„Megszégyeníti fejét minden férfi, aki úgy imádkozik vagy prófétál, hogy a fején tart valamit.”
Pál apostol első levele a korinthusiakhoz, 11. fejezet 4. vers; Csia fordítás
Sok vita és emberi okoskodás látott napvilágot Pálnak az első korunthusi levél 11. fejezetében leírt, Istentől való rendeletével kapcsolatban – mégpedig a hívők fejének befedése, betakarása, vagy elfedése vonatkozásában. Az ezzel kapcsolatos okfejtések többnyire a nők fejének lefedése kapcsán íródtak, elsősorban ezzel foglalkoznak. A nők fejének ima vagy prófétálás közbeni befedezésének szükségességével, ennek miértjével részletesen egy másik tanulmányban foglalkoztunk, ebben a mostani írásban Pál férfiakra vonatkozó rendeléseire adunk magyarázatot. Megvizsgáljuk azt is, hogy Pál egyértelmű és félreérthetetlen utasításai ellenére miért van annyi félreértés a témában, továbbá, hogy kik és milyen okok miatt szorgalmazzák – esetleg akár teljesen tudatosan – ezen Istentől való rendelés áthágását.
***
Úgy tűnhet, hogy Pál az első korinthusi levél 11. fejezetében a nők feje befedezésének fontosságára helyezi a hangsúlyt, és ennek jelentőségét nem áll szándékunkban semmilyen módon sem megkérdőjelezni, sem elhomályosítani, azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül Pálnak a férfiak vonatkozásában ugyanebben a fejezetben tett kijelentéseit sem.
Ha röviden szeretnénk összefoglalni a fejezet üzenetének lényegét, akkor így tudjuk megtenni: amikor szellemben imádkozunk vagy prófétálunk, akkor Isten dicsőségét kell hangsúlyozni, a magunk személyes, vagy emberi dicsőségét pedig el kell rejtenünk, el kell takarnunk.
Mi Isten dicsősége, mi a férfi dicsősége és mi az asszony dicsősége?
Isten dicsősége a férfi, aki az Ő képe is egyben. (I. Kor. 11. fejezet 7. vers)
A férfi dicsősége az asszony, aki a férfiúból van. (I. Mózes 2: 18-23; I. Kor. 11: 8-9)
Az asszony dicsősége az ő nagy haja. (I. Kor. 11. 15)
A következő vers nem szorul részletesebb magyarázatra, nincs szükség további kommentre ott, ahol az írás ennyire egyértelmű:
„Azt akarom azonban, hogy értsétek meg: Krisztus a „feje”, vagyis a hatalommal felruházott felettese minden férfinak. Hasonlóképpen a nő „feje” a férfi. Krisztusnak pedig az Atya-Isten a „feje”.” (I. Kor. 11: 3. EFO)
Tehát Jézus, aki megmentett bennünket a bűneinktől, a férfiak feje, az asszony feje pedig a férfi, Krisztus feje pedig maga az Atya Isten.
A következő versben egyértelműen tudtunkra adja Pál, hogy a férfi nem fedheti be fejét imádkozás és prófétálás közben, mert azzal megszégyenítené a fejét: tehát a fejét, a hatalommal felruházott vezetőjét, azaz a Felkent Jézust! Olvassuk el több fordításban az első korinthusi levél 11. fejezetének 4. versét:
„Megszégyeníti fejét minden férfi, aki úgy imádkozik vagy prófétál, hogy a fején tart valamit.” (Csia Lajos)
„Ezért minden férfi, aki befedett fejjel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz arra, aki az ő „feje”. (EFO)
„Minden férfiú, a ki befedett fővel imádkozik, avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét.” (Károli)
„Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére.” (Új fordítás)
Foglaljuk össze:
A Messiás Jézus, a Teremtő és Örökkévaló Atya Isten egyszülött fia a férfi szellemi feje. A férfi ezért nem fedheti be semmivel a fejét, amikor imádkozik, vagy prófétál Isten Szelleme által, mert ezzel megszégyeníti Jézust, aki megváltotta őt a bukott emberi állapotából, a bűneiből, ugyanis, ha befedi a fejét a férfi, akkor a Megváltóját megkerülve, a (Jézus kereszthalála nélkül még mindig) bukott emberi állapotából kiindulva, megváltatlan emberként kívánná az Atya Isten dicsőségét tükrözni.
