A fejfedés kérdése a hívő asszonyoknál

Az 1Korintus 11 fejezetében Pál arról ír, hogy a nőknek ima és prófétálás közben be kell fedniük a fejüket. Pál itt elhangzott utasításaival, illetve azok értelmével és jelentőségével kapcsolatban sokféle véleményt megfogalmaznak az emberek, a korszellemnek engedve a nők pedig örömmel engedik el azt a „buta ókori hagyományt”, ami szerint nőknek a fejükön kellene, hogy viseljenek valamit, amikor imádkoznak (vagy amikor jelen vannak imádkozás közben) és amikor prófétálnak (vagy amikor próféciát hallgatnak). Újabban elkezdték úgy értelmezni Pál említett sorait, hogy a szöveg szerint Pál valójában a nők hajáról, hajának hosszáról beszél, és elegendő, ha a hölgyek megnövesztik a hajukat. Most a vonatkozó szöveget fogjuk megvizsgálni, hogy valójában mi olvasható ki a sorokból. Valóban a nők hajviselete áll az üzenet fókuszában?

Azonban hangsúlyozzuk, hogy ezen írás célja nem a meggyőzés, nem áll szándékunkban vitát kezdeményezni, Isten Egyházának hite szilárd a témát illetően is, viszont a szentírás tiszta üzenetének bemutatása mindenképpen szükséges.

A görög szöveg alapján erősebb nyelvi és szövegösszefüggésbéli érvek szólnak amellett, hogy Pál apostol a nő fejének egy különálló fedéssel történő befedéséről beszél, nem pusztán a hosszú haj viseléséről. Nem szükséges a görög szöveg mély ismerete az üzenet és a biblia ezen igazságának megértéséhez, mégis, röviden érintjük a nyelvi hátteret is.

A 15. versben Pál kifejezetten azt mondja, hogy a nő haja fedésül adatott neki. Ezért két értelmezési irányt teszünk vizsgálatunk tárgyává:

  1. A fejfedő értelmezés: a nő hosszú haja saját természetes dicsősége, amit azonban el kell fednie, és imádkozás, illetve prófétálás közben ezen felül be kell fednie a fejét.
  2. A hajviseleti értelmezés: Pál végig a haj hosszúságáról és elrendezéséről beszél, a nő hosszú haja maga a szükséges fejfedő.

A kérdés az, hogy a görög szövegben a fej befedésére és a hajra használt kifejezések azonos jelentésűek-e. Pál két különböző szócsoportot alkalmaz. Az egyik a fej befedését, a másik a hajviseletet írja le.

κατακαλύπτω (katakalyptō) – befedni, eltakarni (6 – 7. vers)

ἀκατακάλυπτος (akatakalyptos) – fedetlen, be nem fedett (5. és 13. vers)

κείρω (keirō) – hajat levágni, lenyírni (6. vers)

ξυράω (xyraō) – leborotválni (5 – 6. vers)

κομάω (komaō) – hosszú hajat viselni, megnöveszteni (14 – 15. vers)

κόμη (komē) – hosszú haj (15. vers)

περιβόλαιον (peribolaion) – takaró, körülvevő fedés, palást (15. vers)

Ez a felsorolt szóhasználati különbség lényeges jelentéstartalmat határoz meg, ugyanis Pál a 6. versben nem a komaō igét használja, amikor a fej befedéséről rendelkezik, hanem a katakalyptō igét. A haj hosszúságáról pedig a 14-15. versekben beszél kifejezetten.

Azonban önmagában a két különböző szó használata még nem bizonyítja, hogy két különböző fizikai fedésről van szó.

Az 5. és a 6. vers igen erős érv a nők fejének külön (nem csupán hajjal) történő befedése mellett.

Az 5. vers görögül:

πᾶσα δὲ γυνὴ προσευχομένη ἢ προφητεύουσα ἀκατακαλύπτῳ τῇ κεφαλῇ καταισχύνει τὴν κεφαλὴν αὐτῆς· ἓν γάρ ἐστιν καὶ τὸ αὐτὸ τῇ ἐξυρημένῃ.

Szó szerinti, értelmező fordításban:

„Minden asszony pedig, aki fedetlen fejjel imádkozik vagy prófétál, megszégyeníti a fejét, mert ez egy és ugyanaz a leborotvált fejű asszonnyal.”

