Hamis szellemek befolyása a gyülekezetekben

Keresztények kerülhetnek bármilyen módon az okkultizmus befolyása alá?
Egyáltalán, kerülhet egy Krisztusban hívő keresztény az okkultizmus bűvkörébe?

A válasz határozottan: igen!

Ehhez azonban több olyan bibliai figyelmeztetést figyelmen kívül kell hagynia a hívőnek, amelyek óva intenek minket bizonyos határok átlépésétől, illetve olyan bibliai alapvetéseket kell mellőznie, amelyek normál esetben meghatározzák a Krisztussal való járásunk mikéntjét.

Először tegyünk egy rövid meghatározást arról, hogy mi az okkultizmus.

Az okkultizmus kifejezés a latin occultus, azaz „rejtett”, „homályos” szóból származik, és olyan tevékenységek, módszerek, képességek gyűjtőfogalma, ami a fizikai érzékszervekkel érzékelhető valóság mögötti, rejtett világ tartományába mutat. Magába foglal mindent, ami a mindennapi módon tapasztalhatótól eltér. Ennek értelmében az okkultizmus az érzékekkel nem tapasztalható világ területén mozog, azaz a transzcendens világból táplálkozik.

Minden természetfölötti (szellemi) dolog két forrásból táplálkozhat: az egyik forrás Isten természetfeletti ereje, a másik forrás Sátán természetfeletti birodalma.
Tehát a természetfeletti jelenségek vagy Istentől, vagy Sátántól erednek, nincs más alternatíva az írott ige szerint.

Azokat a természetfölötti eredetű jelenségeket, erőket és megnyilvánulásokat, amelyek nem Istentől erednek, vagy nem Isten akarata szerinti módon használják, az okkultizmus fogalomkörébe soroljuk.

Olyan tevékenységeket írunk le, amelyeket nem Istentől való szellemiségek, szellemi erők, jelenségek, vagy úgynevezett energiák járnak át, az emberek pedig (akarva vagy akaratlanul) engedik, hogy ezek irányítást is vegyenek az életük bizonyos területei, vagy a gondolkodásuk és istenképük felett.
Ennek minden esetben vannak enyhébb, vagy súlyosabb következményei az illető életére és környezetére nézve, tehát ily módon felelősséggel jár minden okkult dologgal való közösségvállalás. Sőt, ha mindezt olyan valaki teszi, akire rá van bízva egy közösség (házicsoport, vagy gyülekezet) szellemi vezetése, akkor ez a közösségre és annak tagjaira nézve is súlyos szellemi és fizikai kihatással lehet. Emiatt kiemelten fontos, hogy az ilyen személyek meggyőződjenek arról, hogy nem engednek jelen lenni és működni az életükben olyan erőket, ideológiákat, gondolatokat, vagy gyakorlatokat, amelyek ellentmondásban vannak Isten Igéjének üzenetével.

Tekintsük át – a teljesség igénye nélkül – hogy milyen tevékenységek, irányzatok, praktikák vagy kultuszok jelenthetik napjainkban a legnagyobb veszélyt a keresztény hívő látásmódjának tisztaságára nézve, vagy éppen – nem túlzás! – az életére nézve.

Rögtön adnék egy felsorolást, hogy mely, a mai világban teljesen megszokottnak tekintett tevékenységek gyakorlása nélkülözi a Teremtő Atya jóváhagyását, mely területek tartoznak az okkultizmus fogalomkörébe, és milyen cselekedetek rejtenek komoly veszélyt magukban arra vonatkozóan, hogy kiszolgáltatjuk az életünket vagy annak egyes területeit különféle ördögi szellemiségeknek:

„ÉN-tudat” fejlesztés
„Teremtő erő” vagy „isteni-erő” használata (teremtés a képzelettel)
Az úgynevezett „Titok” működtetése
Agykontroll
Akupunktúra (nem maga a tűszúrás, hanem a mögötte álló szellemiség)
Amatőr pszichoanalízis (a hangsúly az „amatőr” szón van; rendkívül veszélyes, életeket tehet tönkre, egy könyvet igényelne a téma)
Angyal-erős gyakorlatok, angyal meditáció
Angyalokkal történő kommunikáció
Asztrálutazások
Asztrológia és horoszkóp
Asztrozófia
Átokrátétel, átoklevétel
Aurával való munka (aura-látás, aura-kezelés)
Autogén tréning („Befelé figyelés”)
Az emberi hit teremtő erejébe vetett hit
Babonák
Bálványimádás (tárgyak, szobrok, festmények, személyek stb. imádása)
Belső-erős tanfolyamok, vagy „belső utazások”
Bioenergetika
Boszorkányság
Chi-kung
Csontkovácsolás – amennyiben nem társul rejtett energiák használatával
Druida hit
Fényadás
Harcművészetek (mindegyik)
Hipnózis
Homeopátia
I-king (vagy Yi-ching)
Inga használata
Író médiumitás (közösségvállalás író vagy diktáló szellemekkel)
Jóga (mindegyik formája)
Jóslás (mindegyik formája – kávézacc, tenyér, kristály, csillagjóslás stb.)
Kabbala
Kártyavetés, tarot
Kézrátételes csodagyógyítás
Kineziológia
Különféle „felemelkedés” tanok
Kyusho
Mágia gyakorlása
Meditációs technikák
Médiumi tevékenységek
New Age (ami egyébként magába foglalja a teljes jelen listát és bármit, ami ebből kimaradt)
Önmegvalósító tanfolyamok
Ősi idegenek tanok
Prófétai képzés (a prófétát elhívja az Úr, a prófétaság nem megtanulható)
Regressziós hipnózis
Reiki és AROLO
Reinkarnációs tanok és gyakorlatok
Relaxációs gyakorlatok („Befelé figyelés”)
Sámánizmus
Spiritizmus (pl. halottidézés, vagy halottakkal történő kapcsolattartás)
Spiritualitás fejlesztése
Számmisztika, számfejtés
Szellemidézés, kopogó vagy hasonló szellemekkel való kapcsolattartás
Szent korona tan
Szó-mágia
Tantrikus gyakorlatok
Taoizmus
Táltos tanok
UFO kutatás (UFO hit)
Urantia, plejád, Nibiru, reptilián stb. hit
Varázslás
Vesszővel vagy pálcával történő praktikák (pl. víz-ér vagy ún. „Hartman-zóna” keresés is)
Wicca

A felsorolás alapját a következők képezik:

Egyrészt az 5. Mózes 18. fejezetben leírtak.

„Mikor te bemégy arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek utálatosságai szerint. Ne találtassék közötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; Se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző; Mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és ez ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened előled. Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel. Mert ezek a nemzetek, akiket te elűzöl, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.” (5. Mózes 18: 9-14)

Másrészt szintén az írott ige üzenete:

„És ha ezt mondják ti néktek: Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak. Hát nem Istenétől tudakozik-é a nép? Az élőkért a holtaktól kell-é tudakozni? A törvényre és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ez Ige szerint szólnak, nem lesz hajnaluk:
Úgy bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve; és lészen, hogyha megéhezik, felgerjed és megátkozza királyát és Istenét, s néz fölfelé. És azután a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, õ pedig a sűrű sötétben elhagyatva!”
(Ésaiás 8:19-22)

Harmadsorban saját tapasztalatomból merítettem, hogy a felsorolás a lehető legteljesebb lehessen.

Jelen írásnak nem célja, hogy a felsorolás mindegyikéről egyenként feltárja, milyen módon kapcsolódik az adott tevékenység gyakorlása a sötétség, a gonoszság erőihez. Abban szeretnék csak a felsorolással segíteni, hogy a fentiek egyike sem az Isten akarata szerint való elfoglaltság, és mindegyik hátterében sötét szellemi erők állnak – bizonyíték erre az, hogy gyakorlásuk, a bennük való elmélyedés ellentétes az írott ige kijelentéseivel. A leírt lista ugyan nem teljes, de jó alapot adhat mindenkinek, aki szeretné az életében esetleg meglévő okkult praktikák jelenlétét megvizsgálni.

Amennyiben egy önmagát kereszténynek (Krisztus követőjének) nevező hívő a felsorolásban szereplő dolgok bármelyikével közösséget vállal, akkor az a keresztény az okkultizmus gyakorlójává válik – mivel ezek mögött nem a Szent Szellem működése áll, hanem másmilyen szellemi aktivitás.

***

Most részletesebben egy olyan jelenséggel szeretnék foglalkozni, ami leginkább jelen van a világban, és sajnos a mai keresztény közösségekben különös térnyerését figyelhetjük meg, és ami talán mindegyik okkultista praktika hátterét, sőt, táptalaját képezi.

Ez pedig az egoizmust építő én-tudat fejlesztése, és az ebből kiinduló önérvényesítési, vagy önmegvalósítási vágy.
Úgy is mondhatnánk, hogy az ’ÉN’ felnagyítása, fókuszba állítása, ami az „emberben bízás” legveszélyesebb, de ma a legelterjedtebb formája.

Egy ige helyet idéznék először:

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be.
Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jót nem kedvelők. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
Akiknél megvan az istenfélelem látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.”