„(…) senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.” (János 14: 6)
Nem lehetséges a Krisztust Jézust megkerülve, Őt kihagyva az Atya elé járulni. Erről szól a Messiás egész földi szolgálata és emiatt volt szükséges életét adnia az emberért. Pál idézett levele értelmében, az a férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, semmibe veszi a Felkent áldozatát és azt a munkát, amit még időknek előtte elrendelt az Atya, és amit maga a Fiú pedig önként vállalt elvégezni, mert a férfi így (ha befedi fejét) elrejti azt a teremtéskor neki adott dicsőséget, amit az Atya az ádámi bűnbeesés után a Fiú áldozatában állított helyre. Emiatt szükséges imáinkat nem máshoz, hanem az Atyához intézni, de emiatt elengedhetetlen, hogy Jézuson keresztül közelítsünk az Atyához, tehát Jézus nevében tárjuk fel imáinkat, továbbá ezért is fontos lelki imákból az Atya akarata szerinti, Isten Szelleme által ihletett szellemi könyörgésekké változtatni az imáinkat.
Még egyértelműbben: azok a férfiak, akik befedik a fejüket ima és/vagy prófétálás közben, ezzel egyértelműen és nyíltan kifejezésre juttatják azt, hogy nem kérnek a Názáreti Jézusból. Továbbá azt adják hírül, hogy elvetik Őt, mint urukat és megváltójukat, illetve nem tekintik Istentől való Felkentnek, nem tekintik Isten egyszülött Fiának, nem fogadják el hatalommal felruházott vezetőjüknek, következésképpen hiábavalóvá teszik áldozatát. Azaz: megcsúfolják azt, aki önmagát adta az ő bűneikért való engesztelő áldozatul, megszégyenítik azt, aki egyébként pedig Istentől rendelt fejük lenne.
Ez van megírva.
Ám nézzük meg, hogy miért szükséges részletesebben tájékozódni arról, hogy milyen szellemi áramlatok akarják a szentírás egyértelmű igazságait emberi – vagy éppenséggel antikrisztusi – tanításokkal felcserélni.
Létezik néhány egyre szélesebb körben ismertté váló mozgalom, ahol bizonyos jelenségek ütötték fel a fejüket. Ilyen elgondolások például, hogy a lehető legtöbb bibliai nevet, könyvet, helyet, fogalmat héber nyelven használnak. Az „Isten” szót behelyettesítik az Elohim szóval, vagy a „Yahua” névvel, Jézus nevét felcserélik a „Jehoshua” névvel, Pál apostol az ő olvasatukban továbbra is „Saul” és sorolhatnám.
Ezen kívül hitük szerint egyáltalán nem probléma, sőt, követendő gyakorlat, hogy a férfiak a fejükön különféle fejfedőket – kipát, kalapot, kötött sapkácskát – hordanak mindig, azaz ima közben is.
Honnan ered ennek a valójában judaista hagyománykövetésnek a gyakorlata?
A férfiak fejének betakarása a legtöbb embernek a zsidó hívők szokását juttatja eszébe. Nem véletlenül. A következőket olvashatjuk a MAZSIHISZ honlapján:
„A Talmudban áll néhány szép bekezdés arról, hogy a fejünk betakarása jámborságról, istenfélelemről tanúskodik, arról, hogy nem felejtjük el, ki van felettünk. Ebből azonban sehogy sem következik, hogy kötelező mindig viselni és tulajdonképpen a hívő zsidók legfontosabb megkülönböztető jegye, illetve onnan tudjuk, hogy komoly, rendes, szóval igazi zsidó helyre jöttünk, hogy fel kell tenni. (…)
A kipa viselésének, lehetőleg állandó viselésének előírása aránylag kései fejlemény, tulajdonképpen az történt, hogy túlzottan elterjedt Izrael közösségében és egy idő után identitásjelzéssé vált, mint a punkok taréja, mint a rapperek baseballsapkája, az újgazdag fiatalok pufidzsekije. És ez megnyitotta a lehetőséget a zsidó belső végtelen kifejezésére. Szefárd vagy askenáz, hászid vagy litvis, ilyen vagy amolyan hászid udvar, vallásos cionista vagy hagyományos ortodox, demokrata vagy republikánus, Batman vs Superman, Star Wars vagy Star Trek, mind külön kipát kaphatott, hiszen mindegy, mi van pontosan a fejünkön, az a lényeg, hogy el legyen takarva.” (kiemelés tőlem)
Igen, az utolsó mondat árulkodik leginkább a célról, ami mögött egy rejtett üzenet áll. Ezt a rejtett okot a későbbiekben megfogalmazzuk, hátha valakinek ennyiből még nem világos.
