A keresztény közösségekben számos, a maguk által felállított elv szerint kezelik a nők szolgálati lehetőségeinek kérdését és a nők egyházon belüli státuszát. A mi gyakorlatunk az, hogy a nők tanítói és vezetői szolgálatának kérdését elsősorban nem az egyházi hagyományok, hanem a Szentírás alapján vizsgáljuk. Egyházi hagyományok alatt az advent mozgalomban kialakult szokásokat is értjük, így a Church of God különféle irányzatainak gyakorlatát is, azaz ezt is a biblia sorai alapján kell megítélnünk, s ha szükséges, kiigazítanunk.

A célom annak kiderítése, hogy a Biblia alapján megalapozott-e az álláspont, amely szerint a nők taníthatnak, prófétálhatnak, részt vehetnek a gyülekezet szellemi irányításában, és hogy vajon bizonyos vezetői feladatokat is elláthatnak-e.

A fenti cél mellett szeretném hangsúlyozni, hogy a nők püspöki vagy felvigyázói tisztségének lehetőségét nem vizsgáljuk, ezt a szentírás minden kétséget kizáróan a férfiak számára tartja fenn. A Szentírásban ugyanis a tanítás, a prófétálás, a gyülekezeti szolgálat, a közösség irányítása és a felvigyázói (püspöki) tisztség nem azonos fogalmak.

Meg kell vizsgálnunk és értelmeznünk kell azokat igehelyeket, amelyeket rendszerint a női tanítás és bármilyen vezetés tiltásának alátámasztására idéznek, különösen:

1Korinthus 14:34–35 – „Az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben.”

1Timótheus 2:11–12 – „A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem azt, hogy a férfin uralkodjék.”

1Timótheus 3:1–7 és Titusz 1:5–9 – a püspökök, illetve vének alkalmassági feltételei.

A kérdés az, hogy ezek a rendelkezések valóban minden nő, minden helyzetben történő tanítói és vezetői szolgálatát tiltják-e, vagy meghatározott helyzetben (például házasságban lévő) nők ilyen jellegű tevékenységét korlátozzák, illetve csak bizonyos helyzeteket szabályoznak.

Nők az ószövetségben – Isten nőket is megbízott népe vezetésével?

Debóra – prófétanő és Izrael bírája

Bírák 4:4–5

„Ebben az időben Debóra, a prófétanő, Lappidót felesége volt bíró Izráelben. […] És felmentek hozzá Izráel fiai törvényre.”

Debóra szolgálatában több lényeges elem található:

Prófétanő volt, tehát Isten kijelentését közvetítette.

Izrael bírájaként is működött. A héber שֹׁפְטָה (sófétá, bíráskodó nő) nem pusztán magánjellegű tanácsadói tevékenységet jelöl.

Ezeken kívül Izrael fiai hozzá fordultak döntéshozatalért, vagyis tekintélyét a nép elismerte.

A Bírák 4:6–9 szerint Debóra Bárákot is felszólította az Isten által rendelt katonai feladat végrehajtására. Ez figyelemreméltó tény, mert itt egy nő nem csupán más nőket vagy gyermekeket tanított, hanem férfiaknak is közvetített isteni útmutatást, és vezetői tekintéllyel rendelkezett.

A Bírák 5:7-ben Debóra úgy beszél magáról, mint aki „anyjává” lett Izraelnek. Ez a megfogalmazás a nép iránti elköteleződését mutatja, és Izrael javára végzett vezetői szolgálatának egy szép megfogalmazása.

Kijelenthetjük tehát, hogy az Ószövetség alapján nem állítható, hogy Isten alapvetően, vagy akár elvi alapon kizárta a nőket népe vezetéséből, vagy abból, hogy férfiaknak is szóló isteni útmutatást közvetítsenek.

Természetesen Izrael bírájának tisztsége nem azonos egy újszövetségi gyülekezeti vezetőével. Debóra példája ezért nem bizonyítja közvetlenül a női gyülekezeti vezetői tisztség létjogosultságát. Ám megcáfolja azt az általános állítást, hogy nő soha nem gyakorolhat Istentől kapott vezetői tekintélyt férfiak között a bibliában!

Hulda prófétanő – aki a király és a főpap számára is közvetítette Isten akaratát

2Királyok 22:14–20; 2Krónika 34:22–28

Jósiás király idejében (a törvénykönyv megtalálását követően) a király küldöttjei Huldához, a prófétanőhöz fordultak. A küldöttségben ott volt Hilkia főpap is. Hulda nem csupán magánvéleményt mondott, hanem Isten nevében közvetített kijelentést, amelyet a királynak is továbbítottak.

