„Isten kegyelme nem teszi szükségtelenné az engedelmességet”
Felmerült a kérdés, hogy a názáreti Jézusban hívő újszövetségi hívők, Isten ma élő népe, milyen ünnepeket tartson, és esetleg milyeneket ne. Egyáltalán, ki határozza meg, ki dönti el, hogy melyik nap ünnepnap a számunkra, és melyik napot ne ünnepelje a Maradék?
A világi ünnepnapokról nem szeretnék komolyabban elmélkedni, azokat a mindenkori államhatalom – és az országban éppen jelenlévő, az aktuális korszellem – határozza meg. Például alig néhány évtizede, az akkor hatalmon lévő szocialista államhatalom rendelkezése értelmében ünnepnap és iskolaszüneti nap volt március 21. az 1919. március 21-én kikiáltott proletárdiktatúra, az úgynevezett „tanácsköztársaság” létrejöttének kétes értékű napja. Magyar állampolgárként mindenki (kötelezően) ünnepelte, ahogyan április 4-ét vagy november 7-ét is.
Azonban ezek világi ünnepek, de hogy állunk az úgynevezett vallási ünnepekkel? Mi a helyzet a húsvéttal, vagy a karácsonnyal? Ezek vallásos hátteréről nem feledkezhetünk meg, akkor sem, ha a világ (sőt, ma már a magát kereszténynek nevezők közül is egyre többen) a karácsonyt a „szeretet ünnepeként” azonosítja. Milyen sima ügy: nevezzük úgy, hogy a „szeretet ünnepe” – egy szót sem kell ejteni Jézusról és mégis ünnepelhet a család.
De ezt az ünnepnapot ki határozza meg? A mindenkori kormány? Gondoljunk bele: a most Magyarországon munkaszüneti napként nyilvántartott december 24. vagy a húsvét péntek nem régen váltak munkaszüneti nappá, azaz ünnepnappá. Pünkösdhétfő a rendszerváltás után lett úgynevezett ünnepnap és egyben munkaszüneti nap is. Kinek a döntése nyomán? Az ország engedelmes állampolgáraiként minden magyar buddhista és muszlim is kénytelen munkaszüneti napot tartani ezeken az úgynevezett keresztény ünnepnapokon. És Isten ma élő népe is…
De vajon Isten akaratában van ezeknek a napoknak a megünneplése? Egy hívő – a számára az államhatalom által kötelezően előírt állami ünnepnapok mellett – milyen napok megünneplésére tarthat igényt, és formálhat jogot? Ezen kívül: Isten milyen ünnepek megtartását rendelte el, adta parancsba az Ő népe számára?
Először érdemes megvizsgálni a kérdést, hogy Krisztus követőiként milyen ünnepeket tartsunk, és milyeneket ne? Kezdjük ez utóbbival, és most csak egyetlen, Magyarországon egy alig néhány éves múltra visszatekintő, de magának egyre jobban teret követelő (és hódító) ünnepnapról szeretnék említést tenni, a halloweenről. Ez az ünnep kelta eredetű, egyértelműen pogány és okkult háttérrel rendelkező démoni ünnep, ám ma már itthon is szinte minden óvodában és iskolában, sőt családokban is egyre nagyobb teret hódít a tökfaragás és egyéb, amerikai hagyományokon alapuló halloween szokás gyakorlása. Remélem mondanom se kell, hogy egy magára és a hitére valamit is adó, Krisztusban hívő nem enged meg semmit megjelenni az életében ebből a hamis kultuszból. (Sajnos ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalom)
Tehát vannak olyan ünnepek, pl. a halloween, amelyeket kifejezetten Isten akarata és terve ellenére tartanak meg az emberek, beleértve sok névleges keresztényt is. Ezekben – és csak egyet említettem – egy igaz hívőnek nem lenne szabad részt vennie.
