– néhány gyakorlati alapelv –

Pál apostol első levele Timóteushoz, 5. fejezet 22. vers:

„A kézrátételt ne hamarkodd el”
„A kézrátevést el ne hirtelenkedd”
„A kézrátételt ne siesd el senkinél!”

Néhány gyülekezetben szokássá vált kézrátétellel imádkozni másokért.
És ez baj.
Nem az imádkozás, hanem az, hogy a rendszeres kézrátételes imádkozás „szokás” lett sokak számára.

Miért problémás ez?

Azért baj, mert az imádkozás nem lelki szükséglet betöltése, hanem Istennel való párbeszéd, fohász, kérés, hálaadás, hatalomgyakorlás. Azért probléma, mert az imádkozásnak van egy igéből megismert, Istentől való módja, a kézrátételes imának is, ám sok hívő ezzel ellentétben egyfajta spirituális kiáradásnak, energiaátadásnak, szellemi erő közvetítésének tartja.
De ezek nem imák. Főleg nem fedi a kézrátételes ima fogalmát.

Mi hát eredetileg a kézrátételes ima?

A kézrátételes ima mindig a „felsőbb” szellemi tekintélytől árad ki arra, aki ezt az imát kérte(!) tőle. Többféle bibliai oka lehet a kézrátételes imának, például gyógyulásért való ima, felkenetés, szolgálati felkenetés, szabadulásért való ima, áldás kiárasztásáért történő ima. Imádkozhatnak a gyülekezet tagjai (vagy külön csak a gyülekezet vénei) is a gyülekezeti szolgálókért, vagy a kiküldött szolgálókért, vagy bárkiért, aki ezt kéri tőlük.

„Beteg-e valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.” (Zsidó levél 5: 14)

Néhány igei feltételnek azonban mindig meg kell felelnie ennek az imának, például annak a feltételnek is, hogy az imát kérni kell, ne pedig az imádkozó pakolgassa a kezeit kérés nélkül mindenkire, akiről úgy gondolja, hogy imára van szüksége. Rettenetesen kellemetlen helyzetbe tudja hozni az erőszakkal imádkozó így a másikat, akinek akár igen kellemetlen is lehet, hogy anélkül tette rá a kezét, hogy ezt kérte volna tőle, vagy megengedte volna neki. Kellemetlen, mert lehet, hogy talán tapintatból nem szól, hogy neki ez a kézrátétel vagy ima történetesen nem jó. Kellemetlen, mert ha meg szól, az imádkozó rossz néven veheti – holott neki magának kellett volna engedélyt kérnie, mielőtt önkényesen „kézrátételes imát” folytat a másikért.

Szóval Kedves Testvérek! Ne rakosgassátok megkérdezés nélkül a kezeiteket a másikra, senkire, aki ezt nem kéri előtte tőletek. Akkor se, ha úgy érzitek, hogy „az Úr mutatta”, hogy imádkozz a másikért – mert tudd meg, hogy nem az Úr „mutatta”! Ugyanis akkor a másiknak is fogja „mutatni” és ő maga fog erre megkérni téged, anélkül, hogy neked erőszakosan oda kellene tenned rá a te kezedet.

Az Istentől való szolgálók soha nem járkálnak a sorok között megérintve tetszőlegesen bárkit, akit akarnak, hanem előre hívják azokat, akik imát, esetleg kézrátételes imát szeretnének tőle.

Mielőtt rá tesszük a kezünket bárkire, kérjünk tőle engedélyt erre

Soha ne hagyjuk hogy boldog boldogtalan ránk tegye a kezét, és úgymond “imádkozzon” értünk! Keressük Isten akaratát ebben is, és válogassuk meg kitől kérünk kézrátételes imát, és kinek engedjük meg ezt!

A kolduló Bartimeus így szólt Jézushoz:

„Dávidnak fia, könyörülj rajtam!” – Jézus tudta, hogy nem lát, tehát nem volt számára kérdés, hogy vajon mit akar a vak Bartimeus, ám ahelyett, hogy mindenkit félretolva azonnal odament volna hozzá, és rá tette volna a kezét, még ekkor is ezt kérdezte tőle:

„Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” – most akkor Jézusnak nem „mutatta meg” az Úr Isten, hogy miként járjon el a vak koldussal? Hogy van ez…?
Jézusnak Bartimeustól kellett hallania, a vak embernek kellett kérnie, amit akart, azt, amit szeretett volna elvenni Isten Fiától.

