Édentől a Sinai hegyig

Talán az egyik leggyakrabban elhangzó érv a hetednapi [szombati] pihenő megtartása ellen az, hogy nincs direkt és határozott bibliai bizonyítékunk arra, hogy bárki megtartotta volna a szombatot a teremtéstől a Tízparancsolat megadásáig. Vagyis azok, akik ezt az érvet képviselik, el szeretnék hitetni velünk, hogy az Édentől a Sínaiig egyetlen ember sem ismerte, s főként nem tartotta meg a szombati pihenőnapot. Ennek a tanulmánynak a célja a Szentírás és  a történelmi tények alapos megvizsgálása által választ találni erre nagyon fontos kérdésre. Valóban ismeretlen lett volna a szombattartás az Ádám és Mózes közötti időkben, illetve van-e elegendő és elfogadható bizonyíték arra a Mózes első két könyvében, hogy a szombattartás ismert intézmény volt már a Tízparancsolat megadása előtt is? A Szentírás mellett bizonyságként bemutatunk számos olyan Biblia-kommentártól származó megjegyzést is, akik bár maguk egyáltalán nem voltak a szombattartás hívei, de őszinte, előítéletektől mentes kijelentéseik alátámasztják mindazt, amit mi igazságként hiszünk.

forrás: www.churchofgod.hu

Copyright © Isten Egyházának Gyülekezetei 2009Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatások vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

A szombat az Édentől a Sínaiig

A szombati pihenő az ádámi emberiség történelmének legkezdetén lett létrehozva, vagyis intézményesítve. Az 1Mózes 2:1-3 versekből láthatóan a teremtés után Isten megszentelte a hetedik napot, és áldását adta arra. Az 1Mózes 2:3 versében található “megszentelte” kifejezés a héber qadash szó fordítása, s e szó jelentései: valamit szentté tenniszentesíteni, illetve szent célból elválasztani1

A narrációból vitathatatlanul kimutatkozik a tény, hogy ekkor a szombatnap szentté lett nyilvánítva, és el lett választva a hét többi napjától. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy ekkor lett elválasztva, megszentelve. Az semmiképpen nem lenne logikus, hogy Isten itt csupán magának, esetleg angyalainak jelenti ki a szombat szentségét, s ne adta volna tudtára e napnak az Általa meghatározott szerepét az emberi teremtményének, Ádámnak. A Genezis-történet rendkívül röviden és tömören írja meg a teremtés körülményeit, de tény, hogy a hetedik nap az embernek és az emberért lett megalkotva, és így lehetetlen, hogy Isten ne ismertette volna meg Ádámmal ennek a napnak a jelentőségét, miután létrehozta őt, az első embert. Valójában azt mondhatjuk, hogy Isten “prédikált”, azaz tanítást adott Ádámnak már a legelső szombaton, közvetlenül a megteremtése után, amikor megismertette vele ennek a napnak a jelentőségét. Érdemes felidézni néhány komolyabb kommentárt a teremtéskor létrehozott szombatnappal kapcsolatosan, hiszen általános egyetértést láthatunk a szombatnap teremtéskor történt intézményesítésével kapcsolatban. John Newton Brown pl. ezt mondja:

“Amikor tehát az ihletett történetíró kijelenti, hogy Isten “megszentelte a hetedik napot”, én úgy értelmezem, hogy ezzel Isten különválasztotta ezt a napot (a többi hattól), hogy azt az ember a vallásos célra fordítsa” 2

A neves Jonathan Edwards pedig az alábbiakat hangoztatta:

“Mit jelenthet az, hogy Isten megpihent a hetedik napon, megszentelte és megáldotta azt oly sok idővel a negyedik parancsolat megadása előtt? Mi mást is jelenthet, mint azt, hogy azt az emberiség számára szentelte és áldotta meg [a teremtéskor]…. mindent összevetve felelőtlenség azt gondolni, hogy e napot csupán a zsidóknak, illetve csupán egy bizonyos nemzet számára szentelte fel Isten, akik csak jóval kétezer esztendő elmúltával jelentek meg a történelem színterén.” 3

Márk 2:27-ben ezt olvashatjuk: a szombat az emberért lett megalkotva. A görög szövegben névelő van az anthroposz (ember) szó előtt. Bár ez közvetve Ádámra utalhat, ő viszont az első emberként reprezentálta az utódait is, vagyis az egész emberiséget. Ebből csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Ádám megtartotta a szombatnapot, hiszen számára és utódai számára lett megteremtve és elrendelve. Nem véletlenül, a héber felfogás szerint, Ádám valóban ismerte és megtartotta a szombatot. Solomon Goldman rámutat erre:

“Philo és a Rabbik azt tartották, hogy az első ember, teremtőjének példáját követve megpihen a szombat napján.”4

Folytatva a kommentárokkal, John Kitto-tól:

“A legmegfontoltabb kommentátorok egyetértenek abban, hogy Ádám és Éva folyamatosan megtartották a hetedik napos pihenőt, s azt annak sajátos szerepét betöltve a Mindenható elvárásának megfelelően tették; a legelső szombatot még magában a Paradicsomban ünnepelték meg, s ezt a kegyeletes szokást továbbadták utódaiknak is” 5

The Pulpit Commentary így foglalja össze:

“Ahogyan a korai korszak széles körben elterjedt áldozatadásaira is csak az lehet a magyarázat, hogy azok adására még az emberiség első szülei lettek utasítva határozott kinyilatkozás által, – az istentisztelet egy módjaként –, hasonlóképpen azt kell következtetnünk, hogy a hetednapos szombatot is az Édenben írták elő az embernek.” 6

Ez mind logikus, értelemszerű következtetés, hiszen annak igazán nem sok értelme lenne, hogy Isten létrehozta a szombat intézményét a teremtéskor, majd évezredeken át elrejti azt addig, amíg aztán Mózesnek és az izraelitáknak újból kinyilvánítja. Mindent egybevetve levonható, hogy Ádám és Éva tartotta a szombatot a kezdettől fogva, amit a további bizonyítékok is megerősítenek.

