Nagyon sokan vannak, akik azt tanítják, hogy a keresztényekre már nem vonatkozik a tízparancsolat, és ugyanezekben a körökben gyakran hangzik el érvként az, hogy a tízparancsolat nem volt érvényben a Sínainál megadott Törvény előtt (1Móz. 20). Véleményük szerint a Tízparancsolat csupán az Izraelnek magadott Ószövetség része volt, így csak egy bizonyos korszakra és egy adott népre korlátozódott a tartama. Ezeknek az embereknek valahogy elkerüli a figyelmét az a számos bibliai szövegrész, amelyek említik a tízparancsolat pontjait, illetve bizonyítják a tízparancsolat érvényét messze a Sínait megelőzően. Ebben az írásban a Biblia Jób könyveként ismert részéből bizonyítjuk azt, hogy az emberek igenis ismerték Isten parancsolatait, azokat egyetemes erkölcsi tanításoknak tartották, messze a Sínait megelőzően.

forrás: www.churchofgod.hu

Copyright © Isten Egyházának Gyülekezetei 2009

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatások vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül. 

JÓB ÉS A TÍZPARANCSOLAT

A legtöbb teológus és írásszakértő megegyezik abban, hogy a Bibliában említett Jób valamikor a pátriárkák (Ábrahám, Izsák, Jákob és fiainak)  idejében élt. Ez természetesen azt jelenti, hogy Jób könyvének tartalma ismert és releváns volt hosszú idővel a Sínai előtt. Több közvetett bibliai utalás is elárulja, hogy Jób valóban a pátriárkális időszakban élt. Javait, ahogyan Ábrahám javait és gazdagságát is, állatállományának méretében határozza meg a Szentírás (Jób. 1:3, 42:12; 1Móz. 12:16; 13:2; 30:43; 32:5). A káldok ekkor még csak kis csapatokban portyáztak zsákmány után (Jób. 1:17), ez a későbbiekben már nem volt rájuk jellemző. A Jób 42:11-ben a “pénzként”, vagy más verziókban “egy ezüstként” fordított kifejezés héber eredetije csak Jákobbal kapcsolatban van megemlítve máshol a Szentírásban (1Móz. 33:19; Józs. 24:32). Jób hosszú élete szintén a pátriárkák élettartamához hasonlítható. Végül pedig egy konkrétabb bizonyíték: a Jóbot meglátogató három barátjának egyike a témáni Elifáz volt (Jób. 2:11). A témániták Ézsau leszármazottai voltak (1Móz. 36), Témán pontosabban Ézsau unokája volt, Elifáz nevű fiától. Témán fiainak nevét nem sorolja fel a Biblia, de valószínű, hogy a Jób könyvében említett témánita Témán fia, illetve unokája volt, akit Témán apja után szintén Elifáznak neveztek el. Ez pedig Jákob és Ézsau unokáinak, dédunokáinak idejére teszi a történet lezajlását, ami minimum fél évezreddel megelőzi a Sínai szövetséget.

Bár Jób könyvében nincs szószerint megemlítve a tíz parancsolat egyike sem, viszont mindegyikre található utalás. A Teremtés könyvének bizonyos utalásai, és a Jób könyvekétségeket kizáróan bizonyítják azt a tényt, hogy a tízparancsolatot igenis ismerték a Sínai szövetség előtt, ráadásul a hébereken kívül is! Hogy mik ezek az árulkodó utalások?

Az alábbiakban parancsolatonként listázva idézzük a Jób könyvének odavonatkozó részeit:

1. Parancsolat:

Jób 1:21 Áldott legyen JHVH neve.

Jób 28:28 Az embernek pedig ezt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, s a rossz kerülése az értelem. (v.ö. Zsolt. 111:10; Péld. 8:13, 14:27)

Jób 31:28 Ez is ítéletet érdemlő bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt.

Jób 42:1-2 1 Felelt Jób, és ezt mondta JHVH-nak: 2 Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.

