A szentlélek isten – mégiscsak személy…?

A jó és rossz közötti küzdelem már jóval e földi világ alapjainak letétele előtt megkezdődött, mégpedig annak az ismert lénynek a lázadásával, aki felfuvalkodásával és nagyratörő egojának dédelgetésével, önmaga dicsőségében saját maga előtt tetszelegve, ezt mondta az ő szívében:

„Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Föléjük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.”
Ézsaiás 14: 13-14

A lázadása során egyfajta „aknamunkát” végzett, lázításba kezdett a Magasságos ellen, majd pletykálkodásának bőségével félrevezette és Isten elleni lázadásba vitte a mennyei teremtmények egyharmad részét.

Lucifer az Örökkévaló által neki adott ajándékok nagyságától felfuvalkodott, és ez a felfuvalkodás azt eredményezte, hogy sokkal többre tartotta magát annál, mint amit gondolt, hogy Isten szánt neki – innentől egyenes út vezetett ahhoz az elképesztően vakmerő gondolatsorhoz, amit a fenti Ézsaiás idézetben olvashatunk: nem csupán a csillagok (Istennek szellemi teremtményei) fölé akarta helyezni trónusát, hanem a Magasságos Isten fölé akart emelkedni.

Látnunk kell Lucifer lázadásának a folyamatát és meg kell értenünk az ebből fakadó tanulságokat. Ugyanis jelenleg ugyanaz a folyamat zajlik a földön, mint ami egykoron a mennyben végbement, azaz Lucifer ugyanazt teszi az emberiséggel, amit a mennyei lények között művelt hajdanán. Azonban míg a mennyben végbement folyamatokról csupán egy általános képet ismerünk, addig a földön folyó munkáját részletekbe menően ismerjük, és saját bőrünkön tapasztaljuk.

Sátán módszere az Örökkévaló személyének elhomályosítása, majd egy hamis istenkép kialakítása volt – ezután már a markában tartotta és irányíthatta a mennyei lényeket, ráadásul úgy, hogy közben azt hihették, hogy az igazság jegyében járnak el és jogszerűen, igazságosan cselekszenek.

A földi embereket ugyanazon a módon vezeti félre, ahogyan a mennyben becsapta az angyalokat. A Magasságos Isten személyéről való igazságot elferdíti, ami után egy hamis, valótlan istenképet hitet el az emberekkel, és a megtévesztett emberek szentül hiszik, hogy az igazság birtokosai, ám valójában Sátán maga lép be ebbe a torz istenképbe, mint istene a megtévesztetteknek.

A mennyben végbement hitetésével ellentétben a földön folytatott munkáját meglehetősen nagy részletességgel ismerhetjük. A zsidó nép ideiglenes elvettetése után Sátán figyelme a Jézus mennybemenetelét követő években létrejövő egyházra irányult. Ők azok a szentek (mi vagyunk azok a szentek) akikről Dániel könyve 7. fejezetének 25. verse is említést tesz. Már az első században különféle hamis próféták és tévtanítók tömegét szivárogtatta be az egyház soraiba. Pál, Péter és János apostolok is beszélnek az általuk írott levelekben ezekről a jelenségekről. Sátán már az egyház megszületésének pillanatától célpontjának tekintette Isten Egyházának gyülekezeteit, a szentek közösségét. Milyen módon rontották meg a hitet és tévesztették meg a hívőket ezek a destruktív elemek? Ahogyan fentebb leírtuk: a helyes istenkép megváltoztatásával, az Atya Isten és a Felkent Jézus személye valóságának elferdítésével, a törvénytelenség szentesítésével, hamis szellemi befolyás gyakorlásával.

Milyen volt a korai egyház gyülekezeteiben felvázolt és bemutatott istenkép?

