A bibliai Szent Szellem

Kevés olyan fogalom van a bibliában, ami annyira félreértett és amit oly sokféleképpen magyaráznak a világszéles kereszténység teológusai és filozófusai, mint a bibliai Szent Szellem. A trinitárius vallásokban egy istenhármas harmadik személyeként határozzák meg, más felekezetek pedig csupán egy személytelen erőként tekintenek rá. Ebben a tanulmányban az Írások kijelentésének fényében fogunk választ adni a kérdésre, hogy mit is jelent, mit takar ez a bibliai fogalom: Szent Szellem.

***

Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy mit is jelent a fogalom maga, megvizsgálva a szavak jelentését, azaz elsőként tisztázzuk, mit jelent a „szent” és mit jelent a „szellem” kifejezés, illetve hogyan értelmezendő e két szó jelentése abban az egymás mellé rendelt alakban, ahogyan a Bibliából megismerhettük.

Meghatározások

A „Szent Szellem” szavakat a magyar bibliafordítások hagyományosan Szent Lélek vagy Szentlélek formában adják vissza a legtöbb esetben. Ez az alak abban esetben elfogadható, ha a magyar „lélek” és „szellem” szavak szinonimái egymásnak – ami igaz is, legalábbis nyelvtani értelemben. Azonban van a lélek és a szellem szónak olyan, csak rá jellemző jelentéstartama, ami miatt nem jelenthető ki, hogy a két szó tetszőlegesen vagy bármikor felcserélhető lenne egymással.

Nézzünk meg két példát erre.

Szokás azt mondani olyan nagyhatású emberekre, akik valami maradandót és különlegest alkottak, hogy „szellemóriás”. Ilyen értelemben nevezhető szellemóriásnak például Albert Einstein a maga nemében. Azonban senkinek nem jutna eszébe abban a formában utalni Einsteinre, mint nagyformátumú szellemre, hogy „lélekóriás”. Ebben a jelentésében nem felcserélhető a két fogalom.
Másik példának lehet említeni mondjuk a „léleksimogató” kifejezést. Olyan szavakat, zenét vagy más tevékenységet jelölünk vele, ami kedvességgel, együttérzéssel, odafigyeléssel vagy éppen erőt adó megerősítéssel, vigasztalással segít feltöltődni, megvidámítani az embert. De vajon használható ennek leírására és értené bárki, ha a „szellemsimogató” szóösszetétellel utalnánk rá? Minden bizonnyal nem.
Látható tehát, hogy ugyan lehetséges a magyar nyelvben bizonyos esetekben egymás szinonimáiként helyettesíteni a lélek és szellem szavakat, de ez nem állja meg a helyét minden esetben, és bizonyosan vannak olyan fogalmak, amelyeket nem lehet tetszőlegesen bármelyik alakkal visszaadni, kifejezni.

Nos, ha megértjük, hogy Biblia fordítói milyen héber és görög szavakat adnak vissza a „szellem” vagy a „lélek” magyar szavakkal, akkor rájövünk, hogy bizony fontos különbséget tenni közöttük és fontos, hogy következetesen használjuk az egyik, vagy éppen a másik kifejezést.

Az ószövetségi iratokban két héber szó hordozza a szellem és a lélek fogalmakat. Az egyik a ruach, ami leginkább a „szellem” megfelelője, a másik a „nephesh” (ejtsd: nefes), ami legjobban a magyar „lélek” szó jelentésével rokon. Mi a különbség a két kifejezés között? Ahogyan a két magyar megfelelője kapcsán megállapítottuk, ugyanúgy szinonimái lehetnek egymásnak a héber alakok is bizonyos esetekben, ám ugyanúgy kifejeznek valami olyasmit, amit csak az adott szóval írható le.

Az újszövetségi görög nyelv – hasonlóan a héber és a magyar nyelvhez – két eltérő szóval fejezi ki a lélek és a szellem fogalmakat. A görögben a „szellem” szó megfelelője a „pneuma”, míg a „lélek” szót a „pszüché” szóval írják le.