Megjegyzések: Különösen figyelemre méltó Jóbnak a 28:28-ban elhangzott kijelentése, ami határozottan arra utal, hogy az Úr formális utasításokat adott az embernek – nem Izraelnek, és még jóval az Ószövetség előtt. Az 1Mózes könyvében erről nincs semmiféle ismertetés, holott ez az egyetlen könyv, aminek tartalma kronológiailag korábbi eseményeket vázol, mint a Jób könyve. A Teremtés könyvéből csak annyit tudunk, hogy volt egy bizonyos Melkizedek, aki a fölséges Isten papja volt (1Móz. 14:18), és Ábrahám megtartotta az Isten törvényeit, parancsolatait és rendeleteit (1Móz. 26:5). A papság, illetve a papok szerepe az, hogy közvetítők legyenek Isten és ember között, és ha Ábrahám megtartotta az Úr paracsolatait, akkor azok a parancsolatok bizony megelőzték a Sínait. Mindebből csak azt következtethetjük, hogy Mózes, de valójában Izrael létrejötte előtt is voltak Istentől származó utasítások és rendeletek az emberek számára. Az számunkra nem nyilvánvaló, hogy itt Jób a melkizedeki rend tanításaira, vagy esetleg az olyan írásokra utalhatott, mint például Énok könyve (ami behatóan foglalkozik pl. a Bölcsességgel), de annyi bizonyos, hogy itt valamiből idézett, amit az emberek számára megadott isteni beszédnek nyilvánított. Márpedig az isteni kinyilatkozás bármilyen formája – legyen az a melkizedeki papság tanítása által, vagy bizonyos korai Szentírások által –, vitathatatlanná teszi azt a tényt, hogy az emberek igenis ismerték az Isten parancsolatait. Mert miként is ítéltethető másként bűnnek az, ha valaki megtagadja Istent, hacsak nem tiltotta azt egy idevonatkozó parancsolat?

2. Parancsolat:

Jób 31: 27-28 27 Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt, És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet: 28 Ez is bíró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

Megjegyzések: Itt nyilvánvalóan a bálványimádat bizonyos formái ellen beszél Jób. Sokakat megtévesztett, vagy elcsábított az égitestek imádata, valamint a bolygók állásainak próféciai célokból való figyelése. A kézcsók a legtöbb kommentátor szerint szintén a bálványimádattal hozható kapcsolatba. A bálványimádat tehát a Sínai előtt is ítéletet megérdemlő bűnnek minősült.

3. Parancsolat:

Jób 1:5 … Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az ő szivökben!

Jób 1:21 Áldott legyen JHVH neve!

Jób 2:9 Átkozd meg az Istent, és halj meg!

Jób 2:10 Mindezekben sem vétkezék [nem követett el bűnt] Jób az ő ajkaival.

Megjegyezések: A Sínait megelőző időszakkal foglalkozó bibliai könyvekben sehol nem találunk ennyire egyértelmű és határozott utalásokat a harmadik parancsolatra vonatkozóan. Jób felesége tisztában volt azzal, hogy aki Isten nevét megátkozza, az elpusztul. Részéről nézve ez az áthágás gyors kiút lett volna a szenvedésekből, a következményei miatt, mint egyféle öngyilkosság. Később, a Sínai szövetség megkötése után Isten figyelmeztetőleg emlékeztette az izraelitákat arra, hogy ne kövessék az általuk elűzendő népek gyakorlatait, akik megszentségtelenítették Isten nevét (3Móz. 18:21-27). Júdás apostol idéz Énoktól (Jud. 14), aki megjövendöli azok vesztét, akik Isten ellen szóltak súlyos beszédeket (Énok 1:9). Nyilvánvalóan az Isten nevének hiábavaló módon történő szájravételét Isten bűnnek minősítette minden nép részéről a Sínai előtt is.

 4. Parancsolat:

Jób 2:13 És ülének vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.

Jób 7:1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

Jób 20:5,20 5 Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való?… 20 Mivel gyomra nem tudott betelni, nem is mentheti meg semmi drágaságát.

Jób 22:21 Bízd csak azért magadat ő reá és légy békességben: ezekből jó származik reád.

Jób 38:4 Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!

Megjegyzések: A fenti idézetek talán első látásra nem hozhatók közvetlen kapcsolatba a szombattartással, de ha más idevágó igerészekkel párosítjuk őket, akkor láthatóvá válik, hogy mégis relevánsak a témában.

