• A teljes evangéliumi, karizmatikus közösségekhez

Ma sokan tartják magukat teljes evangéliumi karizmatikus kereszténynek, és sok közösség jellemzi magát ezzel a meghatározással.

A teljes evangéliumi jelleg azt fejezi ki, hogy nem emelik ki a szentírás bizonyos részeit más részek rovására, illetve nem hallgatnak el igei igazságokat semmilyen ok miatt.

A karizmatikus megjelölés pedig azt jelenti, hogy hisznek a korinthusi levélben felsorolt kilenc kegyelmi ajándék hívőkre történő kitöltetésében, a Szent Szellem ajándékokon keresztül történő, hívőkben való munkájában.

Mindegyik ajándék kitöltésében.

Úgy mint:
1. bölcsesség szava;
2. ismeret vagy tudás szava;
3. hit ajándéka;
4. gyógyító erők;
5. csodatévő erők ajándékai;
6. nyelvek nemei;
7. nyelvek magyarázata;
8. prófétaság ajándéka;
9. szellemek megítélésének ajándéka.
(I. Korinthus 12: 8-10)

Ahogyan a teljes evangéliumot, a teljes szentírást igyekszünk megtartani (nagyon helyesen!) úgy a szellemi ajándékok mindegyikét kívánjuk, és hagynunk kell megnyilvánulni.
Míg azonban az evangélium, a szentírás egészének megtartása a mi felelősségünk, tehát a mi igyekezetünkön és engedelmességünkön is múlik, addig a Szent Szellem ajándékainak megléte egyedül Isten kegyelmén múlik.
Ezért hívja a Biblia úgy, hogy „kegyelmi ajándékok”, amit a Szent Szellem osztogat, kinek-kinek, amint akarja. (I. Korinthus 12: 9)

Mindezek értelmében nem igei, amikor egyes ajándékokat előnyben részesítünk a többi ajándék megnyilvánulásának rovására, vagy ha bármilyen ok miatt háttérbe szorítunk valamilyen kegyelmi ajándékot, vagy nem engedjük megnyilvánulni a hívőkön keresztül.

Ám mégis, a mai gyülekezeti korszakban egy olyan jelenség van elterjedőben, ami egyre nagyobb teret hódít, sőt, már jelen van, és tapasztalataink szerint egyre több közösség esik áldozatul ennek a szellemiségnek.

Ez a jelenség, hogy egyes ajándékokat előtérbe helyeznek – például a prófétaság szellemét. Ugyan Pál azt mondja, mindegyik ajándéknál jobban szeretné, ha prófétálnánk, mert azzal a gyülekezetet építjük, de semmilyen utalást nem tesz arra, hogy egy olyan állapot következzen be, amit ma láthatunk: boldog boldogtalan „prófétál”, aminek következtében ijesztő mértékű hamis prófécia árasztotta el az egyházakat. Ráadásul anélkül teszik mindezt, hogy Pál intő szavait figyelembe vennék: „a próféták ketten, legfeljebb hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg”.
(I. Korinthus 14: 29)

Nos, félelmetes mennyiségű, megítélés alá nem vont „prófécia” öntötte el a gyülekezeteket. Ha valaki mégis – teljesen igei módon – megítéli ezeket, azonnal a fejéhez vágják, hogy “ne vádold az atyafiakat”, vagy „ne legyél törvénykező!”, vagy hogy „ne legyél ítélkező!” – azonban ebben a dologban, a prófétálás tekintetében, maga a szentírás mondja, hogy „ítéljük meg”! (Ld. a fenti igehelyet)

Azzal pedig, hogy nem ítéljük meg a nyelveken szólást, vagy a prófétálást, egy másik ajándékot nem hagyunk megnyilvánulni, mégpedig a szellemek megítélésének ajándékát.

Így félreállítjuk a Szent Szellemet, nem engedjük munkálkodni, és nem vesszük komolyan a kegyelmi ajándékok némelyikét.

És a Sátánnak pontosan ez a célja. Pontosan ezt akarta elérni. Azt akarja elkerülni, hogy leleplezzék!

Ráadásul a szellemek megítélésének (megkülönböztetésének) ajándéka többek között azért adatik a gyülekezetnek, hogy egy „biztonsági fék” legyen a hamis szellemek közösségen belüli megnyilvánulása előtt, és „vészcsengő” legyen a lelki imák, lelki (értsd: pszichés, érzelmi, azaz nem szellemi) megnyilvánulások esetén!

Pál apostol így figyelmeztet:

„A Szellemet ki ne oltsátok. A prófétálást meg ne vessétek. Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!”
(I. Thessalonika 5: 19-22)

Ennek ellenére a gyülekezetekben a rosszul értelmezett szeretet jegyében megtűrnek hamisságot, megtévesztést, hitetést, egyénieskedést – vagy mert nem veszik komolyan, vagy mert észre sem veszik, hogy jelen vannak gonosz szellemek. Mégpedig éppen a szellemek megkülönböztetése ajándékának hiányában, vagy ezen ajándék elnyomása miatt nem veszik észre.

A Szellem ajándékait azért kapjuk, hogy építsük vele a közösséget. Azonban attól, hogy egy közösség létszáma növekszik, nem biztos, hogy szellemben tiszta – a prosperálás, növekedés, vagy az, hogy egy gyülekezet nagy, hogy többen vannak, nem jelenti a teljes Atyai jóváhagyást vagy szellemi tisztaságot:

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.”
(Máté 7: 13-15)

Fontos azonban, hogy ne a megtévesztett hívőkben lássuk az ellenséget!

“Mert nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.”
(Efézus 6: 12.)

Imádkozom, hogy egyre több gyülekezetben tudjanak felnövekedni a hívők a szellemi felnőttség szintjére, a szeretetben járás igei módjára, amikor nem a versengés szelleme vezérel minket, nem az önérvényesülési vágy, hanem a másik szellemi ajándékait nem vetjük meg, és inkább elfogadjuk, hogy bizonyos területeken az Úr másoknak ad kijelentést, nem pedig nekünk – sőt, nekünk talán egyáltalán nem is ad.

Adjon ehhez mindannyiunknak alázatos szívet az Úr!