Ennek értelmében:

lélek = nefes = pszüché
szellem = ruach = pneuma.

A lélek

A „lélek” héber kifejezése „nefes” – נֶ֫פֶשׁ – és ugyanez a görögben a „pszüché” – ψυχή – amely három szó ugyanazt a jelentéstartamot hordozza: az érzéseket, érzeteket feldolgozó és a valóságnak érzetekkel megismerhető részét értelmező részünket fejezi ki – ám nem tévesztendő össze az agyi tevékenység által szült puszta gondolkodással. A lélek az embernek az a része, ami leképezi a bennünk eszmélő tudat számára az érzékek és érzetek benyomásait, azaz ami által tudatosodnak bennünk a minket a fizikai és a nem fizikai világból érő hatások, impulzusok. A lélek egyszerre az a részünk, ami hozzáférhetővé és értelmezhetővé teszi ezeket a benyomásokat a számunkra, de egyben az is, ami mindeközben létrehozza és hordozza a tudatot. A tudatunk az érzeteket feldolgozó „felületet”. A tudat és öntudat közötti kapcsolat minősége az ember éberségének élességével javul. A tudatosságot szülő folyamatokat fizikailag megmagyarázni – ma már tudjuk – nem lehetséges, a tudatunk nem anyagi háttérből táplálkozik és keletkezik, vagy jön létre. Az a tudat, amit csupán a fizikai (agyban lejátszódó) kémiai és fizikai folyamatok hoznak létre meglehetősen primitív – ilyen tudattal rendelkeznek az állatok, amelyek ugyan érző lények, de az emberéhez képest egy igen egyszerű lelkük van csupán, ahogy a szentírás is tanítja.

A lélek a nem biológiai értelemben vett élet hordozója, illetve az élet feltételezi a lélek valamilyen, vagy egy bizonyos minőségű meglétét.

A nefes szó 754-szer fordul elő a héber Bibliában. Az első négy alkalom, amikor a nefes szót használja a Biblia, kizárólag az állatok leírására szolgál:

I. Mózes 1:20 (tengeri élőlények)

I. Mózes 1:21 (nagy tengeri élőlények)

I. Mózes 1:24 (szárazföldi élőlények)

I. Mózes 1: 30 (madarak és szárazföldi élőlények)

Az I. Mózes 2:7-ben a nefes kifejezést az ember leírására használják.

Tehát a lélek az ember nem anyagi lényege, de éppenséggel az ember igazi lényét hordozó része. A lélek a szubjektumunk, jellemünk, öntudatunk, tehát mindaz, aki mi magunk vagyunk nem fizikai síkon. A lélek hordozza az önazonosságunkat, hajlamainkat, felfogásunkat, vágyainkat, tulajdonságainkat, azaz teljes személyiségünket.

A szellem

A magyar „szellem” szó héber kifejezése a „ruach” – וְר֣וּחַ – aminek görög nyelvű megfelelője a „pneuma” – πνεῦμα – és e három szó ugyanazt a jelentéstartalmat hordozza: szél, lehelet, szellem. A legfeltűnőbb különbség a fentebb elemzett lélek és a most tárgyalandó szellem szavak jelentése között az, hogy a szellem (ruach, pneuma) egy mozgásban lévő, mozgásba hozott eszenciára utal, olyan lényegre, aminek egyik jellemzője a dinamizmus – szemben a lélek (nefes, pszühé) szó majdhogynem statikus érzületével, vagy jellegével. A szellem nem a fizikai világban létező valóság, és ahogyan az Isten Szelleme sem fizikai lényeg, úgy az ember Istentől kapott szelleme sem kötődik anyagi létezéshez vagy fizikai feltételekhez.