Pál apostolnak Timótheushoz írott második levele, 3. rész, 1-5. versek

Egyetlen – a biblia ezzel kapcsolatos üzenetét ismerő, szellemében érzékeny – keresztény sem vonja kétségbe, hogy az Úr visszatérése előtti utolsó napokat (éveket) éljük. Ha nem adna erre vonatkozóan elegendő információt az írott ige, akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyre gyorsuló sebességgel vesztébe rohanó világban tapasztalható kríziseket, amelyek előre vetítik számunkra a jelenlegi világ, benne pedig az emberi társadalmak elkerülhetetlen pusztulását.

A végidőkben tapasztalható jelenségek közül egy speciális jelre mutat rá Pál a fent idézett, Timótheusnak címzett levelében.
Ez a jelenség pedig pontosan az emberek önimádatából fakadó negatív jellemvonásainak felerősödése – ám nem a világban, hanem a hívők között!

Összefoglalva:

Pénzsóvárgás, anyagias központú értékrend, az anyagiak szeretete. Beképzeltség, a magabiztosság egészséges kereteit és fogalomkörét jóval meghaladó felfuvalkodottság, nagyképűség, fennhéjazás, fölényeskedés. Trágárság, tiszteletlenség, önfelmagasztalás. Könyörtelenség, keményszívű, ítélkező jellem. Mások lenézése, mérhetetlenül nagy vagyon felhalmozása, a hívők szükségleteivel és az ember szenvedéseivel szembeni érzéketlenség, az úgynevezett „bővölködés evangéliumának” hirdetése. Világi célok hajszolása, azok bűvkörében lévő fogság. Isten értékrendjétől való elfordulás. A hűségesektől és testvérektől való elfordulás, azok cserbenhagyása. Szélsőségesen merész csalások. Hedonista komfortkereszténység. Isten erejétől való elfordulás és emberi, vagy más szellemi erőkbe helyezett hit, bizalom.

Még egyszer felhívom a figyelmet rá: mindezek a jelenségek az egyházak, felekezetek, gyülekezetek falain belül válnak jellemzővé – nem csak a világban!

A világ ma az individuum jelentőségét hangsúlyozza – mondhatni egyoldalúan túlhangsúlyozza. A saját öntudatunk, mint vizsgálható tárgy, az eszmélőlény valóságos én-tudatának középpontba állítása az üzenete az oktatási rendszer módszereinek, a szórakoztató iparnak, a televíziónak, az úgynevezett sportoknak és mindennek, amivel befolyás alá hajthatják az egyén és a közösség orientációját.
Még a munkavégzés, munkavállalás mögé is az egyéni sikert, a karrier építését, az önmegvalósítást helyezték motivációul, a társadalom és közösségépítés célja helyett. Természetesen nagyon jó, hogy szeretjük a munkánkat és örömünket leljük a mindennapi munkavégzésben, de a valóságban az lett az egyén célja, aminek csupán kisérőjének kellene lennie a folyamatnak.

Most mindezeket vetítsük rá a keresztény közösségekre:

Az egyház (Krisztus Teste, az eklézsia) egyének közössége, olyan egyéneké, akik örök életet kaptak kegyelemből az Istentől, az Atyától, mégpedig az Egyszülött Fiú egyszeri áldozatának eredményeként, nem pedig saját erényeink jutalmaként, sem pedig saját cselekedeteinkkel kiérdemelt, nekünk járó elismerésként.

Az örök élet, az üdvösség az egyénnek kegyelemből, irgalomból, Isten egyoldalú döntése alapján odaadott ajándék.

Az Ige a hívőkkel, mint önálló individuumokkal, entitásokkal kapcsolatos kijelentései meglehetősen egyértelműek. Sőt, meghökkentően karakteresek:

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és Önmagát adta értem.” Galata 2: 20

„Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten királyságára.” Lukács 9: 62

„Ha valaki énhozzám jön, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga életét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és énutánam jön, nem lehet az én tanítványom. (…) Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.” Lukács 14: 26-27; 33.

Ezekből az idézett kijelentésekből világosan láthatjuk, hogy az úgynevezett „ÉN”, amit a világ jelenleg olyan nagyon felnagyítani és pátyolgatni igyekszik az ember látásmódjának kialakítása során, a megtért keresztény számára csupán akadály, hogy benne Krisztus élete és jelenléte megvalósulhasson.

