• Egy Isten van, YHWH az Örökkévaló. Az Atya, akitől van a Mindenség, aki egyedül halhatatlan, a Mindenható.
  • Jézus Krisztus a közbenjáró Isten és az emberek között. Ő a Felkent, akit Isten megígért a próféták által. Megjelent testben, meghalt a bűnök bocsánatáért, feltámadt dicsőségben az Írások szerint. Ő a Melkisédek rendje szerinti főpap, aki ítélni fog élőket és holtakat és addig uralkodik, míg minden lába alá vettetik.
  • Az Isten királyságába való bemenetelhez szükséges a víztől és Szent Szellemtől való újonnanszületés, a Jézus Krisztus nevében történő alámerítkezés által.
  • Rendelése szerint Isten egy napon megítéli a föld kerekségét Jézus Krisztus által. Ekkor feltámadnak a szentek, akik igazságban haltak meg. Krisztussal élnek és uralkodnak ezer évig. Az ezer éves királyság után a második feltámadásban a többi halott elevenedik meg és megítéltetnek cselekedetek szerint.
  • Isten szándéka szerint a Törvény örök, nem múlik el, míg minden végbe nem megy. Ezért a kihívottak gyülekezetében, akik az Olajfába lettek beoltva, Isten minden rendelése élő gyakorlat. Az új szövetség beteljesülésével Isten az emberi szívbe helyezi az Ő törvényét és azt cselekszi, hogy az ember képes legyen azt megtenni.

forrás: www.churchofgod.hu

A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatások vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A forrás nevét, címét fel kell tüntetni.
Ár nem számítható fel érte.

Tanítás az Istenről és az Ő rendjéről

Az egy igaz Isten

YHWH a világmindenség Istene, és a mindenek feletti Úr (1.Móz.14:18; 4.Móz.24:16; 5.Móz.32:8; Márk.5:7), az egyedül igaz Isten (Ján.17:3; 1.Ján.5:20). Ő a Mindenható, Aki teremtője és fenntartója a mennyeknek és a földnek és mindennek, ami bennük található (1.Móz.1.1; Neh. 9:6; Zsolt.124:8; Ésa.40:26,28; 44:24; Csel.14:15; 17:24-25; Jel. 14:17). Ő az egyedüli halhatatlan, láthatatlan (1.Tim. 6:16). Ő a mi Istenünk és az Atyánk, és a Felkent Jézusnak Istene és Atyja (Ján.20:17. Ef.1:17. Jel.3:12).

Az Isten az Ő szelleme által cselekszik a földön. Ez éltet mindent, ez által szóltak a próféták és jelentették ki Isten eleve meghatározott akaratát. Ismeri Isten mélységeit, mint ahogy az ember szelleme ismeri annak titkait. (1Kor.2:10-11,12:3) Az Isten Szellem (Ján.4:24). Jézus a Krisztus teljes volt az Isten Szellemével, nem mérték szerint kapta (Ján.3:34). Amikor gyógyított, vagy ördögöt űzött Isten Szellemének erejével tette, amit Isten ujjának nevez (Luk.4:14,11:20). Jézus szélnek mondja, amitől szükséges születnie az embernek (Ján.3:8). A Szellemmel be lehet töltekezni (Ef.5:18; Apcs.4:34), kiáradhat övéire (Jóel.2:28; Apcs.2:16-17), megosztható (4Móz. 11:17), kézrátétel által is adható (Apcs. 19:6; Zsid.6:2), az írás olajhoz (Luk.4:18; Zsid.1:9), vízhez hasonlítja (Ján.7:37-39). Mivel a Szent Szellemnek nincs az Istentől független akarata (Róm.8:27), mint a teremtményeknek, és Isten maga Szellem, ezért az írásban a Szellemre vonatkozó megszemélyesítések Istenre, vagy Isten munkájára értendők (ilyen pl.: Ef.4:30; Ján.14:16). Isten Szellemét káromolni annyi, mint Isten tapasztalható munkáját gonosszal illetni (Mát.12:31; Márk.3:29-30).

Ez az az erő, amit Krisztus megígért, hogy elküldi a választottaknak (Ján.16:13; Luk.24:49). Ez által részesülhetünk Isten természetében (2.Pét.1:4), mindannyian betöltődve vele (Csel.9:17; Ef.5:18) Isten fiaiként (Jób.38:7; Róm.8:14; 1.Ján.3:1-2). Isten megadja a Szent Szellemet mindazoknak, akik kérik azt (Luk.11:9-13) és engedelmesek, azokban lakozva, akik betartják Isten parancsolatait (1.Ján.14:16,17,26). A Szent Szellem ad erőt a tanúságtételre (Csel.1:8) és osztja ajándékait (1.Kor.12:7-11.) az egyház építésére. A Szent Szellemnek azon gyümölcsei vannak, amelyeket a Galáciai levél 5:22-23 elsorol.



