedés nélkül, mielőtt a Tórában jártasak lettek volna, Isten magához fogadta őket, megtisztította szívüket a hit által, ahogy Péter kijelentette a Cselekedetek könyvében:

Ap.Csel. 15:8-11 8 A szíveket ismerő Isten tanúságot is tett mellettük azzal, hogy a Szent Szellemet éppen úgy adta nekik, mint nekünk is, 9 miután hittel megtisztította szívüket, nem tett közöttünk és közöttük semmi különbséget. 10 Most hát miért kísértitek az Istent azzal, hogy oly igát raktok a tanítványok nyakára, melynek elviselésére sem atyáinknak, sem nekünk nem volt erőnk. 11 Csak az Úrnak, Jézusnak kegyelmén át hisszük, hogy azon a módon megmenekülhetünk, melyen azok is.”

Bárki bármit is mond, kegyelem által lettünk megmentve, nem valamiféle jó cselekedetek miatt. Az igaz örömhír szerint amikor az ember megtér, és magára ölti Jézus igazságosságát (annak valóságában, nem valamiféle varázsigeként) elkötelezve magát Istennek, hit által teszi ezt, s hite által megmenekül. A jó cselekedeteket és a törvényhez való igazodást az Isten ezután valósítja meg bennünk a megszentelődés folyamatában. Ahogy hitük által menekültek meg azok az emberek is, akik Jézus előtt élve ugyanazt a hitet tanúsították, mint pl. maga Ábrahám, a “hit atyja”:

Galaták 3:6 Így hitt Ábrahám is az Istennek, és igazságosságul számították azt be neki.

Még Ábrahám is hite által vált igazzá. Hitt Isten ígéreteinek, és hitéről aztán a JHVH iránti engedelmességével tett bizonyságot, még akkor is, amikor Izsákot, egyszülött fiát kellett áldozatként adnia JHVH oltárán.

Héberek 11:17-19 17Hitétől bátorítva vitte Ábrahám Izsákot áldozatul, mikor megkísértetett. Az vitte fel áldozatul egyszülöttét, aki ahhoz az ígéreteket kapta, 18akinek azt mondták: “Izsákban születik az az ivadékodmelyet a te magodnak fognak nevezni.” 19 Azzal számolt ugyanis Ábrahám, hogy Isten még a halottak közül is képes feltámasztani fiát. Ezért aztán élőkép gyanánt vissza is kapta őt.

Mi több, Ábrahám tisztában volt az Üdvözítő majdani megjelenésével, és ujjongott annak eljövetelén:

János 8:56 Atyátok, Ábrahám ujjongott annak, hogy meglátja az én napomat, meg is látta, meg is örült.”

Ábrahám esetében ez a hit megelőzte a körülmetélkedést, amit csupán hitbeli igazságosságának pecsétjéül kapott meg később:

Róma 4:11-12 11 [Ábrahám] A körülmetélés jelképét éppen hitbeli igazságosságának pecsétjéül kapta még akkor, amikor körülmetéletlenül hitt, hogy így minden körülmetéletlenül hívőnek atyja legyen, hogy nekik is igazságosságot számítsanak be, 12amellett a körülmetélteknek is atyja legyen, azoknak, akik nemcsak a körülmetélésből valók, hanem annak a hitnek nyomdokain is járnak, mellyel atyánk, Ábrahám, körülmetéletlen állapotában hitt.

Ez pedig szöges ellentéte annak, amit a farizeusi hamis atyafiak hirdettek! Pál világosan demonstrálta úgy a Galata, mint a Róma levelekben, hogy még a nagy pátriárka, Ábrahám is a hit által lett megmentve, és akikben ugyanez a hit él és működik, azok Ábrahám gyermekeinek számíttatnak:

Galaták 3:7Ismerjétek fel hát, hogy akik a hitből valók, azok az Ábrahám fiai.

Logikus, hogy ha pontosan ugyanaz a hit él bennünk, mint ami Ábrahámban is élt, akkor olyanok vagyunk, mint ő, s ekképpen minősülünk jelképesen gyermekeinek, noha testileg nem feltétlenül tőle származunk. Ezt rendkívül fontos kiemelni, mert maga Jézus hívta fel a farizeusok figyelmét arra, hogy Ábrahám gyermekei úgy tesznek (élnek, cselekednek stb.), ahogyan Ábrahám élt, cselekedett stb.

János 8:37-39 37 Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok, de engem megölni igyekeztek, mert beszédem nem fér meg bennetek. 38 Én, amit Atyámnál láttam, azt beszélem, ti is azt teszitek, amit atyátoknál hallottatok.” 39 “A mi atyánk Ábrahám” – felelték neki. Jézus meg ezt mondta nekik: “Ha Ábrahám gyermekei vagytok, Ábrahám tetteit teszitek,

Ez azonban fontos kérdések elé állít bennünket. Sokak számára ugyanis a hit a törvény elvetését jelenti. Érdemes tehát megvizsgálni azt, hogy miféle cselekedeteket váltott ki Ábrahámból a hite, illetve miféle cselekedeteket tesznek azok, akik ugyanazon hit által Ábrahám gyermekeinek számítanak? Netán a törvénytelenség cselekedeteit teszik? Vagy a látszatok és képmutatás cselekedeteit, mint Ábrahám azon testi utódainak némelyike, akik farizeusokként voltak ismertek? Távol legyen! Ábrahám hite nem az Isten iránti engedetlenségre és törvénytiprásra vezette őt, ahogy minket sem vezethet ezekre a dolgokra ugyanaz a hit. Ugyanis a hit által nem lerontjuk, hanem inkább fenntartjuk, megalapozzuk a törvényt (Róm. 3:31; 6:15). Ábrahám ennek megfelelően cselekedett, tudjuk, hogy engedelmeskedett Isten szavának, “megtartotta parancsolatait és rendeleteit, megtartotta szertartásait és törvényeit” (1Móz. 26:5). Ekképpen fiai is csak azok lehetnek, akik Ábrahám cselekedeteit követik ugyanattól a hittől vezetve. Amikor Ábrahám “a körülmetélkedést a hitbeli igazságosságának pecsétjéül kapta” (Róm. 4:11), az előképezte a szívnek azt a körülmetélését, amiben a hívők részesülnek, amikor hittel Isten felé fordulnak!