Az első idézett mondat felfedi a judaizmus híveinek felbefedésével kifejezett üzenetét és annak célját: hitük szerint nem érzik nélkülözhetetlennek a Felkent Jézus személyét az Istenhez való közeledésben, azt vallják, hogy felettük közvetlenül Isten áll. Ez a hit szöges ellentétben áll a Názáreti Jézus üzenetével:
„(…) senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.” (János 14: 6)
Mi természetesen tiszteletben tartjuk, hogy ők ebben nem hisznek, de mi, keresztények, abban hiszünk, ami a szentírásban van megfogalmazva.
Majd ezt olvashatjuk ugyanott (MAZSIHISZ honlap):
„Amúgy tudják, mit jelent a kipa héberül, eredetileg? Kupolát. Például a vaskupola, az izraeli rakétavédelmi rendszer tulajdonképpen vaskipa, amely ráborul az országra védelmezően. A kipa, a fejfedő, mint páncél.”
Hogy mitől „védi” meg a judaizmus hívőinek gondolatait a kupola? Nos, már erre is tudjuk a választ, de a későbbiekben ezt is egyértelművé fogjuk tenni.
Ha megvizsgáljuk, hogy milyen bibliai (vagy ha tetszik: tórai) eredete van a férfiak kötelező jellegű, Isten parancsolata szerinti fejbefedésének, akkor meglepő módon csupán Áron számára, mint főpap számára és fiai, mint papi szolgálatot betöltők számára határozott meg a Teremtő kötelező fejviseletet. Ezt a leírást Mózes második könyvnek 28. fejezetében találhatjuk meg. Ezen kívül semmilyen más szentírási alapja nincs a kötelezően, parancsolat szerint előírt fejfedésnek a férfiak számára.
Az eddig leírtak alapján több dolog napnál is világosabban látható, mégis, néhány dolgot kiemelnénk.
A judaizmus maga ismeri el, hogy semmi tórai alapja nincs annak, hogy a férfiak kötelesek fejfedőt viselni. Egyértelmű, hogy jóval a tóra lezárása után kialakult emberi hagyomány alapján cselekszenek a zsidó férfiak eszerint és viselnek hitük szerint különféle fejfedőket, kipát, kalapot, vagy éppen szőrmesüveget, kucsmát, turbánt.
Van néhány említés arról (a Talmudban, nem a szentírásban!) hogy mindez „jámborságról, istenfélelemről tanúskodik, arról, hogy nem felejtjük el, ki van felettünk”. Igen: ez tanúskodik arról, hogy ki van „felettünk”, hogy ki a „fejünk”, és pontosan erről beszél Pál levele is.
Nézzük meg: kit is tekintenek „felettük valónak” a júdaizmusban?
A következő sorokat olvashatjuk a zsido.com weboldalon, a „Rabbi válaszol” címszó alatt Oberlander Báruch rabbi tolmácsolásában:
„A Jézus-hit a keresztény egyházak dogmarendszerének része, nem a zsidó vallásé. A zsidóságban Jézus még prófétaként sem jelenik meg, egyáltalán semmilyen szerepet nem játszik.”
Ugyanezen a honlapon a „Messiás: judaizmus kontra kereszténység” címszó alatt a következő sorokban fogalmazzák meg a judaizmus messiással, vagy Istentől való Felkenttel kapcsolatos látását Jézusról (Emanuel Shochat, kanadai rabbi gondolatai):
„A judaizmusban nagyon központi szerepet foglal el a Messiás és messiási kor mégis a zsidó hit szerint a megváltás még nem jött meg és Jézus sem volt a Messiás.” (kiemelés tőlem)
Világos, hogy a judaista zsidóság elutasítja Őt, mint Istentől jött Felkentet, de mint tanítót is.