Akkor milyen ünnepeket tartsunk? Csak azokat, amelyeket az aktuális kormány meghatároz? Akkor, ha – ne adj Isten – muszlim kormány lép hatalomra és elrendeli a ramadán és a muzulmán újév megtartását, hát majd azt ünnepeljük, csak mert a kormány elrendelte? Az ünnepeinknek az aktuális politikai hatalom világnézetétől kell függenie?
Nos, úgy hiszem, hogy Krisztus követőinek nem a világszéles és egyetemes hamis egyháznak az emberekre erőltetett hagyományait kell követnie, és nem is a kormány éppen aktuális irányultsága szerint meghatározott ünnepnapokat (Bár hozzáteszem, ebben állampolgári kötelességünk engedelmesnek lenni – legalábbis ameddig nem sérül az Isten parancsolatainak való engedelmességünk szabadsága!)
Az ünnepnapokban Isten utastásait, rendeléseit is kell követnünk. Persze csak ha valóban és teljesen engedelmesek akarunk lenni Neki.
Hogyan rendelt el Isten ünnepnapokat?
Lássuk az erre vonatkozó első utalást:
„És monda Isten: Legyenek világító testek az ég boltozatán, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.”
I. Mózes 1: 14; Károli
„Azután ismét parancsolt Isten: „Legyenek világító égitestek az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, szolgáljanak jelekül, és mutassák meg a kijelölt ünnepeket, időket, napokat, éveket!”
I. Mózes 1: 14; EFO
Érdekes megállapításokat kell tennünk:
Isten már a teremtés folyamán megparancsolta, hogy az ünnepek meghatározói, mutatói az égitestek mozgása, rendszere legyen a teremtett világ számára. Tehát nem csupán az úgynevezett „Izrael” számára! Hiszen ami a teremtésnél elhangzott, abban az egész teremtett világ, így az egész emberiség érintettsége megjelenik! Például: Ádám és Éva bűnesete sem csak az Izrael számára jelentett átkot, halandóságot, hanem az egész emberiségre kihatással volt. Az ünnepek meghatározói felől pedig Isten jóval a bűnbeesés előtt rendelkezett, már a harmadik napon.
Ne is ugorjunk nagyot, csak az alábbi igerészhez:
„És elvégezteték az ég és a föld és azoknak minden serege.
Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az Ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott.
És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt, mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten.
Ez az égnek és a földnek eredete, amikor teremtettek.”
I.Mózes 2: 1-4 Károli
„Elkészült tehát az ég és a föld, és minden, ami bennük van.
Isten a hatodik nap végére befejezte a teremtés minden munkáját, és a hetedik napon visszavonult az alkotástól.
Mivel ezen a napon Isten visszavonult a teremtés minden munkájától, ezért megáldotta a hetedik napot, és különválasztotta azt a maga számára.
Ez tehát az ég és föld, és minden bennük lévő teremtésének a története”
I.Mózes 2: 1-4 EFO
Két megjegyzés:
1 – az egyszerű fordításban (EFO) található „visszavonul” (Károliban „megszűnt”) szót a héberben ugyanúgy mondják, ahogy a „szombat” szót: shabbat.
2 – Isten ezt a napot (a hetedik napot) megáldotta, és nagyon fontos, hogy különválasztotta, (Károliban megszentelte) elkülönítette a maga számára! Biztosan lehetünk benne, hogy nem öncélúan tette ezt, nem a teremtés fáradalmait pihente ki, és nem „énidőt” akart eltölteni, mindenkitől elkülönülve.
Akkor hogyan kell ezt érteni?
Nos, Isten nem csupán azt az egy napot (nem azt az egy hetedik napot) áldotta meg, hanem minden hetedik napot, azaz minden szombatot! Ez egy olyan ciklikusságot mutat a teremtésben, az ember életvitelében, divatos szóval bioritmusában, a világ lüktetésében, és Istentől való eleve elrendelésében, amit nem szabadna figyelmen kívül hagynunk, hiszen pontosan a fontossága miatt kapott helyet a szentírásban is, mint Isten szent rendelete!
Persze, érez ebből valamit a teremtett, de Istentől elkülönülő világ is, hiszen – akárhogy is, de – mégiscsak heti ritmusban éli az életét az egész emberiség.