Folytatva a fejezetet:

Galaták 3:8-9 8Miután az Írás előre látta, hogy az Isten a nemzeteket a hit alapján teszi igazságossá, előre hirdette Ábrahámnak ezt az örömhírt“Benned fognak áldást kapni az összes nemzetek.” 9Így hát a hitből valók kapnak áldást a hívő Ábrahámmal együtt.

Pál mesteri módon a valódi örömüzenet hitelességét az Ószövetségből támasztja alá, amikor utalást tesz az 1Mózes 12. és 22. fejezeteinek mondanivalójára, nevezetesen, hogy miként valósul meg az az örömhír, amit már Ábrahám is hallott, megkapott: 

1Mózes 12:3 Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.

Valamint:

1Mózes 22:11-14 11kiáltott neki JHVH angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok 12 Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. 13 Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. 14 Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet:  JHVH Jireh [JHVH gondoskodik]. Ma ezt mondják: JHVH hegyén a gondviselés. 

Miután Ábrahám e kemény próba által is bizonyította hitét, JHVH így szólt hozzá angyalán keresztül:

1Mózes 22:15-18 15 JHVH angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak a mennyből, 16 és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól JHVH, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet,  17 azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját,  18 és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra.

Mivel Ábrahám nem tartotta vissza szeretett fiát, JHVH neki adta ígéreteit. Kissé följebb, a Galata 3:8-ból már láthattuk, hogy Ábrahámnak az örömhír volt meghirdetve akkor, amikor azt a jeles ígéretet megkapta. Hogy miként volt az igaz örömhír Ábrahám tudtára adva ebben az ígéretben? És mindennek fényében mi a konkrét szerepe az írott törvénynek az üdvtörténetben? Nos, a Galata levél 3. fejezete választ ad ezekre a fontos kérdésekre is:

Galaták 3:9-10 9 Így hát a hitből valók kapnak áldást a hívő Ábrahámmal együtt10Hiszen akik a törvény tettei alapján állnak, mind átok alatt vannak, mert meg van írva: “Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amit a törvény könyvében megírtak, hogy azt megtegye.”

Itt sajnálatos módon egy rövid kitérővel kell kezdeni. Mivel a Galata levelet oly sokan félreértik és félremagyarázzák, elterjedt a nézet, miszerint mindazok, akik JHVH parancsolatait megtartják, átok alatt vannak. Ha ez igaz lenne, akkor pl. minden saját szüleit tiszteletben tartó, és irántuk engedelmességet tanúsító ember átok alatt állna. Holott az a bibliai tény – ami nem mellékesen Pál által is megerősítést nyer -, hogy az ötödik parancsolat betartását egy határozott áldás (nem átok) ígérete kíséri (Eféz 6:2-3; 5Móz. 5:16)! Hasonló módon vajon átok alatt állnának mindazok, akik visszatartják magukat a paráznaságtól, a tolvajlástól, sőt, a bálványimádattól is? Képtelenség! A Szentírás a leghatározottabb módon teszi nyilvánvalóvá azt, hogy a paráznák és bálványimádók (és egyéb törvényrontók) állnak átok alatt. S ha már itt tartunk, ki kell hangsúlyozni azt is, hogy ha nem állunk átok alatt akkor, ha tiszteljük szüleinket, vagy ha nem paráználkodunk, lopunk, ölünk. stb., akkor nem állunk átok alatt akkor sem, ha megtartjuk a szombati pihenőnapot, ami szintén ugyanúgy a törvény része, és szintén áldásokat von maga után! De akkor mi is a 10. vers pontos mondanivalója?

Azt már láttuk, hogy Pál miként hasonlítja össze az emberi erőre támaszkodó törvénytartást, illetve az abból fakadó “igazságosságot” a Istentől való, hitbeli engedelmesség igazságosságával (Gal. 3:5), bemutatva a két ellentétes alapelv lényegét: Tóra tartás, hogy üdvözüljünk vs. a kegyelem által megmenekült ember a hit általi cselekedeteivel. Mivel jól tudjuk, hogy a törvény következetes és hibátlan megtartására emberi erőből nem lesz képes senki, ezért Pál levonja a következtetést: azok, akik a törvénytartásuk által kívánnak üdvözülni, valójában ítélet és átok alatt állnak, és ezt maga a Tóra is így tanítja. Valójában itt Pál csaknem szó szerint idézi a törvényt:

5Mózes 27:26  Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik! Az egész nép mondja rá: Ámen!

Mivel ezt az idézetet szintén sokan félremagyarázzák, először is olvassuk el újra, hogy mi hoz magával átkot: A törvény megtartása? Nem! Átok alá azok kerülnek, akik nem cselekszenek a törvény elvárásai szerint! Más szóval, Pál koránt sem azt próbálja érzékeltetni, hogy ne cselekedjünk a törvény szerint, csupán arra figyelmeztet, hogy senki ne vesse alá magát egy olyan hamis evangéliumnak, aminek lényege az ádámi ember cselekedeteit az Isten megváltó munkájába beleerőltetni. Bárki, aki a törvény megtartása által kíván megigazulást nyerni, ítélet alá esik, mert nem képes a törvény tökéletes megtartására, s ezzel a fentebb említett átkot vonja maga után, nem pedig a hithű Ábrahám áldásait. Ennek fényében írja Pál:

Galaták 3:9-11 9Így hát a hitből valók kapnak áldást a hívő Ábrahámmal együtt10Hiszen akik a törvény tettei alapján állnak, mind átok alatt vannak, mert meg van írva: “Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amit a törvény könyvében megírtak, hogy azt megtegye.” 11Hogy pedig a törvény által senki sem válik igazságossá Istennél, nyilvánvaló, mert az igazságos hit alapján fog élni.

