Az írás I. részében az került bemutatásra, hogy milyen alantas pénzügyi eszközökkel lettek kifosztva és a háttérhatalom adósaivá, illetve kiszolgálóivá téve a születésjogi nemzetek. Ebben a részben pedig azt fogjuk megvizsgálni, hogy miként futottak össze a próféciai, illetve a történelmi szálak oly módon, hogy mindez beteljesedhessen. Ezen írásban tehát inkább az időzítés és az átfogóbb, történelmi kontextus szemszögből kívánjuk megvizsgálni az eseményeket, amelyeknek szálai nem véletlenszerűen futottak össze, úgy, ahogy. Minden esemény hajszálpontosan az Isten akaratához, illetve próféciai menetrendjéhez igazodott.

forrás: www.churchofgod.hu

A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatások vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A forrás nevét, címét fel kell tüntetni.
Ár nem számítható fel érte.

A történelmi események időzítésének próféciai jelentősége

Tényként kezelhetjük azt, hogy az Isten gazdag fizikai áldásaiban részesült Izrael házának nemzetei korunkban a bolygónk problémáinak okozóiként, egyféle páriákként vannak számon tartva a világ számos részén. A születésjogi nemzetek hanyatlását előidéző háttérhatalom propagandagépezete – beleértve a hivatalosnál gyakran hitelesebbnek tartott, ugyanakkor koránt sem kontrollmentes alternatív médiát is – olyan képet fest az USA-ról és Nagy Britanniáról, valamint az észak-nyugat-európai liberális demokráciákról, mintha ezek a nemzetek testesítenék meg a világot gyarmatosítani szándékozó gonosz erőket. Ez a szellemi kondicionálásból fakadó nézet aztán ideológiává alakult, különösen az ébredező Közép és Kelet-Európa országaiban, aminek az ismert történelmi és gazdasági okai mellett kevésbé ismertebb bibliai, azaz próféciai okai is vannak. A luciferiánus háttérhatalom tehát képes volt készpénzre váltani és kisajátítani a születésjogi áldások javait, képes volt felhasználni az izraelita nemzetek hatalmas katonai erejét a maga hódító céljaira, mi több képes lesz „velük elvitetni a balhét”. Ennek elsődleges eszköze a feltámasztandó közép-európai fenevad birodalom lesz. Az általuk felhalmozott javak pedig ennek az antikrisztusi fenevadnak a finanszírozására lesznek felhasználva. A luciferiánus összeesküvők mindössze azt nem veszik számításba, hogy akaratukon kívül a bibliai próféciák beteljesedésén dolgoznak. Isten akarata az, hogy a bűneik folytán a nagy nyomorúságra megérett izraelita nemzeteket a fenevad kegyetlen keze által büntesse meg, tegyük hozzá, sokak örömére. Az ehhez szükséges ideológiai kondicionálás már jó ideje tart és csak fokozódni fog. Az egész nyugati világ megoszlottá lett, az EU keresi önmagát és teljes átalakulásának lehetünk a szemtanúi. Egyre szélesedik a szakadék az atlanti-európai izraelita nemzetek és a közép-európai nemzetek között. Az egyik oldalon az elpuhult, megvetett, irracionális politikát folytató, és emiatt egyre gyűlöltebb izraelita nemzetek állnak, a másik oldalon pedig az ébredező, éleslátású, stabil jövőképet alakító Mitteleuropa áll, készen arra, hogy hosszú szünet után visszatérjen történelmi önmagához, vagyis a maga birodalmi formációjához.

Talán a jelenlegi migránsválság példázza leginkább az ideológiai megosztottságot és az egymástól egyre távolodó világnézeti különbségeket. Ugyanakkor ennek a szakadásnak nem csak ideológiai okai vannak, hanem annál sokkal mélyebb, bibliai okai is. A Biblia próféciái határozottan rámutatnak, hogy a kor végén az izraelita nemzeteket egy megsemmisítő csapás éri a fenevad részéről, amikor a történelemben egy addig nem látott mértékű pusztítás és népirtás áldozatai lesznek. A felébredt Fenevad politikai és katonai nagyhatalma a történelmi precedenst követve újra Németország, vagyis a rettenetes Asszíria lesz. Senkit ne tévesszen meg a jelenlegi Németország frusztrálóan liberális és a végletekig szervilis politikája. Ez a gazdasági és katonai behemót – mint egy óriási hajó – csak lassan vesz fordulatot, de ha az megtörtént és teljes gőzzel beindul, akkor nem lehet megállítani. A jelenlegi folyamatok, a maguk mesterségesen gerjesztett kríziseivel, és az azokra nyújtott megoldásokkal együtt a próféciák beteljesedését fogják eredményezni. Történelmi léptékben az elmúlt két évszázad egy röpke időtartamnak mondható. Isten próféciai tervének része volt népének felemelése, majd hanyatlása és megbüntetése a végidőkhöz közel. Ahogy része az is, hogy egy rövid időre visszaálljon majd az a birodalmi rend, amire a próféciák fenevadként utalnak, s ami büntető eszközeként szolgál.

Tekintsük át röviden, hogy miként vezettek az elmúlt durván kétszáz év aktuális világpolitikai eseményei a próféciák beteljesedéséhez. Mint azt az első részben taglaltunk, az elmúlt bő két évszázadot azért dominálták az angolszász nemzetek, mert ezáltal a József törzseinek adott áldások teljesedtek be. Bibliai szempontból azonban rendkívül fontos tisztázni azt, hogy hogyan illik bele ez az időszak a földünk történelmét illető próféciai összképbe! Dániel és a Jelenések könyveinek próféciáiból tudjuk ugyanis azt, hogy a babiloni birodalommal kezdődően négy meghatározó “fenevad”, azaz sátáni birodalmi felépítés uralja a világtörténelmet Krisztus visszatéréséig. Ezeket a fenevadakat a Dániel 7:1-8 versei mutatják be, amelyekről pontosan tudjuk azt, hogy mely birodalmakat személyesítették meg: A babilonit, a perzsát, a görög, illetve a római birodalmakat. A negyedik, legrettenetesebb fenevad tehát a római birodalmat jelöli, és ennek a fenevadnak tíz szarva volt, jelképezve, hogy ez a konkrét birodalmi rendszer tíz egymást követő formában, meg-megújulva fog színre lépni a történelem folyamán, egészen Krisztus visszatéréséig. A Jelenések könyvéből pedig tudjuk azt, hogy ez a rendszer ideiglenesen szünetelni fog, majd pedig újra színre lép, mint a világ vezető nagyhatalma az antikrisztus uralma alatt (Jel. 17:11-12). Történetesen az angolszászok két évszázados felemelkedése a fenevad ezen „hibernációja” alatt ment végbe.

Ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hiszen manapság rendkívül divatossá vált fejetlen módon, teljesen alaptalanul és egymásnak ellentmondó módon kinevezni egyik vagy másik országot a fenevad birodalmának. Hasonlóan divatossá lett légből kapott módon bizonyos politikai személyiségeket az antikrisztussal azonosítani, legyen az Putyin, vagy Obama, vagy bárki más. A zűrzavart teljessé teszi az, hogy több, egymással teljesen ellentétes felekezeti próféciamagyarázat létezik, amelyek nemcsak egymásnak mondanak ellent, hanem a Szentírás kinyilatkozásainak is. Így pl. sokan az USA-t vélik a „Nagy Babilonnak”, azt hirdetve, hogy már színen is van az az antikrisztusi birodalom, amelyet a szentekkel visszatérő Krisztus fog elsöpörni. A megtévesztés munkásai annyira profin keverték meg a lapokat, hogy a legtöbb ember – a keresztényeket is beleértve – képtelen az eseményeket a bibliai próféciák fényében korrekt módon követni, illetve értelmezni. Csaknem minden várt jelentős próféciai eseménynek van egy hamis, vagy nem megfelelő eseményre ráhúzott verziója (lásd csak pl. Izrael „helyreállítását” és a cionista államra ráerőszakolt hamis próféciai képet). A próféciák tehát nem csupán el lettek homályosítva, hanem azok hamis értelmezései a megtévesztés legfőbb eszközeivé váltak. Meg kell hagyni, zseniális munkát vittek véghez azok, akik képesek az általuk tönkretett nemzetekre terelni a felelősséget, s elérni azt, hogy azok megosztottan egymást okolják az általuk okozott bűnökért és bajokért. Hogy a fenevad „amely volt, nincs, de egyszer még jönni fog”, felébredjen, ahhoz az angolszász hatalmaknak teljesen össze kell omlaniuk, s ez a folyamat már javában tart.

Ennek a nemzeti felemelkedésnek az időzítése több más történelemformáló bibliai próféciának a beteljesedésével is összefüggésben áll.

A háttérhatalom és a bibliai próféciák

 
Manapság gyakran esik szó a háttérhatalmi „dialektikáról” és igen divatossá vált az összeesküvés-elméletek boncolgatásával foglalkozni. Az információs dömpingnek köszönhetően azonban könnyen el lehet veszni a részletekben, miközben elsiklunk a valós lényeg fölött. Bibliai tény, hogy ez világ – vagy pontosabban korszak – Sátán szellemi befolyása alá adatott (2Kor. 4:4). Sátán mindent megtesz az uralmának megtartása érdekében, és létre akar hozni egy csak őt imádó világrendet. Ehhez megvannak a maga beavatott eszközei, vagyis az a luciferiánus háttérhatalmi elit, aminek tagjai elkötelezett módon mindent megtesznek azért, hogy megvalósítsák uruk akaratát. Igen, tény az, hogy létezik egy „mindent látó szem, egy az események folyamatát irányító” háttérhatalom. Ezt a valós és nagyon is létező emberiség ellenes összeesküvést kivitelező szervezetet nevezi a Szentírás a Sátán zsinagógájának. A háttérhatalom nem lenne az, ami, ha nem kontrolálná vagy befolyásolná az őket érintő információkat különböző módszerekkel, beleértve a dezinformációk terjesztését is.

Egy hívő ember számára a legfontosabb annak megértése, hogy végső soron „a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar.” (Dán. 5:21). A történelem eseményeit Isten irányítja. Isten adta a világot Sátán kezébe az ember elbukása óta és ezidáig egyedül Krisztus igaz követőit szabadította fel e világ istenének, vagy fejedelmének az uralma alól (2Kor. 4:4; Jn. 8:36). Az összeesküvés-elméleteket, vagy akár gyakorlatokat így szigorúan a maguk helyén kell kezelni. Ezeknek az ismerete, feltárása, elemzése ugyanis nem ment meg és nem szabadít fel senkit a bukott rend fejedelmének szellemi befolyásától, vagy akár az alattvalói által létrehozott földi hatalmak, rendszerek és intézmények uralma alól! A szabadulás egyedül Krisztusban van, de benne az teljes. A világ egésze pedig robog a sorsa felé, a sátáni világállam felé, mert ezt Isten rendelte így. Függetlenül attól, hogy ezt felfogja, vagy nem fogja fel „az összeesküvés szakértő”. Isten nemcsak hogy átlátja, de fel is használja a luciferi programot ahhoz, hogy megvalósítsa a próféciai tervét. Mert ha valóban megismerjük az összeesküvések lényegét, akkor tisztává válik, hogy e hatalom, sőt, még az antikrisztus tettei által is tulajdonképpen az Isten által elrendelt próféciák teljesednek be.

Az Ábrahámnak megígért születésjogi áldások nem teljesedtek be Izraelben az ószövetségi törvény időszaka alatt, ezek a messze jövőben, a kor végéhez közeledve nyilvánultak meg (vö. 1Móz. 49:1). A “körülmények” úgy hozták, hogy a születésjogi áldások kibontakozásával egy időben ideiglenesen megtört a Babiloni Nagy Parázna 1260 éven át tartó uralma, majd az azt elpusztító fenevadé is. Ez az időzítés tette lehetővé az izraelita nemzetek felemelkedését, mert így nem volt olyan földi hatalom, amely megállíthatta, meggátolhatta volna azt.