Az egyik ilyen döntő bizonyíték magának a heti ciklusnak az ismerete és használata a legősibb ismert történelmi időszaktól kezdődően. Ha pedig a heti ciklus jól ismert és használt időegység volt a korai történelemben, akkor azzal együtt a szombatnak is léteznie kellett és ismertnek kellett lennie – hiszen a teremtéskor létrehozott heti ciklusnak szerves része a hetedik, a többitől megkülönböztetett nap, ami végül is lezárja ezt az időegységet. Tudjuk, a hét napos időszámításra semmi más nem ad indokot vagy magyarázatot, csak egyedül Isten szava a Bibliában, ami egyben rámutat a teremtéskor kinyilvánított szerepére is. A természetben nincs több logika egy hét napra osztott időegység használatában, mint egy öt, tíz, tizenkét stb. napra felosztott időszak használatában. Hogy a korai kultúrák ismerték ezt az Édenben megalkotott heti ciklust, azt történészek és tények bizonyítják. Ezek alapján teszi pl. Joseph Scalinger ezt a kijelentést:

“A napok hetekben való elrendezése ismert volt még a keleti népek között is, már a legősibb történelmi időszakokra visszamenőleg” 7

Bárhogyan is vesszük, a napok egy hétbe való beosztása magában foglalja a szombatot, s annak az adott koncepcióját is. A fenti idézet Scalingertől csupán egy a hozzá hasonló számos kutató kijelentései közül, akik kutatásaikkal bebizonyították, hogy a hétnapos időegység használata egyidős magával az emberiséggel.

A természettudomány szintén tisztában van a heti ciklus ősidőktől kezdődő használatával. A Nature (Természet) nevű magazin June 6, 1931, Jún. 6-i számában ezt láthatjuk:

“A hét egy olyan különleges időegység, ami a többitől eltérően a mai napig abszolút változatlan maradt a történelem hajnalától kezdődően” 8

Egy dolog, hogy mit ismernek el a történészek és a tudományok, de számunkra mégis az a legfontosabb, hogy maga a Szentírás is rámutat az Isten által beiktatott hét használatára, már sokkal a törvény megadása előtti időből is. Igen, a hétnapos időegységre gyakran utal a Szentírás a törvény előtti időszakból. Az 1Mózes 7:4, 10 és 8:10, 12 versek rámutatnak, hogy Noé tisztában volt a heti ciklus jelentőségével, ismerte és használta ezt az időegységet. Megintcsak, mivel a hetet a szombat tette teljessé, az zárta be a ciklust, így a hét használatával a szombatot, és persze annak megkülönböztetett szerepét is ismernie kellett Noénak. Valójában az 1Mózes 7:10-ben használt “hét nap beteltével” kifejezés egyértelműen a szombatra utal. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy Noé, “az Istennel járó igaz és tökéletes ember” (1Móz. 6:9) ismerte, használta az Isten által bevezetett heti ciklust, s velejáróan betartotta a hetednapi szombatot is. 

Az 1Mózes 29:27-28 versek szerint Jákob Leával megkötött házassága után letöltötte a lakodalom szokásos egyhetes ünnepi időszakát, mielőtt elvette Rákhelt. Ez a hét a hétnapos hétre utal, nem pedig a hét esztendőre, amit Jákobnak le kellett szolgálnia Rákhelért. Vagyis a nyelvezetből kitűnik: Jákob egy héttel a Leával megkötött házassága után vette el Rákhelt, majd azután szolgált Lábánnak még hét esztendőt, amit világossá tesznek a 29-30 versek. Az évek hetekbe sorolása egyébként szintén része az Isten által létrehozott időszámításnak, s ez is a hétnapos hét elméletére épül.

Az 1Mózes 50:10-ből láthatjuk, hogy József hét napon át gyászolta apját, Jákobot. József tehát ugyancsak ismerte a hét napos időegységet, s nem feltételezhetjük, hogy tizenegy testvére, Izrael pátriárkái József mellett tudatlanok lettek volna a hétnapos periódust illetően.

2Mózes 7:25-ben szintén említve van a hétnapos időszámítás, itt közvetlenül az Egyiptomból való kivonulás előtt. Hogy ez pontosan egy teljes hét volt, azt a “hét nap telt el azután” mondat bizonyítja. A 4Mózes 12:14-15 verseiben szintén említve van a hétnapos periódus, ugyancsak még azelőtt, hogy az izraeliták a Sínai hegyéhez értek volna, ahol a törvényt megkapták.

Bírák 14:10-18-ból láthatóan Sámson mennyegzője szintén hét napig tartott, ami megint csak a hétre való utalás.