A történetből megállapítható, hogy az Istentől kapott kijelentés közvetítésének tekintélyét nem a próféta neme határozta meg. Ez a női tanítói szolgálat szempontjából azért fontos, mert a prófétai üzenet magában foglalt intést, eligazítást, értelmezést és az Isten akarata szerinti cselekvésre való felszólítást – amit egy nő közvetített.

Mirjám – prófétanő és Izrael egyik vezetője

2Mózes 15:20–21; Mikeás 6:4

Mirjámot a Biblia kifejezetten prófétanőnek nevezi. A Mikeás 6:4-ben Isten így emlékezteti Izraelt:

„Előtted küldöttem Mózest, Áront és Mirjámot.”

Mirjám tehát Mózessel és Áronnal együtt jelenik meg a nép egyik vezetőjeként! A héber „előtted küldöm” kifejezés efelől nem hagy kétséget. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindhárman azonos minőségben, egyenrangú tisztséget töltöttek volna be. Azt azonban igen, hogy Mirjám feladata több volt puszta magánjellegű szolgálatnál.

A fenti példák összegzése: Isten több alkalommal választott ki nőket prófétai, tanácsadói vagy vezetői szolgálatra. Ez fontos értelmezési vagy kiindulási alapot teremt az újszövetségi rendelkezések vizsgálatához.

Újszövetségi nők szellemi szolgálata

Jóel próféciája – Isten szelleme férfiakra és nőkre egyaránt kitöltetik

Jóel 2:28–29; Cselekedetek 2:16–18

Péter apostol pünkösdi prédikációjában Jóel próféciájával magyarázza a Szent Szellem kitöltetését:

„És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok […] És az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből, és prófétálnak.”

Az idézet alapján két különösen fontos megállapítást tehetünk. Az egyik, hogy Isten nem kizárólag férfiaknak ad prófétai ajándékot. A másik, hogy a nők prófétálása nem az isteni renddel ellentétes kivételként, hanem az új szövetség korszakának egyik jellemzőjeként jelenik meg!

A prófétálás nyilván nem azonos a rendszeres tanítással (és a tanítói szolgálatba való belépéssel sem) de a bibliai példa igazolja, hogy nyilvános, szellemi tartalmú beszédet, amely a közösség épülését szolgálja, mondhat nő is. Ha ezt tanításnak nevezzük, akkor legyen ez a neve.

Mindemellett azt biztosan ki tudjuk jelenteni, hogy a prófétálásra vonatkozó ígéret önmagában kizárja azt az értelmezést, amely szerint a nőknek minden körülmények között hallgatniuk kell a gyülekezeti összejöveteleken.

Pál apostol maga is számol az imádkozó és prófétáló nőkkel

1Korinthus 11:5

„Minden asszony pedig, aki befedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét…”

Ez a nők gyülekezeti szolgálatban való részvételére vonatkozóan az egyik legfontosabb újszövetségi szakasz. Pál itt nem a női imádkozás vagy prófétálás tényét kifogásolja, hanem annak módját szabályozza – fedezze be a fejét a női testvér, amikor imádkozik, vagy prófétál.

A görög szöveg két kifejezését említeném meg:

προσευχομένη (proseuchomené) – imádkozó

προφητεύουσα (prophéteuousa) – prófétáló

Mindkettő nőnemű alak.

A szöveg tehát egyértelműen olyan nőkről beszél, akik imádkoznak és prófétálnak. A fejezet nem mondja ki külön, hogy ez minden esetben a teljes gyülekezet előtt történt. Azonban a korinthusi levél közösségi tevékenységre vonatkozó tartalma, azzal való szoros összefüggése, valamint a 12–14. fejezetben tárgyalt szellemi ajándékok miatt a gyülekezeti alkalmazás eléggé egyértelmű.

Ugyanaz a Pál, aki az 1Korinthus 14:34–35-ben az asszonyok hallgatásáról ír, a 11:5-ben szabályozza a nők prófétálását. A két szakasz nem értelmezhető egymástól függetlenül. Ha a 14. fejezetben szereplő hallgatási rendelkezést mindenféle női megszólalás abszolút tilalmának tekintjük, akkor nehéz megmagyarázni, miért foglalkozik Pál három fejezettel korábban a női prófétálás helyes gyakorlási módjával.

A prófétálás a gyülekezet tanítását és építését is szolgálja

1Korinthus 14:3–4

Pál szerint a prófétáló ember épülést, intést és vigasztalást közvetít a közösségnek.

1Korinthus 14:31

„Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen.”

A görög szövegben:

πάντες (pantes) – mindnyájan

μανθάνωσιν (manthanósin) – tanuljanak

A prófétálás céljai között tehát kifejezetten szerepel a tanulás elősegítése. Ez nem jelenti azt, hogy a prófétálás és a tanítói tisztség teljesen azonos volna! Az azonban bizonyítható, hogy a prófétálás a gyülekezet tanulását is szolgáló, tekintéllyel bíró szellemi megszólalást is jelent!