Figyeljük meg, hogy Pál két állapotot hasonlít össze:

  1. A nő fedetlen fejjel imádkozik.
  2. A nő haja le van borotválva.

Nem azt állítja, hogy a két állapot fizikailag ugyanaz, hanem azt, hogy a megszégyenítés szempontjából egyenértékűek. Ez máris bizonyítja, hogy a fedetlen fej nem feltétlenül jelenti a haj hiányát. Továbbá nem szabad átsiklani afölött, hogy itt nem a saját fejére hoz szégyent a fedetlen fejjel imádkozó nő, hanem a férfira, aki az ő feje! Lásd a 3. verset.

A 6. vers fontos üzenetet hordoz:

εἰ γὰρ οὐ κατακαλύπτεται γυνή, καὶ κειράσθω· εἰ δὲ αἰσχρὸν γυναικὶ τὸ κείρασθαι ἢ ξυρᾶσθαι, κατακαλυπτέσθω.

A mondat szerkezetét követő fordítás:

„Mert, ha az asszony nem fedi be magát, nyírassa is le a haját; ha pedig szégyen az asszonynak a haját lenyíratni vagy leborotváltatni, fedje be magát.”

Itt három különböző cselekvés jelenik meg:

  • Nem fedi be a fejét.
  • Lenyíratja vagy leborotváltatja a haját.
  • Befedi a fejét.

A καί (kai, „is”) különösen érdekes:

εἰ γὰρ οὐ κατακαλύπτεται γυνή, καὶ κειράσθω

„Mert, ha nem fedi be magát, nyírassa is le a haját.”

A természetes olvasat szerint Pál azt mondja: ha egy nő elhagyja a fejfedést, akkor akár a haját is levágathatja, hiszen az első cselekedet szégyene a másodikéval egyenértékű. Ha a fejfedő egyszerűen a hosszú haj volna, a mondat nehezen értelmezhető – de nem is ezt mondja Pál. Ebben az esetben ugyanis a gondolat lényegében az lenne: ha a nőnek nincs hosszú haja, akkor vágassa (is) le a haját. De még egyszer: nem ezt mondja Pál.

Pál kifejezetten a fej betakarásáról beszél, nem azt mondja, hogy „ha az asszony nem növeszti meghosszúra a haját, akkor nyírassa is le teljesen…”.

Az 5-6. vers tehát azt az értelmezést támasztja alá, hogy a fej befedése különbözik az egyszerűen csak hosszan hagyott vagy megnövesztett hajtól.

Most nézzük azt a verset, amely a másik értelmezés (a hosszú haj kendőt, vagy fátylat helyettesítő szerepe) melletti érvelés leggyakrabban idézett alapja.

γυνὴ δὲ ἐὰν κομᾷ, δόξα αὐτῇ ἐστιν; ὅτι ἡ κόμη ἀντὶ περιβολαίου δέδοται αὐτῇ.

Fordítás:

„Ha pedig az asszony hosszú hajat visel, dicsőségére van az néki, mert a haj fedésül adatott néki.”

Hogy is van ez?

A következő kifejezés:

ἀντὶ περιβολαίου (anti peribolaiou)

Két szót kell megvizsgálni.

  1. Περιβόλαιον – Fedés, takaró

A peribolaion a periballō („körülvetni”, „körülborítani”) igével rokon főnév.

Jelentése lehet: körülvevő takaró; palást vagy köpeny; valamit befedő, körülölelő réteg.

A szó nem jelent kizárólag kendőt vagy fátylat. Pál tehát nem mondja szó szerint, hogy „a nő haja fátyol”. Azt mondja, hogy a haj fedésül adatott neki.

  • Ἀντί – Helyett vagy gyanánt?

Az „anti” elöljárószó alapvető jelentése „helyett”, de kifejezhet helyettesítő vagy megfeleltető viszonyt is.

Ezért két fordítási lehetőség merül fel:

„A haj fedés helyett adatott neki.”

„A haj fedés gyanánt adatott neki.”

A hajviseleti értelmezés képviselői az első lehetőséget hangsúlyozzák: ha Isten a hajat fedésül adta, miért kellene egy további ruhadarab?