A szellem nem eredhet máshonnan, csak kizárólag Istentől. Isten szellem. Szellem, azaz anyagi létezéshez nem kötött, de uralja és kitölti a teljes anyagi világot:

„Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák Őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem: Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (Cselekedetek 17: 27-28)

Tehát minden szellem forrása Isten – mind az Isten fiainak, az úgynevezett angyaloknak, mind a bukott angyaloknak, élükön Sátánnal, mind az Istentől kapott szellemmel rendelkező embernek Isten adott szellemet, mégpedig a magáéból. (1Mózes 6:3; Jób 27:3; Példabeszédek 20:27)

Az írások tanúbizonysága szerint a szellemi lények rendelkeznek testtel – ugyan nem fizikai, hús-vér testtel, hanem szellem-testtel. Ennek a szellemtestnek az emberhez hasonlóan vannak szellemi „testrészei”, tagjai, például feje, szeme, szárnya. A szellemi lények rendelkeznek lélekkel is. Mivel a lélek hordozza a tulajdonos személyiségének minden jegyét, ezért az angyalok is meg tudják különböztetni egymást. Az ember azonban nem szellem-lény, hanem testhez kötött szellem. Az ember jelen formájában három rész, a test, a lélek és a szellem harmonikus együttműködésének eredményeként létrejött különleges lény (1. Thessalonika 5:23). De ne feledjük: a menny szellemi teremtményei erőre és hatalomra nézve ugyan nagyobbak az embernél, ám mégis, az ember teremtetett az Örökkévaló képére és hasonlatosságára. Ennek köszönhetően a halálkor a testtől elszakadó lélek, a szellemhez kapcsolódva képes nem fizikai entitásként megmaradni, egyfajta szellemi létezőként. Ez az ember szelleme.

Ez a részünk az, ami képes Istennel érintkezni, vele kapcsolatot fenntartani – mintegy Istennel érintkező belső „szervként”. Tehát a szellemünk a nem látható világgal kapcsolatban álló része az embernek, ami egyfajta csatorna Isten (Szent) Szelleméhez. Ugyan Istentől való részünk a szellemünk, de önállóan létezni nem képes, nem független lény. A szellem, a test és a lélek mellett az ember teljes valóját felépítő hármas harmadik eleme (I. Thessalonika 5:23). Minél tudatosabb a kapcsolat a szellem és a lélek között, az ember annál inkább nevezhető „szelleminek”.

A szellemi létezés nem függ az anyagi létezéstől, ám a fizikai világot a szellemiekben formálják az általunk is látható formájára. Isten Szent Szelleme, önmaga valódi formájának a szellemi és a fizikai világban való tevékeny jelenléte, de nem csupán egy mozdulatlan lét, hanem formáló, alakító erővel bíró dinamikus létező, és Istent magát, az Ő létezését meghatározó szubsztancia. A Szent Szellem nem csupán személytelen erő, hanem magának az Örökkévaló Isten jelenlétének a módja, azaz maga az Atya, az Ő valóságának a kiáradása, tehát nem lehet személytelen.

Az életet adó szellem

Az Örökkévaló ezt az Ő saját Szellemét osztotta meg a Fiúval, a többi Isten fiúval, azaz a menny szellemi teremtményeivel, de az emberrel is:

„És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelt az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lélekké”

זוַיִּ֩יצֶר֩ יְהֹוָ֨ה אֱלֹהִ֜ים אֶת־הָֽאָדָ֗ם עָפָר֙ מִן־הָ֣אֲדָמָ֔ה וַיִּפַּ֥ח בְּאַפָּ֖יו נִשְׁמַ֣ת חַיִּ֑ים וַיְהִ֥י הָֽאָדָ֖ם לְנֶ֥פֶשׁ חַיָּֽה:

„Wayyitser Yahowah Elohim et ha-adam aphar min ha-adamah wayyipah b’appaw nishmat hayyim wayhi ha-adam l’nephes hayyah”