Jézus (Jahosua), az Isten Fia

A Biblia szerint az Isten Jézus Krisztus Istene és Atyja (Róm.15:6; 2Kor.1:3,11:31; Eféz.1:3,17; Kol.1:3; Zsid.1:1; 1Pét.1:3; 2Ján.3; Jel.1:1,6,15:3). Az Atya akarata által létezik Krisztus élete, ereje és hatalma (Ján.6:57; 7:16,28,29). Isten, Aki küld, nagyobb annál, mint akit elküldött (Ján.13:16), a szolga nem lévén nagyobb az ő uránál (Ján.15:20). Ő az Isten Felkentje, aki az idők végén Jézus (Jahosua) néven testben jelent meg (Luk.1:31; 1.Tim.3:16; 1.Ján.4:2; 1Pét.1:20; Héb.9:26), aki az Örökkévaló Isten mellett szolgált a mennyben, mint Isten teremtett fiai (Elohim, vagy isteni tanács) közül az egyik (neveztetve az Isten Beszédének (logosz), YHWH küldöttjének, az Isten orcája angyalának), aki az Istentől származó és küldött fia (Mát.14:33; Ján.8:42,3:17,4:19; Mát.21:37), és akinek származása hajdani kortól, ősi  napokból való (Mik.2:5). Az Isten, az Atya elválasztotta őt (Ézs.42:1), és felkente őt társai fölé (Zsolt. 45:7-8; Héb.1:9; Mát.14:33) abból a célból, hogy a Szabadítónk, az értünk feláldozott Bárány (Ján.1:29) és Főpapunk legyen (Héb.5:10; Ef.1:7; Tit.2:14).

Jézus a bemerítkezésekor betöltekezett az Isten Szent Szellemével (Luk.3:21-22), s ettől a naptól kezdődően Isten nemzés, illetve születés általi Fiává lett (Zsolt.2:7; Luk.3:22Bazae kódex; Héb.1:5,5:5). E születés által Jézus az elsőszülött [prototokos] a teremtésben (Kol.1:15), aki elsőséget és teljes hatalmat örökölt az Atyától. Ő az egyszülött [monogene uios/theos] Fiú/isten (Mát.3:17; Ján.1:18; 1.Ján.4:9), aki a Szent Szellem által megfoganva és a szűz Máriától megszületve jött el testben (Luk. 1:26-35; Mát.1:18-25), mint a második, nem földi, hanem mennyei eredetű Ádám (ember) (1Kor.15:47), akit ezoknál fogva az ember fiának (Luk.5:24; Márk.14:21), és a Magasságos Isten Fiának is neveztek (Márk.5:7).

A halálából való feltámadásán keresztül Isten hatalommal bíró fiának bizonyult (Róm.1:4). Isten úrrá tette őt mindenen, felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely minden név felett való, és amire minden térd meghajol a mennyben és a földön. (Csel.2:36, Fil.2:8-11, Mát.28:18). Az Isten jobbjára ült (Mát.12:36), és ő hajtja végre az ítéletet élőkön és holtakon (Csel.17:31). Ő kapta azt az uralmat, hogy az ezer éves nyugalom alatt vasvesszővel kormányozza a nemzeteket (Jel.2:27,19:15). Neki adatott a Dávid trónja, hogy uralkodjék Jákob háza felett mindörökké, és az ő királysága véget nem ér (Luk.1:32). Krisztus (Zsid.1:3,8:1,10:12,12:12; 1Pét.3:22) megosztja Isten trónját a választottakkal, akik részt kapnak a Krisztusnak adott trónból (Jel.3:21), ami az Isten trónja (Zsolt.45:6-7; Zsid.1:8).

Krisztus mindenben aláveti akaratát az Atya akaratának, Aki az Isten (Mát.21:31,26:39; Márk.14:36; Ján.3:16, 4:34). Isten adta a választottakat Krisztusnak, és Isten hatalmasabb, mint Krisztus (Ján.14:28) és hatalmasabb mindenkinél (Ján.10:29). Ő az, Aki megdicsőíti Krisztust (Ján.8:54).

Miután Krisztus minden hatalmat leigáz, visszaadja a hatalmat Istennek, mert Isten volt az, Aki mindent Krisztus alá vetett, hogy végül Isten minden legyen mindenben [panta en pasin] (1.Kor.15:28).