Csakhogy, amikor a próféciai hét idő leteltével 1776-ban létrejött az Egyesült Államok, mintegy „különös véletlenként”, vele egy időben és teljesen párhuzamosan meg lett alapítva az illuminátus rend Adam Weishaput által. Az illuminátus rend a színtiszta luciferiánus erőket jelenítette meg, és szinte azonnal megkezdte a végidők romboló programját a Nagy Francia Forradalommal. Az illuminátusok hosszabbtávú programja nyíltan az isteni intézmények (nemzet, család, magántulajdon, stb.) teljes felszámolását tűzte ki célul, amelyek útjában állnak a megvalósítandó luciferiánus világállamnak. Ennek részeként a nagy parázna és a fenevad 1260 éven át tartó frigye megszakadt, a fenevad elpusztította a paráznát (a katolikus egyházat). Az ideiglenesen megüresedett birodalmi hatalmi teret a felemelkedő izraeliták töltötték be, de tették ezt egy olyan korszakban, amikor a háttérben egy szervezett luciferiánus munka folyt. A születésjogi felemelkedés tehát már abban az időben ment végbe, amikor a titkos társaságok által generált humanizmus és egyéb romboló eszmék uralták a nyugati világ szellemiségét. Egy időben azzal, hogy kezdetét vette a nyugati világ szisztematikus rombolása a közerkölcs fokozódó fellazításával, és a velejéig korrupt modern politikai rendszer kialakításával. Mint erre már rámutattunk, ez az egybeesés nem volt véletlen. Ez érthető módon, azonnali kihívást és állandó, maximális éberséget követelő próbát jelentett a születésjogi nemzetekre, de egyben a pusztai menedéket elhagyó Isten Egyházára is! A gondviselés által biztosított történelmi körülményeknél fogva külső katonai erő nem jelenthetett kihívást a felemelkedett izraelita nemzetek számára – lévén, hogy ekkor ilyen számottevő erő rajtuk kívül nem létezett – hiszen még az ellenségeik kapuit is uralták. Adatott volt azonban egy, a külsőnél sokkal nagyobb veszély, a belülről szított rothadás, a “mindent átrágó titkos féreg” veszélye.

A bankárok és illuminátus/szabadkőműves összeesküvők aknamunkája rendkívüli önfegyelmet, állandó és szüntelen éberséget igényelt úgy a nép egésze, mint annak vezetői részéről. Ahol nincsenek megfelelő módon korlátozva a magánkézben lévő bankok és ahol az állam felelőtlenül rájuk bízza a pénzügyeit, ott a bankok gyors hatállyal eladósítják azt a nemzetet. Az eladósított kormányzatok kiszolgáltatottá válnak, ami pedig könnyen manipulálhatóvá teszi a hatalmi elit egészét és megvásárolhatóvá annak erre kapható képviselőit. Ennek velejárója a korrupció és a növekvő egyenlőtlenség és igazságtalanság, hosszútávon pedig a nemzeti hanyatlás. Ennek technikai oldalát az írás elő részében mutattuk be. Itt inkább az okokkal és az időzítésekkel foglalkozunk.

Az átkokat és büntetést általában akkor érlelik meg úgy az egyének, mint nemzetek, amikor minden a legjobban megy, és úgy néz ki, hogy az áldások biztosak, maradandóak és bármit megtehetnek, mert Isten kedvesen néz rájuk. Ez egy csapda. A testi [értsd nem szellemi] ember számára a fizikai áldások elkerülhetetlenül magukban hordozzák a romlás magjait, mert a bőség élvezetében könnyedén eltompul az ember felelősségtudata, úgy véli, hogy Isten elnézi neki a kisebb, vagy akár nagyobb erkölcsi botlásokat, hiszen semmi nem változott, továbbra is maradt a jólét. Ez különösen így van az ennél bonyolultabb társadalmi, illetve kollektív nemzeti szinten. Az Ábrahám hite miatt utódainak feltétlenül megadott születésjogi áldások felvételével a megáldott nemzetek szinte azonnal elindultak az erkölcsi lejtőn, ami azt jelenti, hogy a nemzeti áldások felelőtlen élvezete bontakoztatja ki vagy érleli meg az átkokat, illetve a büntetést. Isten természetesen mindezt előre látta, s ezért is vált elkerülhetetlen próféciává népének korrigálása, vagyis Jákob nyomorúsága (Jer. 30:7).

Amikor a gonoszság mértéke elér egy bizonyos szintet egy nemzet esetében, és az igazságosság mérlegének serpenyője átbillen a rossz oldalára, a szabadságjogok fokozatosan korlátok közé kerülnek, és a jólétet biztosító nemzeti gazdagság az ellenfélt szolgáló erők kezében kezd összpontosulni. Ez a tendencia korán megkezdődött és a nemzeti hanyatlás egyenes arányban fokozódott az erkölcsi hanyatlással. Az erkölcsi romlással és a keresztény gyökerek elhagyásával az USA és Nagy Britannia lakosaira már eljött az átkok ideje. A jelenben ezen országok lakosainak a gazdasági jóléte már nem a születésjogi áldásokból fakad, hanem a Sátán zsinagógájától felvett hitelekből, amelyek mesterségesen tartják fenn annak látszatát. Az eladósodottság egyben az eljövendő rabszolgaság kiváltó oka lesz! Az eladósodás az átkok része, nem az áldásé! Más szóval miután Isten beteljesítette az Ábrahámnak adott ígéretét, azt csak oly mértékben és addig élvezhették az azokat öröklő nemzetek, amíg az Isten választott fizikai népéhez méltóan, vagyis az isteni rendhez igazodva élnek az áldásokkal.

Egy további “véletlen” egybeesés: Egy időben a születésjogi nemzetek felemelkedésével, a Nagy Parázna bukásával és a luciferiánus erők színrelépésével az Isten egyháza 1260 év után kijött a pusztai menedékből, vagyis megszűnt az igazak állam/egyház általi üldözése! Ennek előzményeire is ki kell térni némileg. Az 1620-ban a Massachusetts-i Plymout Rock-nál partraszálló első angol telepesek érkezésével születtek meg azok a kolóniák, amelyekből később az Egyesült Államok lett. Kevésbé hangoztatott történelmi tény, hogy a 102 telepes között 35 “pilgrim” volt. Ezek a pilgrimek (vándorlók, zarándokok) Hollandiából érkeztek, ahová a vallási üldöztetések elől menekültek, s innen mentek aztán tovább az Új Világba. A pilgrimek Isten Egyházához tartoztak és azért kellett Hollandiába menekülniük, mert nem igazodtak be az államilag favorizált egyházhoz (Ez oknál fogva “szeparatistáknak” nevezték őket és üldözésnek voltak kitéve). Emiatt és a bibliai szombattartás miatt kellett Hollandiába menekülniük 1608-ban, ahol ekkoriban a toleránsabb légkör miatt jelentős számú szombattartó közösség működött, mivel viszonylag szabadon gyakorolhatták hitüket. Hollandia 1568 és 1648 között háborúban állt Spanyolországgal, aminek vallási és gazdasági okai voltak. A szombattartó közösségek attól tartottak, hogy a félelmetes spanyol armada győzelmet arat a jóval kisebb holland flotta fölött, és akkor eléri őket az inkvizíció kegyetlen keze. Emiatt döntöttek az Új Világba való áttelepedés mellett, és szálltak fel a híres Mayflower-re. A következő évtizedekben hittársaik további hullámai követték őket. A “zarándok atyák” még a pusztai menedék egyházát képviselték, akik talán a prófétaság szellemében, vagy talán csak a merő a vallási buzgalom folytán, de úgy utaltak magukra, mint “Izrael gyermekei”, az amerikai kontinensre pedig úgy, mint az “Új Izrael” földje.  