Amit itt az Úr Isten az emberbe „lehelt” az Ő tulajdon szelleme volt (szellem, lehelet, szél). Valamit azonban érdemes kiemelni: az I. Mózes 2:7-ben NEM az van leírva, hogy Ádám nefes-t kapott! Hanem az, hogy Ádám „élő nefes lett”, azaz „élő lélekké lett”. Ahhoz tehát, hogy az ember „élő lélek” lehessen, szükség van Isten Szent Szellemének (Ruach ha Kodesh) emberbe történő, minden mástól különlegesebb és az állatokétól eltérő minőségű „belé lehelésére”, mert enélkül a „többlet” nélkül az ember nem lenne több az állatvilág egyik, a többitől fejlettebb fajánál. Az ember szellemi halott lenne Isten Szelleme nélkül.

Az emberi lélek (lény) szelleme nem egyenlő az Isten Szellemével. Az emberi szellem ajándék Istentől (Zakariás 12:1). Ez is Istené (1. Mózes 6:3; 27:3; Példabeszédek 20:27).

Amikor meghalunk, az emberi szellem elhagyja a testet (Zsolt 146:4):

„Elhagyja az ő szelleme és a teste visszatér a földjébe, és még aznap tönkremennek a tervei.”

– és szelleme visszatér Istenhez, (Prédikátor 12:7) ahhoz, aki adta:

„És vissza fog térni a földbe, amint volt, a szellem padig visszatér Istenhez, aki adta azt.”

Mikor Isten megformálta Ádámot, az élet leheletét lehelte az orrába, és így lett az ember élő lélekké (1. Mózes 2:7, 1. Korinthus 15:45).

Tehát az ember lelke nem azonos egy olyan szellemi testtel, amely önállóan a mennyben él, miután meghaltunk. A Biblia azt mondja, hogy az ember élő lélekké lesz. Ez a lélek meghalhat (Ezékiel 18:20). Amikor a Biblia a lélekről beszél, valójában az életről, élő, lélegző lényről beszél. A lélek jelentheti a teremtményt, az embert, vagy magát az életet. Az állat is, az ember is lélek, az embert az Örökkévaló által belé lehelt szellemi kivonat különbözteti meg az állatoktól. Az ember testének halála után Istentől kapott szelleme és a hozzá kapcsolódó lélek, egyfajta test nélküli tudatként képes a létezésre (lásd Lázár és a gazdag ember történetét Jézus tolmácsolásában).

Most, hogy tisztáztuk a lélek és szellem szavak jelentését, illetve mibenlétüket, nézzük meg mi is valójában a bibliai Szent Szellem.

Kinek a szelleme?

Pál azt mondja az Efézus 4:4-ben, hogy „egy Szellem” van. Majd az Efézus 2:18 -ban ez áll: „Mert rajta [Jézuson] keresztül van menetelünk [hozzáférésünk] mindkettőnknek [mindkét nemzetségnek, azaz a testi Izraelnek és a pogányokból lett Izraelnek] egy Szellem által az Atyához.”

A Biblia beszél Isten Szelleméről és Krisztus Szelleméről, amely két isteni lényt foglal magában. Akkor, hogy van az, hogy csak egy Szellem van? A válasz az, amit a többség nem fogad el, mert a világszéles kereszténység a „Szentlélek” háromságtanban gyökerező látásmódjába és magyarázatába ragadtak bele, ami szerint a „Szentlélek” egy másik lény, nem pedig Isten saját Szelleme.

Először is minden az Atyától származik, majd Jézuson keresztül jut el hozzánk.

„Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is Őáltala.” (1. Korinthus 8: 6)

Figyelemreméltó az itt alkalmazott szóhasználat: „kitől” és „kicsodán keresztül”. Minden „az Atyától” van, majd „a Fiú által” lesz elérhető, hozzáférhető.