Visszatérve egy korábbi időre, Jób esetében láthatjuk, hogy barátai egy teljes héten át bánkódtak és siránkoztak Jób rosszra fordult sorsán (Jób 2:13).

Való igaz, egy hétnek nevezzük a hétfőtől-hétfőig, keddtől-keddig stb. időszakot is, de ezt is csak amiatt tehetjük meg, mert létezik egy stabil, állandó kiindulópont, a heti ciklus. Az tehát egyértelmű és világosan kivehető, hogy a hét napból álló hét -következetesen a hozzátartozó hetedik napos, azaz szombati pihenővel együtt – jól ismert volt a pátriárkák korszakában. Nem véletlenül írta John Dudley az alábbi megjegyzését:

“Amikor Ádám az Édenkertbe lett helyezve, ott egy próba elé lett állítva, és pontosan ugyanazon törvények alatt kellett állnia, úgy a morális, mint a vallási törvényeket beleértve, amelyek alatt mostani és mindenkori utódai is álltak” 9

Természetesen Ádám valóban ugyanazon morális törvényzet alatt állt, ami érvényben van ránk, az utódaira is. És egyike ezeknek az állandó törvényeknek a hetednapi szombattartás.

Még az egyébként szombatellenes Martin Luther is elismerte ezt:

“Ádám . . . megszentelte a hetedik napot; vagyis ezen a napon tanította a családját” 10

Ebben igaza volt Luthernek. Ha Isten utasította Ádámot a szombat megtartásával kapcsolatban, akkor azt nem csupán Ádámért tette, hanem azért, hogy ő továbbadja annak ismeretét utódainak is, úgy tanításban, mint saját példájával mutatva. Ezt bizonyítja az 1Mózes 4:3-4 verseinek mondanivalója is:

1Mózes 4:3-4 3Egy idő múlva Kain áldozatot vitt JHVH-nak, a föld gyümölcséből. 4 Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből.

Itt a lényeg bizonyos fokig elveszett a fordításban. Az “egy idő múlva” a héber miqétc jámim fordítása, aminek szó szerinti jelentése: “a napok végén”.  A “napok vége” az a hetedik nap, a heti ciklust lezáró utolsó nap, a szombat. Káin és Ábel, ahogyan azt apjuk, Ádám tanította nekik, ezen a napon Isten elé járultak és áldozatot hoztak elébe. Néhány kommentár, mint Adam Clarke tisztában van ezzel, ami hozzáfűzéséből látható:

“A legvalószínűbb az, hogy ez [a napok vége szóhasználat] a szombatot jelöli, amely napon Ádám és családja áldozatokat mutattak be Istennek az általa erre elrendelt istentiszteleti napon, s kétségtelenül, családjában a megfelelő módon tartották meg a szombatot.” 11

Jamieson, Fausset és Brown véleménye ugyanez, amikor röviden összefoglalva ezt mondják a szóban forgó versekkel kapcsolatban:  ” valószínűleg mindez a szombatnapon történt” 12

Egy másik kommentár, Melanchton W. Jacobustól ugyanerről az eseményről:

“Több mint valószínű, ez [a fogalmazás] a szombatra utal … a hét utolsó napjára. Világos, hogy a szombatot szent időszakként tartották annak Isten által a Paradicsomban történt formális bevezetésétől fogva, és kétséget kizáróan éppen az ilyen imádattal különböztették meg ezt a napot” 13

A természetben semmi nincs, ami logikus magyarázatot adna a hetes ciklus létére, semmihez sem kötődik (nem alapul közvetlenül pl. a bolygók járásán, mint a nap, hónap és év), egyedül az ádámi teremtéskor megalkotott szerepe ad neki értelmet és jelentőséget a velejáró használati utasítással. Ennek a ciklusnak pedig az egyedül demarkáló vonala, ami határt és lényegében értelmet ad ennek az időegységnek, az a heti ciklust lezáró szombatnap. Csakis a szombat lehet “a napok vége”, és világos, hogy Ádám, Éva és gyermekeik megtartották a szombatot Teremtőjük utasítása szerint.

Hogy ne lehessen semmi kétségünk ennek a kifejezésnek az értelmével kapcsolatban, vizsgáljunk meg egy másik olyan igerészt, ami megerősíti ezt az értelmezést. Ez a 2Sámuel 14:25-26 verseiben van jelen, ahol azt olvashatjuk, hogy Absalom “a fejét megnyíratta – mert minden esztendő végén lenyíratta a haját.” A héberben szó sincs évről, szó szerint “a napok végétől a napokig” [miqétc jámím lájámím], és egy határozott, bizonyos időszakra utal. Bár ez a rész nem a szombattal kapcsolatos, de a szóhasználat bizonyíték arra, hogy a kifejezés egy olyan bizonyos és meghatározott időszak lezáródását jelöli meg, amelybe a szombat is tartozik. 14

Más szóval, nem ugyanazt a fogalmat takarja, mint amit az “egy idő elteltével” fordítás érzékeltet, mert ez a magyarban nem feltétlenül egy határozott, bizonyos időpontra utal. Viszont a 2Sámuel 14:26-ban a fordítók már pontosabban fogalmaznak annyiból, hogy az esztendő végén-nel már egy ilyen, bizonyos időszak lezárására utaló szóhasználatot alkalmaztak, még akkor is, ha a szöveg valójában nem egy évre utal.