Mivel az 1Korinthus 11:5 szerint nők is prófétáltak, ebből következik, hogy nők is részt vehettek a gyülekezet szellemi építésében és tanulásának előmozdításában. Ennek szövegből történő kiolvasása nem jelent nehéz feladatot. Ami miatt mégis nehéz meglátni ennek igazságát, az a hamis teológia szemellenzője miatt szemünk előtt lévő lepel. Ideje van a tisztánlátásnak.

Fülöp négy leánya – női próféták az apostoli egyházban

Cselekedetek 21:8–9

Fülöp evangélistának négy hajadon leánya volt, akik prófétáltak.

Lukács ezt nem rendellenességként, hanem a keresztény közösség életének természetes részeként említi. Ez megerősíti azt is, hogy a női prófétálás jelensége nem kizárólag a pünkösdi eseményre, mint különleges és egyedi alkalomra korlátozódik.

Az Újszövetségben található női tanítók és gyülekezeti szolgálók

Priszcilla – egy nő, aki férfit tanított a hit pontosabb megértésére

Cselekedetek 18:24–26

Az Írás szerint Apollós ékesen szóló, az Írásokban jártas férfi volt, aki tanította Jézusra vonatkozó ismereteit, de csak János bemerítését ismerte. Amikor Priszcilla és Akvila meghallgatták őt, maguk mellé vették, és pontosabban megmagyarázták neki Isten útját.

A görög szöveg:

ἀκριβέστερον αὐτῷ ἐξέθεντο τὴν ὁδὸν τοῦ θεοῦ

Jelentése:

„Pontosabban kifejtették számára Isten útját.”

Figyeljük meg a történteket, leírtakat:

Priszcilla név szerint szerepel a tanítók között.

A tanítás címzettje egy férfi, aki maga is tanított másokat.

A tanítás tárgya nem világi ismeret, hanem Isten útjának pontosabb megértése.

Lukács semmilyen rosszallást nem fűz Priszcilla részvételéhez.

Ez közvetlen bibliai bizonyíték arra, hogy egy keresztény nő részt vehetett egy férfi vallási tanításában. A szöveg ugyanakkor azt is mutatja, hogy Priszcilla és Akvila maguk mellé vették Apollóst, így ugyan nem igazolható, hogy a teljes gyülekezet előtt, hivatalos tanítói tisztségben tanítottak – de a tanítás ténye tagadhatatlan.

Tehát az, hogy Priszcilla tanított, nem vitatható.

Róma 16:3–5

Pál így emlékezik meg róluk:

„Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, akik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban…”

A görög συνεργούς (synergous) jelentése: munkatársak, együtt munkálkodók.

Ez ugyanaz a szócsalád, amelyet Pál férfi munkatársai esetében is használ. Továbbá Pál megemlíti a házuknál összegyűlő gyülekezetet. Priszcilla tehát nem egyszerűen egy hívő asszony volt, hanem a keresztény misszióban aktívan részt vevő munkatárs, akinek otthona gyülekezeti találkozóhelyül is szolgált. A házigazdai szerep önmagában bizonyítja a vezetői tisztséget, és a tanítói tevékenységgel és a Pál által elismert munkatársi kapcsolattal együtt jelentős, nem figyelmen kívül hagyható üzenetet közvetít.

Fébé – a diakónus és a közösség támogatója, vezetője

Róma 16:1–2

Ez az egyik legjelentősebb bibliai szakasz a női gyülekezeti szolgálat intézményes jellegének alátámasztására.

Pál Fébét így mutatja be:

„Ajánlom pedig néktek Fébét, a mi nénénket, ki a kenkhreabeli gyülekezetnek szolgálója.”

A görög eredetiben:

οὖσαν διάκονον τῆς ἐκκλησίας τῆς ἐν Κεγχρεαῖς

Vagyis:

„aki a kenkhreai gyülekezet diakónusa.”

A διάκονος (diakonos) szó jelentheti a szolgát, szolgálattevőt, azaz a diakónusi tisztség viselőjét.

Pál ugyanezt a szót használja férfiakra is, többek között:

önmagára (1Kor 3:5; Kol 1:23),

Timótheusra (1Tim 4:6),

Krisztusra (Róm 15:8).

Fébé esetében a szó egy konkrét gyülekezethez kapcsolódik, így az mutatja a szervezett, elismert szolgálat értelmezését.

A második vers még érdekesebb.

Pál ezt írja Fébéről:

καὶ γὰρ αὐτὴ προστάτις πολλῶν ἐγενήθη καὶ ἐμοῦ αὐτοῦ

A kulcsszó: προστάτις (prostatis).