Senki nem igazulhat meg a törvény által, mert a törvény nem nyilvánít bennünket igazzá, inkább igaztalanságunkat bizonyítja, vagy teszi nyilvánvalóvá. Így tehát az “igaznak” (aki igaznak nyilváníttatik) nem érdem alapján, hanem hit által kell vennie azt, hogy Isten megkönyörül rajta, megbocsátja bűneit, megigazítja és örök életet ad neki. Az utolsó mondat egy ószövetségi verset idéz fel, ami valóban nagyon idevág:

Habakuk 2:4 Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.  

Az idézet valóban releváns! Senki nem lehet elbizakodott (pl. a maga törvénytartó igazságosságát vagy üdvösségét illetően). Persze, csak mert valaki elbizakodott a saját igazságosságával kapcsolatban, attól még nem lesz valóban igaz ember is. Ha senki nem igazulhat meg a maga munkájából, törvénytartásából, akkor csak egyetlen más lehetőségünk marad: a hit általi életből való megigazulás! Ez pedig senki másban nem valósulhat meg, csak Jézus Krisztusban. Minden más “igazságosság” hiú ábránd:

Galaták 3:11-12 11 Hogy pedig a törvény által senki sem válik igazságossá Istennél, nyilvánvaló, mert az igazságos hit alapján fog élni. 12A törvény pedig nem a hit alapján követelőzik, hanem aki megtette, amit követel, azáltal fog élni.

Az utolsó mondat közvetlen utalás még egy, a törvényből való idézetre:

3Mózes 18:5 Őrizzétek meg rendelkezéseimet, döntéseimet, mert aki megcselekszi azokat, él általuk. Én vagyok JHVH!

Aki él általa, az azáltal élni fog [örökké]! Ha az ember képes lenne hibátlanul a törvény által élni, akkor azáltal életet nyerne, bebizonyítva Istennek, hogy megvan önmagában a képessége ahhoz, hogy tökéletes legyen. Az ember ezáltal megigazulna és örök életet nyerne. Csakhogy ilyen ember mindössze egy volt, Jézus Krisztus. Mindenki más elesett az üdvösségtől a törvénytartást illetően. És mindannyiunknak Jézusba kell vetni hitünket és reményünket, mivel önmagunkban képtelenek vagyunk engedelmeskedni a törvény elvárásainak:

Galaták 3:13  A Krisztus azzal, hogy átokká lett értünk, kivásárolt bennünket a törvény átka alól, hiszen meg van írva: “Átkozott mindenki, aki fán függ.”

Hogy a törvény maga átok-e? Vannak, akik e verset idézve azt állítják és bizonygatják, hogy igen. De amint láttuk, nem a törvény megtartói vannak átok alatt, hanem annak megszegői. Jézus megváltott bennünket attól az átoktól, ami a törvény megszegése által mindannyiunkra ránk szállt, mert Ő vált átokká értünk, amikor a fára akasztották. Mert ez is a törvény követelése:

5Mózes 21:22-23 22 Ha valaki főbenjáró vétket követ el, és kivégzik, ha fára akasztod, 23 ne maradjon a holttest éjjelre a fán. Okvetlenül temesd el még azon a napon, mert átkozott Isten előtt az akasztott ember. Ne tedd tisztátalanná földedet, amelyet Istened, JHVH ad neked örökségül!

Jézus soha nem követett el bűnt, s amikor a fára függesztették, az értünk történt. Értünk vérzett és halt meg, amint azt a próféták megjövendölték:

Ézsaiás 53:5-6 5 Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De JHVH őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.

Mindannyian vétkeztünk, hisz mindannyian megszegtük a törvényt (a bűn lévén a törvény megszegése 1Ján. 3:4). Ebből kifolyólag mindannyian halált érdemlünk, mivel a bűn fizetsége a halál (Róm. 6:23). Jézus Krisztus megváltott bennünket ettől az átoktól, azáltal, hogy átokká vált értünk, amikor az Isten őrá helyezte mindannyiunk vétkét. Ha bárki azt állítja, hogy üdvössége van, mert megfelelt a törvény elvárásainak, az az ember nem mond igazat, s valószínűleg tudatában sincs annak, amit mond. Egyetlen ember nem felelt meg a törvény minden elvárásának, és egyetlen ember sem juthat örök életre általa. Hasonlóképpen, ha bárki azt tanítja, hogy addig nem menekülhetünk meg, amíg nem metélkedünk körül és nem tartjuk meg a teljes törvényt, az érdem alapú üdvösséget hirdet, és átok alatt áll. Az ilyen ember nem ismerte meg az igazságot, miszerint Jézus igazságossága tökéletesen elégséges ahhoz, hogy megigazítsa a bűnös embert és Ábrahám gyermekévé tegye:

Galaták 3:13-14 13 A Krisztus azzal, hogy átokká lett értünk, kivásárolt bennünket a törvény átka alól, hiszen meg van írva: “Átkozott mindenki, aki fán függ.” 14Így azután Ábrahám áldása a Krisztus Jézusban száll a nemzetekre, hogy a Szellem ígéretét a hiten keresztül nyerjük el.

Ez az ígéret az egyház létrejöttével valósult meg, s valóban kiterjedt a nemzetekre, amit semmi sem tett jobban nyilvánvalóvá, mint az, hogy még a pogányok is megkapták a Szent Szellem ajándékát (Ap.Csel.10). Ezzel Ábrahám áldása (az örök élet az ígéret földjén) elérte a pogányokat is, amennyiben azok hittel fogadják el ennek örömhírét. JHVH Szelleme kiáradt a nemzetek választottaira, miután megtisztította a szívüket a hit által. Isten magához fogadta őket a test körülmetéletlenségének állapotában, attól a pillanattól fogva, amikor hittek Jézusban. Azok a zsidók, akik megtagadták a közösséget a pogányokkal (Gal. 2., Ap.Csel. 11,15) képmutatók voltak, és nem az igaz örömhír szellemében jártak el. Mindezzel ráadásul még azt is érzékeltették, hogy Jézus véráldozata nem elégséges az igazságtalanságoktól való megtisztuláshoz.

