Hogyan illeszkednek be a nők az Isten által elrendelt gyülekezetekbe?

– Egy pásztorfeleség gondolatai –

Isten mind a férfiakat, mind a nőket elhívta az Ő egyházába. De vajon mind a férfiakat, mind a nőket ugyanarra a feladatra hívta-e el az egyházban? Lehetnek-e nők pásztorok, és mit mond erről a témáról Isten Igéje?

Van egy kérdés, amely újra és újra felmerül a nők szerepével kapcsolatban a modern keresztény egyházakban. Lehetnek-e a nők pásztorok?

Bár úgy tűnik, hogy ez a vita gyakran kizárólag az egyházi vezetésről szól, valójában szorosan kapcsolódik azokhoz a tágabb kulturális meggyőződésekhez, miszerint a férfiaknak és a nőknek azonos szerepeket és felelősségeket kell betölteniük az élet minden területén.

Ez a gondolkodásmód nem egyik napról a másikra alakult ki. Évszázadok alatt fejlődött ki, és olyan mozgalmak révén nyert lendületet, amelyek a férfiak és nők társadalmi szerepeinek újradefiniálására törekedtek. Egy mérföldkőnek számító pillanat 1848-ban következett be, amikor New York államban, Seneca Fallsban megrendezték az első hivatalos amerikai nőjogi kongresszust. Sokan a kongresszus „Érzelmek Nyilatkozatát” – amely az élet minden területén az egyenlőséget szorgalmazta – a modern feminizmus alapjának tekintik.

Ahogy ezek az eszmék kulturális elfogadottságra tettek szert, a férfiak és nők szerepeivel kapcsolatos elvárások nemcsak a társadalomban, hanem számos egyházon belül is megváltoztak.

A történelmileg a képzett férfiak számára fenntartott tisztségek egyre inkább megnyíltak a nők előtt is. A 2022-ben közzétett Lifeway Research felmérés szerint az amerikai protestáns egyházak mintegy 55 százaléka engedélyezi a nőknek, hogy pásztorként (lelkészként) szolgáljanak és vezessék a gyülekezetet.

Egy olyan korban, amikor a kulturális előfeltevések és a modern értelmezések gyakran megkérdőjelezik a régóta elfogadott bibliai igazságokat, elengedhetetlen, hogy a keresztények alázatosan térjenek vissza a Szentíráshoz. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy a társadalom határozza meg az egyház felépítését és vezetését, arra kell törekednünk, hogy megértsük Isten tervét mind a férfiak, mind a nők számára, valamint azokat a különálló szerepeket, amelyeket Ő bízott rájuk az egyházán belül.

Mivel kislánykorom óta különböző tisztségekben szolgáltam az egyházban, és most pásztorfeleségként is ezt teszem, generációk óta figyelem, ahogy férfiak és nők egyaránt küszködnek azzal, amit a Szentírás tanít a nő szerepéről Krisztus Testében.

Fiatal koromban én magam is küzdöttem ezzel a kérdéssel. Az idő múlásával azonban az, ami kezdetben küzdelem volt Isten Igéjével, önkéntes alávetéssé vált az Igének és az Ő számomra szánt céljának. Ebben az alávetésben áldást és gazdagságot kaptam házasságomban, családi életemben és egyházi közösségemben egyaránt. Ez az útmutatóm az élet minden fordulójában. És ez az, amit használok az igazság megállapítására egy olyan korban, amikor az igazságot gyakran kétértelműnek vagy személyes értelmezésre nyitottnak tekintik.

Saját utam egy olyan kérdést tükröz, amely továbbra is vitákat vált ki az egyházon belül és kívül egyaránt.

Mit tanít a Biblia? Isten a pásztori tisztséget mind a férfiak, mind a nők számára szánta, vagy különböző szerepeket határozott meg a férfiak és a nők számára az egyházi vezetésben?

Mi is az a pásztor?

A Szentírás egy strukturált egyházi közösséget ír le, amelyben bizonyos szerepek – különösen a gyülekezetben betöltött elsődleges nyilvános tanítási és felügyeleti szerep – képzett férfiaknak vannak kijelölve.