A Szent Szellem az Örökkévaló Isten létezésének lényege, ereje, valósága és személyes jelenléte, amelyet az Atya küld nekünk – a Fián keresztül! Vagy másképpen fogalmazva a Szent Szellem az Atya SZEMÉLYES jelenléte és ereje, amely Jézus Krisztus, az Ő egyszülött Fia által nyilvánul meg. Ez nem egy háromságisten különálló személye, akit ketten küldenek, hanem magának Istennek a lénye, aki eljön hozzánk az Ő Fián keresztül. És ellentétben azzal, amit a trinitáriusok állítanak a háromságot elutasítókról, hogy mi ezt a Szellemet egy személytelen erőnek tartjuk, azt kell kijelentenünk, hogy NEM! A Szent Szellem az Egy Igaz Istennek nagyon is SZEMÉLYES jelenléte és megnyilvánulása!

Mindent, amit a Felkent kapott, azt örökölte az Atyjától, beleértve a saját életét is, amely önmagában nem létezett, de azt az Atyától kapta:

„Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában.” (János 5:26)

De nemcsak az Ő életét, hanem a Szellemét is kapta Krisztus az Ő Atyjától. Az Atya és a Fiú így egyek szellemben. Ez a Szellem az Atyától származik, ezért Szent, és az Ő Fián keresztül eljuttatja hozzánk is.

„Minthogy pedig fiak vagytok, Isten kibocsátotta az Ő Fiának Szellemét a ti szíveitekbe, aki ezt kiáltja: Abba, Atya!” (Galata 4: 6)

Figyeljük meg, hogy itt a Szent Szellemet már a mi Urunk Jézus Krisztus Szellemeként mutatja be, tudjuk pedig, hogy az Atyjától kapta. Tehát amikor megkapod Isten Szellemét, akkor az Ő Fiának Szellemét is befogadod a szívedbe! Az Atya nem egy másik (azaz harmadik) személyt küldött, hanem Fiának Szellemét küldte el. Ez nem valami rejtélyes szellemi lény, hanem Isten lényegét magában hordozó lehelet – szellem – amit a Fiún keresztül kaphatunk meg, miután bemerítkeztünk halálába és feltámadásába.

Ez az oka annak, hogy Pál egyenlőségjelet tesz „Isten Szelleme” és „Krisztus Szelleme” közé, mivel az Atya Istennek és az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak ugyanaz a Szelleme – az Atyától kibocsátott szellem. Így azt találjuk, hogy a Szent Szellem ugyanaz a Szellem, akár Istenről, akár Krisztusról beszélünk.

A Szent Szellemet ne tévesszük össze Krisztus saját, Istentől kapott szellemével, amely Istentől kapott szellemi testben létezve vált minden teremtmény közül a legelsővé, akit közvetlenül szült az Örökkévaló Atya Isten.

„Ti azonban nem test, hanem Szellem szerint éltek, ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a Szellem azonban életet ad annak a megigazultság miatt. És ha annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő tibennetek lakozó Szelleme által.” (Róma 8: 9-11)

Pál a Szent Szellemre utalva azt mondja, hogy Krisztus az Szellem. „Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság.” (2. Korinthus 3:17)

Így jön el a Szellem által az Atya is és a Fiú is, és laknak bennünk:

„Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédeimet, és az én Atyám is szeretni fogja őt, és elmegyünk hozzá, és nála lakunk.” (János 14:23)

„Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és benne lakozást veszünk.” (János 14:23 Károli)

Hogyan teszik ezt?

A szellemükön keresztül! Azért jönnek, hogy velünk lakjanak és velünk maradjanak.

Volt már benned olyan késztetés, hogy megszólalt a lelkiismereted és emiatt nem tettél meg valamit, amire készültél? Vagy éppen a bűntudat érzése, hogy amit megtettél, az nyomasztott? Ez a Szent Szellem munkája benned. Azonban, ha figyelmen kívül hagyod, akkor nem kommunikál veled Krisztus a Szellemén keresztül, és nem próbál munkálkodni rajtad.