James Gilfillian a Sabbath (Szombat) című könyvében tesz néhány értékes megjegyzést Káin és Ábel Istent felé nyújtott imádatának  gyakorlatáról:

“Káin és Ábel az Isten tiszteletére, imádatára jöttek össze. De nem csupán ketten jelentek meg, legalábbis ezt érzékeltetik Káin szavai, amikor az áldozatok bemutatása után kihívja Ábelt a mezőre, hogy ott ölje meg őt, ahol tettét már nem láthatja senki.” 15

Gilfillian az “ajándékot vitt”, vagy “ajándékot mutatott be” kifejezés elemzésekor hozzáfűzi:

“Az itt használt ‘ajándék’ szót a héber nyelvben soha nem használták az egyén által adott, privát vagy otthon bemutatott áldozatadásra, hanem kizárólag azokra az áldozatokra utaltak ezzel, amelyeket a gyülekezeti, közösségi szentély ajtajához hoztak.” 16

Ahogy Gilfillian korábban megjegyezte:

“A közösségi istenimádat [vagy istentisztelet] a maga jellegzetes velejáróival szükségszerűen előfeltételezi azt is, hogy azon belül megtartották a szombatot.” 17

Igen, kétségtelen, hogy Káin és Ábel, csakúgy, mint Ádám egész családja rendszeresen megtartották a szombati pihenőt. Más szóval: engedelmesen követték az Ádámnak a kezdetben megadott utasításokat ennek az intézménynek a megtartásával kapcsolatban.

A következő személy, akit istenfélő, hívő emberként tartunk nyilván, és ebben a témában gyakran felhozzák nevét, az  Énok. Az igaz Énok szintén megtartotta a szombatot, amint erre utalást találhatunk egy ószövetségi, apokrifnak minősített könyvben, a Jubileumok könyvében:

Jubileumok 4:17-18 17 És ő [Énok] volt a földön született emberek közül az első, aki írást tanult és tudást és bölcsességet [szerzett], aki könyvbe jegyezte le az egek jeleit, a hónapok rendje szerint, hogy tudhassák az emberek az évek időszakait a különálló hónapok rendje szerint. 18 És ő volt az első, aki bizonyságot [testimóniát] írt és ő tett tanúbizonyságot az emberek fiaihoz a föld generációin át, és elbeszélte a jubileumok heteit [évheteket] és tudatta velük az évek napjait, és számbavette a hónapokat és lejegyezte az évheteket, ahogy azt mi [angyalok] megismertettük ővele.

Ha Énok ismerte és használta az Istentől származó jubileumi (hét évhétből plusz egy jubileumi évből álló) időszámítást, tanúbizonyságát aszerint írta meg, akkor hogyne tartotta volna a heti szombatot? Az évhetek ugyanis a hétnapos hét mintájára működnek, ahol a hetedik év az előírt pihenőév a föld számára. Csak mellékesen meg kell jegyezni: mindez amellett szól, hogy nem csak a hétnapos időszámítás volt ismert a Sínai előtti időkben, hanem a Jubileumok és évhetek használata is, de ebben az írásban maradjunk meg csak a heti szombat témájánál.

Lange Kommentár-ja szerint:

” Énokról nem feltételezhetünk mást, mint hogy tartotta a megszentelt szombatot, vagyis a hetedik napot . . . .” 19

Mire alapozható ez a fentebbi érvek mellett? Az 1Mózes 5:24 verse szerint Énok Istennel járt. A Héberek 11:5 pedig rámutat, hogy Énok Istennek tetsző ember volt. Ha nem tartotta volna meg Isten parancsolatait (beleértve a szombattartást is), akkor Énok nem járt volna Istennel. Hasonlóan, bármely parancsolat megrontása mellett nem is lehetett volna Istennek tetsző ember. Ha bárki el szeretné hitetni velünk azt, hogy Énok nem ismerte és tartotta az elődei által ismert és megszentelt szombatot, annak a személynek azt is ki kell egyben jelentenie, hogy Isten generációról generációra más-más módon bánik az emberekkel, és más elvárásai vannak a különböző korok emberei felé. Ez persze ellentmond Isten természetének.

Lássunk egy érdekes idézetet Tertulliánustól, akiről egyébként egyáltalán nem mondható el, hogy a szombattartás híve volt:

 “…Ádám megtartotta a szombatot … Ábel pedig, amikor szent áldozatot adott, kedvében járt [Istennek] azzal, hogy megtartotta a szombat szentségét …” 20

A következő gyakran említett személy Noé. Azt már láttuk korábban, hogy Noé ismerte a heti ciklust. Ez az ember, aki mint dédapja, Énok, szintén Istennel járt, feltétlenül megtartotta a szombatot. Az 1Mózes 8:20 vers rámutat, hogy Noé oltárt épített és áldozatokat mutatott be az Úrnak, és ez a rész kettő, a hétre illetve a hetednapra való utalást követ (1Mózes 8:10,12). Az oltár építése megintcsak az imádathoz tartozott, s nem zárható ki, hogy Noé azon szombatnapon adott áldozatot.

Egy másik bizonyíték arra, hogy Noé tartotta a szombatot, az Újszövetségben található. Péter apostol az igazságosság hirdetőjének nevezi Noét (2Péter 2:5). A Zsoltárok 119:172 szerint: “Minden parancsolatod igazságosság.” A Bibliában az igazságosság egyenlő a parancsolatok megtartásával. Ha Noé (az igaz Énok dédunokája) a parancsolatok megtartását hirdette a körülötte megromlott emberiségnek, akkor maga ne tartotta volna meg Isten parancsolatait? Következtetés: Noé, az Istennel járó, igazságosságot ismerő, gyakorló és hirdető emberként, meg kellett, hogy tartsa a szombati pihenőnapot.