Ha még Jézus is megvárta, hogy kérjenek tőle, és meghallgatta (kimondatta az illetővel) mit kérnek tőle, akkor mi se rohanjuk le tapintatlanul a testvéreinket azzal a hamis képzelgéssel, hogy „az Úr mutatta, hogy jöjjek ide hozzád, tegyem rád a kezem, és imádkozzam érted”.

Mit tegyünk mégis, ha valóban, és minden kétséget kizáróan úgy érezzük, hogy indít minket erre (azaz kifejezetten a kézrátételes imára) az Isten Szelleme?

Menjünk oda az illetőhöz, mondjuk el neki, hogy van egy ilyen jellegű indíttatásunk, és kérdezzük meg, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy rá tegyük a kezünket, és imádkozzunk érte. Azaz kérjünk erre engedélyt!
Ha tényleg az Isten indított minket, akkor az ima meg fog történni.
De készüljünk fel rá, hogy esetleg nemleges választ kapunk, és ezt is elfogadással, békességgel, szeretetben kell tudnunk kezelni.
Ha pedig félreértettük az Szellem hangját, akkor egy kellemetlen helyzettől kíméljük meg magunkat és az illetőt egyaránt. Ráadásul tanulunk belőle, és lassan különbséget fogunk tudni tenni aközött, hogy „az Úr ezt, vagy azt mutatta”, holott csak a saját elképzelésünk, vagy vágyunk ez, illetve a saját gondolataink (akaratunk) belső élményszerű megnyilvánulásai és az Isten valódi vezetése között.

Ha mindenáron imádkozni akarunk a testvérünkért, ennek sincs semmi akadálya, ezt is megtehetjük – távolról. Anélkül, hogy engedély vagy kérés nélkül hozzáérnénk. Egyszerű, tiszta, őszinte szeretetből, törődésből.
Ne sértsük meg mások komfortzónáját, vagy privát szféráját tapintatlan tolakodásunkkal. Se házicsoportban, se gyülekezetben.

Eddig az emberi vonatkozásokról beszéltünk.

Mi a helyzet azzal, ami ima közben történik? Mi a helyzet az ima alatt és után szellemi síkon végbemenő folyamatokkal?
Ugyanis amikor imádkozunk, akkor olyan szférák felé küldünk üzenetet, ahol a jó mellett a rossz is ott van. Gondoljunk arra, amikor az ördög kiragadja valakinek a szívéből az igét – ekkor is jelen van mindkét erő, a jó, és a rossz egyaránt.

Az ima a szellemi birodalomban eredményez elsőként mozgolódást. Mégpedig mindkét oldalon!

„Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.” (Róma 8: 14)

Ha valóban Istentől való, Isten akarata szerinti imát folytatunk, akkor Isten természetfeletti ereje elkezd munkálkodni. A Szent Szellem tevékenykedni kezd, és ekkor Istennek angyalai is megfelelő imafedezetet kapnak, hogy erejük megsokszorozódjon, és harcoljanak az ügyben, az ima tárgyában a szellemvilág ellenséges erői ellen. Mondhatni: sima ügy. (Persze nem az. Amikor az ördög úgy jár szerte a világban, hogy azt keresi kit nyeljen el, akkor egy ilyen világban semmi sem „sima ügy”)

Mi van akkor, ha nem Isten akarata szerinti imát folytatunk?
Nos, ekkor mindannak az ellentétje következik be, ami akkor történik, amikor Isten akaratában járunk el: az angyalok nem tudnak az ügy mellé állni, erejük szétforgácsolódna a harcban, így bele se folynak; Isten természetfeletti ereje távol marad, a Szent Szellem nincs benne a dologban.

Ebben az esetben mondhatjuk azt, hogy nem történik semmi a természetfeletti, a szellemi világban? Ha nem Isten Szellemétől vezéreltetve tesszük a dolgunkat, akkor nem történik semmi a természetfelettiben?

Semmiképpen se higgyük ezt!