Jelentésébe tartozik a pártfogó, védelmező, patrónus, illetve bizonyos összefüggésekben a vezető szerepet betöltő személy, sőt, a szótár szó szerint „női őrző” kifejezéssel is visszaadja; a fogalom többet jelenthet egyszerű alkalmi segítségnyújtónál. Fébé olyan nő volt, aki sokaknak, köztük magának Pálnak is jelentős támogatást nyújtott. A szó vezetői értelmezését külön tanulmány is képviseli! (Ray R. Schulz, A Case for ‘President’ Phoebe in Romans 16:2)

Fébé esetében tehát a Biblia egy név szerint megnevezett női gyülekezeti szolgálattevőt mutat be, aki széles körű elismertséggel és felelősséggel rendelkezett. Azt nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a kenkhreai gyülekezet egyszeméjű vezetője volt, nyilván, de a szöveg a szerepét egyértelműen feljebb emeli egy egyszerű, alárendelt segítői szolgáló tevékenségénél.

Júnia – egy nő, aki az apostolok közé soroltattott

Róma 16:7

Pál Andronikoszt és Júniát köszönti. A görög szöveg egyik legfigyelemreméltóbb kifejezése:

ἐπίσημοι ἐν τοῖς ἀποστόλοις

Ennek két fő értelmezése létezik:

„az apostolok között számontartott szolgálók”;

„az apostolok körében nagyra becsült tisztviselők”.

Az első olvasat szerint Júnia maga is az apostolok közé tartozott, a második szerint az apostolok nagyra becsülték őt, mint tisztviselőt. Mindkét értelmezés mellett vannak érte kiálló egyházi tekintélyek. Ha az első értelmezés helyes, akkor Júnia, mint nő, az apostoli szolgálat valamilyen formájában vett részt. Lásd 1.Korinthus 12: 28 – az apostol gyülekezeti szolgálóként jelenik meg. Itt azonban különbséget kell tenni a tizenkét apostol egyedi tisztsége és az Újszövetségben tágabb értelemben (és itt is így) használt „apostol”, vagyis kiküldött, missziós szolgálattevő között!

Júnia személye további komoly érv amellett, hogy a nők szerepe az apostoli egyházban nem korlátozódott a magánéletre vagy a kizárólag nők körében végzett szolgálatra.

Nümfa és a házánál összegyűlő gyülekezet

Kolossé 4:15

Pál köszönti Nümfát és a házában levő gyülekezetet. Nümfa személyében egy újabb olyan asszony jelenik meg előttünk, akinek otthona keresztény gyülekezet találkozóhelye volt.

A házigazda szerepéből önmagában következik házicsoport vezetői tisztség, mivel a korai házigyülekezetek működésében a helyet biztosító személynek jelentős szervezői és közösségformáló szerepe volt.

Evódia és Szintikhé – nők, akik Pállal együtt küzdöttek az evangéliumért

Filippi 4:2–3

Pál két nőt nevez meg, akik vele együtt küzdöttek az evangélium ügyéért.

A görög szó:

συνήθλησάν (synéthlésan) – együtt küzdöttek, együtt harcoltak.

Pál nem passzív résztvevőkként beszél róluk, hanem az evangéliumi munkában tevékeny személyekként. A szöveg természetesen nem nevezi őket véneknek vagy püspököknek, de tényleges munkatársi szerepüket világosan elismeri.

Az idősebb asszonyok kifejezett tanítói megbízatása

Titusz 2:3–5

Pál az idősebb asszonyokkal kapcsolatban használja a következő kifejezést:

καλοδιδασκάλους (kalodidaskalous)

Jelentése: „jóra tanítók”, „a jó dolgok tanítói”.

A szakasz szerint a tapasztaltabb asszonyoknak tanítaniuk és nevelniük kell a fiatalabbakat. Ez rendkívül fontos, mert Pál itt kifejezetten előír női tanítói tevékenységet.

Sok fordító a fiatalabb nők tanításaként adja vissza a szakaszt, azonban eredetileg az áll a szövegben, hogy „újak” vagy „kezdők” – azaz új hívők, vagy a hitben kezdők. Nem pedig fiatal nők… Valószínűleg a női szolgálat tanítási részének korlátozása miatt toldották hozzá a nők szót, pedig eredetileg nincs ott, és a szöveg kifejezetten az újonnan betérők tanításáról beszél.

Az a kijelentés, hogy Pál mindennemű női tanítást megtiltott volna, ezzel a szakasszal egyértelműen ellentétes.

A nők is részesülnek a szellemi ajándékokból

1Korinthus 12:4–11, 27–30; Róma 12:4–8

Pál a szellemi ajándékokat a Krisztus testében végzett különféle szolgálatokhoz kapcsolja. A Róma 12:7 kifejezetten említi a tanítást, a 12:8 pedig az elöljáróságot vagy vezetést.