Ezt az egészséges, igaz istenképet Pál a korinthusiakhoz írott első levelében így egyértelműsíti:

„Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is Őáltala.” (1. Kor. 8: 6)

Ez a vers hűen adja vissza azt a többezer éves meggyőződést, hogy Énok, Noé, Ábrahám, Izsák és Jákob (Izrael), majd később Mózes és az izraeliták Istene Egyetlen Isten, és kiválóan erősíti meg Mózes ötödik könyvében leírtakat:

„Halld Izrael, JHVH a mi Istenünk, JHVH Egyetlen!” (5. Mózes 6: 4)

Nem is volt kérdéses a kereszténység valódi monoteizmusa az egyház első évszázadaiban. Az Örökkévaló Atya maga az Egy Igaz Isten; a Felkent Fiú, akit ma leginkább Jézus Krisztus néven ismernek, az a személy, akit az Atya Isten „felkent az ő társai fölé”, aki bűntelenül, önként magára vette a világ bűneit, elszenvedte a bűn zsoldját, a halált, majd feltámadása után megdicsőülve ült az Atya Isten jobbjára, ahonnan majd eljövend, és megítéli a világot. Tehát két olyan személyről beszélünk, akik között a különbség a szentírásokat olvasva napnál is világosabban megérthető. Az írások egyértelművé teszik azt, hogy e két személy, az Atya és a Fiú miben és milyen módon különböznek egymástól.

Emellett a szentírás beszél az Atya Isten szelleméről, a Szent Szellemről, ám egyetlen utalás sincs az írásokban arra vonatkozóan, hogy ez a bizonyos „Szent Szellem” egy, az Atyától és a Fiútól elkülönülő, önálló tudattal, független személyiséggel rendelkező lény, vagy entitás lenne, vagy, hogy egyáltalán személy lenne. Isten az Ő saját Szellemének kiárasztásán keresztül vezeti a hívőket.

„És az én szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ezékiel 36: 27)

Az Atya a Szent Szelleme által vigasztal, pártfogol, ajándékokban részesíti a gyülekezetet, minden igazság felismerésére elvezet, mennyei, természetfeletti erővel ruház fel. Az Atya a Szent Szellemén keresztül vonzza a választottakat, és a Szellem által tesz bizonyságot a Felkent Messiásról a hívők szívében.

Mindezeket figyelembe véve kijelenthető, hogy az írások nagyon egyértelmű és világos istenképet mutatnak be, így az ihletett írásokból megismerhető az Isten, a Felkent Megváltó és a Szent Szellem valósága. Isten korai egyházának gyülekezeteiben nem is bizonytalankodtak e kérdést illetően.

Miután létrejött az egyház, a Szellemi Izrael, Sátán a megtévesztése célpontjának fókuszát az egyházra helyezte. A világ megtévesztésében már érdemi sikereket ért el. A testi Izraelt is kimozdította az Isten terve szerinti pozícióból. A megtévesztett világ az pedig már egy megtévesztett világ. Ám a világgal párhuzamosan van egy olyan Izrael, amely Isten Szelleme által képes funkcionálni, mégpedig az egyház. Annak érdekében, hogy azokat is el tudja hitetni, akik az Egy Igaz Isten ismeretére és a Felkent megismerésére eljutottak, azaz, hogy megtévessze, ha lehet a választottakat is, Sátán egy stratégiát dolgozott ki. Megtévesztésének valódi célja az volt, és ma is az, hogy a megtévesztetteket a maga oldalára állítsa, ahogyan tette ezt az angyalokkal is. Nem szabad elfelejteni, számára elengedhetetlen, hogy a megtévesztetteket a maga oldalára állítsa, mert ha nem teszi meg, akkor ő bukik el – hiszen, ha az embert nem tudja félrevezetni, akkor azt mondja neki Isten, hogy „Lásd meg, a porból lett agyagedény hűségesebb, így nagyobb erővel rendelkezik, mint te…”

Itt tehát neki olyan stratégiát kell alkalmaznia, ami nem nyíltan Istenellenes, hiszen, ha Istent ismerő embereket kell megtéveszteni, akkor nem jöhet nyilvánvaló és egyenes Istenellenességgel. Hanem a szükséges módszere az, hogy eltérítse a választottakat mindattól, ami a választottakat választottakká teszi.

Hogy néz ki ez a sátáni stratégia a gyakorlatban?

Egy: eltéríteni az Egy Igaz Isten lényének ismeretétől őket, és egy hamis istenséget állítani a helyébe.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” János evangéliuma 17. fejezet 3. vers

„Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is Őáltala.” I. Korinthus 8: 6

Kettő: felruházni a kegyelem fogalmát olyan tartalommal, ami soha nem volt a kegyelem része – azaz eltörölni Isten örökkévaló törvényét, illetve az annak való engedelmesség szükségességét.