A szolgálati ajándék, amit kegyelemből kapunk (az írás így is hívja: kegyelmi ajándék) nem önmagunk kiteljesítése okáért és nem az önmegvalósítás céljából adatik, nem is azért, hogy kiteljesedhessünk valamilyen vágyunk megvalósítása során, hanem egyértelműen meghatározott célból: azért, hogy a Krisztus Testét, a testvéreket, egymást felkészítsük, alkalmassá tegyük az egymás és mások felé történő szolgálatra! (Efézus 4: 12)

Minden keresztény szolgáló óriási hibát követ el, amikor a szolgálata nyomán látható gyümölcsöket saját képességei (talentumai) eredményének, vagy saját erőfeszítései gyümölcsének tekinti. Ez olyan értelemben is igaz, amikor pl. egy evangelizáció eredményességét saját imamunkája gyümölcsének tekinti valaki. Azonban van ennél veszélyesebb látásmód, ami valójában már a keresztény okkultizmus fogalmába tartozik:

  • a saját teremtő tudatunkba és saját teremtő hitünkbe vetett hit.

(A ‘keresztény okkultizmussal’ részletesebben ebben az írásban foglalkozunk: Keresztény okkultizmus).

Sajnos jobban jelenlévő jelenség, mint elsőre gondolnánk. A gyülekezetekben egy torz elképzelés alakult ki a „hit” bibliai fogalmáról. Ugyan az írás ad egy meghatározást a hitről a Zsidókhoz írott levélben, ám alaposan félreértelmezik ezt az igét – főleg a karizmatikus közösségekben:

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés, és azoknak bizonyítéka.” (Zsidó 11:1)

Ezt az igeszakaszt alkalmazzák a „bibliai hit” meghatározásaként – ám tévesen magyarázva. Itt most nem ennek az igének a magyarázata célom, de annyit azért el kell mondani, hogy a hit voltaképpeni jelentését és mibenlétét a hatodik vers fogalmazza meg:

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt szorgalmasan keresik.” (Zsidó 11: 6)

A bibliai hit tehát az Isten létezésébe és beavatkozásába, életünk Isten általi kézbentartásába vetett hit.

(Kétféle hit van az ige szerint: az üdvözítő hit, ami a Jézusba, mint személyes megváltóba vettet hit, és az Istentől ajándékba kapott hit, lásd a Szent Szellem ajándékait)

Ám legtöbben azt sugallják, hogy ez a hit valami olyasmi, amit nekünk kell megtanulnunk, nekünk kell felnövesztenünk, és ha elhisszük, hogy a bennünk lévő remény valamilyen dolog felől (bármilyen dolog felől) megvalósulhat, akkor az a valóságba jön, csak hinni kell benne. Azt sugallják, hogy ez rajtunk múlik, és hogy ha igen erősen hiszünk, akkor bármit megkaphatunk. És visszafelé is igaz: azt mondják, akik ezt tanítják, hogy amennyiben valamiben hiányt szenvedünk, ha anyagi, egészségi, vagy bármilyen nehézségünk van, az csakis azért lehetséges, mert nekünk magunknak nincs elég hitünk. (A másik téves magyarázat, hogy bűn van az életünkben, de ezt a hamis tanítást most itt nem elemezzük ki)

Isten ugyan a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, de nem adott neki teremtő erőt. Sehol sem tanítja ezt az Írás. Mózes első könyvében a 26-28. versekben arról beszél az írás, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Ám sehol sem olvashatjuk azt, hogy az embert bármikor is „teremtő erővel” ruházta volna fel. Azt olvashatjuk, hogy az ég, a föld, és a vizek Isten által teremtett állatain való uralkodást bízta az emberre Isten, és hogy megáldotta: szaporodjon, sokasodjon, hajtsa uralma alá a földet és az életet – amit Isten teremtett.

Arra esetleg van alapunk, hogy azt mondjuk, „társuralkodásra” teremtette az embert az Úr, de semmi alapunk nincs az embert „társteremtőnek” tekinteni! Sehol nem találunk erre vonatkozó utalást az Igében.

Ez kifejezetten a „New Age” (Új Korszak) mozgalom által terjesztett hamis látásmódból táplálkozik és a mögötte álló szellemiség lopakodik be a gyülekezeti sorokba. Tehát e mögött is egy ördögi szellem, szellemiség áll, ami a bibliában kijelentettekkel ellentétes, veszedelmes eretnekséget csempész be az eklézsiába.

Azt terjesztik, hogy a világ, benne a hívőkkel, egy új világkorszakba (új korszakba) lépett, amikor is túl kell haladni a korabeli kereszténység idejétmúlt látásmódján, és fel kell fedeznünk az emberben lévő rejtett erőt. Azt terjesztik, hogy a tiszta bibliai látásmód egy régi hiedelemrendszer, amit le kell cserélni, és azt fel kell váltania egy megújult biblia szemléletnek.

Azt terjesztik, hogy tudatosítani kell magunkban, hogy mi magunk vagyunk a sorsunk, a körülményeink, az életünk körülményeinek teremtői. Ezzel a teremtett embert (ezen belül is az „ÉN”-t, az ego-t) helyezik Krisztus helyett a figyelem középpontjába, megvalósítva a bálványimádás modernkori formáját. Ennek következtében a hívők a keresztre helyezett tekintetüket leveszik Krisztusról, és ráirányítják saját magukra.