Valami másfél évszázaddal azután, hogy a születésjogi nemzetek felvették örökségüket – nem sokkal ezután megtört a Nagy Parázna hatalma is – 1260 év után az egyház elhagyhatta a pusztai menedéket. Az USA megalapításával biztosított volt a vallásszabadság is, ami így a születésjogi áldások részét képezte. A pusztai menedék egyháza a maradék (remnant) egyházzá lett, és megkezdte a végidőkre szóló munkáját. Azt gondolnánk, hogy ezzel a történelem legideálisabb korszaka jött el az Isten Egyháza számara, ami bizonyos szempontból így volt, más szemszögből nézve azonban már nem: Az illuminátus és a szerteágazó titkos társasági körök, okkult mozgalmak nem fizikai, hanem szellemi harcot indítottak a világ ellen. Kezdetét vette az utolsó idők harca a világosság gyermekei és a sötétség erői, a krisztusi és antikrisztusi felek között. Az igaz hitet már nem üldözték, szabadon gyakorolhatták és hirdethették, ám szabad teret kapott az okkultizmus, a New-Age és az egyéb romboló szellemi iskolák tömkelegei is. A névleges kereszténység miszlikekre lett szabdalva a megszámlálhatatlan, új felekezeti irányzat által.

A fazekas keze kétféle edényt formál, némelyeket tiszteletre szán, másokat pedig gyalázatra, amelyek, csak arra valók, hogy darabokra legyenek törve. 

A történelem olyan elképesztő egybeesések sorát produkálta, amelyeknek az óriási jelentőségét csak egy a próféciai kinyilatkozásokat alaposan ismerő ember képes felfogni. Ahogy a születésjogi áldások felvételének megvoltak a maguk közvetlen előzményei, úgy a Nagy Parázna bukásához is adott folyamatok vezettek.

Miután a katolikus egyház elindította az ellenreformációt, a jezsuiták 1540-ben teljes felhatalmazást kaptak III. Pál pápától a protestantizmus ellenes harchoz. A rendkívül jól szervezett és fegyelmezett rend egy igazi titkos társaságként működött, ami több funkciót töltött be: egyaránt volt titkosszolgálat, kémhálózat és elit rohamosztag is. (nem mellesleg a náci államrendőrség, a hírjedt Gestapo is ezt a szervezeti mintát másolta le) Gyakran követtek el diverzáns akciókat és gyilkosságokat. Az eszközökben nem válogattak, mert úgy tartották, hogy a cél szentesíti azokat. Mivel mesterei voltak a beépülésnek, az aknamunkáknak és a politikai intrikáknak, nagy kihívást jelentettek az európai uralkodók számára. A felszín alatt ugyanis gyakori volt a vetélkedés a királyi udvarok és a Vatikán között. A szabadkőművesség ekkoriban már aktívan működött a háttérben, ami szintén komoly kihívást jelentett az uralkodóknak, de egyben a katolikus egyház számára is. Emiatt a Jezsuiták ellenük is be lettek vetve, így ez a két titkos társaság riválisa és esküdt ellensége volt egymásnak.

Az 1700-as évek közepén, vagyis az 1260 „nap” alkonyán megérlelődött az idő a “Nagy Parázna” hatalmának a “Fenevad” általi megsemmisítésére. A szabadkőművesek irányítása alatt álló “felvilágosodás” szellemi légkörének hatására egyre növekedett azok száma, akik megkérdőjelezték “a királyok Istentől eredő uralkodójogát” és a pápai hatalmat. A közelgő veszély szagát megérző monarchiák utolsó kísérleteket tettek a hatalmuk megőrzésére és erőik centralizálására. A hírhedt jezsuitákat rendkívüli módon gyűlölték a királyi udvarokban, mivel egyértelmű volt, hogy kizárólag a pápaság érdekeit szolgálják, és tették ezt alattomos aknamunkákkal. A királyi udvarokból sorra egymás után kezdték elüldözni, vagy kitiltani a jezsuitákat, mint Brazíliából (1754), Portugáliából (1759), Franciaországból (1764), Spanyolországból és gyarmatairól (1767), Pármából (1768), stb. Ebben közrejátszottak a szabadkőművesek is. Elközeledett a fenevad és a nagy parázna frigyének a vége. A Vatikán sem volt már ekkor a helyzet magaslatán, a protestáns reformáció erősen meggyengítette az egyházat, és ráadásul szelet kapott az új szekuláris kihívás is. A pápaságnak viszont létérdeke volt a szentségtelen frigy további fenntartása, és semmiképpen nem kívánta elveszteni a királyi udvarokra gyakorolt befolyását, vagyis az általuk gyakorolt evilági hatalmát. Egyféle cukiság kampány részeként még a leghatékonyabb eszközét, a hírhedt jezsuita rendet is beáldozta, azaz, feloszlatta! 1773 július 21.-én XIV. Kelemen pápa kiadta a Dominus ac Redemptor címet viselő tájékoztatót, amiben közzé tette a jezsuita rend hivatalos feloszlatását. Ez a döntés valójában célt tévesztett, mert csak elősegítette a szabadkőművesek által mozgásba hozott szekularizmus térnyerését, amit már nem volt képes megfelelően ellensúlyozni az erre szakosodott társulat elvesztésével.