„És sokat szól a Felséges ellen és a Magasságos szentjeit pusztítja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt (…)” Dániel 7: 25 (Károli)

„A Felséges Isten ellen szól, üldözi és gyilkolja a Felséges szentjeit, meg akarja változtatni a törvényt, és a megszabott ünnepeket (…)” Dániel 7: 25 (EFO)

Három: olyan hosszútávú és hamis teológiai, illetve hamis próféciai értelmezéseket adni az írásoknak, ami megteremti azt a feltételrendszert, amelyben Sátán elnyerheti azt az istenimádatot, amire vágyott, amit az Antikrisztus személyében juttat majd teljességre és aminek megvalósítása a feltétele annak, hogy bebizonyítsa a teremtett világok előtt az igazát.

„Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az Antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.” I. János 2: 22

Tehát a stratégiájának nagyon fontos része a kereszténység megtévesztése. Hogyan, illetve milyen az a hamis istenkép, amivel félrevezeti a hívőket? Sőt, ha lehetséges és képes rá, akkor még a választottakat is…!

Első lépésként a Fiú személyéről hitetett el egy hamis képet, fokozatosan felemelve őt az Atya Istennel egyenlő pozícióba. Teológiai vitát gerjesztett az „egylényegűségről”, a Fiú örökkévalóságáról, azaz kezdet és végnélküliségéről, majd olyan meghatározásokat vezettetett be az egyház filozófusai által, amelyek szerint „a Fiú minden tekintetben egyenlő az Atyával”.

A filippi levél második fejezetének hatodik verse így szó Jézusról:

„Aki, Isten formájában létezve, sosem gondolt arra, hogy egyenlővé legyen Istennel.”

Mennyire más jellemről és személyiségről árulkodik ez a vers, szemben az Ézsaiás 14: 13-14-ben, Sátánról lejegyzettekkel:

Sátán annak akarja bemutatni Jézust, akivé ő saját maga akar válni. Ő a hazugság atyja.

Jézus személyének nem valós pozícióba történő felemelésével párhuzamosan – egy szisztematikusan felépített megtévesztő hazugságsorozattal – fokozatosan elhitette az egyházzal, hogy a Szent Szellem önálló személy egy istenhármason belül. Megszületett a totálisan bibliaellenes szentháromságtan. Ráadásul államilag ratifikálták is ezt a hamis tant, aminek megtagadása kiátkozást, az eretnekség bélyegének rásütését jelentette, később pedig egyenesen halálos ítéletek végrehajtását a háromság tanának megtagadóin.

A „szentlélek isten” személyesítése egy olyan taktika, aminek fontos része az, hogy amit a hívők Istentől való tudománynak, utasításnak, kinyilatkoztatásnak, ismeretnek vélnek, azok valójában Sátán által közvetített szellemi intuíciók és hamis tanok.

Krisztus ígérete szerint a Szent Szellem tanít, elvezet minden igazságra – Sátán azonban a maga saját szellemiségét sugározza a szellemi légkörből, spirituális érzületeket, tapasztalásokat adva a természetfeletti élményeket keresőknek. Sátán úgy mutatja be az általa sugárzott spirituális intuíciókat, tanításokat, érzelmeket, mintha azok az Istennek Szellemétől, a Szent Szellemtől jönnének, így rombolva az emberek szellemiségét.

„Mert nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Efézus 6: 12 Károli)

„Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak.” (Efézus 6: 12 EFO)

(Az itt „magasság”-nak fordított görög szó az „ἐπουρανίοις” azaz „epouraniois”, aminek jelentése „alsóbb mennyek” vagy „mennyei birodalmak”. Ha a szóval kifejezni akart lényeget kellene megfogalmazni, akkor a minket közvetlenül körbe ölelő szellemi légkörre utal)

„Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismeritek meg az Isten Szellemét: minden szellem, amely Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van. És valamely szellem nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincs az Istentől: és az az antikrisztus szelleme, amelyről hallottátok, hogy eljön; és most e világban van már.” (1. János 4: 1-3)

Ez utóbbi idézet János leveléből egy fontos igazságot tár fel előttünk: ha Jézust nem emberi testben megjelent Felkentnek valljuk (aki Ő valójában volt!) hanem egy istenhármas egyik isteni személyének valljuk, aki egyenlő az Atyával, akkor nem Isten Szelleme van bennünk, ugyanis Isten Szelleme azt jelenti ki Róla, hogy kicsoda Jézus valójában, nem kevesebbet. De nem is többet!