Ennek elérésére egy ősi mintát követ az ellenség:

Egy ideig valóban Istentől jövő, és Isteni ihletésű kijelentéseket adnak elő a tanítók, pásztorok, akik egyébként elhívott szolgálói Istennek. Sőt, időnként talán még a prófétaság szelleme is működik a szolgálatukon keresztül. Majd ezek közé a tiszta forrásból jövő kijelentések közé a sötétség szellemei becsempésznek apró, az igével nem összeegyeztethető dolgokat. Erre pedig kiváló lehetőséget nyújt egy kapu, amit az ellenség oly sikeresen használ a mai világban: a szolgáló egoját használja fel, hogy hamis tanításokkal és kijelentésekkel aláássa az Isten megkezdett munkáját.

Olyan emberekkel tudja ezt megtenni, akik nem haltak meg önmaguknak a Krisztussal való találkozás nyomán. Akik nem hagyták a bemerítkezéskor a hullámsírban önmagukat. Akik nem mondhatják el magukról, hogy „élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”. Akik a saját szolgálatukat építik Isten királysága helyett.

Milyen módon indulhat el egy szolgáló ezen a lejtőn?

Először beenged egy kis semmitmondó szellemet az életébe. Mondjuk, elmegy tornázni, ami manapság egy kedvelt elfoglaltság – mondván, hogy a „mai világban” teljesen elfogadott, hogy gondot visel az egészségéről. (Megjegyzem, a hívőnek nem a világban „elfogadott” dolgokhoz kell igazodnia.) Aztán egyszer egy kedves sporttársa ártatlan módon invitálja, hogy menjen el vele jógázni, mert az sokkal jobban ellazít, az sokkal jobb a gerincnek, vagy bármi egyéb logikusnak és vonzónak tűnő indokkal elhívja ezt a keresztény szolgálót egy jóga tréningre. Emberünk el is megy, és ott jól érzi magát, testileg és lelkileg felfrissül, ezért rendszeressé teszi ezeket a jóga órákat.

Abban a tudatban teszi (elhitetik vele, így elhiteti magával), hogy ez csak testgyakorlás, semmi köze az indiai jógik szelleméhez. És itt követi el az első hibát.

A jóga gyakorlása folyamatos befelé figyelést igényel. Sokkal több időt tölt el ezzel a befelé figyeléssel az ember, mint amit teljes kontrol alatt tudna tartani. Miközben ő végzi a test- és légzőgyakorlatokat, ugyan ő megpróbálja a tudatát teljesen és folyamatosan irányítani, ám ez lehetetlen. És azokban a pillanatokban, amikor nem ő irányít, amikor azt hiszi, hogy csak „pihen” a tudata, valójában kicsúszik az irányítás a kezéből. Ezekben az úgynevezett önfeledt pillanatokban, amikor kikapcsol az akarata is, valójában egy másik entitás veszi át az irányítást a szelleme, a tudata és a gondolatai felett. Minél több időt tölt el jóga gyakorlatokkal az ember, annál több időt tölt el „tudattalan” állapotban egy kiszolgáltatott szellemi, tudati fázisban, és egyre több időt (lehetőséget) ad ezeknek a szellemeknek, hogy befolyásuk alá kerüljön (szó szerint öntudatlanul) és tele suttogják a fejét mindenféle zagyvasággal.

Aztán amikor elmegy a gyülekezetbe, néhány testvér érzi, mert a Szellem kijelenti nekik, hogy valami rendellenes, valami oda nem illő szellem, hangulat, íz, érzés vagy szag van jelen. Mondhatni, hogy „valami bűzlik”. Ahogy ezt a testvérek megfogalmazzák, a jógával veszélyes játékot űző szolgálónk is elkezd helyeselni: ő is érzi, hogy „valaki” a testvérek közül „rossz szellemben” jár. Elkezdik nevesíteni a dolgot, valakit mindig találnak a gyülekezetben, akire rá lehet fogni, hogy „nincs rendben a szelleme”, meg is teszik, sőt, még démont is űznek belőle – de nem történik semmi valójában.

Viszont emberünk továbbra is változatlanul gyakorolja magát a jógában…

Azokat a figyelmeztetéseket, véleményeket amelyeket más testvérek egyértelműen megfogalmaznak a számára, mégpedig, hogy a jóga veszélyes, nem szabad játszani vele, ő figyelmen kívül hagyja. Azzal nyugtatja meg magát (és sajnos másokat is), hogy „Ez hülyeség, dehogy veszélyes a jóga! Engem nem érdekel a szellemi háttere, nem foglalkozom vele. Én csak a testgyakorlatokra figyelek. Én is jógázom, és mégis az Úr szolgája vagyok, sőt, prófétai ajándékaim is megnyilvánulnak időnként…”

És a benne lévő Szent Szellem kijelentései mellett időnként meghall más „kijelentéseket” is.