A válasz: egyebek mellett éppenséggel pont azért, hogy elfedje saját dicsőségét, a haját. Ima közben, mély szellemi élet gyakorlása során nincs helye annak, hogy önnön dicsőségét hangsúlyozza, de erre a későbbiekben visszatérünk.

Az „anti” nem bizonyítja azt, hogy a természetes hajfedés kizár minden további fejfedőt. A 15. versben Pál a haj természetes szerepéről beszél, amelyet analógiaként alkalmaz a korábbi, istentiszteleti fejbefedésre, de a haj nem váltja ki egy fedésre alkalmazott ruhadarab funkcióját, csupán amiatt említi meg a természet üzenetét, hogy szemléltesse: még maga a természet is erre tanít minket, s a természet is adott egy dolgot a nőnek, mégpedig fátyol gyanánt.

A két értelmezés közötti különbség tehát:

Hajviseleti olvasat: a haj maga teljesíti a fejbefedés követelményét. Fejfedős olvasat: a haj természetes fedés, amely alátámasztja a fej befedésének illendőségét az istentiszteleten.

A 10. vers is a kendőviselés mellett szól.

Görögül:

διὰ τοῦτο ὀφείλει ἡ γυνὴ ἐξουσίαν ἔχειν ἐπὶ τῆς κεφαλῆς διὰ τοὺς ἀγγέλους.

Szó szerinti fordítás:

„Ezért az asszony köteles (tartozik) [őt befedező] hatalmat tartani (használni) a fején, az angyalok miatt.”

Az egyik fontos szó:

ἐξουσία (exousia) – hatalom, jogosultság, fennhatóság.

A görög szövegben nincs ott a „kendő”, „fátyol” vagy „fejfedő” szó. Amikor egy fordítás azt írja, hogy „hatalmi jelet” kell viselnie a fején, akkor már értelmezi a szöveget, ugyanis az eredeti szövegben a „jel” szó sem szerepel.

A másik fontos szó:

ἔχειν – ezt rendszerint úgy fordítják, hogy „viselni”, ám a valódi jelentése: hordani valamit, tartani valamit, használni valamit. Ez a jelentés túlmutat azon, hogy egyszerűen a nő hajáról szólna, hiszen a hajat nem tartjuk a fejünkön, vagy nem használjuk a fejünkön, ellenben mindenképpen mutatja, hogy egy, a természetes testrészétől, a hajától eltérő dolgot kell használnia, tartania a nőnek a fején. Ez elég egyértelmű.

Ez a vers a fejnek a hajtól eltérő ruhadarabbal történő befedését mutatja be, mint a tekintélyi rend látható kifejezését.

Arra pedig fontos kitérni, hogy az írás szerint a nők fejének befedésére részben az angyalok miatt van szükség – utalva a Teremtés könyvének hatodik fejezetében ismertetett történésekre, az Isten fiai (szellemi lények, értsd: angyalok) és az emberek leányai között létrejött törvénytelen kapcsolatra, ahol bizonyos írások szerint jelentős szerep jutott a nők hajának. Ima közben, szellemi tevékenység közben a nőnek el kell rejtenie saját dicsőségét, saját szépségét, mert amikor imádkozik, a szellemi világba kerül bebocsátásra – még ha ez fizikailag nem is érzékelhető.

Az angyalok szellemlények, s ők láthatják az asszonyokat akkor is, amikor azok nem takarják be fejüket, ami az írásban közöltek szerint az imádkozáshoz és prófétáláshoz van kötve. A szellemlények pedig nem csak ezek alkalmával, hanem bármikor láthatják az asszonyokat, akár a zuhany alatt is, ahol nemhogy fejüket nem fedik be, de még testüket sem. Tehát ha az angyalok miatt kell tenni, akkor nem lehet kizárólag csak a fej fizikai fedetlenségének a látványa a gond. Szellemiekben kell keresnünk a választ. Ennek amiatt van jelentősége, mert amennyiben az angyalok látják, hogy az asszony ima és prófétálás közben (a szellemi világ felé való megnyílása közben) befedi a fejét, akkor tisztában kell lenniük azzal, hogy az asszony igaz hívő, aki felismeri asszonyi szerepét, „a fennhatóságának jeleként” vagy „hatalom alá vetettségének jeleként” viseli, mivel hűen aláveti magát az örökkévaló akaratának. S mint ilyet, nem a saját, hanem a Felkent dicsősége fedi be, vagyis az Örökkévalóhoz tartozik, akit nem érinthetnek oly módon, mint pl. azokat az asszonyokat, akik lázadásban vannak Isten akarata ellen, s kiteszik magukat akár a velük való keveredésnek is. Lehet mindezt megmosolyogni, de akik nem viselik az Istent követő asszony fennhatóságának jelét, azok sebezhetővé válnak, mégpedig először szellemi értelemben, majd a végidők fenevadjainak pusztítása során fizikailag is.