Ám figyelmen kívül hagyják a Teremtő rendelését, végzését ennek a heti ritmusnak a napjaira vonatkozóan: Isten nem a hatodik napot, nem a pénteket, nem is az első napot, nem a vasárnapot áldotta meg, hanem egyedül a hetedik napot, a szombatot! Az Atya ezt a napot szentelte meg, és különítette el a maga számára, a teremtett világnak – benne a saját képére és hasonlóságára teremtett emberrel – a szombatot kell elkülöníteni, külön választani, megszentelni Isten számára! Vagy legalábbis kellene.
Mit gondoljunk tehát? A szombattartás nem csupán a zsidókra vonatkozó parancsolat, amit a tízparancsolatban közölt velük Isten a Hóreb hegyen?
Erre határozottan nemmel kell válaszolni. Főleg akkor tudjuk ezt magabiztosan megtenni, ha az ige ezzel kapcsolatos kijelentéseit megvizsgáljuk.
Lássuk tehát:
Mikortól mondhatjuk, hogy Isten az ember számára parancsolatokat adott? Nem a tízparancsolatban közölt először parancsot az ember számára a Teremtő?
Mi volt az időrendben első parancsolat, amit az embernek adott az Úr? Olvassuk el a következő ige helyet:
„Teremté tehát az Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszómászó mindenféle állatokon.”
I.Mózes 1: 27-28
Isten már az ember megteremtése után parancsolatot adott annak: szaporodniuk, sokasodniuk kellett, és gondot kellett viselniük az őket körülvevő – egyébként értük és nekik teremtett – világról.
Ez a parancsolata Istennek a mai napig érvényben van.
Adott-e Isten ezen kívül más parancsolatot az embernek a Hóreb hegyi kőtáblák előtt? Kapott-e az ember parancsolatot Istentől, még az Egyiptomból való kivonulás után a Sinai hegyen átadott parancsolatok elhangzása előtt?
Nos, például megparancsolta az Úr, hogy a tiltott fa, a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyék az ember. (I.Mózes 2: 16-17) Ismerjük a történteket: az ember engedetlen volt, és evett a tiltott fáról.
Aztán például Noénak megparancsolta Isten, hogy miképpen cselekedjék – és Noé akképpen cselekedék. (I.Mózes 6:22) Majd Noé és családja ismét parancsba kapja az Úrtól, hogy szaporodjanak és sokasodjanak, és töltsék be a földet. (I.Mózes 9:1 és 9:7) Ezen kívül például a vérnek a hússal együtt való elfogyasztását (a húsnak az őt megelevenítő vérrel együtt való elfogyasztását) is megtiltja az embernek Isten. (I.Mózes 9: 4)
Mindezek az étkezésra vonatkozó parancsolatok a mai napig vonatkoznak minden emberre!
Olvashatunk egy Ábrámnak adott parancsolatról az I.Mózes 12: 1-ben, egy ígérettel egybekötve. Ugyan ez csak Ábrámnak, és nem az egész emberiségnek adott parancsolat volt, de egy valami nagyon fontos ebben a történetben: Ábrám engedelmes volt az Úrnak, s a neki adott ígéretek csak az ő hit általi engedelmessége útján voltak átvehetőek az Úrtól, és csak Ábrám engedelmessége útján váltak valósággá mind Ábrám (később Ábrahám), mind az ő leszármazottjai, mind pedig az ő szellemi örökösei számára.
Az I.Mózes 18: 20-ban olvashatjuk, hogy Sodoma és Gomorra bűne „felettéb megnehezedett”. Hogyan lehetséges ez? Hiszen bűn csak úgy van, ha van parancsolat, azaz törvény, ami alapján a bűn, bűnnek neveztetik. Nyilvánvaló, hogy voltak Istennek az emberrel közölt olyan törvényei is, amelyek nem találhatóak a bibliában lejegyezve, ám az sincs benne a bibliában, hogy az Úr miről beszélgetett minden napon Ádámmal és Évával, ki tudja milyen hosszú időn keresztül, amikor szokása szerint hűvös alkonyatkor meglátogatta őket az édenben.
