Igehely:
1. Királyok 3. rész 16-28 versek:

„16. Abban az időben jött (Salamon) királyhoz két parázna asszony, és megálla őelőtte.
17. És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem őnála abban a házban.
18. És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt voltunk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten voltunk abban a házban.
19. És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt.
20. És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellőlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az ő meghalt fiát mellém fektette.
21. Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, akit én szültem.
22. Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, aki él, a te fiad pedig az, aki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, aki meghalt, és az én fiam az, aki él. És ekképpen versengettek a király előtt.
23. Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, aki él, és a te fiad az, aki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképpen nem, hanem a te fiad az, aki meghalt, és az én fiam az, aki él.
24. És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor odahozták a kardot a király elé,
25. Monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat a másiknak.
26. Ekkor monda az az asszony, akié az élő gyermek volt, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki az élő gyermeket, és ne öljétek meg őt. A másik pedig azt mondja vala: Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté.
27. Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élő gyermeket, és meg ne öljétek azt, mert az az ő anyja.
28. És mikor hallotta az egész Izrael ezt az ítéletet, amelyet tett a király, félék a királynak orcáját, mert látták, hogy Isten”

A történet több mint háromezer éves.

Az ige azt írja, hogy mindkét nő „parázna” volt. Az itt használt eredeti héber szó a „zonovt” ami konkrétan azt jelenti, hogy „szajha”. Ezért lakott a két nő egy házban, és ezért nem tudunk semmit a férjekről, vagy apákról.

Van ennek a bibliai igének egy másik üzenete, ami összefügg Jézusnak a kövezés elől megmentett házasságtörő nővel való történetével.
Röviden: törvény szerint Salamon mindkét nőt agyonköveztethette volna, de ezt egyikükkel sem tette meg. Ellenkezőleg, egyrészt igazságot szolgáltatott, másrészt kegyelmet gyakorolt.

Mindkét nővel szemben.

Az Anya visszakapta szeretett gyermekét, de a másik nőt nem ítélte el sem gondatlanság, sem hazugság miatt: tudta, hogy a másik nő is anya volt, aki történetesen elveszítette a gyermekét, és talán a veszteség és gyász okozta fájdalom és önvád miatt vált (bízzunk benne, hogy csak átmenetileg) iriggyé, zavarodottá, rosszindulatúvá – sőt, gonosszá.
Salamon legalábbis bízott benne.

Salamon azt tette a két nővel, amit Jézus a házasságtörő asszonnyal: bölcsen igazságot szolgáltatott, kegyelmet gyakorolt, és bizalmat adott neki.

És nagyon fontos: az (Isteni) igazságszolgáltatáshoz nem tartozott hozzá, hogy kárhoztatta volna a bűnöst! Sem Salamon, sem Jézus nem tette ezt, és mégis, nem csak kegyelmet gyakoroltak, hanem egyben igazságot is szolgáltattak – azaz van igazságszolgáltatás kárhoztatás és büntetés nélkül is Istennél!

Aztán van itt egy másik párhuzam: akárhogyan is nézzük, Jézus házasságon kívül megfogant és házasságon kívüli gyermek volt… Máriának komoly nehézségei voltak emiatt, és Jézusról még felnőtt korában is így beszéltek a zsidók: „Róla pedig azt sem tudjuk honnan való” (János 9:29)

Jézusnak nap mint nap együtt kellett ezzel élnie, hordoznia ennek terheit, elviselni a pillantásokat, az összesúgásokat, a pletykákat, egészen addig a napig, amíg egy mennyei hang ki nem nyilatkoztatta felőle:

„Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm!” (Máté 1:11)

Ekkor Isten – az Atya – igazságot szolgáltatott a Máriát és Jézust addig ért minden igazságtalanság és vád miatt.

Azonban hiába tette maga Isten mindenki számára egyértelművé, hogy Jézus a Mennyei Isten Fia, még ezt követően is rengetegen voltak, akik nem láttak benne mást, csak Mária és József törvénytelenül megfogant fiát. Az Isten nélkül járó világ csak a fizikai valóságot látta: azt, hogy minimum zavarosak Jézus születésének körülményei, de nem látták a mögöttes valóságtartamot, sőt, amikor kijelentést kaptak róla, arról nem vettek tudomást. A világnak kényelmes volt az ember Jézusban a törvénytelen gyermeket látni.

Ilyen az ember: szenvedélyesen elítél, kárhoztat, vádol, kérdőre von, de önvizsgálatot már nem gyakorol ugyanilyen alapossággal.

Salamon, ahogy Jézus is, túllépett azon, hogy csupán a látszat alapján, és csak saját szemszögéből lássa a dolgokat, és az alapján döntse el mi a teendő. Mindketten mögé akartak látni a látható tényeknek, és ezért meg is látták a teljesebb valóságot, a belső indíttatást és okokat.

„Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” (János 7:24)

Példa ez a számunkra is, hogy vajon mindig, minden esetben képesek vagyunk-e félretenni a világ által ránk tett szemüveget (látásmódot) és képesek vagyunk-e mélyebbre tekinteni, a dolgok látható felszínén túlra, vagy ha úgy tetszik képesek vagyunk-e Isteni szemszögből közelíteni az emberhez, akiért az Atya az egyszülött Fiát adta, és akiért meghalt a Fiú.

Csak akkor várhatjuk el, hogy minket is Jézus vérén keresztül lásson a Mennyei Igazságszolgáltatás Istene, ha mi magunk nem ítélünk meg senkit akiért Jézus az életét és a vérét adta.
Azaz egyetlen embert se a bűnein, hibáin, tévedésein vagy gyengeségein keresztül ítéljünk meg!

Meg kell vizsgálnunk magunkat, hogy képesek vagyunk-e valóban elfogadni a bűnös embert, akkor is, ha történetesen még a bűneinek fogságában raboskodik. Megértjük-e, hogy talán pont ránk van szüksége az embernek, aki még a bűneiben leledzik ahhoz, hogy megismerje Jézust, az Élő Isten egyetlen Fiát, aki meghalt az ő bűnei miatt is, és akiben van a teljes megbocsátás, ebben pedig a teljes szabadulása.

Tudunk-e a minket vagy másokat bántókkal úgy bánni, hogy nem a testi vagy lelki kárt okozó rosszindulatú embert látjuk bennük, hanem azt a tévelygőt, eltévedt bárányt, akiért meghalt az Úr Jézus, és akinek talán az egyetlen reménye vagyunk a megtérés és a szabadulás felé.

Németh László