Feloszlatásakor a jezsuita rend tagsága 22,589 főt számlált, 49 provinciában voltak jelen, 669 iskolát tartottak fenn és 3000 misszionáriust működtettek szerte a világban. Tudvalévően egy jól kiépített hálózatot tartottak fenn, különösen nagy befolyásuk volt a távoli spanyol és portugál gyarmatokon. A feloszlatásukat követően a jezsuiták “felszívódtak” és a nem katolikus befolyás alatt álló országokban, elsősorban Poroszországban és Nagy Katalin cárnő udvarában találtak menedéket, illetve új “foglalkozást”. A jelek szerint számos csalódott jezsuita a korábban rivális titkos társaságok keretein belül kamatoztatta a tehetségét. Ezt Adam Weishaput példája mutatja leginkább, hiszen az illuminátus rend megalapítója maga is egy jeles jezsuita tanár volt a rend feloszlatásáig. Mindenesetre az önmagában is egy érdekes jelenség, hogy három évvel a jezsuita rend feloszlatása után, 1776-ban jött létre az illuminátus rend és éppen egy volt jezsuita által. Nagy Katalin, aki köztudottan illuminátus volt, az udvarába került jezsuitákat használta fel az orosz tanrendszer átalakításához és fejlesztéséhez. Tény tehát, hogy a szélnek eresztett és emiatt kiábrándult jezsuita ügynökök egy része az illuminátus körökben talált új otthont és új “foglalkozást”, miközben a katolikus egyház védtelen maradt.

Ráadásul, Adam Weishaupt illuminátus mozgalma maga mögött tudta a gazdag zsidó bankárok (a Rothschildok ekkor már feljövőben voltak) anyagi támogatását, akiknek érdekében állt az, hogy a franciaországi katolikus egyház teljesen elveszítse a hatalmát. Az illuminátusok beszerveződtek a szabadkőművességbe és rövid idő alatt teljesen átvették annak irányítását és a maguk céljaihoz alakították ezt a régóta működő, szintén okkultista szervezetet. Mivel Weishaupt korábban maga is jezsuita volt, bennfentesként megtalálta annak a módját, hogy az illuminátusok megnyerjék maguknak a jezsuiták legalább egy részét. Ez a formáció aztán egy titkos háttérerőként pozícionálta magát. A Rotshchildok tökéletessé fejlesztették azt az uzsorarendszert, amellyel ki lehetett semmizni a nemzeteket. Az illuminátusok és szabadkőművesek pedig biztosították az ehhez szükséges politikai légkört. A jezsuiták mindehhez rendelkezésre bocsátották a jól kiépített hálózataikat. Mozgásba lendült Sátán zsinagógájának végidőkre szóló programja, aminek végcélja egy luciferiánus új világrend elhozatala volt. Először a monarchiákat kívánták felszámolni, emiatt a debütáló akciójuk az 1789-ben általuk kirobbantott és irányított nagy francia forradalom volt! 1798 februárjában Berthier tábornok serege Napóleon utasítására elfoglalta Rómát, ahol kikiáltotta a köztársaságot és fogságba vitte három kivétellel az összes kardinálist, valamint magát az idős VI. Pius pápát is. Ezzel véget ért, pontosabban megszakadt a fenevad/parázna 1260 napos násza, méghozzá a fenevad keze által.

A napóleoni háborúk idején a Vatikán megpróbálta helyreállítani a katolikus egyház korábbi státuszát, de sikertelenül. Amikor azonban Napóleon 1814-ben kénytelen volt lemondani és száműzetésbe vonulni, VII. Pius pápa úgy látta, eljött a megfelelő alkalom és sebtében kiadott egy új pápai bullát (Sollicitudo omnium ecclesiarum), amelyben visszaállította a jezsuita rendet. A nagy francia forradalom iszonyatos méretű esztelen öldöklései és a napóleoni háborúk vérveszteségei után a katolikus egyháznak elméletileg megvolt az esélye ahhoz, hogy a tömegek visszatérjenek az egyházhoz. Nyilvánvaló volt azonban az új helyzet: színre lépett egy sötét luciferiánus háttérerő, amely oly mértékben Isten és hit ellenes volt, hogy még a kereszténység hamis verzióját megjelenítő nagy paráznát sem kívánta fenntartani és életben hagyni! Azonban maga a fenevad is hibernációba kényszerült egy adott ideig, mert ez már a születésjogi nemzetek felemelkedésének, valamint az igazaknak a pusztából való kijövetelének az ideje volt!

A jezsuita rend visszarendezésével a Vatikánnak két fő célja volt: Az egyik az, hogy a félelmetes rend keze által visszanyerje a korábbi befolyását, a másik pedig az, hogy elejét vegye a katolikus egyház számára nyilvánvalóvá vált és a legnagyobb kihívást jelentő illuminátus/szabadkőműves aknamunkának. Csakhogy ekkorra a jezsuita ügynökök már vagy maguk is szabadkőművesek, illetve illuminátusok voltak, vagy pedig szorosan összedolgoztak azokkal. Különösen így volt ez Amerikában, ahol az érdekeiket szolgálta az együttműködés. Ezt látványosan tükrözi a szövetségi főváros, Washington D.C. építészete is, de ennél is látványosabb bizonyíték a különböző lovagrendek és szabadkőműves páholyok szívélyes együttműködése. Mi sem mutatja jobban ennek a két szervezetnek a szoros kapcsolatát, mint az, hogy 1983-tól a katolikus egyház megváltoztatta az idevonatkozó egyházi törvényjogot, és a sok évszázados gyakorlattal ellentétben ekkortól már engedélyezték azt, hogy katolikus hívők szabadkőművesek lehessenek! A protestáns egyházak hasonló folyamatokon mentek át, miután számtalan, kétes hátterű személy által megalapított új irányzat, mozgalom, illetve felekezet jött létre, apró darabokra szabdalva a protestantizmust. Az új felekezeti nézetek és tanítások pedig egyre inkább az illuminátus/ szabadkőműves program megvalósításához lettek igazítva, illetve felhasználva. Ez a kötődés ma már megbotránkoztatóan nyilvánvaló.  A hosszantartó kondicionálás eredményeként a protestantizmus egy identitásváltáson ment keresztül, s ez a folyamat még nem ért véget.

Weishaput halálával Giseppe Mazzini vált az illuminátusok fejévé, aki megnyerte az ügynek a hírhedt skót rítusú szabadkőműves nagymestert, Albert Pike-ot is. Pike volt az, akinek egy írása félig meddig felfedte a háttérhatalmi napirendet, a maga világháborúival, s a kitűzött a végcéllal: létrehozni egy tisztán luciferiánus vallást és világállamot. Itt nem részletezzük a viszonylag ismert pikei terv tételeit, azt sem hangsúlyozzuk, hogy a terv eddigi menetrendszerinti pontjait megvalósították, és hogy az utolsó pontja, az iszlám és a judeo-keresztény világ közötti háború kirobbantása a szemünk előtt bontakozik ki. Céljaik szerint ez az utolsó háború fogja eredményezni a keresztény hit teljes elpusztítását és elhozni Lucifer istenkénti imádatát a földre. Amire itt kiemelten hangsúlyt kell fektetni, az az, hogy ezek a sötét erők – noha szándékukban éppen azok beteljesedésének a megakadályozása áll – akaratlanul is a bibliai próféciák beteljesedésén dolgoznak! Isten ekképpen érleli a konkolyt a búza mellett, ekképpen hozhat méltó és kiérdemelt ítéletet a nemzetekre, kezdve népével, majd azokkal, akik népét büntetik.