Ugyanis az imádság a természetéből adódóan a szellemi világhoz tartozó tevékenység, ezért lehetetlen, hogy ne legyen szellemi kisérője az imádkozó szavainak. Mindig van mögötte szellemi valóság, ugyanis a szellemvilágot szólítja meg. Ima közben az ember szelleme megnyílik a természetfölötti világa felé, az ember megnyitja magát a szellemvilág és a szellemi erők előtt.
Ez egy – szellemi értelemben – kiszolgáltatott állapot.

Ezért fontos, hogy megtanuljunk a szentírásban közölt módon imádkozni, emiatt életbevágóan fontos, hogy megtanuljuk felismerni a Szellem hangját, hogy Isten Szellemével töltekezzünk be, és hogy a Szent Szellembe keresztelkedjünk be – ugyanakkor ezért kell óvatosnak lennünk abban is, hogy kinek engedjük meg, hogy a kezeit ránk tegye, illetve, hogy mi magunk kire vetjük rá a kezünket, hogy imádkozzunk érte.

Ugyanis, ha az adott tevékenységben nincs meg rajtunk, fölöttünk a Szent Szellem pecsétje, akkor a legfontosabb szellemi védelem nem áll a rendelkezésünkre.

Skévának hét fiát a sötétség démona pontosan emiatt tudta megszaggatni: nem ismerte őket a gonosz szellem, mert nem volt Istentől való elhívásuk, kenetük, nem ismerték sem Jézust, sem a Szent Szellemet – csupán azt hitték, hogy Isten nevében járnak el csak mert Jézus nevére hivatkoznak. (Ap. csel. 19: 13-16)
Hát nem furcsa? Még beszél is az ilyenekről az Úr Jézus:
„Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram! Uram! Nem a Te nevedben prófétáltunk-é, és nem a Te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a Te nevedben? És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Máté 7: 22-23)

Mennyire sok olyan hívőt láttam, aki önmagát valamiféle szellemi tekintélynek tartva, Isten Szellemének valós vezetése nélkül, a Szent Szellem pecsétje nélkül folytattak valamiféle tevékenységet, amiről azt gondolták, hogy Isten akarata szerint az Úr szolgálatát végzik, ám valójában a munkálkodásuk nem volt több csupán emberi lelkesedésnél. Ráadásul, ha mindezt az írott ige valódi ismeretét is nélkülöző személy végzi, akkor még komoly rombolást is tud rajta keresztül végezni az ördög. Ha nincs benne Isten Szelleme, akkor más szellemek fogják kifejteni a hatásukat.

De ha az imádkozóban nincs Isten Szelleme, akkor mi van benne?

Ennek a kérdésnek a megválaszolása kulcs, hogy a gyülekezetek, házicsoportok, közösségek széthullásának egyik okát megértsük.

Képzeljük el, hogy egy olyan ember (hívjuk őt Rufusznak) imádkozik kézrátétellel, aki – saját bevallása szerint – Isten Szellemével betöltekezett hívő, ám a valóságban néhány mentális betegséggel küzd, nevezetesen depresszióban szenved, továbbá pánikbeteg, és problémái vannak az önértékelésével, beilleszkedésével.

Mi a probléma azzal, ha Rufusz imádkozik valakiért kézrátétellel? Hiszen csak imádkozik, nem? Mi baj lehet?

Nos, sokaknak fogalma sincs milyen jellegű problémák állhatnak elő, egy ilyen jószándékú és ártatlannak tűnő „ima” hatására. Ne felejtsünk el valamit: egyetlen betegség sem Istentől való, és minden betegség mögött gonosz szellemek munkája áll. Akkor is, ha a betegségekből, sőt, a halállal végződő esetekből is tud jót kihozni az Isten. De csakis az Atya Isten, nem pedig az ember!

Tehát ha minden betegség mögött, és különösen a mentális betegségek mögött valamilyen gonosz, démoni szellem (szellemek) befolyása, munkája áll, akkor ezek a démoni förtelmek akkor is ott vannak Rufusz életében, szellemében, amikor jóindulatúan imádkozni akar valakiért.
Mi történik, ha Rufusz imádkozni kezd kézrátétellel ebben az ő megkötözött állapotában?
Akiért imádkoznak, annak szelleme az ima során befogadóvá válik, kitárulkozott, nyitott állapotba kerül. És mivel ez alatt az ima alatt gyanútlanul átadja magát a kézrátétellel imádkozó személy szellemi tekintélye és befolyása számára, mondhatni alárendeli magát, ezért minden szellem, aki az imádkozót befolyása alatt tartja (példánkban depresszió, és egyéb mentális zavarok is), komoly hatása alá tudja vonni azt a személyt is, akiért imádkozik. Konkrétan: át tudja adni, közvetíteni képes a gonosz munkáját a másik felé! (Emlékezzünk: az imádkozó, szellemi értelemben, „felsőbb” szintről gyakorol hatást arra, akiért imádkozik!)