Krisztus tehát a Szent Szellem által él bennünk. „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; (…)” (Galata 2:20a)

Krisztus is adott kijelentéseket az összes apostolon keresztül, miután elhagyta őket: „Akik azt nyomozták, hogy mely vagy milyen időre jelentette azt ki a Krisztusnak bennük levő Szelleme, aki előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az azt követő dicsőségről.” (1. Péter 1: 11)

Amikor Jézus kétezer évvel ezelőtt megtestesült a földön, telve volt Istennek a Szellemével, fogantatásától fogva, ahogy emberfiaként való földi tartózkodása során is. Feltámadása és mennybemenetele után „egy másik vigasztalót” küldött a földre, hogy az idők végezetéig erőt adjon népének, amely Szellem formájában Ő maga volt! Csak az Atya és a Fiú lehet jelen testükön kívül bárhol az Univerzumban. A Szellem az a mód, ahogyan mindenütt jelen vannak, miközben szellemi testben is jelen vannak a Mennyei Szentélyben most is. Nem volt rá szükség, hogy egy harmadik személyt küldjön el a Felkent Isten népe számára, az egyház számára, hiszen – ha másmilyen formában is, de – jelen tud lenni közöttünk a Szellem segítségével.

„Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám [Jézus] megelevenítő Szellemmé. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, a mennyből való.” (1. Korinthus 15: 45-47)

Pál apostol itt a két Ádámról beszél (itt jegyezzük meg, hogy az „adam” héber szó jelentése: ember). Az első Ádám volt az első teremtett ember a földön, aki vétkezett azzal, hogy evett a tiltott gyümölcsből. A második (utolsó vagy végső) Ádámnak Krisztust nevezi, aki azért jött, hogy megváltson minket az első Ádámon keresztül ránk ható bűn és a saját elkövetett bűneink következményeitől. Figyeld meg, hogy Pál azt mondja, hogy Jézus Krisztus „elevenítő szellem” lett (görögben „életet adó szellem”).  Ez a másik fontos dolog Krisztussal kapcsolatban, amiről alig beszélünk: nemcsak az Ő földi, emberi életét adta, hanem azt is, amit azóta él szellem testben! A 46. versben Pál világossá teszi, hogy előbb az érzéki, majd a szellemi. Jézussal pontosan ez történt és történik. Először emberként jött a földre, szolgált testben, azután felment a mennybe, majd pünkösdkor hatalmas erővel tért vissza szellemben! Mindkét alkalommal az volt a küldetése, hogy tanítsa, vezesse és megszentelje népét. És ezt teszi ma is, ugyanazzal az elkötelezett szeretettel Isten és az ember iránt.

A János 20: 21-22-ben ezt olvassuk:

„Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet.”

Krisztus nem lehelt az apostolaira egy másik személyt! Rájuk lehelte Isten benne lakó Szellemét. Tehát az Atyaisten Szent Szelleme immár Krisztus Szelleme is, amelyet Pál megerősít a 1. Korinthus 15: 47. versben.  Így a 47. versben szereplő „mennyből való Úr” a 45. vers „megelevenítő szelleme”.  Nem is lehet világosabb. Isten Szelleme és Krisztus (Atyától kapott) Szelleme az, ami egyfajta különleges szellemi megnyilvánulás, és ennélfogva egy másik „formája” Isten jelenlétének és valóságának. Ez gyökeresen eltér attól, ahogyan a „személy” szót a szellemi lényekre vonatkoztatva meghatározzuk! A Szent Szellem nem egy, az Atya Istentől és a Felkent Fiútól elkülönülő önálló entitás.

A bűn csak ennek a Krisztustól való szellemnek a segítségével győzhető le, egyfajta „isteni erőként” kapjuk, hogy ellent tudjunk állni a sötétség pusztító és beszennyező erőinek. Enélkül nem tudunk átformálódni Krisztus képére és hasonlatosságára, csupán hiábavaló testi harcot lennénk képesek folytatni a sötétség szellemi erői ellen.