A Nagy Parázna hatalmát a háttérhatalom által létrehozott szekuláris (valójában luciferiánus), humanista rendszer amiatt pusztította el, hogy előkészíthesse az antikrisztusi uralmat és a luciferianizmus egyetemes felvételét. Habár a Vatikánnak továbbra is van saját érdekérvényesítő hálózata, ami magában foglalja a jezsuitákat, a különböző lovagrendeket (Máltai, Kolumbusz, stb.) és az Opus Dei-t, de alapjában véve mindez már régen a luciferiánusok irányítása alá került. Elég csak azt megemlíteni, hogy a pápa pontosan azt a nézetet terjeszti a jelenlegi emigránskérdésben, mint amit a szabadkőművesek propagálnak.

A fenevad adott időben azonban még egyszer és utoljára élni fog a Nagy Parázna bájaival és „szolgálataival”, ami ekkor már csupán 1260 szószerinti napon, azaz három és fél éven át fog tartani. Ezután végleg elpusztítják és megégetik (Jel. 17:16-17). Vagyis, az 1260 év és a három és fél év ugyanazon elemeket foglalja magában, mint a hosszabbtávú történelmi vonatkozású eseménysor. Van tehát egy hosszú távú, történelmi vonatkozása és egy három és fél éves időperiódusba tömörített változata. Ez utóbbi során minden esemény fokozottabb intenzitással fog megtörténni a közeljövőben.

Az antikrisztus és hívei rövid ideig megvalósítják majd a New Age álmot, de a visszatérő Jézus Krisztus elsöpri azt, s elhozza vele az Isten királyságát a földre. Vagyis egy nagyon rövid időre még a Pike által felvázolt terv végcélja, a luciferianizmus is megvalósulhat, de csak azért, hogy a kárhozottak színt valljanak istenük mellett, s teljessé tegyék önmagukon a kárhozati ítéletet.

Ezek az egybeesések koránt sem a véletlen művei, hanem a végidőkre meghatározott események Isten általi céltudatos igazgatásának az eredményei. Mert Isten betartotta ígéretét Izraelnek, felfüggesztette az állam/egyház összefonódásából álló fenevad hatalmát, s engedélyezte, hogy mozgásba lépjen egy olyan titokzatos erő, ami egy belső féregként pusztulást hozhat Izraelre amennyiben letérnek a bibliai útról.

A születésjogi áldások felvételének időzítése a bibliai hét idő szempontjából

A születésjogi nemzetek felemelkedése Izrael fogságba menetele után „hét idő”-vel  azaz 2520 év eltelte után történt meg. József törzsei, az angolok és a szászok a népvándorlások idejétől szereplői voltak az európai történelemnek és az V. század közepén vették birtokukba a szigetországot. Anglia viszont sem ekkor, sem pedig a középkor és a korai újkor idején nem volt különösebben számottevő erő. Ez időben határozottan az olyan kontinentális európai birodalmi struktúrák domináltak, mint Nagy Károly frank birodalma, a Német-Római Birodalom, a Habsburg Birodalom, stb., amelyek nem mellékesen a római fenevad egy-egy adott „fejei” voltak. Amikor azonban eljött a meghatározott idő, akkor szinte robbanásszerűen következett be a felemelkedés és az ideiglenes „nagyhatalomváltás”.

A legtöbb bibliai próféciaelemző és tanító nem látja át a 2520 éves próféciai ciklusok jelentőségét. Sokan ugyan felismerik azt a tényt, hogy amíg a Jelenések 11:3 negyvenkét hónapja, illetve a Jelenések 12:6 ezerkétszáz hatvan napja az konkrétan egy konkrét három és fél éves időperiódust takar, addig a Jelenések 12:14 versében olvasható idő, idők [értsd két idő] és fél idő szóhasználat már 1260 (3×360+180=1260) évet jelöl. Egy bibliai „idő” egy 360 napból álló évet takar, ami a hosszabbtávú, vagy történelmi léptékű próféciai időszakokra utal. A kevésbé ismertebb és ugyancsak egy hosszú távú próféciai időszakot jelölő „hét idő” a három és fél idő dupláját jelenti, vagyis 2520 évet.

Az 1Mózes 7:24 leírása szerint „a víz százötven napig áradt a földön” , ami pontosan öt hónapnak felelt meg (vö. 1Móz. 7:11, 8:3-4). Öt harmincnapos hónap az pontosan és kereken 150 nap. A jelek azt mutatják, hogy az özönvíz előtt úgy a nap, mint a holdév is 360 napból állt. Mindenesetre, a bibliai, illetve próféciai hónap az határozottan 30-ból áll, s ez oknál fogva van a kör is 360 fokra felosztva. Próféciai értelemben a napok és évek relációban vannak egymással, amire az alábbi bibliai precedens is rámutat:

4Mózes 14:34 Negyven napig kémleltétek ki azt a földet, most negyven évig bűnhődjetek, egy-egy napért egy-egy esztendőt számítva, hogy megtudjátok, mi az, ha én ellenkezem veletek.

Ez egy következetes bibliai koncepció, Ezékiel könyvében ugyancsak ennek megfelelően van megadva Izrael és Júda büntetésének ideje, amikor Isten „Egy-egy évet egy-egy napban adott meg” (Ez. 4:6)Talán az alábbi táblázat némileg érhetőbbé teszi a magyarázatot:

    időidőkfél idő = „három és fél idő” 
1 év2 év½ év= 3 ½ év
360nap/év720nap/év180nap/év= 1,260nap/év
(1,260 nap = 42 hónap= 3 ½ év)
A 7 idő ennek duplája: 2 x 3 ½ idő, vagyis,  1,260 X 2 = 2,520 év
1 nap = 1 próféciai évvel (Ezékiel 4:6)
 
 

A fősodratú kereszténység talán a Dániel 7:4:16 kivételével nem tulajdonít nagyobb jelentőséget a „hét időnek”. Az érdektelenség oka feltehetően, hogy az általuk egyedüli izraelitáknak vélt zsidóság történelmében nem történtek olyan nagy fontosságú próféciai események, amelyek a 2520 éves ciklushoz köthetők. Izrael elveszett törzsei történelmének esetében már annál inkább. Ez viszont a hagyományos, vagy fődodratú kereszténység értelmezésén kívül áll.