Nagyon gondoljuk át, kinek engedjük meg, hogy ránk tegye a kezét és imát mondjon értünk.

Egy másik (szintén megtörtént) esetet szeretnék elmondani:
Egy ismert és közkedvelt prédikátor, hívjuk őt Nimródnak, kézrátételes imát kért egy másik szolgálótól, Gyuritól, aki ennek a felkérésnek örömmel tett eleget. Hiszen mégiscsak nem akárki, hanem Nimród kérte meg őt, hogy imádkozzon érte.
Gyuri azonmód bele is állt a dologba, leültek, rátette a kezét Nimródra, és imádkozni kezdett érte. Néhány mondat után az Úrnak Szelleme feltárta előtte négy vagy öt tisztátalan szellemnek a jelenlétét Nimród életében. Gyuri, mivel a Nimródot annak szolgálatát övező népszerűsége alapján ítélte meg, nem parancsolt ezeknek a gonosz szellemeknek, hogy távozzanak Nimród életéből – Nimród iránt érzett tiszteletből, és félreértelmezett szeretetből nem parancsolt a démonoknak.
Hibázott.
És mi történt? Még hat hónappal az említett kézrátételes imát követően is érezte a jobb kezében (amelyet Nimródra helyezett) a gonosz szellemektől való megkötözésnek és befolyásnak a bénító hatását. Hónapokon át képtelen volt bárkiért tisztán imádkozni kézrátétellel az eset után.

Egy harmadik esetet is szeretnék példaként elmesélni.

2018-ban az úgynevezett „Tűz konferencián” végrehajtottak egy rítust, aminek a „tűzfolyosó” nevet adták. Ennek keretében egy emberek alkotta folyosón mentek keresztül a vállalkozó kedvű hívők, ahol a folyosót alkotó emberek rávetették a kezüket, de ha nem is értek hozzá, de legalábbis „imádkoztak” érte. Nos, ez az „ima” nem volt más, mint spirituális projekció, szellemi kivetítés, amit a spiritualitás szakértői egyszerűen csak „démonizálásnak” hívnak. A falat (folyosót) alkotó emberek szellemében lévő entitásokat és/vagy azok szellemi hatásait közvetítették a folyosón átvonuló emberek szellemébe.

Mi történt az emberekkel, akik ezen a folyosón végig mentek?

Ezeket az embereket előzetesen hosszan és nagy hatékonysággal előkészítették, azaz nyitottá, befogadóvá tették a szellemiekkel szemben. Ezt andalító zenével, meditációval, hipnózissal, fényhatással, hanghatással, mindenféle ráhangolással érték el az erre fogékonyaknál, vagy ilyen módon tették őket óvatlanná, nyitottá.

Ezt követően, amikor lelkileg és szellemben az embereket „nyitott” állapotba hozták, beküldték őket az úgynevezett „tűz folyosóba”, amely folyosót tucatnyi ember alkotott, és senki, semmilyen garanciát nem vállalhatott afelől, hogy akik ott voltak, ennek a folyosónak a falát alkotva, milyen démonokat, tisztátalan szellemeket hordoztak magukban, amelyek hatással voltak mindenkire, aki ezen a folyosón keresztülment…

A „tűz folyosó” valódi szellemi tüzet csinált – ám nem Istentől valót, és amit maga mögött hagyott nem más, mint hamu, pernye, füstölgő szellemi bűz, és szürke, kiégett, kiüresedett, Isten Szent Szellemétől távol került lelkek. A mai napig kell imádkozni emberekért, akik ezen az eseményen „nyeltek be” tisztátalan szellemeket.