A következő versben Pál arra mutat rá, hogy az örömhír miként hirdettetett Ábrahámnak az 1Mózes 1222 fejezetekben található ígéretek által, s kiegészíti azzal, hogy ez miként érint bennünket:

Galaták 3:15 Testvéreim, ember módjára szólok: Még egy emberi végrendeletet sem tehet senki félre, ha hitelesítve van, sem nem fűzhet hozzá más rendelkezést.

Még az emberek között megkötött szerződésekhez sem lehet hozzátenni, vagy azokból elvenni. Mennyivel inkább így van ez a JHVH-val megkötött szövetséggel:

Galaták 3:16 Már most az ígéreteket Ábrahámnak tették és magvának. Nem azt mondja: “magvainak”, mintha sokról szólna, hanem úgy szólmint egyről: “és magvának”, aki a Krisztus.

Pál itt kihangsúlyoz egy fontos pontot az 1Mózes 22  mondanivalójával kapcsolatban. Az ígéret csupán két konkrét személyhez szól, nevezetesen Ábrahámhoz, és az ő magjához, Jézus Krisztushoz. Nem mindenki fogja örökölni Isten országát, a megátalkodott gonoszok – legyenek azok testi izraeliták vagy pogányok – nem fognak üdvözülni. Az üdvösség, az örökség csak az igazaké. Ahhoz pedig, hogy igazakká legyünk, a Mag, vagyis a Messiás testéhez kell tartoznunk, akihez az ígéret szól. Ha benne vagyunk, testének része vagyunk, akkor érint bennünket is. Ezért szólt JHVH Ábrahámhoz e szakvakkal:

1Mózes 12:3 Megáldom a téged áldókat, s megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.

1Mózes 22:18 és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra.  

Az ígéretek áldásai tehát nem csak Ábrahámhoz és a Messiáshoz szólnak, hanem a föld valamennyi népéhez, tehát magától értetődően a pogányokhoz is. Méghozzá Ábrahámon, és az ő magján, a Messiáson keresztül. Ez az ígéret pedig az örök élet az ígéret földjén (Isten szellemi országában). Idevonatkozóan meg kell említeni az alábbi fontos  próféciát is:

1Mózes 3:15 Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.  

Tudjuk, hogy Jézus Sátán fejére taposott, ugyanakkor maga is sebet kapott. Az Atya eleve elrendelt határozatából kifolyólag ez a Mag (a Messiás) Ábrahám ivadéka volt, ez később a dávidi vérvonalra korlátozódott, és Mária által megszületett Jézus, Aki véget vet az ellenfél munkájának, nevezetesen a bűnnek és halálnak.

1 János 3:8 aki a vétket teszi, a vádlóból [Sátántól] való, mert a vádló vétkezik kezdettől fogva. Avégett lett láthatóvá az Isten Fia, hogy lebontsa a vádló munkáit.

A törvényrontást Sátán munkálja az emberekben, és Jézus lerontja Sátánnak ezt a munkáját azáltal, hogy véghez viszi bennünk a bűn (törvényszegés) fölötti győzelmet.

Folytatva a fejezetet:

Galaták 3:16-17 16Már most az ígéreteket Ábrahámnak tették és magvának. Nem azt mondja: “magvainak”, mintha sokról szólna, hanem úgy szól, mint egyről: “és magvának”, aki a Krisztus.17Mondom tehát: Az Istentől előzőleg hitelesítve adott rendelkezést a négyszázharminc évvel később előálló törvény nem érvénytelenítheti, hogy az ígéretet hatályától fossza meg.

Emlékezve a korábban megállapított pontokra és azok kontextusára, lássuk, miről is van szó: A “körülmetélkedés evangéliumának” hirdetői az igaz evangélium részévé kívánták tenni az előzetes körülmetélkedés és törvénytartás szükségét, mint az üdvösség előfeltételét! Számukra enélkül elképzelhetetlen volt a bűnök megbocsátása és az örök élet elnyerése, s az, hogy közösséget valljanak másokkal. Pál azonban azzal érvel, hogy bármi is lett megírva ezután az ígéret után a törvényben, az nem érvényteleníti az Ábrahámnak és utódainak megadott ígéreteket. Amennyiben Jézusban vagyunk, úgy mindent megkaptunk, amire szükségünk van! Ez egyben azt is jelenti, hogy azok a további elvárások, amelyeket a “körülmetélkedés evangéliumának” hirdetői megköveteltek a pogányoktól, semmissé tették volna az ábrahámi szövetséget, illetve hozzátettek ahhoz olyan elemeket, ami több volt, mint amit Isten kijelentett. Ez oknál fogva érvelt Pál ilyen élesen: 

Galaták 3:18 Ha ugyanis a törvény alapján nyernénk el az örökséget, többé nem az ígéret alapján kapnánk. Ábrahámnak azonban az ígéreten keresztül adta azt Istennek kegyelme.

Ha az örökséget JHVH törvényének megtartásával nyerjük el, akkor nem az ígéret alapján kaptuk meg, hanem a mi saját erőfeszítéseink és tökéletességünk eredményeként. Pedig ha rajtunk függene a Tóra tökéletes megtartása, akkor egyetlen ember nem üdvözülhetne. Szükségünk van az ígéretekre, mert azok szerint a siker nem mi rajtunk áll, hanem nálunknál tökéletesebb dolgon alapszik. Ez, az Ábrahámnak és Magjának, Jézusnak adott ígéret az egyedüli örömhír, amire szükségünk van. Mert ez hirdettetett meg Ábrahámnak:

Galaták 3:8-9 8Miután az Írás előre látta, hogy az Isten a nemzeteket a hit alapján teszi igazságossá, előre hirdette Ábrahámnak ezt az örömhírt: “Benned fognak áldást kapni az összes nemzetek.” 9Így hát a hitből valók kapnak áldást a hívő Ábrahámmal együtt.