Egy úgynevezett apokrif, a Tizenkét pártiárka testamentuma szerint, Ruben így beszél az 5. fejezetben a következőket olvashatjuk:

„1. Mert gyermekeim, az asszonyok mind gonoszok, mivel nincs se erejük, se hatalmuk a férfiak felett, a külsőjükkel, szép formájukkal csábítanak, és így azokat a maguk oldalára állítják; 2. és akiket bár testi erővel legyőzni nem tudnak, mégis diadalmaskodnak felettük fondorlatosságaik miatt. 3. Ezzel kapcsolatosan mondotta nékem, és oktatott engem az Úr angyala, hogy az asszonyok a férfiakon túl, inkább legyőzetnek a paráznaság szelleme által, szívükben ármánykodnak a férfiak ellen, felcicomázottan legelőször a gondolataikat zavarják meg, csábos tekintetükkel mérget szórnak, majd, ha cselekedeteikkel célt értek, rabságra vetnek. 4. Mert bár az asszony nem tud erővel birokra kelni a férfiakkal, de a szajhák viselkedésével elszédítik őket. 5. Meneküljetek tehát gyermekeim a paráznaság elől, és parancsoljatok rá feleségeitekre, meg a leányaitokra, hogy ne cicomázzák fejüket, se külsőjüket, hogy megszédítsék az elmét, mert minden asszony, aki így ármánykodik, az az örök büntetésre lesz fenntartva. 6. Hiszen így bájolták el az őrangyalokat is még a vízözön előtt, minduntalan rajtuk járatták szemeiket, egymás iránti vágyban éltek, gondolataikat cselekedeteik követték, így emberekké lettek, és a férfival való együtt hálásban mutatkoztak meg előttük. 7. És az asszonyokban felgerjedt a vágy a testük iránt, és ilyenképpen nemzették a gigászokat. Mert az égig érő őrangyalok ezért jelentek meg az asszonyok előtt.” (Ruben 5. fejezet)

A szöveg kifejezetten összekapcsolja a nők fejének és arcának díszítését a Vigyázók, Őrzők bukásával. A szöveg nem csupán azt állítja, hogy az angyalokat elcsábította a nők szépsége, hanem azt is, hogy a nők fejének (hajának) és arcának ékesítése szerepet játszott ebben. Az 1Korinthus 11:10 értelmezéséhez ez figyelemre méltó párhuzam. Nem bizonyítja, hogy Pál közvetlenül Ruben testamentumát idézte, de azt igen, hogy az ókori vallási irodalomban létezett ilyen gondolati kapcsolat – és Pál is az angyalokra hivatkozik a korinthusi levélben!

Hogyan nyilatkoznak a korai keresztény tanítók a témában?

Tertullianus (kb. Kr. u. 160-220) a De virginibus velandis („A szüzek elfátyolozásáról”) című művében kifejezetten az 1Korinthus 11-re hivatkozik. Tertullianus szerint a nőknek fejfedőt kell viselniük, és vitatja azt a korabeli gyakorlatot, amely szerint a hajadonok mentesülhetnek a fej befedése alól. A mű 4. fejezetében Pál hosszú hajról szóló kijelentését is tárgyalja, és nem tekinti a hosszú hajat a különálló fejfedő helyettesítésének.

A 17. fejezetben még ennél is konkrétabb: különféle fejfedési megoldásokat tárgyal, köztük a haj köré tekert szalagokat és kisebb vászonfedéseket, és ezeket nem tartja minden esetben megfelelőnek, hanem a teljes fej fedéséről szól.

Vagyis világosan megkülönbözteti a nő természetes haját, a haj rendben tartását és a fejre helyezett külön fejfedést.