Ennek következtében találkozhattunk azokkal a beszámolókkal, amelyek olyanoktól származtak, akik végig mentek ezen a folyosón. Sokan napokig, hetekig, és még tovább tartó hatásról számoltak be. Csak lassan elmúló jelenségeket írtak le, hasonlókat ezekhez (a teljesség igénye nélkül):

  • rettegés, hallucinációk, pánik, zavarodottság, hányás, hányinger, émelygés, összetöretettség érzés.

Milyen következményei lehetnek, és vannak, ha valaki úgy imádkozik kézrátétellel, hogy mindeközben ő maga gonosz szellemek befolyása alatt áll? Gondoljunk a példában említett Rufuszra, akinél lelki és mentális zavarokat idéztek elő az őt zaklató tisztátalan szellemek. (Nem megszállottságról beszélünk, hanem zaklatásról, megkötözöttségről, vagy leuralásról, amelyek ugyan súlyos, de nem a legsúlyosabb formái a gonosz emberekre gyakorolt befolyásának. A megszállottság a legsúlyosabb módja ennek)

Mit eredményezhet, ha egy Rufuszhoz hasonló módon zavart ember imádkozik valakiért?

Az alábbi következményei lehetnek a tisztátalan szellemek által befolyásolt személy kézrátételes imájának arra a személyre nézve, akiért kézrátétellel imádkozik (valós, megtörtént esetek alapján):

  • éjszakai nyugtalanság, álmatlanság;
  • félelemérzet;
  • zavartság, zavarodottság érzése;
  • pánikérzés;
  • szorongás;
  • indulatossá válás;
  • irracionális önértékelési zavar;
  • érzelmi stabilitás elvesztése, lelki ingatagság, kiszámíthatatlanság;
  • széthulló hitélet;
  • nehézségek az imádkozásban;
  • az írott ige olvasásának kerülése, eltávolodás a Szentírástól;
  • a Szentírás megértésének nehézsége;
  • békétlenség;
  • a kiegyensúlyozottság elvesztése;
  • a szolgálat összeomlása;
  • eltávolodás a testvérektől, ellenszenv táplálása a testvérek iránt, kritikus szellem;
  • balesetek megjelenése, véletlennek tűnő veszélyhelyzetek kialakulása (akár rossz kimenetellel, akár kimenetel nélkül);
  • az eseményekkel való sodródás, az irányításra való képtelenség;
  • hangok, hallucinációk;
  • életellenes gondolatok;
  • a világhoz való visszafordulás;
  • végső esetben Istentől való elfordulás.

Ha az életünkben a fentiekből legalább négy-öt „tünet” jelen van, akkor forduljunk egy szellemi harcban, vagy szabadításban gyakorlott testvérhez, mert a szellemek megítélésének ajándéka, és a szabadító szolgálatra elhívott testvér kell, hogy a segítségünkre legyen.

Valamit ne felejtsünk el az imádkozás kapcsán.
Imában mindig Istenhez fordulunk. Az Ő erejének kiáradását kérjük, Őt kérjük, hogy hozza működésbe az Ő természetfeletti erejét, Ő tegye meg, amit kértünk tőle, Rá támaszkodunk, Rá bízzuk, hogy az Ő akarata szerint legyen meg minden, ami csak van, ami csak létezik, ami csak körül vesz minket; minden történés és minden esemény csak akkor és csak úgy történjen meg, amikor és ahogyan a Mennyei Atya akaratában van.
Az erő, a hatalom, ami az imáink hatására „működésbe” lép, legyen minden Istentől – és bármi, ami nem Tőle van, annak minden erejét és munkáját lerontjuk, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak a nevében.

Ez minden Isten szerint való ima alapja. és az Istenbe vetett hitre épül – nem pedig az ember cselekedeteire, megérzéseire, benne rejlő energiákra!

Hogyan viszonyuljunk azokhoz a jelenségekhez, amikor a hívők például a tenyerükben lévő melegségérzet alapján akarnak Jézus nevében kézrátétellel imádkozni valakiért, mert ezt a kezükben lévő energiát ki akarják árasztani a másikra, át akarják adni valakinek? Vagy amikor Jézus sebhelyeinek nyomán a tenyerükben lévő energiaérzetére hivatkoznak, és ezt vélik az „Isten kenetének”? Az emberen megjelenő úgynevezett „stigmák” nem a szentség, és nem Isten kenetének jelei! Sőt! Óvakodjunk az ilyen, vagy ehhez hasonló bármilyen szervérzet keresésétől és elfogadásától!

