A Bibliában van egy könyv, amelynek bizonyos történései előképei voltak azoknak az eseményeknek, amelyek a végidőkben várnak Isten népére, illetve amihez hasonló kihívással állunk szemben a mai Magyarországon.

A három héber ifjú

Dániel könyvében olvashatunk négy ifjú zsidóról, akik a babiloni fogság idején a király, Nabukodonozor parancsára az udvarba kerültek. Ez a négy ifjú Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás voltak. Vagy ahogy új, babiloni neveiken ismerték őket: Baltazár, Sidrák, Misák és Abednego. (Dániel 1: 7)

Ez a négy ifjú – ahogy a Szentírás írja – tízszer okosabb és bölcsebb volt, mint a babilóniai írástudók és varázslók, akik szerte az országban éltek. (Dániel 1: 20)

Történt tehát, hogy a király készíttetett egy arany állóképet, amely felől elrendelte, hogy mindenki imádja azt és boruljon le előtte. Aki pedig nem borul le, és nem imádja, azt azonnal vessék a tüzes kemencébe, hogy elevenen égjen el. Igen ám, de volt három ifjú héber, Ananiás, Misáel és Azariás, azaz Sidrák, Misák és Abednego, akik erre nem voltak hajlandóak, hiszen ezzel az Isten törvénye ellen cselekedtek volna, amely kimondja, hogy aki az Ő népéhez tartozónak vallja magát, az ne imádjon kézzel készült bálványokat, ne is boruljon le előtte. (Dániel 3. fejezet)

Nabukodonozor külön felszólította őket erre, megismételve, hogy micsoda kínhalál vár a tüzes kemencében azokra, akik nem borulnak le és nem imádják az állóképet.

Nabukodonozor kérdésére (Dániel 3: 15), hogy „kicsoda az Isten, aki kiszabadíthatna titeket az én kezeimből?” a három zsidó férfi, Sidrák, Misák és Abednego így feleltek:

„Ímé, ami Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, ó király, kiszabadít minket.
De ha nem dobsz is be, legyen tudtodra, ó király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk.”
(Dániel 3: 17-18)

Ennek hallatán Nabukodonozor király hatalmas haragra gerjedt, még a fejének színe is megváltozott, majd parancsot adott a kemencék felfűtésére, mégpedig hétszer jobban, mint szokásuk volt. A fiatal férfiakat, Sidrákot, Misákot és Abednegot ruhástól megkötözték erős babiloni férfiak, hogy az égő, tüzes kemencébe dobják őket. (Dániel 3: 20-21)

A kemence oly forrón izzott, hogy akik felvitték a kemence tetejére a három fiatalt, hogy beledobják azokat, amikor kinyitották a kemence ajtaját maguk is meghaltak a tűz kicsapó lángjától, a három zsidó ifjú pedig a kemencébe esett.

Mindenesetre ekkor Nabukodonozor király alaposan megijedt, fel is kelt, majd tétován megkérdezte a tanácsnokait, hogy „Nem három megkötözött férfiút vetettünk a tűz közepébe?”.
„Bizonyára, ó király” – hallatszott a csodálkozó válasz, mintha nem tudná ezt a király maga is. (Dániel 3: 24)

„Csak mert én négy férfiút látok szabadon járkálni a tűz közepén; a negyedik arca olyan, mint egy angyalé…” (Dániel 3: 25)

Elképzelhetjük a döbbenetet a király és udvarnokai arcán, amikor a korábban halált okozó tűzben ott sétált a három halálraítélt zsidó férfiú, de rajtuk kívül még Istennek egy angyala is ott járt velük, akit azért küldött Izrael Istene, hogy megmentse a három ifjú férfit.

A történet azzal zárul, hogy mindenki a megmenekült fiatal férfiak csodájára járt, akik nem csak hogy nem égtek meg, de még csak füstszaguk se volt. (Dániel 3: 27)

Nabukodonozor pedig áldotta Sidrák, Misák és Abednego Istenét, aki elküldte az Ő angyalát, hogy hűséges szolgáit megmentse, akik inkább voltak engedelmesek Istennek, mint a király parancsának, félretéve saját testi épségük védelmét, életüket sem kímélve, és nem imádták az állóképet, nem is borultak le előtte. (Dániel 3: 28)

A történet több tanulsággal is szolgál a számunkra, de most csak az egyik ilyen vonatkozásra fordítsunk figyelmet.

Nabukodonozor rendelete, miszerint az arany állókép előtt mindenkinek le kellett borulnia és imádnia kellett azt, teljesen ellene ment Isten második parancsolatának, megvalósítva a bálványimádás bűnét. A fiatal zsidó férfiak ennek álltak ellene, tanúbizonyságot téve éberségükről (felismerték a bűnt), hűségükről (Isten törvényéhez és az egy igaz Isten imádatához maradtak hűek), hitükről (bíztak Isten szabadításában), bátorságukról és állhatatosságukról (akkor is kitartottak Isten szolgálata mellett, amikor a halál karjának szorításába kerültek).