Megtérés és újonnan születés

Az örökkévaló Isten teremtésének célja, hogy tökéletes szellemi fiakat hozzon létre, és ez által olyan családot (Isten családja), melynek tagjai egységben lesznek Ővele az örökkévalóságban. Ennek érdekében létrehozta a megváltás tervét (Korok terve), melynek része a bűn megjelenése, ennek következtében pedig a halál bejövetele a világba (Róm.8:20-21). Az emberiség számára ez egy ember által történt meg, Ádám elbukásakor és a bűn mindenkire elhatott (Róm. 5:12). Tehát az egész világ bűn alá van rekesztve, nem magától, hanem amiatt, Aki az alá vetette (Róm.8:20; Gal.3:22).

Az Isten terve szerint, melyet a világ teremtése előtt lefektetett, minden embert a maga idejében fog elhívni (Róm.8:29-30). Ebben a jelen korszakban kevesen vannak a választottak és nem mindenkié a hit (Mát.22:14; 2.Thess.3:2.), habár az evangélium az ég alatt már mindenütt hirdetve volt, csak azok jöhetnek Krisztushoz, akiket Isten vonz (Kol.1:23; Ján.6:44).
 
A tudatlanságnak idejét Isten elnézte, de Krisztus után hírül adta minden embernek a megtérés lehetőségét (Csel.17:30). A megtérés (ógörög: metanoia) gondolkodásmód váltást, Istenhez való fordulást jelent. A megtérés helye az ember értelme: „változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róm.12:2) Ez által az ember megutálja a bűnt, felismeri saját elveszett állapotát, és hogy egyedül Isten kegyelme mentheti meg a Krisztus áldozatára nézve (Ef.1:7; Róm.3:24-25). A megtérés után, Istenhez fordulva, a bűnét megbánónak megtéréséhez méltó cselekedeteket kell cselekednie (Csel.26:20).

A megtérést az alámerítkezés (keresztség) követi a Jézus Krisztus nevére (Csel.2:38; Csel.8:16; Csel. 19:5; Csel.10:48; Csel.22:16). A vízben való elmerülés kiábrázolja az apáinktól örökölt, bűnre hajlamos természetünk halálát (Kol.2:12; Róm.3:5,6:4). A víz színe alól való feljövetel pedig az Istentől kapott új életre történő feltámadást jelképezi, amikor a bűn már nem uralkodik rajtunk (Róm.6:14; Róm.5:21; Ján.8:36; 1.Ján.3:9). Az Örökkévaló Szelleme által növeli, táplálja, támogatja ezt az új embert (2.Kor. 4:16; Kol.3:10), amely ily módon képes megcselekedni Isten akaratát, vagyis engedelmeskedni törvényének (Róm.8:7-9) Isten képére elváltozva dicsőségről dicsőségre (2.Kor.3:18). Ez a felülről születés, ami miatt Isten fiainak neveztetünk és azok is vagyunk a Felkent Jézusban való hit által (1.Ján.3:1; 1.Pét.1:23; Ján.3:7; Ján.1:12-13; Róm.8:15). Ez egyben azt is jelenti, hogy Krisztus testének, az Egyháznak részévé válunk (1.Kor.12:13) és egyedül Jézusnak tartozunk engedelmességgel (Ef.5:24; Ef.6:5), aki a fej, felkent főpapunk és közbenjárónk az Isten jobbján (Ef.5:24; Zsid.8:1,7:25).  Az imádat célja, címzettje egyedül az Örökkévaló (Ef.3:14; Jel.19:10; Mát.4:10; Lk.4:8).

Feltámadások

A halálról az Isten beszéde az emberi nemre vonatkozólag elalvásként beszél (1.Thess.4:13-15; Ján.11:11-14; 1.Kor.15:18-20; Zsid.9:27). A halál beálltával az ember szelleme megtér Istenhez, aki adta azt (Préd.12:9), és az arra elkészített helyen pihen az ítéletig (Dán.12:13; Ézs.57:1-2). Krisztus második eljövetelekor először az elhunyt szentek támadnak fel, majd azok a szentek, akik akkor élnek elváltoznak velük együtt a Krisztus hasonlatosságára, és együtt elragadtatnak Krisztus fogadására (1.Kor.15:47-54; 1.Thess.4:14-17). Ez az emberi nemre vonatkozóan az első feltámadás (1.Kor.15:23; Jel.20:6; Zsid.11:36; Luk.14:13, Dán.12:2; Csel.24:14; Ján.5:28).