Sorolhatnám a példákat. Hogyan tekintsünk ezekre?

Nos, van néhány kifejezés, amelyek leírják ezeket a jelenségeket: varázslás, mágia, babona.

Hogyan viszonyuljunk a hívőknek azokhoz a megnyilvánulásaihoz, amikor az általuk kimondott szavaknak természetfeletti erőt tulajdonítva mormolják, vagy éppen harsogják a mondataikat, amely mondatokkal a fizikai világban idéznek elő változásokat? Mit gondoljunk erről, amikor a Szentírás szavait harsogva parancsolnak bizonyos dolgoknak, hogy az ő akaratuk szerint megtörténjenek, vagy éppen ne történjenek meg?

Erre is van a magyar nyelvben megfelelő kifejezés. Ezt úgy hívják, hogy igézés, szómágia, boszorkányság.

Az úgynevezett “keresztény” közösségekben, gyülekezetekben jobban elterjedt a varázslás és a boszorkányság, mint elsőre azt gondolnánk

Minden olyan tevékenységet varázslásnak, boszorkányságnak vagy igézésnek hívunk, amikor a Teremtő Isten természetfeletti erején, Isten Szent Szellemén kívül más szellemek erejét is igénybe veszik, hogy elérjenek dolgokat. Akkor is nevén kell nevezzük, amikor az ezt gyakorló ember „imának” vagy „kézrátételes imának” hívja azt, amit tesz.

Az Isten szerint való kézrátételes ima nem “energia-átadás”, nem természetfeletti “bio-energia” áramlás

Az Istentől való kézrátételes ima során semmilyen „energia” nem megy át az imádkozóból a másik emberbe. Főleg nem fizikailag érezhető módon.
Amikor ezek a kifejezések hangzanak el, akkor legyünk óvatosak:

  • bioenergia;
  • életerő;
  • életenergia;
  • gyógyító erő;
  • gyógyító energia;
  • érzem ahogy átmegy az erő.

stb.

Az Isten szerinti kézrátételes ima során az imádkozók hite az, aminek nyomán Isten kiárasztja a SAJÁT természetfeletti erejét, és aminek következtében a Szent Szellem is tevékenyen munkálkodik. És mivel ezt nem a mi akaratunk, nem a mi döntésünk nyomán teszi meg a Szent Szellem (főleg nem a mi parancsunkra) hanem a maga akarata szerint, ennek következtében nem akkor és nem úgy történik meg, amikor mi akarjuk, vagy ahogy mi szeretnénk.

Mi csupán engedelmesek vagyunk a Szellemnek, ha imára indít minket – mi csupán végrehajtunk, és közvetítjük Isten természetfeletti érintését. Mindent Ő cselekszik, ami ezen felül van, és ez előtt meg kall hajtani a fejünket.

Az itt leírt jelenségek a gyülekezetekben, legfőképpen a karizmatikus közösségekben vannak jelen. Olyan csoportoknál, ahol a szubjektív benyomás, az érzelmi, pszichés élmény és az egyéni vélemény nagyobb hitelt kap, mint a Szentírás, és ahol elsőbbséget élvez a Szent Szellem tekintélyével szemben – akkor is, ha ezt észre sem veszik, és nem ismerik el, ha szembesítjük is ezzel az embereket.

Isten erejének természetfeletti érintését kik, milyen céllal és milyen feltételek mellett jogosultak közvetíteni Isten népe felé?
Mindenekelőtt olyanok, akiket magukat is megérintett Isten ereje, azaz felkente őket erre a munkára Isten Szelleme.

A kézrátétel például lehet a gyógyítások ajándéka működésének módja is: a szolgáló a csatorna, akin keresztül Isten gyógyító ereje működik. Ő nem a Forrás, ő csupán a csatorna – a Forrás minden esetben Isten!
A kézrátétellel történő gyógyítás csak egy példa a többi közül, amilyen esetekben, vagy amilyen alkalomkor kézrátétel útján történik valamiféle Istentől jövő érintés.

Ám fontos felelősségünk, hogy az Istentől kapott kijelentés minden esetben megálljon a Szentírás tükrében, megfeleljen az Isteni rendnek, és a szellemi törvényeknek.