Gondoljunk bele: mennyi és mennyi felekezet tart igényt arra, hogy őket márpedig Isten Szelleme vezeti és mennyien lépnek fel az Istentől való ihletettség igényével. A világszéles kereszténység felekezeteiben mindenki meggyőződéssel vallja, hogy ők Isten igaz egyháza – a valóság ezzel szemben az, hogy ezek az Isten előtti kiváltságos státuszt igényével fellépő felekezetek egymásnak ellentmondásos tanításaikkal, teológiájukkal, de leginkább törvénytiprásukkal nyilvánvalóan igen távol vannak attól, hogy alkalmazható lehessen rájuk az Isten Szelleme általi vezetettség jelzője. Nagyon egyszerű, hogy miért lehet ezt teljes meggyőződéssel kijelenteni: Isten Szelleme nem vezeti az Ő népét két irányba sem, nemhogy annyi felé, amennyi felekezet a világban jelenleg fellelhető, és amennyi féle teológia ezek mögött a felekezetek mögött van. Ez a zűrzavar teljesen az ördögtől való! Istennek az ószövetségben is egy népe volt, akiknek felfedte kilétét és kijelentette önmagát, és akiknek törvényt, illetve prófétákat adott. Nincs ez másképp az újszövetség idején sem.

Miután a Fiú saját maga által is bemutatott és a szentírásban is kinyilatkoztatott személyének és mennyei pozíciójának igazságát elferdítette a Sátán, ezt követően elhitette a Római Birodalomban növekedő egyházzal, hogy létezik egy istenhármas, megszületett a „szentháromság” fogalma. Felruházta Isten Szellemét, a Szent Szellemet önálló személyiséggel, mintha a Fiúhoz hasonlóan a Szent Szellem is egy, az Atyától elkülöníthető személy, önálló entitás lenne, így egy istenhármast kezdtek el imádni ebben a római vallásban. Az istenkép megváltoztatásával pedig minden megváltozott. Ennek az egyháznak már nem az Örökkévaló Atya, nem Jézus Krisztus Atyja, nem Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, nem az Egy Igaz Isten volt az istene, hanem egy hamis háromságisten.

Valamit érdemes megfigyelni. Azzal, hogy Jézus személyéről elhitette a Sátán az egyházzal azt, hogy Krisztus is kezdet és végnélküli Isten, nem csupán egy hamis (binitárius) istenképet adott az elhitetett egyháznak, hanem ezzel nyitott utat egy harmadik személy megjelenésének, akit ugyanabba a hatalmi pozícióba ültetett, ahova Jézust pozícionálta, azaz, az Atyával egyenlő isteni lénnyé tette a szent szellemet (szentlelket) is. Majd Sátán egyszerűen fogta és beállt a személyesített szent szellem szerepébe, magára öltötte ennek a „szentszellem istennek” a személyét – de valójában ennek az istenhármasnak mindhárom személye mögött a Sátán áll, ahogyan minden hamis isten, és minden istenhármas mögött fejedelemségek, hatalmasságok, ez élet sötétségének szolgái, vagy éppen bukott angyalok állnak.