Jób 2:13 verse alátámasztja azt, hogy a heti ciklust ismerték a Sínai előtt is. Ez a vers konzisztens azokkal a Teremtés könyvében található idézetekkel, amelyek rámutatnak, hogy a hetes ciklus megtartása bevett szokás volt úgy ünneplés (vö. 1Móz. 29:22,27-28), mint a gyász alkalmával (1Móz. 50:10). Tudjuk, Isten a teremtéskor alkotta meg a heti ciklust, amelynek szerves része volt a szombat megszentelése, azaz elválasztása a hét többi napjától (1Móz. 2:1-3). A heti ciklus bibliai velejárója a hat munkanap és az attól elkülönített hetednapos pihenő.

A hatnapos munka koncepcióját támasztja alá az idézett Jób 7:1 is (v.ö. 2Móz. 20:8), ami a negyedik parancsolat része. A negyedik parancsolat nem csupán a hetednapos pihenőt foglalja magában, hanem a hatnapos munkavégzést is.

Jób 20:20 ugyanazt a koncepciót hozza elénk, mint amit a Héberek 4:3-6 versei is tárgyalnak, azzal kapcsolatban, hogy a hitetlenek vagy engedetlenek: “Ahogy megesküdtem haragomban: Nem mennek be nyugalmamba.”  A Jób 22:21 pedig azt a törvényszerűséget támasztja alá, hogy akik engedelmesen Istenre bízzák magukat, azoknak jó végük lesz, azaz bemennek az Isten nyugalmába [országába], mert tartják annak evilági megfelelőjét: “eszerint a szombati nyugalom [gr. szabbitiszmosz = szombattartás] Isten népe számára van fenntartva” (Héb.4:3,9).

S végül, Isten a következő kérdést tette fel Jóbnak:

Jób 38:4 Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem?

2Mózes 20:11 Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.

Láthatjuk, hogy a negyedik parancsolattal kapcsolatos koncepciók csaknem mindegyike említésre került Jób könyvében.

5. Parancsolat:

Jób 14:21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja;

Jób 17:4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

Jób 22:8 Bár hatalmas voltál, földet birtokoltál, és megtisztelt emberként éltél azon (NIV. alapján magyarul)

Ezek a versek azt a koncepciót vetítik ki, hogy az embernek tiszteletnek és megbecsülésnek örvendve kell élnie, a gyermekeket tisztességre kell nevelnie, aminek szerves része az, hogy a gyermek tisztelje és becsülje szüleit (2Móz. 20:12).

6. Parancsolat:

Jób 24:14 Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.

Jób 31:39-40 39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam: 40 Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly!

Ez a két vers arról tanúskodik, hogy Jób és barátai bűnnek tartották a gyilkosságot, illetve bűnösnek a gyilkosokat.

7. Parancsolat:

Jób 24:15 A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.

Jób 31:1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

Jób 31:9-12 9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján: 10 Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája. 11 Mert gyalázatosság volna ez, és bírák elé tartozó bűn. 12 Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

Jób és társai láthatóan tisztában voltak azzal, hogy Isten parancsolatai tiltják a paráznaságot, és az olyan bűn, amely ítéletet érdemel.

8. Parancsolat:

Jób 22:5-7 5 Avagy nem sok-é a te gonoszságod, és nem véghetetlen-é a te hamisságod? 6 Hiszen zálogot vettél a te atyádfiától méltatlanul, és a szegényeket mezítelenekké tetted. 7 Az eltikkadtnak vizet sem adtál inni, és az éhezőtől megtagadtad a kenyeret.

Jób 24:14 Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.

Jób 31:39-40 39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam: 40  Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.

Ezek a versek elárulják, hogy Jób és társai határozottan elítélték a lopást, vagyis a 8. parancsolat megszegését. Lopásnak minősítették még azt is, amikor valaki megtagadja a segítséget a rászorulóktól, ami arra utal, hogy a törvénynek nem csupán betűjét, de szellemét is ismerték.

9. Parancsolat:

Jób 6:28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

Jób 15:34-35 34 Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel. 35 Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat.

Jób 24:25 … Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?

Jób 27:4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

Jób 34:6 Igazságom ellenére kell hazugnak lennem; halálos nyíl talált hibám nélkül!

Jób 36:4 Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású ember áll melletted.

Ezek az idézetek arról árulkodnak, hogy úgy Jób, mint barátai is elítélték a hamis tanúbizonyságot, illetve a hazugságot és hamis beszédet.

10. Parancsolat:

Jób 5:2 Mert a bolondot bosszúság öli meg, az együgyűt pedig az irígység (héb. kin’ah) veszti el.