És szépen lassan, idővel meggyőzi magát, hogy ő próféta, vagy prófétanő, és rendszeresen közzé is teszi a kapott „prófétai kijelentéseket”.

A testvéreket pedig félrevezeti, mert ezekbe a „prófétai” megnyilvánulásokba egyre többet kever bele a sötétség szellemei által az elméjébe elültetett tévtanításokból, hamis tanokból és téves látásmódból. Lassan elfogadott lesz a gyülekezetében, hogy az emberek például jógázni járnak, és hogy a fenti felsorolás okkultista dolgainak bármelyikével közösséget vállalhatnak.

Ezután a szellemi „csepegtetések” után a „próféta” elkezdi terjeszteni hamis tanait, kijelentéseit, melyek rendszerint az alábbiak körül összpontosulnak:

„Meg kell újítani a hitünket, a kereszténységünket” – ez fontos, mert nyitottá kell válnia a hívőknek az új (hamis) tanítások befogadására.

„Az eddigi kereszténységet újra kell értelmezni, és a régit felváltani egy újjal, mert az Úr meg akarja újítani az egyházat” – szinte ugyanaz az üzenet, mint az előző pontban, csak itt kifejezetten Istentől eredőnek nevezi ennek szükségét, hiszen a hívők engedelmesek akarnak lenni, ha Isten valamit akar. Ám e mögött az üzenet mögött nem Isten Szellemének frissessége áll, hanem a régóta ismert keskeny út kiszélesítésének szándéka. A keskeny út pedig Jézus. Ez egy másmilyen Jézus és egy hamis evangélium számára készíti elő a „terepet”.

„Új korszakba léptünk” – néhányszor, vagy talán rendszeresen bejelenti, hogy „azt mondja az Úr, új korszak következik”. Erre azért van szükség, hogy előkészítse az ördög az emberiséget az Antikrisztus megjelenésére, az Antikrisztus korszakára. Emlékezzünk rá: a „New Age” azt jelenti, hogy „Új korszak”.

„Meg kell nyitnunk magunkat a Szent Szellem egy új mozdulása előtt” – olykor akár úgy is fogalmazhat, hogy „nyissuk meg az elménket új szellemi mozgások számára”. Mekkora arcátlanság! Ennyire közvetlenül felszólítani a hívőket arra, hogy ne zárják be magukat az úgynevezett „új szellemi erők” előtt, nos, egyenesen felháborító. Ugyanis ez a célja ennek a felszólításnak, nem a Szent Szellem üzenete előtt akarja, hogy megnyissuk magunkat, hanem ördögi lelkek befolyása előtt, amelyeket idővel már megkülönböztetni sem tud Isten Szellemének hangjától. Akik pedig nem hajlandóak önként beledugni a fejüket a démonok hurkába, azokat egyszerűen megbélyegezi.

„Meg kell tenni a mi részünket, az Úr nem teszi meg helyettünk, ami a mi részünk – az úgynevezett mi részünk elvégzése fontos, mert mind a hit, mind a szeretet holt cselekedetek nélkül. (Jakab 2.17, 20, 26; 1. János 3: 18) Ám ennek, mármint a mi részünknek a túlhangsúlyozása veszedelmes tévút: az emberre helyezi a fókuszt, a saját cselekedetek fontosságát hangsúlyozza, hogy levegye a szemét Krisztusról a hívő, hogy Isten erejébe vetett hite és reménye helyett a saját erőfeszítéseinek eredményeiben bízzon.

A mi részünk túlhangsúlyozásának egy másik, egyre inkább terjedő jelensége az egyházakban, hogy a hívőket azzal ostorozzák, hogy a különféle jellemhibáikat rájuk olvassák. Hogy a hívők emberi gyarlóságait emlegetik fel, és hogy ezeket a jellemhibákat igyekeznek önmagukban kijavíttatni a hívőkkel. Mintha az istentisztelet jellemfejlesztő tréning lenne, ahol a hívőket az Isten által elfogadható formára kell átformálni. Ám mindig találnak újabb és újabb jellemhibákat, amelyek miatt – legalábbis szerintük – még mindig nem elég elfogadható az ember Isten előtt, és mindig lehet valami hibát a hívők orra alá dörgölni.