Mi történt valójában akkor, amikor ezt a hármas istenséget, amely mögött maga a bukott Lucifer, Sátán áll, hivatalos doktrínájává tette az egyház? Ezzel megvalósította Sátán szívének hőn áhított vágyát:

„…Föléjük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz”

Micsoda ordas nagy hazugság! Mekkora arcátlanság! Márpedig az egész világszéles kereszténységet elámította a szentháromságtannal e világ istene. Természetesen a Sátán soha nem lesz hasonló az Örökkévalóhoz, még a nyomába sem érhet a Fiúnak sem! Mégis, akkor hogyan valósult meg a háromságtan által Sátán fent megfogalmazott vágya? Úgy, hogy az emberek valóban felemeltek egy lényt a kizárólag az Atyát megillető dicsőség és imádat magaslataira – mégpedig azt a személyt, aki „szentlélek isten” néven mutatkozik meg a számukra. A mai modern evangéliumi és/vagy karizmatikus kereszténységben még a Fiúnál is nagyobb figyelmet szentelnek ennek az úgynevezett „szent szellem istennek”. Beszélgetnek vele, kérnek tőle, imádkoznak hozzá. A szentlélek keresztség hajszolása, a nyelveken szólás erőltetése, szinte kötelezővé tétele egy olyan hamis elhajlás, ami soha nem az Atya Isten Szelleme által történik. Nem ad erre alapot a szentírás sem, sőt, teljesen szembe megy a szentírás kijelentéseivel.

Mi a baj a karizmatikus szentlélek imádattal? Nézzük meg a „működését” ennek a szentszellem vagy szentlélek istennek nevezett lénynek.

Az egyházi dogmák megszületésének, változásának és változtatásának történelme során egy dologhoz mindig ragaszkodtak az egyház aktuális filozófusai, teológusai, mégpedig ahhoz, hogy döntéseik, doktrínáik mögött mindig „isteni kijelentés” áll, tehát az isteni tekintély igényével léptek fel. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire nem Istentől való ez a vallás, mint az, hogy mindenkit, aki nem értett egyet ezekkel a dogmákkal, kiátkoztak, kiközösítettek, üldöztek, bebörtönöztek, vagy éppen halálba küldtek.

Az általuk „szentlélek” vagy „szentszellem istennek” nevezett lény sugallatait, ihletését követve vetették meg a törvénytiprás, a hamis istenimádat, a szentháromság, a Mária kultusz, a szombatnap eltörlése, a hamis keresztség alapjait, és még sorolhatnánk annak a hatalmas hazugságfelhőnek az elemeit, amely ma a fősodratú kereszténység hitelveiből épül fel.

A hamisságnak ebben a progressziójában elérkezünk a XX. század elejéig, amikor is létrejött egy új mozgalom, szintén ennek a „szentlélek istennek” a munkálkodása nyomán, mégpedig a pünkösdi karizmatikus mozgalom. Ennek a mozgalomnak a jellemzőivel részletesen most nem kívánunk foglalkozni, azonban arról mindenképpen beszélni kell, hogy ennek az irányzatnak egyik fontos gyakorlata, hogy a hívők életében a szellemi ajándékok működése nagy szerepet játszik, legfőképpen a nyelveken szólás, és a prófétálás. A mozgalom hite szerint a szentlélek isten minden hívővel személyes kapcsolatot tart fenn. Azaz folyamatos inspirációt, sugallatot, vezetést és kijelentést kapnak a hívők ettől a „szentlélektől”. Egyenesen beszélgetnek ezzel a szentlélek, vagy szentszellem istennel. Hitük szerint az életük minden pillanatában velük van ez a személy, aki szól hozzájuk, hétköznapi dolgokban ugyanúgy vezeti őket, ahogy kijelentést ad az igazságról is. Azaz a különféle teológiai iskolákon tanított egyházi doktrínákat is ennek a bizonyos szentlélek istennek a kinyilatkoztatásai alapján határozzák meg.

Persze, ez nem csupán újkori jelenség, hiszen ahogy említettük, a korai századokban lassan beszivárgó tévtanításoknak is isteni eredetet tulajdonítottak, a szentlélek istentől való kijelentésnek minősítettek. A „szentlélek isten vezetésének” problémája akkor látható a maga valójában, amikor összevetjük egymással ezeket az állítólagos isteni ihletés hatására létrejött tanokat, mert akkor látható, hogy micsoda ellentmondások vannak közöttük. (Ezen ellentmondások feloldására jött létre az „ökumené” fogalma, amivel most bővebben nem kívánunk foglalkozni, de azt érdemes megjegyezni, hogy az ökumenikus rendezvények és szerveződések egyszerűen a számos hamisság összemosásának célját szolgálja a háromsághívők között)

Istenről viszont tudjuk, hogy nem vezet két irányba, nemhogy összevissza.