A következő egyén Jób, akiről már korábban láttuk, hogy ismerte a hét időtartamát. Ennek az embernek maga Isten mutatja be a jellemét (Jób 1:8; 2:3), mint feddhetetlen, becsületes embert, aki féli az Istent és kerüli a rosszat, akihez fogható ember nem volt a földön! Jób még az esetleges vétkektől is tartott, amit láthatunk abból, hogy áldozatokat adott gyermekeiért, akik gyakran mulatoztak. Jób nem volt benne biztos, hogy gyermekei esetleg káromolják Istent a szívükben, és ezért szokásává tette az értük való áldozatadást. Egy olyan ember, aki annyira fél a bűnök elkövetésétől, hogy még az esetleges bűnökért is áldozatot mutat be, bűnbe esne azáltal, hogy megtagadja a szombattal kapcsolatos parancsolat megtartását? Bizonyos utalások arra mutatnak, hogy Jób gyülekezeti életet élt, s talán maga is vezetett istentiszteleteket. Legalábbis a Jób 4:3-4 versek ezt érzékeltetik: “Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted. A botladozót talpra állították szavaid, és a roskadozó térdeket erőssé tetted.” Még erőteljesebben látható ez a Jób 30:28-ban, ahol Jób ezt mondta: “… felkelek a gyülekezetben és kiáltok.” És végül, a Jób 42:8-9 versekből láthatóan Isten utasítást adott Jób három barátjának arra, hogy adjanak égőáldozatot hét bikából és hét kosból, míg Jób imádkozott értük. Vagyis ezek az emberek ismerték az Isten imádatának fontos elemeit, a gyülekezeti istentiszteletet, tudták, mi kedves Isten előtt, és nehéz elképzelni, hogy ennek ellenére ne tartották volna meg a szombati pihenőt.

Jób után vizsgáljuk meg a pátriárkai időszakot, amelyről sokan úgy vélekednek, hogy ebben a korszakban nyoma sincs a szombattartásnak. Ez valóban így lenne? Matthew Henry a maga Commentár-jában az alábbi megjegyzést teszi:

“A szombat egyidős a világunkkal; és semmi okot nem látok arra, hogy kétségbe vonjam, azok az emberek, akik Istennel jártak, vallásosan megtartották a szombatot a patriárkális korszakban.” 21

Lange, akitől már fentebb idéztünk, így folytatja:

“A kifogás, miszerint a Bibliában a pátriárkák életét vázoló, kevés, rövid és szűkszavú leírás nem tér ki szombattartásukra, az ugyanolyan esztelen vita, mint az, hogy valójában semmit nem tudunk imáik formájáról, vagy arról, hogy pontosan milyen módon tartották istentiszteleteiket.”22

Joseph H. Hertz-től:

“Ábrahám … Izsák … Jákob. A [zsidók] pátriárkákat úgy reprezentálják, mint akik tartották a szombatot.” 23

A zsidók szombatonként, a délutáni istentiszteletkor gyakran elmondanak egy olyan imát, amely a pátriárkák szombattartására utal:

“Ábrahám ujjongott, Izsák örvendezett, Jákob és fiai megpihentek ekkor.” 24

Ennek az ősi imának a szövege Krisztus egyik kijelentését juttatja eszünkbe:

János 8:56 Ábrahám, a ti atyátok ujjongott azon, hogy megláthatja az én napomat: meg is látta, és örült is.

A zsidó ima szövegének figyelembe vételével Krisztus itt maga mellett a szombatra utalt (mivel Ő a szombat Ura, vö. Mát. 12:8Luk. 6:5), és Ábrahám ujjongott e napon (Krisztus előtt, Aki JHVH Angyalaként gyakran kommunikált vele), tudván, e nap az örök pihenőt, az üdvösséget jelképezi.

Cunningham Geikie kommentárja Ábrahámról:

“Ábrahám hitvallásának nem ismerjük a részletes pontjait … viszont magában kellett hogy foglalja mindazokat a káldeai valláselemeket, amelyek megegyeztek az igazsággal. Ez azt is jelenti, hogy ismernie kellett a szombatnapot, hiszen a hetedik nap szentsége, mint egy az Édenből fennmaradt tradíció, hozzátartozott a korai káldok hitéhez, amit a munkák beszüntetésével honoráltak” 25

A pátriárkák természetesen megtartották a szombatot. Mit ír az Írás Ábrahámról?

1Mózes 26:5 … mert hallgatott Ábrahám a szavamra, és megtartotta a megtartandókat: parancsolataimat, rendelkezéseimet és utasításaimat.

Isten megtartandó parancsolatai között pedig ott van a szombati pihenő is. Mivel azt nem feltételezhetjük, hogy az igaz és hűséges Ábrahám ne tanította volna gyermekeit és azok gyermekeit az igaz Isten imádatára, így magától értetődően Izsák és Jákób is ismerték Isten parancsait. Ebben biztosak lehetünk, ugyanis Isten jelentette ki, hogy:

1Mózes 18:19 Mert őt [Ábrahámot] választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg JHVH útját [héb. deh’rek, út, életmód], cselekedjenek az igazságnak [héb. tsedaqah] és jognak [héb. mishpat] megfelelően, hogy JHVH is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak.