Az utóbbi görög szava:

ὁ προϊστάμενος (ho proistamenos) – aki vezet, elöl áll, irányít vagy gondot visel.

A szakasz nem ad külön férfiakra és nőkre vonatkozó felsorolást, ezért megalapozott felvetés, hogy a szellemi ajándékokban részesülő nők is végezhettek a közösség építését szolgáló feladatokat. Ugyanakkor az Írás nem határozta meg, hogy a vezetés ajándékának birtokosa milyen gyülekezeti tisztséget töltsön be.

A női tanítás tiltásának látszó igehelyek vizsgálata

Az eddig tárgyalt bibliai bizonyítékok után szeretném azokat a szakaszokat értelmezni, amelyek a női szolgálat korlátozásáról rendelkeznek. Nem volna helyes ezeket figyelmen kívül hagyni. A célom olyan értelmezés kialakítása, amely lehetőség szerint minden idevonatkozó bibliai kijelentést figyelembe vesz.

„Az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben” – 1Korinthus 14:34–35

A szakasz szerint:

„A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja.”

A következő vers szerint, ha valamit meg akarnak tanulni, otthon kérdezzék meg férjüket. Ebből egyértelműen kiderül, hogy házasságon belül szabályozza a ferj-feleség viszonyt, kapcsolatot. Nem azt mondja, hogy menjen haza és kérdezzen meg egy férfit… hanem kérdezze meg a férjét.

Néhány fontos értelmezési szempontot meg kell vizsgálni.

A hallgatásra vonatkozó utasítás a férfiakra is érvényes bizonyos helyzetekben.Az 1Korinthus 14:28-ban Pál azt írja a nyelveken szóló személyről, hogy ha nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben. Nyilván, ez vonatkozik a férfiakra is.

A 14:30-ban pedig azt írja, hogy az első prófétáló hallgasson el, ha másnak kijelentés adatik. Ez is biztosan szól a férfitestvéreknek is.

Tehát a hallgatás önmagában nem szükségszerűen állandó, minden beszédet kizáró állapot, vagy kényszer, hanem a gyülekezeti rend fenntartására vonatkozó utasítás.

A közvetlen összefüggés kérdezésről beszél.

A 35. vers külön megemlíti, hogy az asszonyok, ha valamit meg akarnak tanulni, otthon kérdezzék meg férjüket. Ebből arra tudunk következtetni, hogy Pál a gyülekezeti alkalmakat megzavaró kérdezősködést vagy közbeszólást kívánta korlátozni. Ez az értelmezés összhangba hozható az 1Korinthus 11:5-tel, amely női imádkozásról és prófétálásról beszél.

A férj és feleség kapcsolatát hivatott rendezni.

Ha elfogadjuk, hogy Pál eredeti rendelkezéséről van szó, akkor is megállapítható, hogy az 1Korinthus 11:5 és 14:34–35 a szövegkörnyezettel összehangolt értelmezést igényel. Ennek értelmében a szöveghű magyarázat szerint Pál nem minden női megszólalást, beszédet kifogásol, hanem a gyülekezeti renddel vagy a házastársi alá-fölérendeltséggel összefüggő (azt megbontani látszó) meghatározott beszédformát korlátozza, a közbeszólást kifogásolja és tiltja meg.

Ahogy írja:

„A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak” – 1Timótheus 2:11–12

Ez a női tanítói szolgálat szempontjából egy igen érdekes szakasz, azonban meg kell értenünk, hogy kikről szól, kiknek szól.

A görög szöveg:

διδάσκειν δὲ γυναικὶ οὐκ ἐπιτρέπω οὐδὲ αὐθεντεῖν ἀνδρός

Szó szerinti, közelítő fordítás:

„Asszonynak (feleségnek) pedig nem engedem meg, hogy tanítson, sem azt, hogy hatalmat gyakoroljon a férje fölött.”

A két kulcsfontosságú ige:

διδάσκειν (didaskein) – Tanítani

αὐθεντεῖν (authentein) – Hatalmat gyakorolni, uralkodni, tekintélyt érvényesíteni

Az authentein ritka szó az Újszövetségben: itt fordul elő egyedül.

Értelmezésében vita van arról, hogy semleges értelemben vett tekintélygyakorlást, vagy erőteljesebb, uralkodó jellegű magatartást jelöl-e. Tekintsük úgy, hogy mindkettőt.

A két tilalom összefüggésében Pál két tevékenységet említ:

tanítani;

a férje fölött hatalmat vagy tekintélyt gyakorolni.