„Fel kell szabadítani a tudatunkat és a szellemünket, hogy felülemelkedjen a korlátain” – invitáció ismét, hogy megnyissuk magunkat idegen szellemek előtt, ezúttal egy elmarasztaló kárhoztatás formájában: azt sugallja, hogy a korlátozottságunk miatt nem képes minket úgy használni az Úr Szelleme, ahogy akar, és ahogy egyébként tudna. Tehát ismét a hívőben van a hiba és vele van a baj. Persze, hogy engednek sokan, hiszen nem akarnak lemaradni… Megtévesztik és óvatlanságba sodorják őket, minek következtében olyan szellemek számára is megnyitják „addig korlátozott tudatukat” amelyeknek korábban soha nem engedtek volna.

„Belső utakra akar vinni az Úr” – igen, csak nem minegy melyik úr… Amikor valaki, bárki, belső utazásokra akar rávenni, vagy ezt emlegeti, nálam azonnal megszólal a vészcsengő. Ezeken az úgynevezett „belső utakon” nem önmagunkkal találkozunk, hanem minden esetben, előbb vagy utóbb megjelennek a „belső mesterek”, akik nem mások, mint démoni lények, olykor egyenesen bukott angyalok. Mindig legyünk óvatosak, ha valaki arra bíztatna, hogy kezdjünk el magunkról másként gondolkodni, hogy figyeljünk befelé, vagy, hogy „csendesedjünk el”. A bennünk lévő nagyobb, a bennünk lévő Krisztus Szellemének hangja meghallásához nem kell befelé figyelni, nem kell relaxálni, nem kell meditációs eljárást alkalmazni, nem kell elcsendesedni, vagy lenyugodni. Az ima nem a meditáció egyik fajtája! Ami miatt nem  halljuk meg az Úr hangját, az a mi engedetlenségünk, és éppenséggel a mi saját gondolataink, az egonk. Isten ments, hogy ezt az ego-t még felerősítsük azzal, hogy rá fókuszálunk, meg hogy „belső utazásokra” megyünk, ki tudja milyen szellemi mesterekkel!

„Isten (ilyen meg olyan) új energiát küld, hogy átvészeljünk, vagy elvégezzünk valamit” – Isten soha nem ígérte, hogy az Ő Szent Szellemén kívül bármilyen energiákat, vagy erőket küldene a szolgáinak, hogy azoknak segítségére legyenek. Nincsenek Istennek eltérő, különféle minőségű energiái, hogy az eltérő és változatos élethelyzetekben tudatosan azt használva tudjunk csak továbblépni.

„Isten magasabb minőségbe akarja léptetni az Ő népét” – sajnos ez nem a megszentelődés vagy a Szent Szellem általi megújulás, átváltozás folyamatára utal, hanem itt is az egyéni minőségek közötti különbségeket hangsúlyozza. Azt sugallja, hogy létezik egy „magasabb minőségű tudat”, ami megszerezhető, elérhető, ám ennek eléréséhez meg kell tennünk valamit, ezért erőfeszítéseket kell tennünk – és akkor, ennek jutalmaként megkapjuk amire vágyunk. Ám ilyesmit sehol nem tanít az írott ige, következésképpen a Szent Szellem sem fog kijelentést adni hasonlóról.

„A hit az egyén hatalma az élete felett” – nos, egy keresztény sem imádkozik így: „Add Uram, hogy uralkodhassak az életem felett, mert van hitem rá, hogy gazdaggá válhassak!” Ezzel szemben a megtérők imája így szól: „Tégy olyanná Uram, amilyen Te akarod, hogy legyek!” – miért imádkoznánk így, amikor befogadjuk Krisztust, ha később már a saját hitünk és szavaink mágikus varázshatalma alá akarjuk rendelni az életünket? Az Úr imája is így hangzik: „Legyen meg a Te akaratod!” Az ember fődolga felől egyértelműen szólt az Úr. Az engedelmesség felől pedig úgyszintén.

„Használd a képzeletedet, amikor megteremted saját önvalódat és az életedet” – ez a mondat az (és az előző: A hit az egyén hatalma az élete felett), amelyek legjobban kifejezik a keresztény okkultizmus mibenlétét, és amelyekből leginkább következtethetünk arra, hogy milyen szellem áll azok mögött, akik erre tanítanak. Az ember így önmagának lesz saját bálványa.
Ehhez nem is fűzök hozzá többet.

Igencsak messzire jutottunk attól az evangéliumtól, amelyet az apostolok és a korai keresztények kezdetektől hirdettek. És emlékezzünk csak: az első, szinte jelentéktelennek tűnő lépés az volt, hogy a képzeletbeli gyülekezeti vezetőnk (tanító, vagy pásztor) engedett a meghívásnak, és elment jógázni egy sporttársával…

***

Egy másik okkult jelenség: szómágia a gyülekezetekben

Egy másik, a mai kor felekezeteiben igen elterjedt tévtanítás alapját egyrészt a Jakab apostol levelében leírt sorok (Jakab 3: 1-12) másrészt a Példabeszédek bizonyos igéi (Példabeszédek 18: 20-21) képezik.