A nemzeteket a hit teszi igazságossá. Így annak a hitnek kell bennünk élni, ami Ábrahámban élt, aki hitt a neki hirdetett örömhírnek, ugyanis ez a hit tesz bennünket Ábrahám fiaivá és az ígéretek örököseivé az ő magja, a Messiás által. Amikor nem mi éljük az életünket, hanem Ábrahám magja, Jézus él bennünk, akkor mindez megvalósult bennünk.

Ez dióhéjban az üdvösség terve, amire már az 1Móz. 3:15-ben is utalást láthatunk, közvetlenül az első bűn elkövetése után. Az erre való rálátásunk aztán egyre bővült, folytatva JHVH Ábrahámnak és a magjának adott ígéreteivel, majd a Tórába foglalt igazságossággal, majd JHVH Dávidhoz szóló ígéreteivel, s végül a próféták szavaival is.

Hogy pontosan mi szerepe volt a törvénynek mindezekben? Pál készségesen megadja a választ:

Galaták 3:19 Mire való tehát a törvény? Az áthágások miatt toldották meg vele az ígéretet, s addig tart érvénye, míg eljön a Mag, akinek az ígéretet adták. Az angyalok adták parancsba, közbenjáró kezén át.

A törvénynek, mint a megigazulás eszközének [s nem mint erkölcsi szabályoknak] csak ideiglenes hatálya volt, mégpedig addig, amíg Jézus el nem jött. És az áthágások miatt lett az ígéretekhez toldva. Isten a törvény által határozottan tudatta az emberekkel az Ő saját erkölcsi nívóját, elvárásait, amit mindenkitől elvár. Ha a törvény nem lett volna lefektetve, akkor nem történhetett volna meg annak áthágása sem, amitől meg kellett váltatnunk Jézus Krisztus által:

Róma 4:15 Ahol azonban nincs törvény, ott azt nem lehet áthágni sem.

Amint láttuk, a törvény pótlólagosan lett megadva, “míg eljön a Mag, akinek az ígéretet adták (Gal. 3:19)” a testiség alá rekesztett embernek, a megigazulás eszközeként, addig, amíg eljön a Messiás, aki elérhetővé teszi a törvény alatt elbukottaknak a szellemi újjászületést és a hit általi megigazulást! Pontosan kinek adatott az ígéret? Erre már nagyon jól tudjuk a választ:

Galaták 3:16 Már most az ígéreteket Ábrahámnak tették és magvának. Nem azt mondja: “magvainak”, mintha sokról szólnahanem úgy szól, mint egyről: “és magvának”, aki a Krisztus.  

Az ígéret Ábrahámnak és az ő magjának adatott, aki Jézus, a Megváltó. Hogyan érint hát minket is? Ez a legszebb az egészben! Mi, az Isten Egyháza, a hívők gyülekezete ugyanis Krisztus teste vagyunk, s nem mi, hanem Krisztus él bennünk. Mivel Ő él bennünk, már “nem a test szerint élünk, hanem a Szellem szerint, ha Isten Szelleme lakik bennünk. De akiben nincs a Krisztus szellem az nem az övé”  (Róm. 8:9). Testének részeként váltunk a neki adott ígéretek részeseivé, Benne örököljük a országot. Eljön az idő, amikor Krisztus egybegyűjti az övéit a felhőkbe, és mindörökké vele leszünk (1Tessz. 4:17) tökéletességben és bűntelenül. A törvény, mint erkölcsi tanítás hatályát vesztette? Nem! Mint a megigazulás eszköze úgy igen, de amíg van törvényszegés, addig a törvény fennáll:

1Timóteus 1:9-10 9azzal a tudattal, hogy a törvény nem az igazságos emberre van kiszabva, hanem a törvénytiprókra és engedetlenekre, az istentelenekre és vétkezőkre, az elvetemültekre és szentségtelenekre, apagyilkosokra, anyagyilkosokra, emberölőkre, 10paráznákra, férfifertőztetőkre, emberrablókra, hazugokra, hamisan esküvőkre, és még ha valami az egészséges tanításnak ellenáll.

A törvény nem az igazságos emberre van kiszabva (aki bensőjében gyönyörködik a törvényben és értelme által annak szolgál (Róm. 7:22,25), hanem a törvénytiprókra, vagyis azokra, akikben nincs meg a benső képesség a tökéletes jóra. No de hány igaz ember él a földön, akinek nincs szüksége a törvényre? A kérdés persze költői, hiszen tudjuk: “Nincs aki jót cselekedne, nincs egyetlen egy sem. Nemde mind értelmetlenek, akik gonoszat tesznek …?” (Zsolt. 14:4; Róm. 3:10-12). “Mert nincs a földön igaz ember, aki jót tenne és ne vétkeznék.” (Préd. 7:20). Vagyis a törvény az egész emberiségnek adatott! Tegyük hozzá, hogy még az egyházban sem válunk mindannyian azonnal tökéletessé, annak ellenére sem, hogy a Szent Szellem bennünk él. A tökéletessé válás ugyanis egy folyamat (Péld. 4:18; Filippi 3:12), a maga bukkanóival, hiszen még a keresztény is vétkekbe esik, mert a bűn a “tagjainkban van” (Róm. 7:23) és alkalmanként erőt vesz rajtunk. Aki bármi oknál fogva nincs tisztában azzal, hogy mi a helyes és mi a helytelen út, annak a törvény tükrébe kell néznie, és az tisztává teszi azt (v.ö. Jak. 1:23).