A püspöki szolgálókra vonatkozóan felsorolt követelmények között szerepel, hogy „egy feleség férje” legyen, valamint a jellemre, az önuralomra és a tanítási képességre vonatkozó követelmények (1 Timóteus 3:1–7; Titusz 1:5–9). Figyeljük meg, hogy az „egy férj felesége” kifejezés itt nem szerepel.

Ez nem azt jelenti, hogy a férfiak jobbak lennének, vagy valamilyen módon kiérdemelnék ezt a vezetői pozíciót. Isten először Ádámot teremtette, majd később Évát, mint társát és segítőjét (1Mózes 2:18). A Szentírás ezt a teremtési sorrendet használja a családon és az egyházi életen belüli különböző szerepek magyarázatának részeként.

Ez összhangban áll azzal, amit Pál az 1Korinthus 11:1–12-ben megjegyz.

„Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért.  Ezért kell az asszonynak hatalmi jelt viselnie a fején” (8–10. versek). Ez a hatalom alatt állás jelképe – a nők fejének befedezése – eltér a férfiakra vonatkozó bármilyen hasonló követelménytől.

A 3. versben Pál rámutat, hogy mindenki hatalom alatt áll, még Krisztus is! Ez pozitív dolog. Csak akkor sértő vagy megalázó, ha félreértjük az igazi, isteni hatalmi felépítést.

„Szeretném, hogy tudjátok, hogy minden férfinak a feje Krisztus, az asszonynak a feje pedig a férfi, a Krisztusnak a feje pedig Isten.”

Ez szélesebb kontextust ad nekünk az 1. Korinthus 14-ben található néhány kulcsfontosságú igehelyhez, amelyek részletesen leírják az Isten által összehívott gyülekezetek rendjét és felépítését.

Felhívás a csendre

A mai keresztény közösségek és gyülekezetek rendszeresen összegyűlnek istentiszteletre, tanításra és kölcsönös bátorításra. Ez azonban nem véletlen. Isten parancsa ez (3Mózes 23:3). Mivel Isten hív minket össze erre a célra, helyénvaló az Ő Igéjét is felhasználni arra, hogy útmutatást nyújtson nekünk abban, mi illik ehhez a gyülekezethez.

Az 1 Korinthus 14-ben Pál apostol a gyülekezetek rendjének és lefolytatásának témáját járja körül. Itt találunk néhány verset, amelyeket gyakran vitatottnak tartanak ebben a témában.

„úgy nálatok is az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben, mert nincs megengedve nekik, hogy szóljanak, hanem engedelmeskedjenek, ahogy a törvény is mondja. Ha pedig tanulni akarnak, kérdezzék meg otthon a férjüket, mert illetlen dolog az asszonynak szólni a gyülekezetben” (34–35. versek).

Ez a megfogalmazás idegennek, keménynek, sőt sértőnek is tűnhet. Mielőtt ezt az utasítást elavult emberi elképzelésként elvetnénk, vegyük figyelembe, mit mond Pál a 37. versben.

„hogy amiket nektek írok, azok az Úr rendeletei.”

Ez nem Pál személyes utasítása volt. Ezek az utasítások isteni tekintéllyel bírtak.

Egyesek számára ezek az utasítások nehezen elfogadhatók, mert élesen eltérnek a tekintélyről és az egyenlőségről alkotott mai nézetektől. A Szentírás azonban következetesen kinyilatkoztatja, hogy Isten parancsait teljes mértékben a szeretet motiválja, és azok a mi végső javunkat szolgálják (1 János 4:7; 1 Timóteus 1:5).

Az 1 Korinthus 14-ben több helyen is előfordul, hogy mind a férfiaknak, mind a nőknek azt mondják, hogy az istentisztelet bizonyos részein hallgassanak (28. és 30. vers). A 34. versben azonban Pál az Isten szent gyülekezeteiben tanúsítandó magatartásról beszél, és megerősíti Isten által a nyilvános tanításra vonatkozóan megállapított rendet.