A Szentírásból kivehetően a pátriárkák istenimádatuk részeként gyakran oltárokat állítottak: Ábrahám az 1Mózes 12:7-8; 13:4,18 és 22:9; Izsák az 1Mózes 26:25; Jákob az1Mózes 33:20; 35:1,3,7 szerint. Ezen kívül az 1Mózes 21:33 említést tesz arról, hogy Ábrahám ligetet ültetett, ahonnan segítségül hívta az Örökkévaló Isten nevét. Egy ligetet nem ültet valaki egyetlen ima céljából, vagyis a gyakori áldozatok és a liget ültetése egy rendszeres istenimádat részei kellett, hogy legyenek, és mint ilyen, a szombati istentisztelet velejárói is lehettek.

Következőleg vizsgáljuk meg Mózes és Áron idejét. Gyakran elhangzó feltevés szerint az izraeliták teljesen megfeledkeztek a szombatról az egyiptomi fogság alatt, s talán a rabságban, ha akarták volna sem lettek volna képesek megtartani. Ez ellen azonban igen meggyőző érveket lehet felhozni.

Igen, a Józsué 24:14 szerint az izraeliták egy része hamis isteneket, bálványokat imádott Egyiptomban. Tudjuk azonban, hogy korántsem mindannyian tették ezt. Isten mindenkor és minden körülmények között megtart magának egy hűséges maradékot, ha nem is mindig nagy számban (v.ö. 1Királyok 19:18).

Bár az izraeliták többsége felvette az egyiptomi bálványok imádatának szokásait, de Mózes családja határozottan példázza, hogy ez nem volt egyetemes, voltak olyan igaz izraeliták, akik nem tértek el atyáik Istenének imádatától. A 2Mózes 1:17 pedig megemlíti az Istent félő bábák cselekedetét.

A Midrásban egy figyelemreméltó megjegyzést láthatunk:

“[Mózes] látta, hogy [az izraelitáknak] nem volt pihenőjük, ezért a Fáraó elé ment és ezt mondta: Ha valakinek rabszolgája van és nem ad neki pihenőt a hét egy napján, akkor azok el fognak pusztulni; hasonlóan, ha te nem adsz rabszolgáidnak hetente egy napot pihenőül, akkor elpusztulnak. Fáraó így válaszolt: Menj és tégy velük, amiként mondtad. Ennekokáért Mózes elrendelte számukra a Szombatot pihenőnapként.” 26

Folytatva a Midrással, némileg előreugorva, nem sokkal a kivonulást megelőző időszakhoz:

 “… az izraeliták birtokaiban voltak olyan tekercsek, amelyek tartalmával szombatonként átitatták magukat, mert azok biztosították őket afelől, hogy Isten megszabadítja őket a rabságból. És mivel megpihentek a szombatnapon, a Fáraó ekként parancsolt: Legyen inkább nehezebb munka kiróva a férfiakra, hogy dolgozzanak azon [szombaton]: és ne tekintsenek a hazug szavakra … ne leljék örömüket a szombaton a pihenéssel.” 27

Mindezt a Biblia csak szűkszavúan vázolja. A 2Mózes 5:1 és 10:9 versekből olvashatóan, Mózes és Áron kijelentette Fáraónak, hogy el kell engednie Izraelt, abból a célból, hogy Izrael ünnepet tarthasson az Úrnak. Gilfillian rámutatott, hogy ez az ünnep nagyon valószínűen egy heti szombat lehetett, legalábbis erre lehet következtetni Fáraó szavaiból:

2Mózes 5:4-5 … Mózes és Áron, miért vonjátok el a népet a munkától?  5… hát még ha megengeditek, hogy meg is pihenjenek [héb. shabbath] a kemény munkától?

Gilfillian itt hozzáteszi, hogy Egyiptom elhagyása után (de még a törvény megadása előtt) Izraelnek meg kellett tartania a szombatot (2Mózes 16), továbbá a 2Mózes 12-ben a pészah ünneppel kapcsolatban említett hétnapos ünnep, a hetedik napon történő szent gyülekezéssel szintén azt érzékelteti, hogy Izrael számára egyáltalán nem volt ismeretlen a hetes ciklus. 28

Talán a legszembetűnőbb bibliai bizonyíték arra, hogy a szombattörvényt ismerték az izraeliták a Sínainál megadott törvény előtt is, a 2Mózes 16. fejezetében látható. Az itt vázolt események három vagy négy héttel azelőtt történtek meg, mielőtt Izrael a Sínaihoz érkezett volna. Ebben a fejezetben jól látható, hogy a szombattartást ismerték és elfogadták. Egy azonban biztos. Függetlenül attól, hogy mennyire új vagy mennyire régi volt számukra a szombati pihenőnap ismerete, ezek az események határozottan a Tízparancsolat megadása előtt történtek.