Sodoma és Gomorra esetében azonban kellett lennie olyan parancsolatnak, törvénynek, ami alapján Isten bűnnel telítődött városoknak ítélte azokat. A bűn ismerete ugyanis a törvény által van (Róma 3: 20) azaz Isten nem ítélte volna el e két várost, ha nem lettek volna azok lakói tudatában (Isten törvénye által) saját bűneiknek. A bűn nem számíttatik be, ha nincs törvény. (Róma 5: 13) És ezen törvények vagy átadásuk módja ugyan nincsenek lejegyezve a szentírásban, de minden kétséget kizáróan biztosan lehetünk benne, hogy abban az időben az egész emberiség számára érvényes, egyetemes törvények voltak érvényben – amelyeket jól ismertek e két város lakói is.
Az I.Mózes 18: 19-ben olvashatjuk, hogy Ábrahám megparancsolta az ő fiainak és egész házanépének, hogy „megőrizzék az Úrnak útját”. Ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy legyenek engedelmesek Isten rendeléseinek és parancsolatainak. Tehát Ábrahám korában voltak Istennek érvényben lévő parancsolatai.
Erre bizonyíték az I.Mózes 26: 5 vers:
„Mivelhogy hallgatott Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.”
Látható tehát, hogy már jóval a tízparancsolat megfogalmazása és kőtáblákra való leírása előtt ismertek voltak Istennek az emberiség számára kinyilatkoztatott parancsolatai, rendelései, és törvényei – annak ellenére, hogy ezen törvények átadásának módja nincs feljegyezve a szentírásban.
Megállapíthatjuk, hogy már a teremtés óta léteztek parancsolatok, melyek az egész egyetemes emberiségre vonatkozó, általános érvényű parancsolatok voltak, és nem csupán egy népcsoport számára, nem csupán az ún. „kiválasztott nép” számára adott rendelések, hanem minden ember számára adott parancsolatok voltak.
Ilyen parancsolat volt a szombatnapi nyugalom parancsolata is, amely időt Istennek kellett elkülöníteni (neki kellett szentelni), ahogyan ezt parancsba adta az Úr korábban.
Felmerülhet a kérdés: nem csupán a zsidóknak kellett megtartani a szombatot, és nem csupán a tízparancsolat átvétele után?
Nem. Egyrészt a nyugalom napját jóval az egyiptomi kivonulás előtt elrendelte a teremtő Isten (lásd a fent idézett igehelyeket), másrészt olvassuk el a II.Mózes 16-ban lejegyzett utasításokat. Isten mannát adott a hébereknek eledelül minden napon, és nem volt szabad eltenni másnapra, mert amellett, hogy megtiltotta ezt az Úr, a másnapra eltett manna megbüdösödött és férgessé is lett. Azonban pénteken két annyi mannát kellett szedni, péntekre és szombatra valót is, mert a hetedik napon szombat van, akkor nem is találtak mannát a mezőn (nem adott az Úr, mert nyugalomnap volt) de szedni is tilos volt. Akik mégis kimentek, hogy szedjenek, nem találtak. És erre ezt válaszolta az Úr:
„És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet? Lássátok meg! Az Úr adta néktek a szombatot; azért ád Ő néktek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, mindenki a maga helyén; senki se menjen ki az ő helyéből a hetedik napon.”
II.Mózes 16: 28-29
Immár kétség nélkül kijelenthetjük: a szombatnap törvénye nem a Hóreben adatott és nem is csak a zsidóknak, hanem Isten már a teremtéstől kezdve elrendelte az ember számára.
A szombat megtartása Isten népe számára is elrendelt parancsolat, ünnepnap!
Elérkeztünk tehát a legfontosabb ünnepnaphoz, amit Isten rendelt el:
a szombathoz.
Vajon tartja-e a kereszténység a szombatot?