Bár a Szentírás más helyzetekben is beszámol arról, hogy nők imádkoztak és prófétáltak (1Korinthus 11:5), soha nem mutat be olyan nőt, aki pásztori vagy püspöki szerepet töltene be, és felelős lenne az egyház felügyeletéért és tanításáért.

Ez nem csupán valami volt, amit Pál azoknak mondott, akikhez akkoriban szólt. Isten megőrizte ezeket a szavakat a mai napig számunkra, és ezt a struktúrát már a teremtéskor létrehozta.

A gyülekezet feladata

Míg a Szentírás felvázol néhány dolgot, amit a nők kifejezetten nem tehetnek az istentisztelet során, az 1 Korinthus 14 azt is megmutatja, mit mond Isten, hogy mit kell tenni az istentisztelet során.

„A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek, és a többiek ítéljék meg” (1 Korinthus 14:29). Érdemes megjegyezni, hogy a próféta nem csupán azt jelenti, aki a jövőt jósolja. Ebben az összefüggésben egy ihletett szónokra utal!

Az istentisztelet tanítási részében valójában csak kevesen szólalnak fel egyáltalán. A többség más célból van ott. Az itt a „megítél” jelentésű görög szó a diakrino. Ez azt jelenti, hogy megkülönböztetünk vagy finomítás révén tanulunk.

A nőknek, mint minden hívőnek, figyelmesen kell hallgatniuk, összehasonlítaniuk kell a tanítottakat a Szentírással, és ki kell fejleszteniük azt a megkülönböztető képességet, amely szükséges az igazság és a tévedés megkülönböztetéséhez. A bereaiakat az ApCsel 17:10–11-ben dicsérték ilyen magatartásukért.

„Mert Isten beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízületeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait ” (Zsidók 4:12).

Pál szavai az 1. Timóteus 2-ben még több fényt vetnek a nő szerepére az istentiszteleteken. A 11–12. versekben Pál nem engedi meg a nőnek, hogy tanítson vagy hatalmat gyakoroljon a férfi felett, hanem kifejti, hogy csendben és teljes alázatossággal kell tanulnia. A nőknek kötelességük, hogy Isten igazságának tanulói legyenek.

Ez azonban nem kizárólag a nőkre vonatkozik. Éppen ellenkezőleg, mind a férfiakat, mind a nőket egyaránt arra hívják, hogy Isten Igéjének tanulói legyenek, és az elsajátítottakat alkalmazzák a mindennapi életben.

A 9–10. versekben a nőket arra intik, hogy öltözékükben és viselkedésükben egyaránt illedelmesen öltözködjenek.

„Hasonlóképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetesen és mértékletesen ékesítsék magukat, nem hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, hanem jó cselekedetekkel, amint illik az istenfélelemben járó asszonyokhoz.”

A nők jámborságukat jótékonysággal, a rászorulók megsegítésével, az erőforrások megosztásával, valamint a tisztességes és kedves életvitelükkel bizonyítják. Bármit is tesz, úgy kell tennie, mintha közvetlenül az Úrnak dolgozna (Kolossé 3:23).

A szoros közösségben a nőket arra is felszólítják, hogy tanítsák és intsék egymást, egymást Isten egyenes és keskeny útjára vezetve (Titus 2:3–5).

Isten igazságtalan?

Ezt a témát gyakran igazságtalannak érzékelik. Bár a Seneca Falls-i Kongresszus női résztvevői és a modern feministák igazságtalanságot állítanak, Isten nem igazságtalan Isten. Nem ad igazságtalan parancsokat, és az Ő útja tökéletesen igazságos (Mózes 5. könyve 32:4; Ezékiel 18:25, 29).

A Szentírás azt mondja nekünk, hogy mindenkinek megvan a maga szerepe Krisztus Testében, vagyis az Egyházban, de nem mindenki végezhet ugyanazt a feladatot. A különböző szerepekben való szolgálat önmagában nem teszi senkit sem jobbá, sem rosszabbá. Éppen ellenkezőleg: azokat a szerepeket, amelyeket emberi szemmel alacsonyabbnak tekinthetünk, Isten emeli fel (1 Korinthus 12:23–25).