Tertullianus azt is állítja, hogy a korinthusi keresztények az ő idejében a hajadon nők fejét is befedték. Ez különösen érdekes történeti tanúság és párhuzam, mert Pál éppen a korinthusiakhoz írott levelében tárgyalja a fejbefedés szükségességét, és az apostoli kor gyakorlatát önmagában bizonyítja.

A görög szöveg és a legkorábbi keresztény tanúságok együttes mérlegelése alapján a következő következtetésre juthatunk:

Pál az 1.Korinthus 11. fejezetében két egymással összefüggő, de különböző dologról beszél: a nő természetes hajáról és az imádkozás, prófétálás alkalmával alkalmazandó fejbefedésről. Az 5-6. versekben a fej befedése a fő kérdés, ezt tisztázza, majd a 14-15. versekben pedig a hosszú haj természetes szerepére hivatkozik, hogy alátámassza érvelését.

Az igaz, hogy a szöveg nem nevezi meg kifejezetten a kendőt vagy a fátylat, ezért nem tudjuk, hogy egészen pontosan milyen ruhadarabra gondolt Pál, továbbá a szöveg alapján nem határozható meg, hogy a nőnek a fejét milyen mértékben kellett befednie, például a teljes hajzatát, vagy csak a feje felső részét, de azt biztosan kiolvashatjuk és megállapíthatjuk, hogy a fej befedése a nő kötelessége. A mikéntjének részleteiben pedig vezessen mindenkit a szent szellem.

Lényeges a 6. vers:

„Ha az asszony nem fedi be a fejét, nyírassa is le a haját.”

Ennek a mondatnak akkor van értelme és csak úgy illeszkedik a szövegbe, ha Pál a hajviselettől különböző fejfedésről beszél. Ezért a pusztán hosszú hajra építő értelmezést nyelvileg is és a szövegértelmezést tekintve is el kell vetnünk.

Pál az I. Korinthus 11-ben következetesen különbséget tesz a hajviselet és a fej (nem csupán hosszú hajjal) történő befedése között. Erről a fő sodrású kereszténység nagy része is meg volt győződve, még alig néhány évtizeddel ezlőtt is. Mi történt azóta?

Működésbe lépett a korszelem. A nők kiestek (kiléptek) az asszonyok biblia (Isten) által elrendelt szerepéből.

A fejfedés kérdésének, bár elképesztően nagy jelentősége van, mégis nagyon egyszerű és könnyű megfelelni. Ez a kérdés egyfajta „lakmusz teszt”, ami megmutatja, hogy mi van az illető szívében, milyen szívszándék vezérli. A hétköznapokban, profán cselekedeteink során nem szükséges a nőknek a fejüket befedezni – legalábbis Pál erre nem tér ki. Sokan a hétköznapok profánságában akarják megélni az Istennel való tiszta kapcsolatot. Nem fog sikerülni nekik. Szeretnék elkerülni például a fej befedezésének „kényszerét”.

De miért is akarják ezt mellőzni? Mi miatt tiltakoznak ennyire ellene?

Van rá bibliai válasz.

Amiatt ugyanis, mert ez az Istentől elrendelt hierarchiáról szól, az Atya Isten – Krisztus – férfi – nő viszonyáról. A nők fejének (ima és prófétálás közben történő) befedése a férfi – nő korrekt, Istentől elrendezett viszonyának egy fontos kifejezése. Ha valaki ezt kényszernek érzi, akkor nagyon nincs megértése a dolog felől. Ha valaki sértve érzi magát, vagy a női alsóbbrendűség kifejezésének tartja, hát ez szintén óriási félreértése a dolog lényegének, meg nem értésből fakad, de ez legyen az ő problémája, ha egy ilyen alapvető és könnyen teljesíthető dolgon akar elbukni, hát bukjon el rajta. Azonban a fejbefedést gyakorló nők nem egy férfielnyomás áldozatai, hanem az Istentől való szellemi védelem oltalmazottjai, aminek a sötét szellemi erőknek a végidőkben való ámokfutása és pusztítása során óriási jelentősége lesz!

