Az apostol szó a biblia újszövetségi részéből ismerhető meg. Jézus első, elhívott, kiválasztott tanítványait nevezi így a biblia – elsőként a tizenkét apostolt.

Az apostol szó a görög ‘apostello’ igéből származik, melynek jelentése megegyezik a héber ’shalah’ szó jelentésével: küldött, kiküldött. Az apostello szó, mint „küldött” szinonimája a „követ”, vagy „megbízott”. Jelentéséből adódóan utal arra, hogy az apostolnak el kell mennie több másik, a korábbiaktól eltérő helyre, ahol az Úr megbízott küldöttjeként, követeként végzi a rá bízott munkát, azaz missziós küldetést teljesít.

Az apostol szó azonban a hagyományos szemlélettel ellentétben nem egyfajta tisztet jelent, hanem egy meghatározott feladatra elhívott személyt jelöl.
Az apostolok – mint bármelyik másik szolgálatot végző hívő – az egyháznak nem urai, hanem szolgái.
Olyan személyeket hív a biblia apostolnak, akiknek az a konkrét feladat adatott, hogy az Úr missziós parancsát hajtsák végre, melynek során Isten megváltási tervét és Jézus Krisztust, mint megváltót, szabadítót, gyógyítót hirdessék a nemzetek között, és ismertessék meg az emberekkel Isten kegyelmének jóhírét, azaz magát az evangéliumot.

A fentiek alapján megállapíthatunk az apostoli elhívással rendelkező személyekről néhány olyan ismérvet, amelyek jellemzik az apostolt, illetve amelyek valamelyikének nem teljesülése esetén nem nevezhetjük apostolnak az illetőt. Nézzünk meg ezekből néhányat:

1. Minden apostol személyesen kap elhívást Jézustól.
Jézus földi ittléte során a tanítványait (a későbbi apostolokat) személyesen választotta ki és hívta el. Ez Pálra nézve is igaz: megjelent neki, és közvetlen találkozás útján adott számára „meghívót” a missziós parancs teljesítésére. Ennek a feltételnek a mai napig teljesülnie kell: Jézus az Ő mennybemenetele óta minden olyan személynek megjelent, akik apostoli elhívást kaptak Tőle – azonban nem nevezhető mindenki apostolnak, akinek megjelent az Úr, tehát nem a Jézussal való találkozás tett apostollá senkit, hanem a Tőle személyesen kapott, kifejezetten erre vonatkozó elhívás. Ezen kívül sokan tartanak igényt az apostoli titulusra, és tiszteletre – ám soha nem kaptak erre személyes elhívást Jézustól, és sokan állítják, hogy az Úr Jézus megjelent nekik, de aki megjelent az nem a Felkent Jézus volt – ha egyáltalán bárki is megjelent nekik.

2. Az apostol missziós munkát végez, gyülekezeteket alapít.
Mégpedig mindezt a népek, nemzetek között, de legalábbis a saját rendes lakóhelyéről kimozdítva, attól eltávolodva. Egyszóval missziós küldetésben élve. Vannak, akik szerint az apostol nem is rendelkezhet állandó és rendszeres lakhellyel, saját otthonnal. Erre nem találunk bibliai bizonyítékot, sőt, Pál megnevez úgynevezett „gyülekezeti apostolokat”, például Epafródituszt, akik a saját gyülekezetüktől nem túl távol lévő helyen teljesítik a küldöttként való evangélium hirdetést, majd visszatérnek saját közösségükbe.

3. Az apostol a színtiszta és hamisítatlan evangéliumot hirdeti.
Az apostoloknak rendkívül felelősségteljes küldetése az, hogy Jézus Krisztus evangéliumát úgy ismertessék az emberekkel, hogy mindeközben ne tegyék az emberekre a zsidó törvények igáját, hanem Istennek minden emberre kiterjedő szeretetét és végtelen kegyelmét mutassák be Jézus megváltói munkájának megismertetésén keresztül, ám a törvény – Jézushoz hasonló – betöltésére inspiráljanak.

4. Az apostol rendelkezik a Szent Szellem erejével.
Istenről úgy tesz bizonyságot az apostol, hogy nem egy megfoghatatlan, távoli istenséget mutat be, hanem a tevékenységét Isten áldása, kenete és ereje kíséri. Az apostol telve van Isten Szellemével, betöltekezett vele, és Ő megnyilvánul rajta keresztül. Nem feltétlenül csodálatos gyógyulásokra kell gondolni, hanem Isten erejének legkülönfélébb megnyilvánulás módjaira, de leginkább üdvözülők, Krisztust elfogadók és Istenhez megtérők sokaságára.

5. Az apostolok az üldözések ellenére, azoktól függetlenül is végzik az elhívásukhoz kapcsolódó munkát.
Akiket az Úr, mint bárányokat küldött a farkasok közé, azok nem reménykednek abban, hogy sétagalopp lesz elvégezni a rájuk bízott munkát. Gondoljunk csak arra, hogy az úgynevezett tizenkét apostol közül egyedül János halt természetes halált késő öregkorában, de még Pálra is lefejezés várt földi pályafutása végén. Természetesen nem törvényszerű, hogy a mai világban élő apostoloknak is erőszakos halállal kell bevégezniük, de az biztos, hogy életükben – az elhívásuk szerinti missziós munkát végezve – komoly ellenségeskedéssel, támadásokkal kell szembenézniük. Nagy igazság, hogy aki üldöző, és nem üldözött, az nem keresztény. Nos, ez az apostolokra nézve különösen igaz.

6. Az apostol a megbékélés és békéltetés evangéliumát hirdeti.
Ez szorosan kapcsolódik a kegyelem üzenetének hirdetéséhez. Az apostol hirdeti, hogy Isten megbékéltette magát a világgal a Krisztus Jézusban, de igen fontos feladata az is, hogy az emberek közötti megbékélést segítse elő Isten szeretetének és megbocsátásának bemutatásán keresztül. Pál leveleiből kiderül, hogy ez a békéltetés kiterjed a keresztény gyülekezetek és hívő keresztények közötti megromlott viszonyok és kapcsolatok miatt szükséges békéltetés szolgálatára is. Az apostol képes visszavezetni a szeretet és megbocsátás útjára a különféle ítélkezésekbe, törvénykezésbe vagy kárhoztatásba keveredett közösségeket, hívőket – amennyiben azok hajlandóak az ezekből való megtérésre.

Összegezve: ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor azt mondhatjuk, hogy az apostol az, aki képes hitelesen képviselni, bemutatni és hirdetni az Úr Jézust, az Ő látását, értékrendjét és szeretetét barátságos és viszontagságos környezetben egyaránt, pogányok között ugyanúgy, mint hívők között.