Ahhoz, hogy Isten Szent Szelleméből egy harmadik isteni személyt csináljanak, előtte a Fiút kellett egyenlővé tenni az Atyával, ez a lépés nem volt kihagyható, és innen egyenes út vezetett a „szentlélek istennek”, mint önálló isteni személynek a megalkotásához.

Amint az Egy Igaz Atya Isten mellé felállítottak egy másik, majd egy harmadik, vele egyenrangúnak minősített, hozzá hasonlóan örökkévalónak, kezdet és végnélkülinek, mindenhatónak, önmagától létezőnek titulált istenséget, azaz megalkották a szentháromság istent, (amiről tudjuk, hogy hamis isten), kinyitották magukat ennek az istenségnek a személyiségeit magára öltő entitásnak. Hamis Jézusokat és hamis szentlélek istent alkottak, ezek mögött a hamisítások mögött pedig minden esetben egy másik szellemi lény áll. Nevezetesen a Sátánná lett egykori oltalmazó kerub, Lucifer.

Amikor elkezdtek az egyházi tudósok, teológusok erre a hamis szentlélekre, vagy szentszellemre figyelni, és hangjának behízelgő édesgetését beengedték elméjükbe és szívükbe, a szellemi bilincsek egyre nagyobb kötelékei rögzítették kedvelhető, de halálos hazugságokba az egyházakat, bennük a megtévesztett hívőkkel.

Az igazság rafinált elferdítése sikerre vezette Sátánt. A háromságtan annyira zavaros, megmagyarázhatatlan, hogy ki kellett találni hozzá az emberi elme számára felfoghatatlan isten fogalmát, és ezzel fogalommal a háromságtan minden önellentmondását feloldottnak tekintik. Akik mégis vitába szálltak ezzel a hazugsággal, azok gyakran az ördögi filozófián alapuló teológiai csűr-csavarok elképesztően zagyva bonyolultságával találták szembe magukat.

Hatalmas megelégedéssel gyűjtötte be Sátán az emberek szentlélek istenhez intézett imáit, fohászait, dicséreteit. Majd az édes tudatlanságban tartott hívők „ima meghallgatásai” nyomán Sátán a bukottak közreműködésével számos kérést beteljesített az emberek életében – ezzel is erősítve a szentlélek istenbe vetett hitüket és fenntartva hamis istenképüket, imádatukat.

Ez a hamis szentlélek isten ma próféciákat ad a hívőknek, amelyek többségéről rendre kiderül, hogy hamis próféták hamis próféciái, de arra azért figyel a Sátán, hogy néhány „próféciát” beteljesítsenek a sötétség fejedelmei, ezzel folyamatos hitetésben tartva a tömegeket.

A szentlélek isten „bőrébe” bújt Sátán a tömegek megtévesztése során vallási élményeket nyújtva tartotta fenn a „jelek és csodák” általi hitetését. Azonban a megtévesztett hívők számára ez olyan, mint a drog a kábítószerfüggő számára: az a dózis, ami sokáig eljuttatta őt abba az állapotba, amit elvár a szertől, egy idő után kevésnek bizonyul, hogy ugyanazt az elvárt hatást kiváltsa. Emelnie kell a dózison ugyanazon hatás elérése érdekében.

Ennek következtében láthatjuk a különféle felekezetek rendezvényein (értsd: istentiszteletein) azt, hogy az ötvenes, hatvanas években még szolid, viszonylag visszafogott, joviális stílusban zajlottak, ám lassan megjelentek elképesztően szélsőséges elhajlások. A zene, illetve a gyülekezeti dicsőítés lesilányult lelki, érzelmi élményhajhászásba, az istentisztelet színházi előadássá, az igehirdetés hatásvadász szórakoztató iparággá. A nyelveken szólásnak titulált jelenség nem lett több, mint önkéntelen érzelmi, lelki reflexió, ami szinte mindig megjelenik a dicsőítések alatt.

Ahol nem gyakorolják vagy nem engedik a nyelveken szólást, ott belép a helyébe a lehunyt szemmel történő belső élménykeresés, amiről legtöbbször észre sem veszik, hogy valójában egyfajta meditatív tudatállapot, vagy egyenesen transzállapot.