Figyelemreméltó, hogy Pál mivel zárja ezt a kérdéskört:

„Ha pedig valakinek tetszik versengeni, nekünk ez nem szokásunk, sem az Isten gyülekezeteinek.” (I. Kor. 11: 16)

„Ha pedig valaki úgy vélekedik, hogy szereti a civakodást, nekünk ilyen szokásunk nincs, sem az Isten egyházainak nincsen.” (I. Kor. 11: 16)

Itt először újból egy hamis nézetre vagy értelmezésre kell felhívni a figyelmet. Sokan úgy tekintenek erre a versre, mintha felhatalmazást adna arra, hogy elvethetjük az egész fejfedés kérdését. Érveik szerint, mivel a fejfedés kérdése (szerintük) rendkívüli módon megosztotta a véleményeket, gyakran vitákat kavart (és ma is kavar vitákat) az egyházon belül, ezért inkább ki kell dobni az egész arról szóló tanítást, hogy a nőnek be kell fedni a fejét ima és prófétálás közben. Nem szabad azonban elfelejteni, milyen szavakkal kezdte korábban Pál:

„Minden férfiú, aki befedett fővel [nem hosszú hajat említ Pál] imádkozik vagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét.” (I. Kor. 11: 4)

„Megszégyeníti fejét (a Krisztust) minden férfi, aki úgy imádkozik vagy prófétál, hogy a fején tart valamit.” (I. Kor. 11: 4)

Pál itt nem a férfi hajáról beszél – később pedig ugyanígy nem a nők hajával kapcsolatban polemizál. Ez a bibliai szakasz nem a hajviseletről szól.

Ha Pál a fejfedéssel kapcsolatban mondta azt, amit a 16. versben látunk, akkor lényegében azt mondta volna, hogy a civakodás elkerülése végett akár meg is lehet becsteleníteni a Fiút a férfi fejének befedésével. Tudjuk azonban, hogy el kell határolódni azoktól, akik nem dicsőítik a fiút, mert aki nem becsüli Őt, az nem becsüli Azt sem, aki Őt elküldte.

„Ítélni sem ítél senkit az Atya, hanem az egész ítéletet átadta a Fiúnak, hogy mindenki úgy becsülje a Fiút, ahogy becsülik az Atyát. Aki nem becsüli a Fiút, nem becsüli az Atyát sem, aki elküldte őt.” (János 5:22-23)

„Jézus ezt felelte: „Ha én magam dicsőítem magamat, dicsőségem semmit sem ér. Van, aki engem megdicsőítsen: Atyám, akiről azt mondjátok: Ő a mi Istenünk.” (János 8: 54)

Még a mi mennyei Atyánk is megdicsőítette a Fiút, ezért az az ember, aki becsteleníti Őt, az Atyát is becsteleníti. Elképzelhetetlen, hogy Pál engedélyt adott volna a Fiú ilyen módon való lealacsonyítására. De akkor miről van szó? Egy biztos, Pál azokat célozza meg, akik „szeretik a civakodást”, s Pál közli, hogy az nem szokás Isten gyülekezeteiben. De ennél azért többről van szó, mert a vers kapcsolatban áll az azt megelőző sorokkal, tehát a szóban forgó esetleges vita és viszály tárgyának a nő hosszú és a férfi rövid hajának kell lennie. Pál tisztában volt azzal, hogy az adott kijelentéseinek ellenében léteztek bizonyos kivételek. Ilyen pl. a nazireusi fogadalom, ami alatt a fogadalmat tévő férfinak hosszúra kellett növesztenie a haját, a nőnek pedig le kellett kopaszra nyírnia a magát:

„Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik: Ha egy férfi vagy nő külön fogadalmat tesz, nazír fogadalmat, vagyis az Örökkévalónak szenteli magát” (IV. Mózes 6: 2)

„A nazír pedig nyírja le fejének hajkoronáját a kijelentés sátrának bejáratánál, azután fogja fejének a hajkoronáját, és tegye azt a tűzre, amelyen a békeáldozat van.” IV. Mózes 6: 18)

Emellett volt még néhány más olyan helyzet, amikor a hajat kopaszra kellett vágni (5Móz. 21: 12; 3Móz. 13: 33; 14: 8-9). Pál maga is véghez vitte a nazír fogadalmat (Ap.Csel.18: 18), amit láthatóan még gyakoroltak az őskeresztények is. Ezeknek a kivételes eseteknek a fényében nagyon is előfordulhatott az, hogy a hívők között nézeteltérések alakultak ki a hajviselettel kapcsolatban, s Pál ezért egyértelműsítette, hogy nőnek igenis a hosszú haj, a férfinak pedig a rövid haj viselete az elfogadott a gyülekezetekben.