Ez Krisztus szelleme, ami segít legyőzni a rosszra és bűnre való hajlamot, hiszen Ő már megtette ezt. Krisztus szellemi lény. Olyasmire képes, amire mi nem. Ráadásul tudja, hogy milyen emberi testben megvívni a szellemi harcokat. A harc pedig egyedül a bűnbánó szívben lezajlott folyamatok után folytatható sikeresen, ugyanis ameddig egy kis csírája is ott van az ember szellemében az önigazoltságnak, a magabízásnak, a saját képességekbe és saját cselekedetekbe vetett hitnek, addig testben vagyunk csupán. Addig legyőzhetőek vagyunk, következésképpen vesztesek ebben a szellemi harcban.

„Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek szelleme, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Szelleme.” (1. Korinthus 2: 11)

Az ember szelleme ugyan kapu az Istentől jövő dolgok felé, de az ember szellemének munkája az ember saját lelke felé és saját testére korlátozódik, ameddig ebben a földi testben élünk.

A bibliai Szent Szellem

A római vallás szentháromságtana (három személy egy istenben) ma már a legtöbb felekezetben bevett hittétel, ami viszont lerombolja azt a csodálatos igazságot, hogy ki is valójában a Szent Szellem, mégpedig egy teljesen hamis harmadik lény (személy) bevezetésével, amely valójában nem létezik! És mintha önmagában mindez nem lenne elég rossz, Sátán millióknak a hódolatát kapja meg – akár akaratlanul is – ezen a súlyos megtévesztésen keresztül, amely tévtanítás létrehozásában és terjesztésében oly sok ember vett részt Sátán megtévesztésének eredményeképpen, vagy éppen saját döntésükből kifolyólag.

A Szent Szellem maga Isten élete, amely az Atyától származik, és a Fiú osztozik ebben. Az Atya és a Fiú személyes jelenléte megadatott nekünk. Azok, akik részesülnek ebben az isteni jelenlétben és hatalomban, Isten életében, és megengedik, hogy jellemüket Fia hasonlatosságára átformálja, egy napon személyesen találkozhatnak a szeretet csodálatos Istenével.

„Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és hogy Isten Szelleme lakik bennetek?” (1Korinthus 3:16)

„És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ezékiel 36: 27)

„Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja az én szómat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig velem.” (Jelenések 3: 20)

„(…) Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete teljessé lett bennünk. Erről tudjuk meg, hogy mi benne lakunk, és Ő bennünk, mert Ő adott nekünk, az ő Szelleméből.” (1. János 4:12-13)

„De eljön az óra, és most van, amikor az igaz imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya ilyeneket keres, akik Őt imádják. Az Isten szellem: és akik Őt imádják, azoknak szellemben és igazságban kell imádniuk.” (János 4: 23-24)

A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy Krisztus maga az igazság Szelleme.

Olvassuk el ezeket a verseket:

„És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt és nem ismeri Őt; de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” (János 14: 16-17)

Most vessük össze a fenti sorokat a Felkent Jézus búcsú szavaival, amikor mennybemenetele előtt elköszönt a tanítványoktól, és amit Máté evangéliumának utolsó versében olvashatunk:

„Tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Máté 28: 20)

Foglaljuk össze az egyértelműség kedvéért a fentiekben olvasható kijelentésekből fakadó megállapításokat:

1.    A Vigasztaló az igazság Szelleme.

2.    A Vigasztaló mindig a tanítványokkal marad.

3.    Jézus maga mondja, hogy Ő mindig (minden napon) a tanítványokkal marad.

4.    Jézus az igazság (János 14: 6)

Majd Jézus így szól:

„Nem hagylak titeket árván; eljövök tihozzátok.” (János 14: 18)