A szöveg szerint Pál a gyülekezetben élő házastársak közötti viszonyt rendezi: egy feleség soha nem válhat a férje tanítójává, sem elöljárójává és jól teszi, ha ehhez nem csak a gyülekezetben, hanem a házasságon belül is tartja magát.

Miért fontos a 13–14. vers?

Pál a tiltást Ádám és Éva teremtési sorrendjével, illetve Éva megtévesztésével hozza összefüggésbe, visszautalva az első házaspár szomorú esetére. Ez fontos, mert házastársi kapcsolatot rendez Pál, és más helyeken elismeri például Priszcilla tanítói közreműködését, az idősebb asszonyok tanítását, valamint a nők prófétálását, ahogy korábban kifejtettük. Nem kerülhet önellentmondásba Isten üzenete, melyet az Ő Szent Szelleme által Pálon keresztül közvetít az eklézsia felé.

Az üzenet lényege a következő:

Az 1Timótheus 2:12 úgy tűnik korlátozza a gyülekezetben gyakorolt, férjek fölötti tekintély gyakorlásával járó hivatalos tanítást a feleségeknek, anélkül, hogy minden női tanítást, bibliai magyarázatot, prófétálást vagy közösségi vezetői feladatot kizárna. Ez az értelmezés figyelembe veszi mind a tiltást, mind az apostoli gyakorlat pozitív példáit, mind egyéb, vonatkozó igehelyeket.

„A püspök egy feleségű férfiú legyen” – 1Timótheus 3:1–7

A felvigyázói (püspöki) tisztséggel kapcsolatban Pál a következő kifejezést használja:

μιᾶς γυναικὸς ἄνδρα

Jelentése szó szerint: „egy asszony férje”.

Hasonló követelmény található egyébként a Titusz 1:6-ban is. Ezek a szakaszok fontos érvet szolgáltatnak a férfiakra korlátozott a püspöki, azaz több gyülekezetet összefogó, vagy egy város gyülekezetei feletti felügyeletet ellátó tisztség mellett, amit csak férfiak tölthetnek be.

A kérdés az, hogy ebből következik-e minden más vezetői tevékenység tilalma is a nőkre vonatkozóan.

Nem szükségszerűen.

Az Újszövetség ugyanis különböző szolgálatokat nevez meg, csak néhány példának:

ἐπίσκοπος (episkopos) – felvigyázó, püspök;

πρεσβύτερος (presbyteros) – vén, presbiter, elöljáró;

διάκονος (diakonos) – konkrét szolgálatot ellátó, szolgálattevő, diakónus;

διδάσκαλος (didaskalos) – tanító;

προφήτης (prophétés) – próféta.

Ezek nem minden esetben azonos szolgálatok és tisztségek. A diakónusi, prófétai és egyéb szolgálatok azonban nem azonosíthatók automatikusan a felvigyázói (püspöki) tisztséggel. Ezért bibliailag következetes lehet az a gyülekezeti rend, amelyben a felvigyázói tisztséget férfiak töltik be, de a nők is tanítanak, diakónusi szolgálatot végeznek, missziós munkát irányítanak, közösségi feladatokat szerveznek és meghatározott vezetői felelősséget viselnek.

A női diakónusok kérdése – 1Timótheus 3:11

A diakónusokról szóló rendelkezések között Pál ezt írja:

„Hasonlóképpen az asszonyok tisztességesek legyenek, nem patvarkodók, hanem józanok, mindenben hívek.”

A görög szöveg kezdete:

Γυναῖκας ὡσαύτως σεμνάς

A gynaikas jelentése lehet „asszonyokat” vagy „feleségeket”. A kérdés az, hogy Pál itt a diakónusok feleségeiről beszél, vagy kimondottan női diakónusokról. Az utóbbi értelmezést több körülmény támogatja.

Először is, a versben nincs kifejezett birtokos szerkezet, amely egyértelműen „az ő feleségeiket” jelentene. Másodszor, a „hasonlóképpen” (hósautós) kifejezés a 3:8-ban is egy új szolgálattevői csoportra vezet át. Harmadszor, a Róma 16:1-ben Fébé esetében már találkozunk a diakonos megnevezéssel. Mindezek alapján a női diakónusok szolgálatba állítása bibliailag jól alátámasztható gyakorlat.

A gyülekezeti vezetés nem kizárólag a püspöki tisztséget jelenti

A tanulmányom egyik legfontosabb üzenete a szolgálatok és a vezetői feladatok közötti különbség feltárása.

A vezetés ajándéka – Róma 12:8

Pál a gyülekezetben működő ajándékok között az elöljárást is felsorolja:

„Aki elöljáró, szorgalmatossággal…”

A görög proistémi ige jelentése többek között: elöl állni, vezetni, irányítani, gondot viselni. A szó más helyeken a gyülekezeti elöljárók feladatával is összefügg (1Thesszalonika 5:12; 1Timótheus 5:17). A Róma 12:8 mindenesetre nem nevezi meg a vezetés ajándékának birtokosát püspökként vagy vénként, és nem is állít fel nemek szerinti megkülönböztetést.