A fejezet 22-24 versei szerint Izraelnek a hatodik napon két napra elegendő mannát kellett összeszedni, ami ekkor nem büdösödött és nem férgesedett meg. A 25. versben Mózes kijelenti, hogy a többlet manna az Úr szombatjára adatott, amikor nem találnak mannát a mezőn. Majd a 26. versben hozzáteszi: “Hat napon szedjétek, de a hetedik napon szombat van. Akkor nem lesz.” Amikor ennek ellenére egyesek mégis elmentek mannát keresni a szombaton, természetesen nem találtak (27. vers), viszont haragra gerjesztették Istent: 

2Mózes 16:28-30  28 Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig nem akarjátok még megtartani parancsolataimat és törvényeimet? 29 Láthatjátok, hogy az ÚR adta nektek a szombat napját. Ezért ad ő a hatodik napon két napra való élelmet. Maradjon mindenki otthon a hetedik napon, senki se mozduljon ki a helyéről! 30 Ezért pihent a nép a hetedik napon.

Ha mindez az Ószövetség részeként megadott tételes, rendszeresített és írásba fektetett törvény előtt történt, akkor milyen parancsolatokra, illetve törvényre utal Isten? Azokra a morális parancsolatokra, amelyek mindig is érvényben voltak, és amelyet Izrael ismert a pátriárkákig visszamenőleg. Isten kijelenti, hogy Ő adta meg a szombat napját, és kihangsúlyozta a fontosságát és szerepét.

Ha a szombattartás annyira új fogalom lett volna Izrael számára (valójában ekkor mindössze egy nappal korábban kijelentett dolog), akkor teljesen érthető lett volna, hogy ha sok izraelita nem egészen értette volna meg, vagy fogta volna fel e nap helyes megtartásának jelentőségét és fontosságát Isten szemében. Emellett az Isten haragja és határozott büntetése érthetetlenül keménynek és némileg igazságtalannak is tűnhetne, ha valóban csupán az előző nap óta ismerték ezt a parancsolatot. De egyáltalán nem ez volt a helyzet. Az izraeliták nagyon is tisztában voltak a szombat szerepével, és Isten éppen azért gerjedt haragra, mert ismeretük ellenére nem becsülték meg, és nem vették eléggé komolyan az utasításait a nap helyes megtartásával kapcsolatban.

A szombattartás tehát jól ismert intézmény volt Izraelben, egy olyan dolog, amivel tisztában voltak hosszú idővel ezeket az eseményeket megelőzően is. Még a The Catholic Encyclopedia is ezt írja:

“Magával a szombattartással először a mannával kapcsolatos események leírásakor találkozunk … de úgy tűnik, mintha az izraeliták már korábbról is nagyon jól ismerték volna ezt intézményt .” 29

Adam Clarke szerint:

“A szövegben és a szövegkörnyezetben semmi nem érzékelteti azt, hogy a szombat először ekkor lett volna megadva az izraelitáknak, ahogyan ezt sokan feltételezik: ellenkezőleg, úgy van említve, mint egy jól ismert dolog, amit általában véve megtartottak.” 30

Joseph H. Hertz megjegyzése a 2Mózes 29:8-ról: 

“Az ‘emlékezzél’ kifejezés használata azt érzékelteti, hogy ezt az intézményt jól ismerték az izraeliták hosszú idővel a mannával kapcsolatos fejlemények előtt is; mintegy a pátriárkák idejéből örökölt szent és nagy becsben tartott intézményként.” 31

Samuel Wakefield kommentárja a szombatról való emlékezéssel kapcsolatban szintén pontos, amikor ekként érvel:

“[a szombatra való emlékezés] egy olyan intézménynek az elismerésére utal, amelyet a kezdettől fogva megtartottak, és amely soha nem merült feledésbe, sem nem lett felfüggesztve.”

“A szövegben a leghalványabb burkolt célzás sincs arra, hogy a lejegyzett eseményekkor vette volna kezdetét a szombat intézménye. Valójában ennek pont az ellenkezőjét következtethetjük a narrációból. A szombat olyan módon van megemlítve, ahogyan egy történész beszélne egy jól ismert intézményről ” 32

Igen, a legkülönbözőbb források elismerik, amit nem lehet eléggé kihangsúlyozni: Isten kijelentése a 2Mózes 20:8-ban egy emlékeztető, vagyis az “emlékezzetek a szombat napjára” kijelentés egy már addig is ismert dologra utal, egyébként nem lehetne rá emlékezni. Sir Charles Marston szerint:

” Az emlékezzetek szó használata előfeltételezi azt, hogy a szombattartás már gyakorolatban volt korábban is . . . .” 33

Egy másik szövegelemző szerint:

” az ‘emlékezz’ kifejezés használata a negyedik parancsolattal kapcsolatban arra utal, hogy ez a heti pihenőnap nem egy új, csak ekkor bevezetett intézmény volt. Bizonyítja ezt az is, hogy megtartották, mielőtt a Sínaihoz [a Törvény megadásához] értek volna. A szombat így egy ismert intézmény volt jóval a Mózes ideje előtti időkből.” 34

Éppen ezért Wakefield a Tizparancsolat megadásával kapcsolatos magyarázatában az alábbi megjegyzést teszi:

“Ne feltételezzük azt, hogy a Tízparancsolat megadása egy olyan új elkötelezettség alá rendelte az embereket, amelyek addig nem voltak érvényben. A Dekalóg csupán egybeszedte [tételesítette] mindazt, ami már korábban is érvényben volt … A Tízparancsolat tehát nem létrehozta azokat a törvénypontokat, amelyeket magában foglalt, hanem csupán kinyilvánította azokat könyen megérthetően és egybefoglaltan, olyan körülmények között, hogy mindezt egy szigorú, rendkívül komoly és hatásos formában tegye törvényzetté.” 35