Amennyiben az emberek igaz szeretetben járnának, következetesen tudnák, hogy mi a jó és mi a rossz, s tökéletes erejük lenne a jót mindenkor követni, a rosszat pedig mindenkor elvetni – akkor nem lenne semmi szükség törvényre, hiszen nem lenne mi ellen törvényt hozni. Csakhogy, mint tudjuk, nem ez a helyzet áll fenn. Az emberi természet telített a gonoszsággal és képtelen a jóra, ezért Isten tanítóul megadta a maga abszolút törvényzetét, ami megmutatja, megtanítja az embereknek azt, hogy mi a rossz, illetve mi a bűn. Erőt nem ad a jó megvalósításához, nem is ez a célja, csak útmutatást nyújt. Amikor eljön az ideje annak, hogy Isten minden lesz mindenekben, és amikor az Ő tökéletessége és szeretete hibátlanul teljessé válik bennünk, akkor szükségtelenné válik a törvény is. Ez viszont csak akkor valósul majd meg, amikor befejeződik az üdvtörténet, eljön az új ég és új föld, a régiek pedig elmúlnak. Pontosan erre utalt Krisztus akkor, amikor kijelentette, hogy az ég és föld hamarabb múlik el, mint akár egy vesszőcske vagy pontocska a törvényből (Mát. 5:18). Amíg e jelen föld és ég áll, és ameddig vannak törvénytiprók, vétkezők, gyilkosok, paráznák, szentségtelenek, stb. , addig Isten törvénye is érvényben marad. Akár tetszik, akár nem, ez így van. A Galata levél nem egy különálló “Szent könyv”, hanem a Szentírás egészének része, s mint ilyet, a Szentírás egészének fényében értelmezhetjük csak:

2Timóteus 3:16-17 16 Az egész írást Isten sugallta s hasznos az a tanításra, meggyőzésre, helyreállításra, igazságosságban való nevelésre, 17hogy az Isten embere az eklézsiába beilleszthető legyen (Isten embere tökéletes legyen), minden jó munkára felkészített.

Ennek a törvényszerűségnek a figyelemben tartásával kell a 19. vers korrekt üzenetét megvilágítani:

Galaták 3:19 Mire való tehát a törvény? Az áthágások miatt toldották meg vele az ígéretet, s addig tart érvénye, míg eljön a Mag, akinek az ígéretet adták. Az angyalok adták parancsba, közbenjáró kezén át.

A szomorú valóság az, hogy a föld tele van engedetlen, törvénytipró emberekkel, akiknek szüksége van határozott útmutatóra az igazságosságot és bűnt illetően. A törvény azok számára vesztette érvényét, akik a Magban [Jézusban] hisznek és élnek, akik megigazultak általa és úgy viszonyulnak a bűnhöz, ahogyan Ő viszonyul. A benne hívők, a megváltottak felszabadultak a törvény átka alól, őket az Isten Szelleme vezeti minden igazságra és a törvény olyan magasabb, szellemi szintű betöltésére (v.ö. Mát. 5:21-22; 27-29), ami az írott, tételes törvényben nem is volt elvárás. Amennyiben nem adatott volna meg a törvény, úgy az Isten előtt igazságosnak minősülő, és általa elvárt életvitel ismeretlen lett volna az emberek számára. Emellett egyetlen ember nem fogná föl azt, hogy szüksége van valamitől megtérni és valamiért bűnbocsánatban részesülni. Isten a törvénye által mutatta meg az embereknek azt, hogy mi az akarata, elvárása velünk kapcsolatban.

Istennek meg kellett mutatnia az emberek számára, hogy milyen erkölcsi elvárásai vannak, s tette ezt a szent, igaz és jó törvényén (Róm. 7:12) keresztül, ami az Ő igazságosságát tükrözi. Amikor pedig megjelenik a Messiás, a törvény által felfogják az emberek azt, hogy meg kell térniük, és azt is, hogy mitől kell megtérnünk. Ez az alábbiakban még jobban láthatóvá válik.

Ezután egy rejtelmes kijelentés következik:

Galaták 3:20 A közbenjáró pedig nem egyhez tartozik, ellenben az Isten egy.Ez a vers kissé rejtélyesen hangzik, mondanivalóját gyakran vitatják a kommentátorok is. A közbenjáró legalább két félhez tartozik, azokhoz, akikért közbenjár, és ahhoz, akihez közbenjár. Istenben azonban minden eggyé válik. A következő vers még mindig a törvény szerepét elemzi:

Galaták 3:21 Ellene szól tehát a törvény az ígéreteknek? Szó sem lehet róla! Hiszen ha olyan törvényt adtak volna, melynek hatalma van arra, hogy megelevenítsen, valóban a törvény megtartásából származnék az igazságosság.

A lényeg: ha a törvény által bárki megigazulhatott és örök életet nyerhetett volna, akkor az JHVH ígéretei ellen valósult volna meg. Ábrahám, a hit és a Mag nélkül. A törvény nem hozza el az örök élet ígéretét, csupán rámutat bűneinkre, s vele együtt arra, hogy szükségünk van a Magban/Jézusban való hitre ahhoz, hogy az ígéreteket mégis örökölhessük. És mindezt Isten eleve így rendelte el:

Galaták 3:22 Ámde az írás vétek alá zárt mindent, hogy az ígéretet a Krisztus Jézusba vetett hit alapján kapják meg a hívők.

A törvény nélkül tudatlanságban élnénk a bűneinket illetően, és nem látnánk szükségét annak, hogy a Jézusba vetett hit által keressük az ígéretek beteljesedését. Így az írott Tóra fontos szerepet töltött be a nekünk adott ígéreteket illetően, de nem a Tóra és annak tartása valósítja meg az ígéreteket. Pontosabban szólva, a Tóra teljes és tökéletes megtartása megadná az életet, ha bárki hibátlanul képes lenne az abban megírtak szerint élni, de erre egyetlen ember nem volt képes, kivéve Jézus Krisztust. Emiatt kell Krisztus részévé lennünk, benne lakoznunk ahhoz, hogy az ígéreteket elnyerhessük. Az ígéret Neki szól, Benne adatik meg nekünk, és Ő az út, az igazság és élet, senki nem járulhat az Atya elé Krisztus nélkül (Ján. 14:6). A hit azért nem elveti a törvényt, hanem beteljesíti, mert azok, akik Jézusban élnek, akik Őt követik, azoknak úgy kell járni, ahogyan Ő járt:

1 János 2:6 Aki azt mondja, hogy őbenne marad, az tartozik úgy járni, ahogy ő is járt.

Ez pedig a törvény hitből fakadó betöltése, nem pedig az az emberi erőfeszítésekből fakadó Tóra-tartás, amivel felhagytunk, hiszen az ítéletet vont maga után, és csak a Messiás eljöveteléig volt hatályban:

Galaták 3:23-24 23Mielőtt azonban a hit eljött volna, törvény alá összezárva őriztek minket, míg a hit le nem lepleződik. 24Így hát a törvény nevelőnkké (gyermekvezetőnkké) lett a Krisztushoz, hogy azután hit alapján legyünk igazságosakká.