Ami nagy vigaszt jelenthet a férfiak és a nők számára, az az, hogy minden embert pontosan oda helyezett, ahová tartozik.

„Márpedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogy akarta” (18. vers).

Ez nem jelenti azt, hogy mindenki, akit Isten egy szerepbe helyez, azt megfelelően is végzi. Ez mind a férfiakra, mind a nőkre igaz, és a Biblia tele van mindkét nemre vonatkozó példákkal.

Bármely őszinte vita a vallási tekintélyről elismeri, hogy a történelem bővelkedik olyan példákban, amikor vezető pozícióban lévő emberek visszaéltek hatalmukkal – akár uralomgyakorlás, kizsákmányolás, akár férfiak és/vagy nők egyaránt történő elnyomása révén.

Ezek a kudarcok nem csupán modern vádak. Maga a Biblia is tartalmaz határozott figyelmeztetéseket a hatalom visszaélése ellen, és éppen a vezetők által gyakorolt befolyás miatt szigorúbb elszámoltathatósági követelményeket támaszt velük szemben (Jakab 3:1; Zsidók 13:17).

Ezeknek a figyelmeztetéseknek a léte elismeri az emberi vezetés bármely rendszerében rejlő veszélyek valóságát. De ez az emberiség hibáit emeli ki, nem pedig az Ő parancsait.

Krisztus példája

Bár a pásztori hivatást betöltő férfiak nem teljesítik tökéletesen kötelességeiket, Jézus Krisztus, „a Főpásztor” élete és földi szolgálata hibátlanul tükrözi, milyennek kell lennie egy pásztornak.

Példáján keresztül kiemelte a nőkkel való helyes bánásmódot egy olyan történelmi korszakban, amikor a nőket gyakran másodrangú polgárokként kezelték, és amikor a férfiak szem elől tévesztették, hogyan kellene vezetniük.

Krisztus idején szokatlan volt, hogy egy férfi nyilvánosan közvetlenül megszólítson egy nőt, nemhogy egy olyan nőt, akit a vérzés miatt tisztátalannak tartottak.

Jézus mégis megtette.

A Márk 5:25–34-ben egy nő, aki 12 éve szenvedett ettől, szó szerint Jézushoz nyúlt gyógyulásért, abban a hitben, hogy Ő pusztán a ruhája szegélyének megérintésével is megszüntetheti ezt a makacs szenvedést. Egy érintés, amely a tömegben szinte észrevehetetlen volt mindenki más számára, mégis Jézus érezte, hogy az erő elhagyja Őt, és látni akarta, kinek van ilyen hite.

Félelemmel és remegéssel lépett előre, és leborult előtte. Krisztus szeretettel közvetlenül szól hozzá: „Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és bajodból meggyógyulva légy egészséges.” (34. vers).

Szabadon beszélt egy házasságtörés bűnében tetten ért asszonnyal is (János 8:10–11). Szolgálata során számos asszonnyal lépett kapcsolatba és gyógyított meg őket (Lukács 7:11–15; 8:1–3; Lukács 11:27–28; 13:12; 23:27–31). Bátorította a Mária nevű asszonyt, hogy üljön a lábához és tanuljon, ne pedig kizárólag a ház fizikai szolgálatával foglalkozzon, ahogyan nővére, Márta tette (Lukács 10:38–42).

Egyenlő lehetőségek

Krisztus egyértelművé tette, hogy mind a nők, mind a férfiak egyformán képesek befogadni – és egyformán szorulnak rá – az általa kínált üdvösségre (Róma 3:23, ApCsel 4:12). Ez az igazság az evangélium üzenetének központi eleme volt.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte az ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa” (János 3:16–17).

Krisztus viselkedése kulturális forradalmat jelentett, de soha nem tért el attól a rendtől, amelyet Isten a teremtéskor létrehozott. Így tehát, még ha a kultúra körülöttünk változik is, hűek maradhatunk ahhoz, amit Krisztus és az egész Szentírás megmutatott nekünk.