Máshol felütik a fejüket ennek a szentlélek istennek olyan megnyilvánulásai, mint például a nevető kenet, a különféle felfokozott érzelmi állapotban végrehajtott cselekedetek, például zokogások, rohangálások, ugrálások, fetrengések, vonaglások, sőt, őrjöngések; vagy éppen néma átéléssel megtapasztalt „istenélmények”, transzszerű állapotban történő hajladozás, billegés, már-már meditatív belső utazások, látomások, lebegésélmény, kenetérzékelés, különféle test- és szervérzetek. Nagyon sokszor tapasztalható a hívőkön a megváltozott tudatállapothoz társuló irracionális valóságérzékelés megjelenése. Hangok, fények, látások megtapasztalása, angyalok látásai, sőt, újabban egyre gyakoribb jelenség, hogy magát az Úr Jézust vélik látomásban megjelenni.

De olyan beszámolókat is ismerünk, amikor valaki arról beszélt, hogy a hálószobájában az Atya megjelent, ő pedig az ölébe ült, és simogatták egymást. (Nem túlzás, személyes beszélgetés során találkoztunk ilyen hívőkkel, akik erről számoltak be!)

Máshol a gyülekezet vezetője (például a pásztornak nevezett hamis tanító) egyenesen parancsol a szentszellem istennek: „Mozdulj szent szellem!” vagy „Töltsd be szent szellem!”. A hívők pedig a prédikátor széles, színpadias mozdulatainak következtében eldőlnek, elesnek, hanyatt esnek, vagy éppen elesés után valamiféle transzba kerülnek – ami persze a szent szellem istennel való közösség érzése az ő számukra.

Ma már a karizmatikus, pünkösdi szentlélekkeresztséget hirdető irányzatok megjelentek a különféle protestáns felekezetekben, a római egyházban, de már evangéliumi és egyéb felekezetekben is. Az érzelmi élmények, katarzisok, halandzsázások, az istenkáromlás elképesztő formáit és magasságait tapasztalhatjuk a mai világszéles kereszténység felekezeteiben. Szomjazzák, vágyakozzák, majd ünneplik ennek a szentszellem istennek a jelenlétét, aki meg is jelenik közöttük a hamisság csaló szellemei által, sátáni erők megnyilvánulásai által.

Amit tesznek az nem más, mint a New Age szellemiségétől nem is annyira távolvaló keresztény spiritizmus. Mindezek mögött pedig a Sátán áll, aki kiadja magát az Atyával egyenlő szentlélek istennek, becsapva a vele a hívők tömegeit. De ne feledjük szándékát, amit nem lehet elégszer idézni:

„…Föléjük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz”

Az ő célja az, hogy a teremtett világ olyan imádatban részesítse őt, ami csak az Atya Istennek jár, a szentlélek isten személyébe bújva pedig szinte a teljes kereszténység hozzásegíti ehhez Isten ellenségét.

Sátán folyamatosan gondoskodik spirituális, vagy érzelmi élményekről. Amikor a hívők már megunják a prédikációkat, már nem izgalmas a számukra a sok szuper szellemi élmény, amikor már nem kellőképpen szórakoztató az istentisztelet, akkor – hogy ne veszítsenek a tagságból – a pásztorok engedményeket tesznek: új lelki élményeket kínálnak, az intellektuális magaslatokat keresőknek teológiát adnak, mégpedig mindig a közönség igényeihez igazítva az eladott portékát. Úgy van ez ma is, ahogy régen volt:

„A zsidók csodás jeleket kívánnak, a görögök meg a bölcsességet keresik” (I. Kor. 1: 22 – EFO)

Akik csodákat, jeleket, izgalmat, istenélményt keresnek, azok is találnak maguknak egy karizmatikus gyülekezetet, ahol megkapják, ami megelégíti őket, akik filozófiát, intellektuális kielégülést keresnek, azok számára is van a Sátánnak elegendő portékája. Az, hogy mindezeknek köze sincs Krisztus munkájához és az Örökkévaló személyéhez, igazán csak az elhívottak értik meg, és tudják. (I. Kor. 1: 23-29)