Egy félreértést szeretnénk eloszlatni. Ugyanis a valódi kereszténység Jézusba, mint Messiásba vetett hite, nem lehet kizárólag intellektuális mérlegelés után meghozott racionális döntés eredménye (nem mintha nélkülözné a józan ész alapjait!). A Jézusba, mint Krisztusba vetett hit a szentírás szerint egyedül Isten Szellemének a választottak szellemében (szívében) létrehozott bizonyosság, kijelentés eredménye lehet csak. Isten Szelleme, a Szent Szellem Jézusról tesz bizonyságot, mint Messiásról. (János 15: 26)
Ahhoz, hogy ez az Isten Szelleme által ihletett és inspirált mély, meggyőződéses hit létrejöjjön, nincs szükség sem héber, sem görög nyelvvizsgára. Természetesen hasznos, ha valaki ezen nyelvek bibliai változataival jól boldogul, de a szentírás mondanivalójának, üzenetének megértését és ebből felnövekvő hitet nem a görög és héber, vagy éppen az arameus nyelvek ismerete fogja biztosítani, hanem Isten kegyelme, az Ő Szellemének kijelentése, felfedése által. Éppen ezért a hitre jutáshoz fontos, de elegendő is, ha az egyén az ő anyanyelvén hallja az eredeti evangéliumot, mert ezt fogja „felkenni” a Szent Szellem.
„De eljön az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az Ő imádóiul. Isten szellem, és akik imádják szükség, hogy szellemben és igazságban imádják” (János 4: 23-24)
Amennyiben az újszövetség írásaiban megfogalmazott kijelentéseket másodlagosnak tartjuk, vagy netán egyenesen figyelmen kívül hagyjuk keresztényként, akkor könnyen egy olyan szellemi állapotba kerülhetünk, hogy fokozatosan hamis ideológiák lépnek az Istentől való kijelentések helyébe. Ezzel észrevétlenül belesétálunk abba a csapdába, amit a keresztények igaz hitének szándékos felhígítása céljából készített – a Sátán. A „Lázadó” pedig előszeretettel használ hamis vallásokat a megtévesztésre. Rafinált módszerei vannak, hogy az embereket a hamisságba terelje, sőt olyan hitetéssel, hogy akiket megtéveszt még örömmel is engedelmeskednek a hazugságainak, azt gondolva, hogy valamilyen Istennek tetsző dolgot cselekszenek.
Az elmúlt évtizedekben nagy teret nyertek a karizmatikus és pünkösdista felekezetek „megújulási mozgalmai” (bár csillaguk leáldozóban van) amelyek inkább egy vásári cirkuszhoz hasonlíthatók, mintsem a bibliai gyakorlathoz. Ezekben a felekezetekben a hamis „bővölködés evangéliuma” keveredik a politikai aktivitással, a keresztény cionizmus eszméivel, New Age-el, keresztény okkultizmussal, hamis szellemek megnyilvánulásaival.
Egyre divatosabbá válik a judaizmus szokásainak és viseletének követése is – mintha ezzel valami Istennek tetsző kegyességet gyakorolnának. Önmagukat a szentírásban hívő keresztényként azonosító közösségek jönnek létre, ahol egyfajta bibliai romantika keretében nyer teret a héber nyelv preferált használata az anyanyelvvel szemben, a szefárd és askenázi dallamok mentén történő éneklés, a közel-keleti viseletekhez, sőt, kifejezetten a modern judaizmus gyakorlói által viselt ruhákhoz hasonló öltözékek és kiegészítők hordása. Mintha mindezektől, vagy ezek bármelyikétől kedvesebbekké válnának Isten szemében. Egy önmagát ma is kiválasztott népnek vélő népcsoport külsőségekben történő utánzása nem visz senkit közelebb a kiválasztottsághoz, és semmit sem tesz hozzá az üdvösség feltételeinek való megfeleléshez.
Ez a fajta judaista elhajlás pedig melegágyat biztosít a talmudi szokások és törvények elfogadásának – amelyek igen messze állnak a szentírási kinyilatkoztatásoktól. Különösen amiatt veszélyes mindez, mert azok bibliainak vélt törvények álcájában ékelődnek be a keresztény felekezetek tantételeibe. Ennek eredményeként önmagukat egyébként egyfajta kereszténynek tartó hívők megtévesztett tömegei válnak önkéntes judaistákká, annak minden velejárójával.