Mindezt igen meggyőző érvekkel így támasztotta alá:

“A negyedik parancsolat két olyan sajátos utalást foglal magában, amelyek bizonyítják annak előzőleges intézményesítését. Az első ilyen utalás az ‘emlékezz a szombatnapra’ kijelentés, ami rámutat [emlékeztet] arra, hogy a szombati pihenőnap korábban vált intézménnyé … A második utalás pedig a szombat megtartásának oka, mert ‘Isten megszentelte és megáldotta’ ezt a napot.  A hetedik nap a teremtéskor lett elválasztva és  megáldva szent pihenőnapként” 36

Charles Buck érve szintén figyelemre méltó, amikor kijelenti, hogy “csak azért, mert a szombatról nincs direkt említés a pátriárkák idejéből, az ugyanúgy nem bizonyíték a szombat ellen, ahogyan említésének hiánya nem bizonyíthatja a Mózes utáni és Dávid uralkodásának végéig tartó kb. 440 időszak alatti nemtartását sem.” 37

Láthatóan a szombattartás jól ismert és egyáltalán nem ritkaságszámba menő gyakorlat volt az Ádám és Mózes közötti időszakban. Amint azt Buck figyelmesen megjegyzi, az kétségtelen, hogy Dávidnak, az Isten szíve után való embernek (1Sám. 13:14) uralma alatt egyetemesen megtartották a szombatot egész Izraelben. A Zsoltárokban gyakori motívum az Isten helyes imádatára való felszólítás, s ezek egyben közvetve vagy közvetlenül utalások a szombat megtartására is, ami szerves része volt a tiszta és megfelelő izraelita istenimádatnak.

Mindennek elég és vitathatatlan bizonyítéknak kell lennie egy őszinte gondolkodású ember számára. Így a szombatot igenis megtartotta minden hű és igaz ember, tisztelték, és megpihentek e napon mindazok, akik Istennel egy úton jártak Ádámtól Mózesig. Akik tagadják, hogy volt szombattartás Ádám és Mózes közti időszakban, azok a tényekkel kapcsolatos tudatlanságukról adnak bizonyítékot.

 Lábjegyzetek:

1. Benjamin Davies, ed., Hebrew and Chaldee Lexicon, 554. old.
2. John Newton Brown, The Obligation of the Sabbath, 48. old.
3. Jonathan Edwards, Sermon XIII, Works, II. köt.  95. old.
4. Solomon Goldman, The Book of Human Destiny, 2. Köt, “In the Beginning,” 744. old.
5. John Kitto, An Illustrated History of the Holy Bible,  47. old.
6The Pulpit Commentary, I. Köt. 36. old.
7. Joseph J. Scaliger, De Emendatione Temporum, lib. 1, quoted by James Gilfillian, The Sabbath Viewed in the Light of Reason, Revelation, and History, 364-5. oldalak.
8Nature, June 6, 1931, Kiadás
9. John Dudley, Naology; or, a Treatise on the Origin, Progress, and Symbolical Import of the Sacred Structures of the Most Eminent Nations and Ages of the World, p. 47. old.
10. Martin Luther, Commentary on Genesis, I. Köt. 139. old.
11. Adam Clarke, Commentary, I.Köt. 58. old.
12. Robert Jamieson, A. R. Fausset, and David Brown, A Commentary . . . on the Old and New Testaments, I.Köt. 20. old.
13. Melanchton W. Jacobus, Notes . . . on the Book of Genesis, 133. old.
14. On this, see Thomas Scott, The Holy Bible . . . with Explanatory Notes,  II. Köt. 152. old.
15. James Gilfillian, The Sabbath, 281. old.
16u.o,  281-282. oldalak.
17u.o,  281. old.
18. Jubilees 4:18, in R. H. Charles’, Apocrypha and Pseudepigrapha of the Old Testament, II. Köt. 18. old.
19. John Peter Lange, A Commentary on the Holy Scriptures, I.Köt. 197. old.
20. Tertullian, An Answer to the Jews, IV. fej. “Of the Observance of the Sabbath,” Ante-Niceane Fathers, III.Köt. 155. old.
21. Matthew Henry, A Commentary on the Holy Bible, I.Köt. 8. old.
22. Lange, op. cit.
23. Joseph H. Hertz, The Authorized Daily Prayer Book, 579. old.
24. Samuel M. Segal, The Sabbath Book, 122. old.
25. Cunningham Geikie, Hours With the Bible, I.Köt. 258. old.
26. Midrash Rabbah, Exodus, Soncino ed., on Ex. 8:28, 35. old.
27u.o., on Ex. 5:18, 98. old.
28. Gilfillian, op. cit.,  284. old.
29The Catholic Encyclopedia, Vol. XIII, art. “Sabbath,” 288. old.
30. Clarke, op. cit., I.Köt. 386. old.
31. Joseph H. Hertz, ed., The Pentateuch and Haftorahs, 297. old.
32. Samuel Wakefield, A Complete System of Christian Theology, 503. old.
33. Sir Charles Marston, New Bible Evidence,  207. old.
34. Henry T. Scholl, quoting H. Clay Trumbull, New York Christian Observer, December 24, 1913.
35. Wakefield, op. cit.,505. old.
36u.o.
37. Charles Buck, A Theological Dictionary, art. “Sabbath,” 403. old.