Jób 15:12-13,35 12 Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid? 13 Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon? … 35 Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.

Jób 31:1,7-12 1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem. … 7 Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt: 8 Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől! 9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján: 10 Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája. 11 Mert gyalázatosság volna ez, és bírák elé tartozó bűn. 12Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

Ezek az idézetek nyilvánvalóan azt mutatják, hogy Jób és barátai bűnnek tartották a jogtalan kívánalmakat vagy vágyakat, amit természetesen a 10. parancsolat tilt. Ha felfogták, hogy a kívánkozás bűn, akkor tisztában voltak azzal is, hogy azt egy parancsolat tiltja. Elvégre Pál ezt mondja: “De a bűnt nem ismertem, csak a törvény által, s a kívánságot sem ismertem volna, ha a törvény nem mondaná: “Ne kívánd'” (Róma 7:7). Világos tehát, hogy ha Jób és társai tudatában voltak a kívánalmak elleni parancsolat létének, akkor ismerték a törvényt a Sínai előtt is.

A történet szereplői nagyon is tisztában voltak azzalhogy “a bűn pedig a törvénytelenség” (I Ján. 3:4), vagyis a törvény áthágása, megszegése. Ahol nincs bűn, ott nincs törvényszegés, ahol ismert a bűn fogalma, ott van törvény, aminek megszegése vagy áthágása a bűn. “Ha nincs törvény, a vétket nem róják fel” (Róm. 5:13). Jób könyvében körülbelül tizenhat alkalommal fordul elő a bűn, bűnök, illetve bűnös kifejezés. Jób hallott, illetve tudott Isten létezéséről, még mielőtt az 1 Mózes meg lett volna írva: “Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged (Jób 42:5). Jób tehát hallott Istenről, s tanításairól, máskülönben nem tehette volna meg ezt a kijelentést, ahogy azokat sem, amelyek az Isten parancsolataira utalnak. Jób nem volt különleges csodabogár, barátai szintén úgy beszéltek, mint akik tisztában vannak Istennel, az Ő akaratával és parancsolataival. Jób Elihu nevű barátja pl. így érvelt:

Jób 36:5,10-12 5 Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje. … 10 Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből [bűnből] megtérjenek: 11 Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben12 Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.

Ha Jób, barátai, és általában a korabeli emberek nem ismerték volna Isten parancsolatait, akkor miként engedelmeskedhettek volna Istennek? Miként adhatott Isten parancsot a megtérésre, ha nincs mitől megtérni, s  miként kerülhetnek ítélet alá, ha nem térnek meg a bűntől, azaz törvényszegéstől? Ugyanis ha nincs törvény, a vétket nem róják föl, és így nem is büntetnek érte. Az idézet arról az alapvető törvényszerűségről is tanúskodik, hogy az Isten iránti engedelmesség áldásokat, míg az engedetlenség átkot és büntetést vont maga után, pontosan akképpen, ahogyan később Izrael számára is a törvény betartásától függött az, hogy átkok vagy áldások alá kerül a nemzet (5Móz. 28)!

Jób könyve arról árulkodik, hogy létezett a földön az emberek számára elérhető isteni kinyilatkozás a Teremtés könyve előtt is (Jób. 28:28; 36:12; 42:5), sőt ennek a hagyománynak maga Jób könyve is része volt. Jób könyve később bekerült az Izraelnek átadott kinyilatkozások gyűjteményébe, a héber szentiratokba, vagyis a Bibliába is. Történhetett ez éppen azon oknál fogva, hogy némi rálátást adjon Istennek a Mózest megelőző kinyilatkozásaira, illetve arra, hogy az örök erkölcsi rend létezett az izraeliták elhívása előtti, azaz a melkizedeki  korszakban is. Ez a könyv már csak azért is fontos, mert a Biblia azon része, amely a pre-Sínai időkkel foglalkozik [Teremtés könyve], nem tér ki közvetlenül arra, hogy az akkori világban milyen egyetemesen ismert isteni kinyilatkozások álltak az emberek rendelkezésére. Jób könyve tehát rámutat, hogy az embereknek bizonyíthatóan volt lehetőségük ismerni Istent és parancsolatait, messze a Sínainál átadott Törvény előtt, valamint bizonyítja azt, hogy ismerték a bűn fogalmát, és tisztában voltak annak a Tízparancsolathoz való viszonyával.