A férfi az Örökkévaló dicsősége, amíg a nő a férfi dicsősége. A nő dicsősége pedig az ő haja. Amikor az Örökkévaló elé járulunk, nem Ádám dicsőségében (a férfi részéről), és nem Éva dicsőségében (a nő részéről) tesszük azt, hiszen a természetes, vagy ó (ádámi) embernek már meghaltunk, hanem a Fiúban megadatott új teremtésként jövünk az Atya Isten színe elé. Amikor a nő elfátyolozza vagy betakarja fejét és haját, azzal elfedi a férfi dicsőségét (ami az asszony), ugyanakkor saját dicsőségét is elfedi, mivel a nő dicsősége az ő hajzata. De Isten dicsősége (vagyis Jézus Krisztus, az Ő tökéletes képmása) nem kerül elfedés alá. A természetes ember dicsősége hitvány és méltatlan, ezért az egyetlen dicsőség, amit nem kell elfedni, az Atya Istennek Önnön dicsősége, ami a Fiún, a Messiáson keresztül nyilvánul meg rajtunk! Amikor az asszony nem fedi el a maga dicsőségét, akkor fejére (a férfira) hoz szégyent, mert azzal azt mutatja ki, hogy nincs szüksége férjének Krisztusban biztosított fennhatóságára és dicsőségére ahhoz, hogy Istenhez járuljon.

Magyarán, felrúgva az isteni rendet, a férjét kikerülve, maga szándékozik a férfi hatalmában érvényesülni! Ugyanebbe a kísértésbe esett Éva, amikor férje megkérdezése és beleegyezése nélkül engedett a kísértésnek, hogy a maga módján lehessen olyan, mint Isten. Az isteni rendet azonban nem lehet felrúgni következmények nélkül, az asszony nem férfi, és nem viselkedhet úgy, mint a férfi. Az első férj a maga nő fölötti fennhatóságát elvetve engedett az asszonynak, és követve őt, maga is elbukott, halált hozva a természetes emberre. Az új Éva (az egyház, Krisztus jegyese) nem enged Sátán kísértésének, s nem tesz semmit jegyese (a Felkent Jézus) háta mögött, hanem engedelmeskedik neki mindenben.

Ahhoz, hogy Krisztus dicsősége befedje az asszonyt, ahhoz a férfi fejének fedetlennek kell maradnia ima közben, a nőnek fejének pedig fedettnek. A fátyol tehát elfedi a nőt (azaz a férj dicsőségét) és a hajat is (a nő önmaga dicsőségét), s ez az alázatosság engedi Krisztus dicsőségét ragyogni. Ezért mondja az Írás, hogy ha a nő nem akarja fejét befedni, akkor jobb, ha levágja a haját, amivel semmi dicsősége nem marad.

Egy gyakori kérdés, hogy csak a férjes asszonyokhoz szól a fejfedés, vagy ez elvárás minden asszony felé, függetlenül attól, hogy házasok vagy egyedülállók? Túl azon, hogy Tertullianus erre vonatkozó tanításával és a korai egyház gyakorlatával már foglalkoztunk, amennyire az idevágó szövegekből láthatjuk, a kérdés a férfi és nő hitben való szerepével van kapcsolatban, mintsem a közvetlen házastársi viszonnyal, azaz a szöveg férfiról és nőről beszél, nem férjről és feleségről, ám nyilvánvaló, hogy a házasságon belül mindez még inkább érvényben van. Az 1Korintus 11-ben sehol nem fordulnak elő a férj és feleség kifejezések, inkább általánosan véve van szó a férfiakról és a nőkről vagy asszonyokról. Az isteni rendelet szerint a nő, mint segítő, a férfi fennhatósága alatt áll. A fejfedés tehát általánosan minden hívő nő kötelessége, legyen fiatal lány, egyedülálló nő, házas, vagy özvegy.