Ezek a fenti versek pontosan leírják azt, ahogyan Jézus elmondta a tanítványoknak, hogy visszajön hozzájuk, nem maradnak vigasztalanul, hanem mint a „vigasztaló és igazság szelleme” tér vissza hozzájuk. Meg is mondja, hogy nem látható módon tér vissza:

„(…) én elmegyek az én Atyámhoz, és többé nem láttok engem” (János 16: 10)

Nyilvánvaló, hogy Jézus szavaiból kiderül, hogy lesz egy nem látható módon történő visszatérése, az igazság szellemeként, de ez az eljövetel nem keverendő össze azzal a királyként történő visszatéréssel, amikor „minden szem meglátja Őt”. Ez a nem látható visszatérése a Szent Szellem kitöltése során történő „eljövetel” volt.

Olvassuk el Jézus szavait:

„Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljön Ő, az igazságnak Szelleme, elvezet majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” (János 16: 12-13-14-15)

Jézus itt a Szent Szellemről beszél. Vessük össze ezekkel a sorokkal:

„Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok, és semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok.” (János 8. 28)

„Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, Ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. És tudom, hogy az Ő parancsolata örök élet. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondotta nékem.” (János 12: 49-50)

„(…) A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki énbennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat.” (János 14: 10)

Az igazság Szelleme csak azt mondja, amit az Atya parancsol neki, és azt találjuk, hogy Krisztus az, akihez az Atyaisten szól. Tehát amikor Jézus a földön volt, nem magától beszélt, hanem úgy, amint az Atya mondta neki, hogy beszéljen. És amikor Jézus visszatért Szelleme által, mint az Igazság Szelleme, ebben a dologban semmi sem változik.

Az igazság Szelleme az eljövendő dolgokat is megmutatja nekünk, amiről a Jelenések 1:1 azt mondja, hogy Jézus Krisztus az, akinek az Atyja kinyilatkoztatja mindazokat, amiknek meg kell lenni:

„Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az Ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar; Ő pedig elküldvén azt az Ő angyala által, megjelenté az Ő szolgájának Jánosnak” (Jelenések 1: 1)

Itt látjuk, hogy Jézusnak ezt a Kinyilatkoztatását Isten adta neki. Minden Istentől származik, hiszen Ő a forrás, ahonnan minden származik.

János 14:17-ben Jézus maga azt mondja a tanítványoknak, hogy a világ nem tudja befogadni az igazság Szellemét, és nem is láthatják őt, mert nem ismerik őt. De ti ismeritek őt (az igazság Szellemét), „mert veletek lakik és bennetek lesz”.

Ki lakott velük? Jézus. És azt mondta nekik, hogy az igazság Szelleme által bennük lesz.

Senkit ne zavarjon meg, hogy Jézus első szám harmadik személyben beszél magáról. Ezt számos alkalommal megtette beszédeiben, például azon alkalmakkor is, amikor az „emberfia” szóval utalt magára.

Jézus önmagáról adott leírásában pontosan ugyanúgy írja le magát, mint ahogyan később az igazság Szelleméről beszél. Nem kell nagy erőfeszítés ahhoz, hogy jól értsük ezeket az üzeneteket, csak a háromságtanban gyökerező teológia bennünk kialakított hamis előfeltevései homályosítják el a valódi üzenetét Jézus ezen szavainak.

Jézusnak az Atya Istentől kapott Szellemen keresztüli jelenléte (mint vigasztaló, mint az igazság szelleme, mint aki mindenre megtanít, mint aki emlékeztet, vagy mint aki a saját békességét adja) egyfajta lelkiség vagy lelkület érintését és bennünk való munkáját is jelenti. Ugyanis Jézus szelleme – mint szellemi lénynek a szelleme – saját lelkületének sajátosságait is közvetíti, így válik lehetségessé az Ő képére és formájára való elváltozásunk: hogy átadjuk neki magunkat. Ha pedig átadjuk magunkat a Felkent lelkületének, akkor az Atya Isten Szent Szelleme fog bennünk munkálkodni.