A házigyülekezetek, házicsoportok jelentősége

Az apostoli korban a keresztény közösségek jelentős része magánházakban gyűlt össze.

Példák:

Priszcilla és Akvila házának gyülekezete – Róma 16:5; 1Korinthus 16:19.

Nümfa házának gyülekezete – Kolossé 4:15.

Filémon házának gyülekezete – Filémon 1:2.

Mária háza, ahol sokan összegyűltek imádkozni – Apostolok cselekedetei 12:12.

A házigyülekezetekben a házigazda szerepe fontos volt a közösség szervezésében, vendégfogadásában és fenntartásában. Ez bizonyosan vezetői befolyással is együtt járt. Ezért a női házigazdák szerepe figyelemre méltó bizonyság a nők közösségszervező és vezetői tevékenységére vonatkozóan.

Lídia – egy keresztény közösség létrejöttének központi személye

Cselekedetek 16:14–15,40

Lídia volt az egyik első megtérő Filippiben. Bemerítkezése után házát Pál és munkatársai rendelkezésére bocsátotta. Amikor Pál és Szilász kiszabadultak a börtönből, Lídiához mentek, ahol találkoztak a testvérekkel. Lídia háza tehát a keresztény közösség egyik fontos találkozóhelyévé vált. Bár a szöveg nem nevezi Lídiát kimondottan gyülekezeti vezetőnek, a közösség kialakulásában betöltött központi szerepe kétségtelen.

A „vezetés” krisztusi értelmezése

Márk 10:42–45

Jézus a vezetést nem uralkodásként, hanem szolgálatként határozta meg.

„Aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok.”

Ez a tanítás nem szünteti meg a gyülekezeti tekintélyt vagy a tisztségeket, de a vezetői szerep lényegét a közösség szolgálatához kapcsolja. Ez a belső hozzáállást, a habitust és a szándékot határozza meg. Ezért a gyülekezeti vezetést nem szabad kizárólag a legmagasabb tekintéllyel rendelkező tisztségre szűkíteni. Egy nő – ahogy a korábbiakban láthattuk – vezethet egy szolgálati csoportot, szervezhet közösségi munkát, taníthat meghatározott körben és elöljárójának megbízásával, vagy felelősséget viselhet egy missziós feladatért anélkül, hogy püspöki vagy presbiteri tisztséget töltene be. Ezt nagyon fontos megértenünk!

Ezek a tevékenységek nem ütköznek az 1Timótheus 3 vagy a Titusz 1 rendelkezéseibe.

Az apokrif és korai keresztény irodalom tanúságai

A kanonikus bibliai bizonyítékok mellett érdemes megvizsgálni azokat a korai keresztény írásokat is, amelyek a nők tanítói és közösségi szerepéről tanúskodnak. Ezek elsősorban azt mutatják meg, hogy a korai keresztény közösségekben milyen gyakorlatok léteztek.

Pál és Tekla cselekedetei

A Pál és Tekla cselekedetei című, feltehetően a II. században keletkezett apokrif elbeszélés Teklát olyan nőként mutatja be, aki Pál tanításának hatására Krisztus követőjévé válik. Az elbeszélés végén Tekla tanító és igehirdető szerepet kap.

A mű azért figyelemre méltó, mert a női igehirdetést nem szükségszerűen rendellenességként, hanem az evangélium terjesztésének egyik formájaként ábrázolja. Ugyanakkor fontos a történeti korlát: a mű természetesen nem tekinthető hiteles beszámolónak Pál apostol tényleges rendelkezéseiről. Tertullianus később éppen a női tanítás és bemerítés igazolására történő felhasználását kifogásolta (De baptismo 17) – de ezt hagyjuk meg Tertullianus problémájának.

A mű mindenesetre bizonyíték, hogy a II. századi kereszténység köreiben bizony létezett a női igehirdetésnek megjelenítése és pozitív megítélése is.

Hermász Pásztora – Grapté szerepe

A II. századi Hermász Pásztora című műben, ami a kor keresztényei számára jelentős irodalomnak számított, az első látomás végén (Látomás 2:4), Hermász azt az utasítást kapja, hogy a kapott kijelentésről készült iratot juttassa el Grapténak és Kelemennek. Grapté feladata az özvegyek és árvák tájékoztatása, míg Kelemen más városokba továbbítja az írást. Ez érdekes párhuzam az újszövetségi szolgálatokkal.