A 3Mózes 26:28-ban ez áll: „Ha pedig ezek után sem hallgattok rám, hétszerte [héb. sheba’] keményebben megostorozlak titeket a ti bűneitekért.”

„hét idő” kifejezéssel a 3Mózes 26:28 mellett a 28:18, 21, 24 és 28 versekben is találkozunk. Ezekben a versekben az eredeti héber szövegekben a še·ḇa‘ kifejezés olvasható, aminek alapjelentése hét, de értelmezésében már különböző módon adják vissza a fordítások. A magyar fordítások pl. a „hétszeres” fordítást alkalmazzák, ami inkább fokozódást érzékeltet, mint inkább a szó eredeti, egy adott időperiódusra vonatkozó jelentését. Magyarul talán a „hétiglen” lenne a legpontosabb fordítás. Az angol nyelvű fordítások nagy része úgy adja vissza a seba-t, hogy az inkább egy időperiódust érzékeltet a seven times over, vagy seven times more kifejezések használatával. A še·ḇa‘ 124 alkalommal fordul elő a Bibliában, amit fordítanak hétnek, hét évnek, vagy hét időnek (lásd a linket).

Izrael fogságba menetele negyed évszázad alatt ment végbe, illetve vált teljessé, kezdve először a Jordán folyó keleti partján lakó törzsi elemek elhurcolásával i.e. 745-ben. A deportálások i.e. 721-re teljessé váltak. Itt nincs szándékunkban ennek a periódusnak a mérföldköveit aprólékosan elemezni, ehelyett inkább a körvonalakra koncentrálunk. Tény, hogy miként a fogságba menetel is egy két és fél évtizedet átfogó folyamat volt, úgy a születésjogi áldások is egy ezzel párhuzamos időtartam alatt bontakoztak ki, hogy végül i.e. 745-től számítva pontosan hét idő, azaz 2520 év eltelte után, 1776-ban megszületett az USA és elkezdett felemelkedni Britannia. Innentől rohamos ütemben ment végbe az angolszász népek fejlődése és gazdasági növekedése. Különös és furcsa egybeesés lenne, ha ez a folyamat nem a próféciai „hét idő”-nek megfelelően ment volna végbe, hanem csupán a merő véletlen folytán.

A büntetés elkerülhetetlen

Az Ószövetség ideje alatt Izrael vagy betartotta az Isten által nekik adott törvényt, vagy nem, s annak megfelelően volt a nemzet megítélve, vagy jóval (áldásokkal), vagy rosszal (átkokkal); vagyis az érdemük szerint. A születésjogi áldások azonban más jellegűek voltak, hiszen egyáltalán nem az izraelita nemzetek érdemeiből fakadtak, hanem Ábrahám hiténél és engedelmességénél fogva lettek az ő utódaiévá az elsőszülöttségi vonalon, ami, mivel Rúben elvesztette, József törzsének jutott. Ezt a bizonyos áldást tehát örökölték az izraeliták, nem kiérdemelték, s így nincsenek közvetlenül a törvényhez kötve. Mert amíg a törvény alatt az áldások a törvényhez való igazodás feltételéhez voltak kötve, addig a születésjogi áldásokat feltételek nélkül kapták meg. Ez a válasz arra, hogy miért lettek pl. az angolszász nemzetek nagyszámú népekké, hogy tehettek szert oly rendkívüli nemzeti gazdagságra és miért lehettek naggyá a modern nemzetek soraiban, noha maguk nem feltétlenül voltak erre másoknál érdemesebbek. Isten csodálatos módon, de céltudatosan irányítja a földi eseményeket, akarata szerint emel fel népeket vagy teszi őket alacsony sorba. Mindennek oka van, minden eseménysor szinkronban áll, s mindennek megvan a maga természetfeletti “logikája”.

Isten azonban szent, ami azt jelenti, hogy Isten – s ezt abszolút értelemben kell venni – szent, azaz tökéletes (Ézs. 6:2-4, Jel. 4:8). Igen, Isten az szeretet, az igaz szeretet forrása és az ember iránti végtelen szereteténél fogva dolgozta ki a megváltásunk tervét is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Isten megalkuszik a bűnnel és a törvényrontással, s ezt maga Jézus is határozottan kijelentette (Mt. 5:17-20). Ha Isten megalkudna bűnnel, akkor nem lenne szent, azaz tökéletes. Vajon mennyire tolerálná akár a legszeretőbb férj is azt, ha a felesége folyamatosan megcsalná? Isten azért követeli meg törvényében a házastársi hűséget, mert a házasság intézménye az Krisztus és az egyház egymás iránti szellemi elkötelezettségének a fizikai megjelenítéseként lett létrehozva. Ha a hűség még a fizikai létben is ennyire meghatározó tényező, mennyivel inkább az, amikor az ember Istenhez fogad hűséget és hozzá csatolja magát egy szövetség által? Ha az esendő ember elvárja, elvárhatja a hűséget a házastársától, mennyivel inkább várhatja el azt a tökéletes Isten? Ezt talán Izrael példája mutatja meg leginkább, hiszen Istennek számos alkalommal kellett féltékeny szeretetből megbüntetnie a szellemi paráznaság vétkét elkövető népét. A magukat istenfélőnek valló emberek nagy része azonban nem akarja elfogadni azt, hogy a szerető Isten haragra is gerjedhet, aki büntet és ítél. Istennél nincs változás, és ha Izraelt keményen megbüntette a vétkeikért, az egyházával sem fog kivételezni, amit egyébként nyomatékosan közöl is velünk: 

1Korintus 10:5-11 5 De [Izrael] többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani.” De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11 Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.