Ezt követően, az ezer éves Nyugalom végén a Sátán a tűznek tavába vettetik. Elérkezik az ideje a második feltámadásnak, amikor az összes többi halott elevenedik meg, a pokol (Seol) és a halál pedig a tűztóba kerül, vagyis megszűnik (Jel.20:7-15). A feltámadások Isten aratási ünnepeiben vannak kiábrázolva és tanítva (1.Kor.15:23).

Törvényről:

Az Isten törvénye szent és tökéletes (Róm.7:12). Nem múlik el belőle semmi, amíg minden be nem teljesedik (Mát.5:17-19). Az Isten népe örvend ennek a rendnek, amely ítéli, feddi, útbaigazítja és védelmezi (Zsolt.119). A bűn maga a törvényszegés (1.Ján.3:4), ebből szabadított ki, ettől váltott meg a Felkent, hogy többé ne a magunk kívánsága és akarata szerint éljünk (1.Pét.1:14-20), hanem hogy Istenünket, Aki megváltott és szent hívással elhívott (2Tim.1:9), buzgón szeressük. Őt szeretni pedig nem más, mint rendeléseinek, törvényzetének örömmel, szívből engedelmeskedni (1.Ján.5:2-3; 2.Ján.1:6).

A törvény két alappillére: Az Isten szeretete és a felebarát szeretete (Mát.22:36-39). Ennek bővebb kifejtése, részletesebb taglalása a tízparancsolat (Mát.19:17-19). Az első négy parancsolat az Isten felé irányuló szeretetről szól, a többi a felebarát iránti szeretetről. Az aprólékos, konkrét helyzetekre való lebontás pedig megtalálható Isten további kijelentéseiben (Törvény, Próféták, és Írások). Az egyedül hatalmas Isten az ő tökéletes törvényét elsősorban azért adta, hogy az ember elveszett állapota nyilvánvaló legyen önmaga előtt (Ján.7:19, Róm.3:20; Róm.7:7).

Isten a természetnek is adott törvényt, melynek tagjai nem hágják át rendeléseit, hanem teljesítik akaratát (Péld.8:29). Az embernek is adott törvényt (Zsolt.19). Megszabta az istentisztelet módját, rendjét (1.Kor.14:40; Zsid.9:1, Zsolt.29:2, 96:9). Ha mi eltérünk attól, az magaválasztotta istentisztelet lesz (Kol.2:23) akár tudatlanságból, akár okoskodásból fakadjon is. Az Isten törvényének megcselekvése több, mint a természet szerint bennünk levő lelkiismeretre való hallgatás. Az Isten szerint való jó lelkiismeret a megtérés, az alámerítkezés, és a bűnbocsánat eredménye (1Pét.3:21). Az újjászületést követően pedig Isten az ember szívébe, bensőjébe írja be a törvényét (Zsid.8:10-13), amivel a belső ember egyetért (Róm.7:16, 22). Ezáltal az ember képes lesz, és vágyakozni fog az Isten rendjének tanulmányozására, felismerésére és cselekvésére. A törvény elsődleges célja rámutatni az ember bukott állapotára, és hogy beismerje; emberi erőből nem tudja teljesíteni a “mércét” (Róm.8:7, 9:32). Jézus Krisztusban azonban megjelent az Isten üdvözítő kegyelme, hogy szentül és tisztán éljünk (Tit.2:11-14). Általa az Örökkévaló megbocsátotta törvényszegéseinket, nem azért, hogy továbbra is a magunk elképzelése és homályos sugallata szerint éljünk (Róm.13:13), hanem lefektetett, kijelentett rendje alapján (2Ján.1:6, Róm.8:4, 1Pét.2:16, Róm.6:12-23).

Az Isten felé való szeretet megnyilvánulása az, hogy engedelmeskedem és parancsolatait megtartom, ahogy a mi Urunk Jézus Krisztus is tette (Ján.15:10), aki engedelmes volt a halálig, a keresztfának haláláig (Fil.2:8). Ha gyermekünk azt mondja: ’Szeretlek apa!’ de útmutatásunkat, beszédünket semmibe veszi, vajon nem hamisan hangzik-e számunkra mondata? Az Isten törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket, bölcsé teszi az együgyűt, megvilágosítja a szemeket (Zsolt.19). Az Úr Jézus nem változtatta meg, főleg nem eltörölte a törvényt, hanem naggyá és dicsőségessé tette (Ézs.42). Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járni, ahogy ő járt (1Ján.2:6). Az Isten törvénye gyönyörűséges, örökké megáll. Mind egyenesek az értelmeseknek. A törvénynek való engedelmesség következménye, hogy már itt a földön boldogulunk és jó dolgunk lesz (5.Móz.4:40,5:16,10:13,12:28; Ef.6:3).