Gyakran hallani tőlük, hogy a keresztényeknek ez a fajta közeledése a zsidók felé a messianisztikus korszak előjeleinek kibontakozását jelenti, számukra Izrael helyreállt a politikai Izrael állam létrejöttével, a rabbinikus judaizmus a bibliai vallást képviseli. Emiatt szerintük egy jó kereszténynek mindent meg kell tennie Izrael államáért, és a judaizmusnak nevezett vallás követőiért. Röviden, ami végbe megy, az nem más, mint a kereszténység judaizálódása.
Megjegyzés: a judaizálódás alatt a nem biblikus tantételekhez és gyakorlatokhoz való igazodást értjük és nevezzük, nem azt a hitet, amelyről az Ó- és Újszövetségekben olvashatunk, hanem a talmudizmus, a rabbinikus judaizmus értelmezésmódjának elfogadását.
Az izraeliták Istentől eredő ószövetségi vallása egy annak szinte mindenben ellentmondó, emberi tanokra és parancsolatokra épített vallásrendszerrel lett felváltva: a judaizmussal. Mintegy 200 évvel Krisztus előtt kialakult, és a Jézus Krisztus által annyira megítélt farizeusi judaizmusból formálódott ki a ma ismert rabbinikus judaizmus. A Tórára hivatkoznak, de azt csak ünnepnapokon viszik körbe és csókolgatják meg, ám a tényleges vallási tanaikat a rabbik határozatait összefoglaló Talmud határozza meg.
A rabbik minden további nélkül elismerik, hogy ők a farizeusok utódai. Rabbi Louis Finkelstein, az Amerikai Zsidó Teológiai Szeminárium feje fogalmazta meg az Universal Jewis Encyclopedia alábbi szavait:
„A farizeizmus szülte a talmudizmust (…) amiben az ókori farizeusok szelleme él tovább változatlanul. Amikor egy zsidó a Talmudot tanulmányozza, valójában azokat az érveket eleveníti fel, amelyeket a palesztinai akadémiákon használtak.”
A talmudisták tehát a modern farizeusok, és tudjuk, Krisztus miként viszonyult a farizeusokhoz, illetve tanításaikhoz.
Tudjuk, hogy a farizeusokkal kapcsolatban hangzott el először a megbocsáthatatlan bűn fogalma, mert megtagadták a Szent Szellem munkáját (Mát. 12:31-32; Márk 3:29-30; Luk. 11:15, 12:10-12), amiről már megállapítottuk, hogy Krisztusról tesz bizonyságot (ne feledjük jelen írás témáját: a férfiak fejének be nem fedését Krisztus Jézusnak, mint „fejünknek” elismerése kapcsán) és az ördögnek tulajdonították Jézus csodatételeit. A Talmud azt tanítja, hogy Jézus az egyiptomi tartózkodása alatt tanulta meg azokat a varázslásokat, amelyekkel a csodákat tette (Schabosh 104b., Szanhedrin 107b.), tehát továbbra is az ördögnek tulajdonítják a Szellem által végzett munkáját. Emiatt a fejbefedésük szándékosan kifejezett jele annak, hogy szembe mennek Pál apostol korinthusiakhoz írott levelében leírtakkal a férfiak fejének befedéséről, ami Krisztus személyének szükségszerű, és nem megkerülhető közvetítő szerepét fejezi ki a férfi és az Atya Isten között.
A farizeusok a maguk értelmezésében istenkáromlónak nevezték még Krisztust is, emiatt szándékozták Őt megölni (Ján. 10:33). Krisztus pedig kijelentette, ha üldözték Őt, üldözni fogják azokat is, akik követői lesznek (Mát. 10:24-25; Ján. 15:20).
Ne hagyjuk magunkat félrevezetni az olyan tanítók által, akik emberi hagyományokra és Isten Szellemének kijelentését nélkülöző okoskodásokra épített elvárások betartására próbálnak rávenni – például férfi fejfedők imák és prófétálás közbeni viselésére. Az evangéliumok lejegyezték Jézus szavait az Isten törvényével kapcsolatban, elég, ha elolvassuk, hogy Ő mit tanított Isten parancsolatairól, és befogadjuk azt. Fogjuk fel végre, hogy a bűntől való megtérésünk azt is jelenti, hogy a továbbiakban nem szándékozunk annak (a bűnnek) szolgálni, és az Isten parancsolatainak követése a hit elvárása. Tisztázni kell a fogalmakat, mert nem az a judaizálódás, amikor az újszövetség elvárása szerint Isten parancsolatainak eleget teszünk, hanem az, amikor a farizeusokhoz hasonlóan emberi tanokra cseréljük fel Isten szavát, és a zsidó mesékre hallgatva a nem biblikus talmudi elvárásoknak engedünk – a férfiak fejének befedése pedig talmudista hagyomány, és minden bibliai (szellemi) alapot nélkülöz.