Nem. A hívőknek csupán egy elenyésző része értette meg azt az igazságot, amit a fentiekben röviden kifejtettünk, és csak nagyon kevesen tették a szombatnapi nyugodalomba való bemenetel parancsolatát heti gyakorisággal megtartott, engedelmesen végrehajtott, Istentől való rendeletté, amelyben – nem mellesleg – hatalmas áldásokat helyezett el az Úr.
Van-e az újszövetségben ugyanilyen, minden ember számára adott, Isten által elrendelt parancsolat? Igen, van, több is.
Csupán egyet idézünk, mégpedig a Cselekedetek könyvéből:
„E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek”
Ap. csel. 17: 30
Érdemes elolvasni ismét:
„parancsolja az Isten az embereknek, mindenkinek, mindenütt, hogy megtérjenek” – a megtérés tehát nem egy választható opció, amit ajánl az Úr, hanem a Teremtő Isten minden emberre kiterjesztett és érvényben lévő parancsolata!
Milyen jogon teszi ezt Isten?
Nem mintha bármilyen jogalappal kellene rendelkeznie ehhez a teremtő, szuverén Istennek, de talán az, hogy az Ő egyszülött Fiát adta minden bűnös emberért keresztre, megfelelő „alap” egy efféle parancsolat elrendeléséhez.
Egész könyvtárnyi teológiai magyarázat született arra vonatkozóan, hogy a szentírás fentebb leírt egyszerű és egyértelmű igazságait semmissé tegye, és helyébe emberi okoskodást, filozofálgatást, tudálékosságot, vagy hagyományokat helyezzen, ám az Ő igéje nem bonyolult, és Isten nem száll vitába teológusokkal.
Ő kijelent, parancsol.
Megteheti.
Ő Isten és Úr, mindenek felett.
Visszatérve az ünnepekhez, a szentírást megismerve felfedezhetjük, hogy vannak Istentől rendelt ünnepek, ünnepnapok, amelyek egyértelműen a két fő égitest mozgásához kapcsolódnak, és amelyeket az ember számára előírt a Magasságos Isten, mint megtartandó ünnepeket. Ezek közül most csupán egyet, a szombatot említettük meg.
Ám azt megállapíthatjuk, hogy a sok világi ünnep között elfelejtette a keresztény világ megőrizni Isten ünnepekre vonatkozó rendeléseit, parancsolatait, és majdnem az egész kereszténység berendezkedett a világ által jóváhagyott, bevezetett és elrendelt ünnepek megtartására, mintha Isten nem adott volna erre vonatkozóan is egyértelmű útmutatást.
Melyek ezek az ünnepek? Milyen ünnepeket rendelt el Isten?
Mindenekelőtt a szombat. Aztán Isten aratási ünnepei, az Újhold ünnepei, a peszah (pászka) ünnepe, a pünkösd, a kürtzengés ünnepe, az engesztelés ünnepe, vagy a lábmosás és az Úrvacsora.
Hogy mindezek jelentőségével és jelentésével tisztában legyünk, és ezzel kapcsolatos megértésünk végre igei alapokra kerüljön, egy nagyjából 1700 éves, emberi hagyományokra, hamis vallások kultuszaira és ünnepeire épülő világrendszer tévedéseit kell beismernünk, majd lebontanunk. Nem könnyű feladat, tekintve, hogy az egész jelenlegi világ elfogadott normaként tárja fel Isten megváltoztatott rendeleteit, törvényeit. Ebbe születünk bele, ebben nevelkedünk – ám senki nem tiltja meg nekünk, hogy ne elégedjünk meg a világ felszínes igazságaival, sőt hamisságaival, hanem keressük, kutassuk Isten akaratát és a szentírás kijelentéseit mindenben.
„Áldottak, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.”
Máté 5: 6
Senki nem tilhatja meg, hogy a megismert igazságot elfogadjuk, majd ennek jegyében változtassunk gondolkodásunkon, életvitelünkön – hogy megtérjünk!
„E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek”
Ap. csel. 17: 30