Gyakran teszik fel azt a kérdést is, hogy az asszonynak állandóan fedve kell-e tartania a fejét, vagy csupán a tárgyalt versekben említett ima és prófétálás alkalmaival? Az Írás rámutat, hogy az ima és prófétálás, tehát az Atyával fenntartott közvetlen szellemi kapcsolat alkalmaival kell az asszonynak befedni a fejét. Viszont, ha figyelembe veszünk néhány bibliai törvényszerűséget, akkor láthatóan a mindennapi gyakorlat inkább az állandó fejfedést érzékelteti. Egy ilyen törvényszerűség pl. a 2Tessz. 5:17-ben elhangzott utasítás: „Szüntelenül imádkozzatok.” A szentek Istenhez való szellemi kapcsolata több, mint naponta egy-két alkalommal elmormolni egy formális imát. A Szellem szüntelenül munkálkodik bennünk, s így bármely pillanatban felserkenthet bennünket az igaz szellemi imára (a Szellemben kell ugyanis imádkoznunk). A prófétálás pedig még inkább a Szellem megnyilvánulása, amelynek időzítését nem tudhatjuk előre, így bármikor készen kell lennünk arra, hogy az Örökkévaló Szelleme imára buzdít, vagy prófétai kijelentést ad. Emellett a nap bármely percében előfordulhatnak olyan váratlan események, vagy hirtelen felmerült problémák a hívők életében, hogy az Örökkévaló segítségét kell kérniük sürgősen egy gyors imában. Ilyen esetekben természetesen nem mondhatjuk, hogy „pillanat, kendőt kell keresnem”. Vagyis, ha az ilyen alkalmakkor keresnünk kell a kendőt, majd felölteni, az hátráltathatja az ima hatékonyságát, és arról árulkodik, hogy az asszony maga akarja megválasztani, mikor áll Isten szellemi színe elé. Egy szellemi beállítottságú asszony számos alkalommal imádkozik a nap folyamán, s minden pillanatban készen áll a szellemi aktivitásra. És végül, Jézus Krisztus utasítása szerint az imát nem illik fitogtatni, inkább titokban kell Isten elé járulni (Máté 6:6), s ha egy asszony hirtelen felteszi a kendőt a fejére, akkor nyilvánvalóan azt mutatja, imádkozni szándékozik. Ha viszont állandóan a fején van a kendő, akkor bármikor imádkozik, titokban marad, csak az Atya hallja, Aki a titokban mondott imát nyíltan jutalmazza meg. Legyen ebben minden asszony hű, mert ebben rejlik a szellemiségük ereje.

A fejfedés nem egy ókori, idejétmúlt társadalmi szokás, mint azt sokan vélik, hanem a helyes istenimádat egy meghatározó eleme, határozott okoknál fogva, amit csak a valóban szellemi, megtért és Istenhez hűséges nők képesek felfogni és elfogadni, átadva magukat az Ő akaratának. A modern liberális nézetek, különösen a feminizmus túlkapásai megtagadják az asszony méltó helyét a családon, a társadalmon és az isteni renden belül, s megrabolják őket a hitben meghatározott rendeltetésüktől, s a velejáró áldásoktól. A szerepek elmosódásával megaláztatás és kielégületlenség jut úgy a férfinak, mint a nőnek, s amíg ez nincs helyreállítva az egyházban, addig a menyasszony nem szeplőtelen, sem nem eléggé felkészült a menyegzőre! Olvassuk csak el az Efézus 5:21-27 verseit, ahol a férfi és nő közt helyreállítandó megfelelő viszonyhoz van kötve az egyház szeplőtlensége, megtisztulása, mert csak akkor lesz megfelelő ahhoz, hogy magához dicsővé legyen téve:

„Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.” (Efézus 5: 21-27)

Amíg nem teljesedik be az egyházban az, hogy úgy a férfi, mint a nő tiszteletteljesen alávetik magukat ezen elvárásoknak, addig nem lehet teljes az egyház szentsége és feddhetetlensége, s így nem lesz felkészülve az átváltozásra. HalleluJah! – amiért feltárta ezt a titkot, és érthetővé tette számunkra az ezzel kapcsolatos követelményeket és jelentőségüket „az ige által megtisztítva és megszentelve”. Döntenünk kell tehát, hogy magunkévá tesszük-e, vagy akadályként hagyjuk ezt magunk előtt a megtisztulásunk teljessé válásának útján.