A keresztény hit összeférhetetlen a judaizmus hitével, ahogy Krisztus tanításai sem fértek össze korának farizeusi tanításaival. A kettő kölcsönösen kizárja egymást, így minden dialógus értelmetlen, és csak a lényegében fölösleges látszatokat szolgálja. Nem lehet harmónia azok közt, akik a Fiúban örök életet nyernek, és azok közt, akik nem fogadják Őt el:
„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (János 3: 36)
A fej ima közbeni befedésének kérdése mind nők, mind férfiak esetében egyértelmű meghatározásra került a szentírásban és szoros összefüggésbe hozható Jézus személyének, mint „főnek”, „fejnek” történő elismerésével. Azok a férfiak, kik a megváltó Jézus személyét figyelmen kívül hagyják, mint „fejüket”, például ima közbeni fejbefedéssel, semmilyen jogalapot nem hozhatnak létre a maguk számára, hogy bármelyik asszonynak „feje” legyenek, hiszen kilépnek az Isten által felállított szellemi hierarchiából. (I. Kor. 11: 3)
Az asszony engedelmességgel tartozik a „fejének” (a férfinak) de csak az Úrban! Ha a férfi kiesik ebből, mert például elmulasztja kifejezésre juttatni, hogy az ő feje a Krisztus, akkor a férfi kimarad a „képletből” és immár nem tekinthet magára szellemi vezetőként, fejként. És a nő sem köteles így tekinteni rá!
Atyámfiai! Férfiak! Ne legyetek könnyen megtéveszthetőek. A judaizmus nem a Krisztus által létrehozott egyház és nem Isten ma élő népe!
Tartózkodjunk azonban a gyűlölettől, ne feledjük, hogy Izrael a természetes olajfa, amely helyre lesz állítva, de addig, amíg nem jön el az ideje annak, hogy elfogadják a Fiút, addig nem fogunk velük harmóniában, jó pajtásokként élni. Akik pedig tudatosan és akaratlagosan üldözik Krisztust, és hatalmuk van arra, hogy az Ő követőit is üldözzék, azok a sátán zsinagógája (Jel 3:9), és függetlenül attól, hogy zsidók vagy sem, a tiszta hit rombolóival nem lehet semmi szellemi közösségünk:
„Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?” (2Korintus 6: 14-15)
A Szentírás tömören meghatározza, hogy miben nyilvánul meg az antikrisztus és a hazugság szelleme.
„Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, most meg is jelent; mégpedig sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.” (1János 2: 18)
„Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, mert tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is.” (1János 2: 22-23)
„Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus.” (2János 1: 7)
A hazugságok sátántól erednek (Ján. 8:44), ahogy az antikrisztus szellemisége is tőle jön, zsinagógáján keresztül. Akik megfelelnek az antikrisztusi jellemzőknek, azokkal egy mihaszna „párbeszéd” erejéig sem lehetünk felemás igában, nem utánozhatjuk külső megjelenési formájukat sem, mert valódi céljuk Jézus Krisztus személyének megcsúfolása.
A Názáreti Jézus személyének lejáratása, szolgálatának semmibevétele a rabbinikus judaizmus része, ők tagadják, hogy Jézus a Krisztus, és sok eszközzel munkálkodnak a keresztény hit lejáratásán, illetve hamisságok terjesztésével, a keresztény tanítások közé való beszivárogtatásával az igaz hittől és gyakorlattól félrevezetnek sokakat – ilyen a férfiak fejbefedésének szokása is, ami Jézus nyílt megtagadásának kifejezése.
A rabbinikus judaizmus szent könyvnek tartott Talmudjában több olyan utalást találhatunk, amelyek Jézus születésével, nevével, életével, tanításaival és halálával foglalkoznak. Amikor Jézust említik, akkor gyakran eltérő kifejezésekkel utalnak rá, mint pl. „otho ish”, vagyis „az az ember”, „az a bizonyos”, „a kárpitos fia”, és „az akasztott” stb.
Az általuk használt „Jeshu” megnevezéshez azonban lenne némi hozzáfűzni való.
