Azt mondja az ige, hogy a kígyó az asszony magvának sarkát mardossa.
Mit értünk Jézus Krisztus sarkán?

Először is az Ő emberi természetét értjük rajta, a rajta esett kisértéseket, az Ő terheit, megpróbáltatásait, Sátánnak Krisztus ellen intézett támadásait.
Másodsorban pedig a szenteket, a megváltottakat, mint Krisztus testének részeit, mint akik a Krisztusba oltattunk bele. Éppen ezért – mint Krisztus testének tagjai – mi is szenvedések, üldöztetések, megaláztatások, gyötrődések, vívódások, megvetések alá vagyunk vetve, és harcolunk a bűnnel, a testtel, a világgal, a vágyakkal, a szenvedélyekkel, az egonkkal, érzelmeinkkel.

Az embernek harcolnia kell mindezzel, azért, mert a Sátán, a kígyó „a Fiú sarkát mardossa”. Mi, mint Jézus Krisztus testének tagjai, ennek ki vagyunk téve, de úgy vagyunk kitéve ennek, hogy tudjuk, a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus legyőzte őt és a fejére taposott! – ám ettől a mi terheink még nagyon is valósak!

Mennyivel másabb így érteni ezt a mózesi igét is! A Sátán, mivel Istent nem bánthatja, ezért az Isten népére támad, amely a testi Izreaelben, illetve a szentekben, a megváltottakban, az egyházban, mint szellemi Izraelben testesül meg. Mivel a Sátán nem támadhat Isten ellen, ezért az Isten gyermekeire, és nemcsak az asszony magvára, hanem az asszony magjának gyermekeire is támad, de Jézus Krisztus, aki az ördög fejét megrontja, erősebb, hatalmasabb, és ezt a harcot és győzelmet a Szentírás egyedül Krisztusnak tulajdonítja.

A Jelenések könyvéből az árad felénk, hogy Krisztusban egy nagyobb erő, egy nagyobb hatalom van: a legnagyobb hatalom! Ez az erő és hatalom kész és képes arra, hogy a fejére taposson, és a kígyó csak a sarkáig ér el!

A mi szabadulásunk, megigazításunk, megszenteltetésünk nem a mi erőnkben, tehetségünkben van, nem a mi érdemünk, nem a mi igazságunk által lett, hanem kiálthatjuk a 118. zsoltárral együtt, hogy „Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt!”

Az, hogy „ellenségeskedést szerzek”, azt jelenti, hogy mi sem lehetünk mentesek a Sátán támadásaitól, nem kerülhetjük el annak és az ő seregeinek zaklatásait.

Éppen ezért János apostol ezzel biztatja Isten Szent Szelleme által a hívőket, hogy tartsanak ki; meg ne tagadják az Ő megváltójukat; hogy legyen igaz az, amit a Jelenések könyve 12. fejezetének 11. versben olvasunk erre a földi egyházra, hogy „legyőzték azt a Bárány véréért és az ő bizonyságtételüknek beszédéért”!

A földi egyháznak, ennek a harcoló, megvetett seregnek, ennek a meggyalázott seregnek, Krisztus ezt mondta: „ha engem üldöztek titeket is üldözni fognak”; „a rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, az ember Fiának nincs hova fejét lehajtania”.

Jézus Krisztus előrevetítette, hogy ez vár az Őt követőkre.
Jézus mondta: „Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és naponta vegye fel a keresztjét!”
A Jézus Krisztust követő élet kereszthordozó élet, de itt nem arról van szó, hogy fáj a derekad, nyilall az oldalad, van egy hárpia anyósod vagy egy iszákos férjed, vagy hogy problémáid vannak a testvéreiddel! Nem az ilyen terhek a mi keresztünk!
Krisztus idejében a kereszt a kivégzés, a meghalás eszköze volt. Naponta felvenni a mi saját keresztünket azt jelenti, hogy naponta meghalunk önmagunknak, naponta keresztre feszítjük magunkat: vágyainkat, saját elképzeléseinket, egonkat; és vállaljuk az üldöztetést, megvetést is az igazságért.
Vegyük fel a saját keresztünket – Jézus Krisztus így hív ma is az Ő követésére!

Jézus előre megmondta, hogy erre számítsunk, vegyük fel a keresztet, vállaljuk ezt az utat, ha Őt akarjuk követni.
Az Ő követőiként vállalnunk kell a pusztát!

Nagyon nehéz ez, testvérek! Tudom, hogy sokszor a hívő ember is szomorkodik vagy panaszkodik amiatt, hogy megfáradt!

Megesett sokszor, hogy Istennek valamely szolgálója úgy panaszkodott, hogy úgy érzi, nem kell semmire, és amikor mondtuk neki: te itt vagy a gyülekezetben, van ajándékod, vigasztalsz embereket, erősítesz betegeket, imádkozol, hát mi az, hogy te nem kellettél semmire?
Ja, hogy nem lett belőled teológiai tanár? Nem lettél pásztor? Nem lettél tanító?
Nem, mert biztosan más a te elhívásod. A szolgálatra való felkenetésnek felülről, Istentől kell jönnie, nem a te elképzeléseidből.
Ja, hogy nem lett sétagalopp az életed? Tele vagy megpróbáltatással, nehézségekkel?
Természetesen! Ugyanúgy ahogy mindannyian.
Ugyanis az egyház, az Isten népe a pusztában van!
Nem a pozíciókban, posztokon, nem a magas ranglétra tetején, hanem ott van a pusztában! Krisztus testét, megváltottjait, gyermekeit a világ kitaszítja, semmibe veszik és kiközösítik.

Igen, testvérek, és nagy baj, ha az egyház nem a pusztában akar lenni!

Nagy baj, amikor az egyház nem szorongattatik, hanem barátja a világnak, társa a politikának, és hatalmas baj, amikor azonosul a korszellemmel!
Ahogy a történelemből tudjuk: ha kereszt és kard összefonódik, az nagyon nagy baj!

Sokszor hallottuk, hogy az egyházat el kell választani az államtól.

Csakhogy az igaz egyház, Isten népe sohasem volt az állam része!
Nem kell elválasztani! Nincs mit „elválasztani”!
Az egyházat régen elválasztották már, és nem is volt része soha a „fenevad” birodalmának. A mi királyságunk Krisztus királysága, állampolgárságunk a mennyben van!

Az a parancsot kaptuk, hogy “fussatok ki belőle, én népem!”

Az egyház, Krisztus teste soha nem volt összefonódva a hatalommal, mert csak Krisztus királyságában lesz összefonódva, és kizárólag Krisztus mennyei hatalmával!

Ahogyan egy igen régi egyházi énekben megfogalmazásra került:

“Ne csüggedj el kicsiny sereg, ha rád zúdul vad ellened,
Hogy végképp összetörjön; bár elpusztításodra tör,
Gond, kételkedés mit gyötör? Nem lesz ez így örökkön!

Bízzál: ügyed az Istené, népét ő el nem ejtené:
Ő áll majd bosszút érted; Ő állít Gedeont melléd,
Általa harcodban megvéd, szent igéjét és téged.

Él az Úr, áll ígérete: ördög s világ minden csele
Megszégyenül mirajtunk! Vélünk az Úr, mi ővele,
Végtelen az Ő ereje: győzelmet kell aratnunk.

Krisztusunk, segélj, el ne hagyj, pártfogónk végig te maradj,
Oltalmazz neved által, hogy mint hű nyájad, teneked
Zenghessünk dicséreteket víg, boldog háladással.”

Ámen

(Horváth Géza „Isten törvénye szerint” című gondolatébresztő prédikációja nyomán)