Mielőtt hithez jutottunk, a Tóra tanítására voltunk bízva, amiből megtanultuk azt is, hogy szükségünk van megváltásra. A bűn a hatalma alatt tartott bennünket. “A test gyengeségénél fogva” (Róm. 8:3) a törvény  felébresztette bennünk a bűnök iránti vágyat, majd azok elkövetése halált eredményezett (Róm. 7:8-11; Jak. 1:15). A parancs, aminek életet kellett volna hoznia, átkot és halált hozott ránk, de eljött Jézus Krisztus, hogy megváltson bennünket ettől. Általa megigazító hitre juthatunk és az ígéretek örököseivé lehetünk. Tegyük is hozzá azonnal: azok, akik nem ismerték, ismerik fel Jézusban a Messiást, nem jutottak hitre [mert a hit az Isten ajándéka és kevesen vannak a választottak], továbbra is a tanítómester, vagy nevelő kezében vannak (vagyis a törvény átka, a halál alatt), amíg Isten üdvösségre nem hívja őket egy erre meghatározott periódusban (lásd Az ítélet periódusai című írást).

Azok számára, akik Jézusban való hithez jutottak, a törvény betöltötte a szerepét. Amennyiben ők a megigazulás érdekében visszatérnek a törvény kormányzata alá, azzal visszatérnek az átok és a halál alá. Ezért írja Pál, hogy a Krisztusban élők már nem a nevelő alatt állnak, hiszen az ígéretek örököseivé, Isten fiaivá váltak:

Galaták 3:25-29 25Miután azonban a hit eljött, többé nem vagyunk a nevelő alatt. 26A Krisztus Jézusba vetett hiten keresztül ugyanis mindnyájan Isten fiai vagytok. 27Ahányan csak a Krisztusba bemerítkeztetek, a Krisztust öltöttétek fel. 28Nincs hát többé zsidó, sem hellén, nincs rabszolga, sem szabad, nincs férfi és nő, mert mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. 29Ha pedig a Krisztuséi vagytok, következőleg Ábrahám magva vagytok, ígéret vonalán örökösök.

Jézus előtt, a Szellem képességnek hiányában, a törvény volt a tanítómesterünk, ám a törvény nem volt képes megadni a bűn alá rekesztettség alóli felszabadulást. Rámutatott mi a jó, mi a követendő, de erőt nem adott, csupán ítéletet hozott ránk. A Jézus Krisztusba való bemerítkezés [a testi ember halálra adása], és a Belé vetett hit azonban felszabadít bennünket a bűn hatalma alól. Ha pedig a Messiást öltjük magunkra és Isten szellemi gyermekeivé válunk, akkor már nem mi, hanem a Messiás él bennünk. Amíg a betű megölt, a szellem megelevenítést hozott (2Korintus 3:6).

Ez oknál fogva nincs többé szükségünk a nevelőre, hiszen annak célja az volt, hogy a Messiáshoz vigyen minket azáltal, hogy a bűn alá rekesztett bennünket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Messiásban, szellemi emberként élve továbbra is folytathatjuk a bűnös életmódot abból a célból, hogy a kegyelem még bővebb legyen:

Róma 6:15-16 15 Mi tehát a helyzet? Vétkezzünk, mivel nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Szó sem lehet róla. 16Nem tudjátok, hogy ami mellé rabszolgák gyanánt odaálltok, hogy annak engedelmeskedjetek, annak rabszolgái is vagytok? Rabszolgái annak, aminek engedelmeskedtek: vagy a vétek rabszolgái, hogy meghaljatok, vagy a szófogadáséi, hogy igazságosak legyetek.

Róma 6:1-6 1Mit mondjunk hát? Megmaradjunk a vétekben, hogy a kegyelmet megsokasítsuk? 2Szó sem lehet róla. Vajon mi, akiket halálba vitt a vétek, élhetnénk-e még tovább ebben a vétekben? 3 Hát nem értitek, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba bemerítkeztünk, halálába merültünk be? 4A bemerítkezés ővele együtt eltemetett minket a halálba, hogy amiként a Krisztust a halottak közül az Atya dicsősége feltámasztotta, úgy mi is megújult életben járjunk. 5Hiszen, ha eljutottunk arra, hogy halálának hasonmásával összenőjünk, feltámadásával is összenőttekké leszünk. 6Mert tudjuk, hogy ó emberünk vele együtt megfeszíttetett, hogy a vétek teste tehetetlenné váljék, hogy tovább ne legyünk a vétek rabszolgái,

Ezt az aspektust az első részben már alaposabban kielemeztük, de ez a Galata levél több pontján feleleveníthető. Pál egyetlen levelében sem tanította azt, hogy a kegyelem szabadságot ad az Isten törvényének megrontására. Sőt, azt tanította, hogy a törvényszegők nem örökölhetik az Isten országát (v.ö. 1Kor. 6:9-10).

Sokat fordult a világ az első század óta. A korabeli judaizáló keresztények a törvény cselekedetei által kívántak megigazulást nyerni, s az örömhírt ennek fényében értelmezték és hirdették. Ma pedig a törvény elvetésének hamis evangéliuma fordítja el az igazságtól a tömegeket. Az egyház az Krisztus teste, s ennek a testnek a feje Krisztus (Kol. 2:19). Márpedig a testet a fej irányítja. Krisztus nem változik, így ugyanazt az életet, amit a maga emberi testében élt, ugyanúgy éli meg bennünk is. Ez azt jelenti, hogy úgy kell szeretnünk, élnünk, járnunk és cselekednünk, ahogyan Ő szeretett, élt, járt és cselekedett. És annyi törvényszegést engedhetünk meg magunknak, amennyit Ő elkövetett. Krisztus pedig tökéletesen megélte a törvényt. Amikor az igaz hívő hit által betölti a törvény elvárásait, azzal nem az üdvösséget és kegyelmet kívánja kiérdemelni, ám ez látható és kézenfekvő bizonyítéka a megújulásának, illetve annak, hogy Krisztus valóban benne él, és az ember isteni természet részesévé lett (2Pét. 1:4).