Ahhoz, hogy össze lehessen egyeztetni ezeket a hamis tantételeket a szentírás kijelentéseivel, vagy hogy igazolni lehessen ezt a fajta hamis istentiszteleti formát, létre kellett hozni a pogány filozófiák gondolkodásmódja mentén felállított egyházi tanításokat: ezt hívják teológiának. A teológia voltaképpen a szentírás Isten ihletésén álló kijelentéseinek félremagyarázása, emberi (sátáni) filozófián, okoskodáson keresztül történő félreértelmezése. Az emberi okoskodás felváltotta a Szellem munkáját, utána már fel sem ismerték Isten Szellemének igazi hangját – de nem is akarták, hiszen mindent, amire vágytak, megadott nekik a szentlélek isten személye mögött álló valódi személyiség, az egykori ragyogó kerub, Sátán. Csak éppen az igazságot nem tudják megragadni.

Ez a bizonyos „szentlélek isten” által ihletett egyházi tudósok rendre változtatják teológiájukat, azt láthatjuk, hogy akár néhány év leforgása alatt is a korábbiakhoz képest gyökeresen eltérő véleményt fogalmaznak meg bizonyos folyamatokról, jelenségekről vagy személyekről. Így történhet meg az is, hogy olyan felekezetek, amelyek tíz, vagy húsz évvel ezelőtt világos és tiszta véleményt fogalmaztak meg Babilonnal, a hamis egyházzal kapcsolatban, ma már közösséget vállalnak vele és együtt dicsőítik a hamis egyház hamis Krisztusát.

A felekezetekbe beszivárgó ördögi lelkek hitetése messzire elmegy. Van olyan felekezet, amely néhány éve még elítélte a közismerten bálványimádó szabadkőművességet. Ugyanez az egyház – elfedve a valóságot – ma már a szabadkőműveseket „jófiúként” mutatja be, mint akik mindenkinek csak jót akarnak és engedik, hogy a hívők szövetséget kössenek a szabadkőművességgel. Azonban, ha hamis isteneket imádókkal köt valaki szövetséget, akkor azok hamis isteneivel is szövetséget köt! Az Egy Igaz Isten Szelleme erre soha nem vezetné az Ő népét – ebből is látható, hogy a hamis hármasság szentlélek istene által ihletett emberek, felekezetek nagyon messzire kerülnek zűrzavaros teológiájukkal a tiszta igazságtól és az Isten Szent Szelleme általi vezetettségtől.

Sátán lépésről lépésre, fokról fokra haladva akarja elérni céljait, egy menetrendet követve, és ennek a menetrendnek rendkívül fontos állomása az, hogy a Fiút felemeli az Atya mellé – mert mindeközben megvalósítja az egyik legsátánibb tervét, mégpedig azt, hogy becsempészett egy harmadik személyt az istenségbe, majd ezt a személyt is – a Fiúhoz hasonlóan – az Atyával teszi egyenlővé, ezzel pedig megvalósítja ősidőkre visszavezethető tervét: belép ennek a harmadik isteni személynek a személyébe, így Istennel teszi magát egyenlővé! Ennek a harmadik isteni személynek a valósága mögött ugyanis nem más áll, hanem maga a Sátán.

Végezetül egy elgondolkodtató összevetés. A Sátán a mennyben, Isten trónszékének közelében kezdte lázadását, harcát a Isten és a később felkent Jézus ellen. A bukása után a földön, az Isten képére és hasonlatosságára megteremtett ember ellen fordult és vitte engedetlenségbe, ejtette bűnbe az embert, így válva halandóvá a világba jött bűn által minden ember. Feltesszük a kérdést: hol volt sikeresebb, hol lett eredményesebb a Sátán? A mennyben ért el nagyobb sikereket a lázításával, vagy a földön, az emberek elhitetésével? A válasz sajnos nem hízelgő ránk, emberekre nézve. Míg a mennyei lények egyharmad részét sikerült magával ragadnia a lázadásba úgy addig az emberiség esetében azt írja a szentírás, hogy csupán egy kevés számú maradék üdvözül. Jézus így teszi fel a kérdést: „(…) amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lukács 18: 8)

Látható tehát, hogy valóban „tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.” (Máté 7: 13-14)

Menjetek be azért a szoros kapun.