Az egész egyház feladata

Bár általános meggyőződés, hogy a hatalom természeténél fogva elnyomó, a bibliai hatalomnak bizonyosan nem így kellene kinéznie. És nem is ez a szolgálat hivatása.

A pásztor feladata azzal egyenértékű, hogy azoknak, akik felett felügyel, szelíd Pásztora legyen (Jeremiás 3:15; ApCsel 20:28), ahogyan azt Krisztus végső soron meg is mutatta, amikor életét adta mind a férfiak, mind a nőkért.

Azok, akiket Isten hatalomra helyez – és Ő az, aki felállítja és leváltja a hatóságokat (Róma 13:1; Zsoltárok 75:6-7) – gondos utasítást kaptak arra, hogy ne éljenek vissza hatalmukkal, hanem szolgáljanak és áldozatot hozzanak a nyájért, amelyet pásztorolnak, ahogyan Krisztus is tette (János 10:11-14; 1 Péter 5:2-4).

A férfiak és a nők egyaránt elhívást kaptak Krisztus munkájának végzésére, és ugyanazt a figyelmeztetést kapták, hogy a kapott hatalmat úgy használják, ahogyan Krisztus tenné.

A nők – mint például Főbe, akit a Rómaiakhoz írt levél 16:1-2-ben nővérnek és „az egyház szolgájának” neveztek – másfajta szerepeket és felelősségeket kaptak, mint a püspökök vagy a pásztorok. A római gyülekezetnek azonban azt mondták: „Segítsétek őt minden olyan ügyben, amelyben szüksége van rátok, mert ő valóban sokaknak segítője volt…”

Pál ezután több, a gyülekezetet különböző módon szolgáló nőt és férfit is megemlít és elismer, például Priscillát és férjét, Aquilát, akiket Pál „Krisztus Jézusban való munkatársaknak” nevez (3. vers).

Az a tény, hogy Isten a férfiakat pásztorokká rendelte, nem teszi ezt a szerepkörök közötti megkülönböztetést önmagában sem igazságtalanná, sem méltánytalanná; egyszerűen csak így akarta Isten. A Biblia azt mutatja, hogy ez szándékos volt. És a nőket is arra rendelte, hogy az egyházért dolgozzanak, csupán más módon.

Imádom azt a munkát, amelyre Isten egyháza hívott el, nemcsak mint pásztorfeleség, hanem egyszerűen, mint nő is. Alázatos szerepünk az alázat gyakorlása, amit hálával és kiváltságként töltök be.

A Szentírás odáig megy, hogy a nő vagy a feleség szerepét az egyház Krisztus iránti szerepéhez hasonlítja. A férjeket pedig arra intik, hogy szeressék feleségüket, ahogy Krisztus szerette az egyházat. Különböző szerepek, különböző feladatok, de mind egy cél érdekében (Efézus 5:22–25).

Nem az én szerepem, hogy felálljak és prédikáljak a gyülekezetem előtt. Ez nem csökkenti az értékemet Isten szemében. Inkább tudom, hogy mivel Isten így tervezte, azzal tisztelem Őt, hogy engedelmeskedem Neki és alávetem magam az Ő igazságának.

Ez bosszantó vagy visszataszító lehet azok számára, akik nem látják ezeket az igazságokat a Szentírásban. Ez nem tarthat vissza minket attól, hogy a helyes utat kövessük.

Ahogy Krisztus is szembeszállt a kulturális normákkal a nőkkel való bánásmódjában és a szolgáló vezetés példájában, úgy mi is szégyen nélkül kiállhatunk Isten igazsága mellett.

Szembemehetünk a társadalmi áramlatokkal, és magunkévá tehetjük azokat a szerepeket, amelyeket Isten szánt nekünk, bízva abban, hogy bölcsessége messze felülmúlja minden emberi érvelést, és hogy az Ő Egyházának minden tagja jelentőségteljes helyet foglal el az Ő számunkra szánt tervében.