A galaták alaposan megfordították a sorrendet, és emberi erővel kívánták elérni azt, ami már eleve az övéké volt. Emberi, testi erővel azonban teljes képtelenség elnyerni az üdvösséget, hiszen az ember természeténél fogva lázadásban áll Isten ellen, s képtelen alávetni magát akaratának (Róm. 8:7). A szellemi ember azonban tisztában van azzal, hogy a kegyelem és üdvösség az Isten ajándéka, és semmivel nem érdemelhetjük ki. Valójában még az újjászületett, vagy szellemi ember törvénytartását is Isten valósítja meg bennünk, miután az igazsághoz és üdvösségre hívott! Isten helyezi szívünkbe a parancsolatait, Ő ébreszti fel a szándékot bennünk azok követesére, sőt, még a véghezvitelhez szükséges erőt, hitet is Ő adja meg:

Filippi 2:13 “Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.”

Így semmivel sem kérkedhetünk, különösen nem a testtel, ám az igaz hívők hitből való engedelmessége által Isten nyilvánvalóvá teszi azt, hogy kik az Ő igaz fiai.

A “körülmetéltség evangéliuma” egy hamis tant képviselt, ami megosztotta Krisztus testét, s ahol a pogányok másodosztályú polgároknak számítottak, akiknek többre volt szükségük Jézus igazságosságánál ahhoz, hogy a körülmetéltekkel egy fedél alá tartozhassanak.

Galaták 3. fejezetében Pál arra összpontosít, hogy nyilvánvalóvá tegye az ószövetségi írások utalásaiból is azt a tényt, hogy az üdvösség nem a törvényből fakad, hanem az ígéretek alapján, kegyelem által nyilvánul meg. Mi több, az ígéret fiai előbbre valók, mint a “természetes” fiak. Nincs szükségünk körülmetélkedni ahhoz, hogy Ábrahám fiainak számíttassunk, mert Jahoshua/Jézus, Ábrahám magva él bennünk!

Galaták 3:27-29 27Ahányan csak a Krisztusba bemerítkeztetek, a Krisztust öltöttétek fel.28Nincs hát többé zsidó, sem hellén, nincs rabszolga, sem szabad, nincs férfi és nő, mert mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. 29Ha pedig a Krisztuséi vagytok, következőleg Ábrahám magva vagytok, ígéret vonalán örökösök.

Hallelu-JaH! A Messiás által minden hívő Ábrahám fia, és Isten ígéreteinek örököse (2Kor. 1:20). Azért, mert Isten eleve így rendelte el, s ezt megígérte Ábrahámnak. Nem a körülmetélkedés által, nem is a törvénytartás általi igazságosság alapján. Egyes egyedül Jézus által vagyunk részesei az ígéreteknek, s általa lettünk izraelitákká. Így nem vagyunk többé idegenek, hanem társörökösök:

Efézus 2:8-13 8A kegyelem mentett meg titeket a hiten keresztül. És ez nem tőletek van, Isten adománya. 9Nem tettek alapján jött, hogy senki se kérkedjék. 10Hiszen az ő alkotása vagyunk, a Krisztus Jézusban jó munkákra teremtve, melyeket Isten előre elkészített, hogy azokban járjunk. 11Azért emlékezzetek meg arról, hogy valamikor, mikor még a húsban éltünk, ti pogány nemzetek voltatok, s titeket körülmetéletlenségnek mondott a húson kézzel végzett körülmetélkedés, 12 emlékezzetek, hogy ti abban az időben a Krisztuson kívül voltatok, Izráel polgárjogától elidegenültek, az ígéret szövetségeit tekintve jövevények, nem volt reményetek s Isten nélkül éltetek a világban. 13Most azonban, hogy a Krisztus Jézusban éltek, ti, akik messze voltatok, a Krisztus vére által közeliekké lettetek.

Az Isten egyháza nagyrészt pogány, tehát nem izraelita születésű emberekből áll, akik korábban el voltak választva Izrael nemzetközösségétől, és idegenek voltak az ígéretek szövetségeire nézve. De az örömüzenet elfogadásával és a Messiásban vetett hit által többé már nem pogányok, hanem Ábrahám fiaivá, és az ígéretek társörököseivé lettek (lásd még az Izrael és az egyház titka című írást). Az eggyé válás azonban úgy valósult meg, hogy Isten a pogányokat oltotta Izraelbe (nem fordítva), s az előre elkészített jó munkák része az Isten parancsolatainak hit általi megélése is. Az Izraelhez szóló ígéreteknek része az is, hogy Isten megvalósítja bennük a törvény követését (Ezék.36:27; Jer. 31:33 Héb. 10:16).

Isten mérhetetlen kegyelme megnyilvánult bennünk, és életünket a továbbiakban már Neki éljük. Mint ilyenek, hagyjuk, hogy parancsolatait a szívünkbe helyezze, és megvalósítsa bennünk akaratát, hogy olyan jó példákként szolgáljunk az emberek előtt, akikben felismerik a megváltás munkáját és azt a törvénytartó Messiást, Aki bennük él. Nem a betű szerint, ami megöl, mint inkább a Szellem által, ami megelevenít (2Kor. 3:6). Krisztus nélkül semmire nem vagyunk képesek (Ján. 15:5), Krisztusban azonban mindenre van erőnk, mert bennünk élve erőt ad nekünk (Fil. 4:13). Isten Egyháza Krisztus erejében, hit által tölti be a törvényt, nem nélküle, testi erőre hagyatkozva.