Ez a tanítás alapjaiban teljesen igei: a rá épülő gyakorlat elejét veszi a negatív megvallásoknak, a rossz dolgok megvallásának. Valóban fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy milyen beszéd hagyja el az ajkainkat, hogy figyeljünk a kimondott szavaink tartalmára. A fenti igék, és ezeken kívül több is, feltárják, hogy milyen következményei lehetnek, ha erre nem figyelünk.

Ám ennek az igazságban való látásnak kialakult egy „vadhajtása” ami viszont már a szómágia és varázslás kategóriájába sodorja az amúgy őszinte hívőt.
Láttam erre nem kevés példát.
Egy esetben például azt is „negatív megvallásnak” bélyegezték a kedves testvérek, amikor egy társuk elmondta, hogy fáj a feje. Azt erőltették a számára, hogy imádkozzon ennek a „hamis tünetnek” a testéből való távozásáért, de ne mondja ki soha többet, hogy fáj valamije. Az illető a kapott instrukciók szerint járt el, majd öt-hat órás gyötrődés és ima, majd hányás után bevett egy fájdalomcsillapítót. Erre meg hitetlenséggel vádolták.

Egy ellenkező előjelű példa, amikor arra biztatják a hívőket, hogy beszéljenek úgy magukról, mintha már meglenne mindaz, amiért imádkoznak, mintha már övék lenne, náluk lenne a vágyuk tárgya. Például férj, feleség, autó, gyerek, ház, bicikli, diploma, bármi.
A probléma ezzel az, hogy ha azt hajtogatják, hogy „van egy szép házam” – miközben nincs – akkor gyakorlatilag hazudnak, és ezzel párhuzamosan – mivel kimondott szavaik teremtő erejében bízva mondogatják ezt – a szómágia fogalmát teljesen kimerítő varázslást gyakorolnak. Még akkor is, ha minden esetben hozzáteszik, hogy „az Úr Jézus nevében!”.
Gondoljunk bele: mit gondolnánk, ha egy orvostanhallgató már az első egyetemi évében azt mondaná magáról, hogy ő ‘orvos’, csak mert neki hite van rá, hogy el tudja végezni az egyetemet, mondván: „megvan nékem, Jézus nevében…”. Ettől még lehet az Atya akaratában, hogy ő orvos legyen, de lássuk be: MÉG nem az.

Ne feledjük mit mondott Jézus:
„Nem mindenki, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a menny királyságába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon:
Uram! Uram! Nem a Te nevedben prófétáltunk-é, és nem a Te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a Te nevedben?
És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”

(Máté evangéliuma 7: 21-23)

Ebben az esetben is az alapállítás hamis: azt mondják, hogy mivel Isten a kimondott szavával teremtett, és mivel az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette, ezért az ember kimondott szavai is teremtő erővel rendelkeznek.
A baj ezzel az, hogy Isten kimondott szavát úgy hívjuk Ige, és az Ige hatalmával senki sem vitatkozik, ám ha az ember kimondott szavait is az Igével emeljük egy szintre, akkor ezzel igen komoly problémákat okozunk. Gondoljunk csak a világban jelenlévő számtalan emberi vallásra, ideológiára, kultuszra. Egykor mindegyik azzal indult, hogy az ember szavának isteni erőt tulajdonítottak, vagy isteni hatalommal ruházták fel. Veszélyes területre téved, aki ezen a gondolati sémán indul el.

A vezetők, a tanítók, az úgynevezett pásztorok, vagy a gyülekezeti elöljárók befolyással rendelkeznek, emiatt hatalmas felelősséggel bírnak a rájuk bízott testvérek szellemi és igei tisztasága felöl.

***

Az okkultizmus nem egy olyan, a kereszténységtől távollevő dolog, amitől függetlenek a hívők, és ami a hívőktől függetlenül fejlődik, változik, alakul. Az okkultizmus – mivel szellemi erők, entitások, lények állnak a hátterében – minden élő ember, így a hívők életére is hatni képes jelenség, ami csak akkor szorítható ki teljesen a keresztények életéből, ha az ember mindent és mindenét teljesen Krisztusnak rendeli alá.

És felöltöztétek amaz új embert, aki megújul annak képére és hasonlatosságára, aki teremtette azt. Itt már nincs többé görög vagy zsidó: körülmetélés vagy körülmetéletlenség, idegen, szkütiai, rabszolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
(Kolossé 3: 10-11)