A bibliai Jézus héber neve Jahsúa HaNocri, ennek megfelelője a magyar Názáreti Jézus. A Nocri megnevezést Názáret városa után kapta, ugyanis ebben a városban nevelkedett fel. A Talmudban alkalmanként a keresztényeket is Nocrim-nak, azaz nazarénusoknak nevezik.
A Jah’súa név jelentése ’JHVH megvált’, s emiatt a zsidók elkerülik ezt a megnevezést Krisztusra vonatkozóan, helyette csaknem kivétel nélkül a Jeschu (ejtsd: Jeshu) rövidítést alkalmazzák. Tudni kell azonban, hogy a Jeshu nem a Jah’súa név változata, hanem egy leleményes szófordulat, ami valójában egy átkot takar. A „Jeschu” név az Immach Schemo Vezikro („töröltessék ki a neve és emléke”, zsidó átok) szavainak első betűiből áll össze, s így a név az átok kezdőbetűinek összetétele. Amikor tehát a zsidók Krisztusra a Jahsúa név helyett Jeshu-ként, illetve Ieschu-ként utalnak, akkor a felszín alatt megátkozzák nevét és emlékét. A Jeshu név mellé gyakran jelzőket is raknak, ilyen a Jeshu Scheker (a hazug), vagy JeshuUtoebah (a förtelem).
Amikor ennyire egyértelmű a Názáreti Jézus iránt érzett gyűlölet, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a fejbefedés szokásának a kereszténységbe történő beszivárogtatásával a Megváltó személyének megcsúfolására veszik rá a hívőket. Ne sejtsünk mögötte mást, mint a Sátán szándékának megvalósítását.
Idézném a MAZSIHISZ honlapjáról való, korábban már említett részletet:
„Szefárd vagy askenáz, hászid vagy litvis, ilyen vagy amolyan hászid udvar, vallásos cionista vagy hagyományos ortodox, demokrata vagy republikánus, Batman vs Superman, Star Wars vagy Star Trek, mind külön kipát kaphatott, hiszen mindegy, mi van pontosan a fejünkön, az a lényeg, hogy el legyen takarva.”
Igen, egy a lényeg, mindennél világosabban kifejezésre juttatni: a világ (Jézust, mint Krisztust elutasító része) benne a judaizmussal és a keresztények judaista elhajlásaival, a fej befedezésével mindennél egyértelműbben üzeni, hogy nem kérnek a Názáretiből.
A kipa (és a többi judaista fejfedő) egy olyan „szellemi kupola”, ami egyrészről kifejezi viselőjének Jézussal kapcsolatos elutasítását, másfelől szellemi gátat is képez azelőtt, hogy Isten Fiának ez a fajta megvetése megváltozzon benne.
Ám Isten Szelleme – a megfelelő időben – sok ilyen „szellemi kupolát” fog lebontani.
Érdemes megfigyelni, hogy Pál hogyan zárja a fej befedésével kapcsolatos gondolatsorát:
„Ha pedig valaki vitatkozni akar erről, nekünk ez nem szokásunk, sem az Isten gyülekezeteinek.”
Pál apostol első levele a korinthusiakhoz, 11. fejezet 16. vers; EIV
Nos, ennek értelmében mi sem szeretnénk vitát nyitni a témában. Isten Egyházának gyülekezeteiben a férfiak a szentírás egyértelmű kijelentése értelmében fedetlen fejjel imádják a Teremtőt, a hívő nők pedig befedezik fejüket, így töltve be Istennek Pálon keresztül adott rendelését.
Zárszó a korszellem elvárásainak megfelelően és az igazság jegyében:
Ez az írás nem zsidóellenes, vagy a közkedveltebb, bár megtévesztő kifejezéssel élve, nem „antiszemita”! Sátán zsinagógája [a kárhozottak gyülekezete] nem igaz zsidókból áll, hanem magukat zsidóknak hazudó, sátánnak szolgáló szélhámosokból. Céljuk a valós bibliai értékek lerombolása és behelyettesítése sátáni tanokkal, illetve mindazok könyörtelen elpusztítása, akik kitartanak az igazság mellett – függetlenül attól, hogy izraeliták, zsidók vagy pogányok. Magukat egy „érinthetetlen” kaszttá tették, s ebből a pozícióból a legdurvább kettősmércével bíráskodnak az emberek fölött – ahogy elődeik, a farizeusok is tették.