Grapté nőként olyan feladatot kap, amely szellemi tartalmú üzenet szellemi módon történő átadásával jár.

A szöveg nem nevezi őt püspöknek, vénnek vagy hivatalos tanítónak, természetesen. Mégis azt mutatja, hogy a korai keresztény irodalomban egy nő is kapott megbízást a közösség tagjainak tanítás jellegű tájékoztatására.

A Didascalia Apostolorum – női diakónusok

A III. század első felére datált, szintén gyülekezeti közkedveltségnek örvendő Didascalia Apostolorum (Apostoli Hagyomány) egyházi rendtartása már kifejezetten beszél női diakónusokról. A női diakónusoknak többek között a nők látogatásában, a betegek gondozásában és a nők bemerítésében volt szerepük. A mű ugyanakkor korlátozza a nők bizonyos liturgikus (istentiszteleti szertartásban résztvevő) tevékenységeit.

Ez kettős jelentőségű bizonyság. Egyrészt alátámasztja, hogy az ókeresztény egyházban ténylegesen létezett szervezett női szolgálat. Másrészt arra figyelmeztet, hogy a női diakónusi szolgálat elismerése nem jelentette automatikusan a női püspökség vagy a korlátlan nyilvános tanítás jogának elfogadását.

Összegzés

Az eddigiek alapján a női tanítás és vezetés mellett az alábbi, egymásra épülő érvrendszer állítható fel.

Isten nem zárja ki a nőket a szellemi tekintéllyel járó szolgálatokból. Debóra és Hulda példája azt bizonyítja, hogy Isten nőket is kiválaszthatott arra, hogy férfiak számára is kötelező erejű üzenetet közvetítsenek.

Az új szövetségben a nők is részesülnek a prófétai ajándékból. A Jóel 2 és az Apostolok cselekedetei 2. fejezete kifejezetten előre jelzi a nők prófétálását. Pál az 1Korinthus 11:5-ben ennek gyakorlatát szabályozza.

A nők tanítói tevékenysége bibliailag igazolt. Priszcilla Apollós tanításában vett részt, Titusz levelében pedig Pál kifejezetten tanításra szólítja fel az idősebb asszonyokat. Ezért a női tanítás általános és minden körülmények közötti tilalma nem vezethető le az Újszövetség egészéből.

Az apostoli gyülekezetekben nők is végeztek elismert szolgálatot. Fébé, Priszcilla, Júnia, Evódia és Szintikhé személye azt bizonyítja, hogy a nők aktív szerepet töltöttek be az evangélium terjesztésében és a közösségek mindennapi működésében.

A püspöki-véni tisztség nem azonos minden vezetői feladattal. Az Újszövetség többféle szolgálatot ismer. Ezért a felvigyázói (püspöki) tisztség egyértelműen csak férfiakra korlátozott értelmezéséből nem következik szükségszerűen, hogy nők semmilyen közösségi vezetői felelősséget nem viselhetnek.

A korlátozó igehelyeket a pozitív apostoli példákkal együtt kell értelmezni. Az 1Korinthus 14:34–35 és az 1Timótheus 2:11–12 nem hagyható figyelmen kívül. Ugyanakkor olyan értelmezésük fogadható csak el, amely számot ad Pál által kifejezetten elismert női szolgálatokról is.

Következtetés

A fenti bibliai bizonyítékanyag áttekintése után megalapozott és egyértelmű álláspontot fogalmazhatunk meg:

A keresztény gyülekezetekben a nők tanítói, prófétai, diakónusi, missziós és közösségszervező szolgálata bibliailag igazolható. A nők meghatározott gyülekezeti vezetői feladatokat is elláthatnak anélkül, hogy püspöki vagy véni (presbiteri) tisztséget töltenének be.

Ennek az álláspontnak az alapja többek között az, hogy az Újszövetségben nem pusztán elméleti kijelentéseket találunk a nők szolgálatáról, hanem ténylegesen szolgáló, tanító és jelentős felelősséget viselő nőket is. A bibliából nem következtethetünk a női tanítás vagy a női közösségi vezetés minden formájának tilalmára.

Tehát még egyszer: a gyülekezeti rendben ne keverjük össze a különböző szolgálatokat. Egy nő lehet bibliai tanító, szolgálati csoport vezetője, diakónus, missziós munkatárs vagy egy közösség szervezője anélkül, hogy a püspöki / felvigyázói tisztséghez tartozó tekintélyt gyakorolná.

A tanulmány központi következtetése tehát:

A nők tanítói és bizonyos vezetői szolgálatának elismerése nem jelenti a bibliai gyülekezeti rend megváltoztatását, hanem éppenséggel a bibliai minták követését jelenti. Megalapozható magának az apostoli gyakorlatnak a példáival is, annak alkalmazása bibliai, Istentől való.