A nyugati világ, s különösen az izraelita népek jóléthajhász és szellemileg leépült kereszténysége önigazoló módon és önmagát teljesen becsapva nem képes felfogni azt, hogy Istent haragra gerjesztik az életmódjukkal és azzal, hogy visszaélnek a Nevével. Emiatt haragja hamarosan meg is fog nyilvánulni a képmutató nyugati világ számára. „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni, amit vet az ember, azt fogja aratni is.” (Galata 6:7) Ne tévelyegjünk tehát, Isten ma is büntet, noha türelmes és hosszútűrő, nem feltétlenül mindig gyors a büntetése, de végül bizony eljön annak az ideje: „megtartja a gonoszt az ítélet napjára” (2Pét. 2:9). Közeledik haragjának nagy napja, amikor az embereknek és nemzeteknek felelni kell a tetteikért és meg lesz büntetve az engedetlenség, méghozzá személyválogatás nélkül. Nem azért büntet, mert kegyetlen, vagy mert örömét leli benne, hanem azért, mert atyaként korrigál bennünket, ha szükségünk van rá. „Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (Péld. 3:12) „Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti.” (Péld. 13:24) Teszi ezt Isten azért, hogy a kemény csapások alatt hozzá forduljunk, s megtérve a bűneinktől ne vesszünk el az ítélet napján (Péld. 3:11-12; Héb. 12:5-11; Jel. 3:9).

Isten azért választotta el Izraelt magának (fizikait és szellemit), hogy azok vele egy úton járjanak, kövessék az utasításait, példaként a nemzetek számára. Ez egy felelősségteljes feladat.

Ámós 3:1-3 1 Halljátok meg e beszédet, melyet az Úr szól ti felőletek, Izráel fiai; mindama nemzetség felől, a melyet felhoztam Égyiptom földéről, ezt mondván: Csak titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül; azért büntetlek meg titeket minden gonoszságtokért. Vajjon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?

Akinek sok adatott, attól sok várattatik el. Márpedig az izraelita nemzeteknek rendkívül sok és páratlan mértékű áldás adatott meg, amivel láthatóan visszaéltek, s amit a maguk érdemének tartanak. 

A büntetés célja

Izrael a szövetség népe, amely üdvösségre lett elhívva, s ezt Isten véghez is viszi, még akkor is, ha jelenleg a leggyalázatosabb bűnökben élnek. Isten kegyelmes és hatalmában áll megtisztítani őket, s teszi ezt a reájuk eljövő csapások által:

Ézsaiás 1:18-20 18 Aztán gyertek, s szálljatok velem perbe!” – mondja az Úr. „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú. 19 Ha készséggel engedelmeskedtek, majd a föld legjavából esztek. 20 De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket.” Igen, az Úr szája mondja ezt.

Pál röviden így foglalja össze: Teljes Izrael meg lesz mentve.

Róma 11:25-27 a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak, 26 és így üdvözülni fog az egész Izráel, ahogyan meg van írva: „Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából, 27 és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.”

Teljes Izrael üdvözülni fog, s ennek az az oka, hogy Isten addig korrigálja, s ha kell, bünteti a fiait, míg azok elfordulnak bűneiktől és részesülnek a szentségében.

Héberek 12:5-11 5… „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, 6mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. Azután: testi apáink fenyítettek minket, és tiszteletben tartottuk őket, nem kell-e sokkal inkább engedelmeskednünk a szellemek Atyjának, hogy éljünk? 10 Mert ők rövid ideig, a saját elgondolásuk szerint fenyítettek, ő pedig javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk. 11 Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.

Isten mintegy agyagedényt formálja Izraelt, s ezt akként teszi, ahogy neki tetszik (Jer. 18:6). Célja népének üdvössége, s ennek érdekében, mint jó Atya, alkalmaz korrigáló büntetést. Jákob nyomorúsága végül is Izrael javára válik, mert megmenti őket a haláltól, a kárhozattól.  Jákob Izrael és a beoltottak az üdvözülő emberiséget alkotják, ők azok, akiknek neve benne van az élet könyvében.

Az emberiség egy csoportja azonban kárhozatra jut, nincs semmi reményük a megtérésre, mert maguk azok, akik elvetik Istent, törvényeit és a Jézusban elérhető kegyelmet. Az ilyen ember Sátánnal ért egyet, aki önmagán kívül nem ismer el mást istennek és nem akar más utat járni, csakis a sajátját. Az ilyen emberek Sátán elkötelezett szolgái, aminek jeléül felveszik a fenevad bélyegét. Nevük ezért nincs benne az élet könyvében. Leborulnak a Fenevad előtt, mert úgy a birodalom, mint annak vezetője, az antikrisztus, az Isten és a Felkentje ellenes lázadás abszolút megtestesítője.

Jelenések 13:7-9  …. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre. A föld lakói, akiknek a neve a világ kezdetétől nincs beírva a megölt Bárány életkönyvébe, mind leborulnak majd előtte. Akinek van füle, hallja meg!

A bukott embernek egyetlen reménye a Krisztusban való megtérés. Egy keresztény a Krisztusban való élet által ölti magára az isteni természetet és adja halálra a bűnös emberi természetét. A Szentírás ezt a megszentelődés folyamatának nevezi. Ez tehát egy folyamat, mégpedig egy megtisztulási folyamat, és mint ilyen megpróbáltatások, sikerek, elesések sora elé állít bennünket. Amelyek által szentségre jutunk, „mert sok szorongatás [tribuláció] közepette kell bejutnunk az Isten országába.” (Ap.Csel. 14:22).  Így van ez a fizikai síkon a testi Izrael esetében is, hiszen Izrael csak a nagy nyomorúságban való megtisztulása után mehet be a Messiás földi országlásába.

Isten nem csak a „jó embereket” használja fel céljaihoz, hanem a gonoszt is. Végső soron Sátánt is Isten használja fel, és szigorúan megszabja neki azokat a kereteket, amelyeken belül végezheti a dolgát. Isten pl. megengedte azt, hogy Sátán megtegye Jóbbal mindazt, amit megtett, s ami rettenetes szenvedést hozott ennek az embernek az életébe, de megszabta a határokat is (Jób 2:6). Az Isten által engedélyezett és Sátán által véghezvitt megpróbáltatásokat mérhetetlen áldások követték. A keresztények esetében ugyanez történik meg, amikor Sátán „kikéri”  őket Istentől, hogy tüzes próbák által bizonyítsuk hitünket (1Pét. 1:7). Bármit is kell elszenvednünk, azt nem lehet összevetni azzal a dicsőséggel, ami megnyilvánul számunkra (Róm. 8:18). Izrael maradéka pedig megtér és megmenekül, hogy Isten áldásokban gazdag „model” nemzete legyen a millenniumban.

Az antikrisztusi fenevad a büntetés eszköze, amivel kárhozatot hoz mindazokra, akik alávetik magukat, de az általa elkövetett atrocitások sokak megtérését okozzák.