Összefoglalva: nem voltak hajlandóak a babiloni bálvány imádására, akkor sem, ha a király adta azt parancsba.

Milyen módon szolgál tanulságul ez a történet a mi számunkra, mint Isten népe számára, itt Magyarországon, akik hasonlóképpen nem szeretnénk bálványimádásba esni?

Lássuk a mai magyar valóságot.

Alaptörvény és Nemzeti hitvallás

A magyar Országgyűlés 2011. áprilisában fogadta el az új Alaptörvényt, ami az elnevezésétől függetlenül az ország összes korábbi alkotmányához hasonlóan alkotmánynak minősül és 2012. január 01-én lépett hatályba.

Miért lényeges ez számunkra, az egy igaz Istenben hívő keresztények számára?

Ennek megválaszolására magának az említett Alaptörvénynek a szövegét fogjuk alapul venni, amit elolvasva azonnal látható az igaz hívők igen komoly érintettsége.
Az Alaptörvénynek a nyitó fejezete a „Nemzeti hitvallás” nevű nyitány. Önmagában az a tény, hogy egy nemzet számára általánosan és minden állampolgárra nézve kötelezően érvényes „hitvallást” fogalmaz meg a hatalom gyakorlója (császár, király, kormány vagy országgyűlés, mindegy melyik, ugyanazt teszi, amit Nabukodonozor tett) tehát már önmagában ez a tény is komoly aggodalomra adhat okot – és a mai magyar jelen is azt mutatja, hogy egyáltalán nem indokolatlan mindennek fenntartással való kezelése.

Miért problémás ez a hitvallás? Nos, bárki elolvashatja, interneten is elérhető a szövege, és mindenki levonhatja a következtetéseket az általa olvasottak alapján. Itt nem célunk az úgynevezett „Nemzeti hitvallás” egészének a tételes elemzése, de egy mondatát muszáj kiemelni és fontos, hogy a következő szellemi törvényszerűség szem előtt tartásával olvassuk el: minden földi esemény, minden fizikai világban való történés mögött ott állnak a szellemvilágban végbemenő események, és a földön lejátszódó dolgok, például a nemzetek életét, vagy emberiség egészét érintő fejlemények hátterében is a szellemi világban párhuzamosan történő folyamatok állnak! Amit az anyagi világban látunk, az legtöbbször a szellemvilágban zajló folyamatok fizikai kivetülése. Ennek szem előtt tartásával vegyük figyelembe az alább olvasható tényeket.

Tehát az Alaptörvény első fejezetének, a „Nemzeti hitvallásnak” erről a mondatáról van szó:

„Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”

Az Alaptörvény ezen új megfogalmazása már közjogi méltóságot és jelentőséget ad a Szent Koronának. A Nemzeti hitvallás fenti (sorrendben egyébként a tizenhetedik) kijelentése kötelező értelmezési kerete az Alaptörvénynek, és voltaképpen valóságos hatalommal ruházza fel a Szent Koronát. Érdemes azt is megállapítani, hogy ez a tétel nem ötletszerűen, nem előzmény nélkül került a szövegbe, hanem a korábbi Szent Korona törvény újbóli bevezetésének előkészítéseként.

A Nemzeti hitvallás koncepciós előzményei (véglegesítése előtti tervezett alaptételei) még a következőt állapítják meg:

„Magyarország alkotmányos állami folytonosságát a Szent Korona fejezi ki.”

Ebben a mondatban még csupán az alkotmányos állam folytonosságával hozzák összefüggésbe a Szent Koronát, és még nincs megfogalmazva az összefüggése a nemzet egységével. Itt a Koncepciós megfogalmazásban még csupán szimbolikus jelentőséggel ruházzák fel a Szent Koronát, gyengébb megfogalmazást használnak: „kifejezi” az állami folytonosságot a Szent Korona.

Azonban az Alaptörvényben később megfogalmazott végleges Nemzeti hitvallás már egy erősebb, a szándékot és a Szent Koronának tulajdonított jogi jelentőséget jobban kifejező szót használ:

„(…) megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”

Miért figyelemre méltó a „megtestesíti” szó használata?

Gondoljunk arra, hogy a Nabukodonozor által felállíttatott arany állókép minek a „megtestesítője” volt, és rögtön megértjük ennek a kifejezésnek a fontosságát.

A tervezett koncepció szövege szerint a Szent Korona nem tárgyi valóságában hordozza az állami folytonosságot. Az Alaptörvény szövege viszont már tárgyiasult valóságként kapcsolja össze az állami folytonosságot, a nemzet egységét és a Szent Koronát!
A “megtestesíti” arra utal, hogy mindezek nem választhatóak el egymástól, a Szent Korona maga a magyar állam létezése és folytonossága és a nemzet egysége. Vagy fordítva: az állami folytonosság és a nemzeti egység nem ragadható meg, nem értelmezhető a Szent Korona nélkül.

Még egyértelműbben: ez a megfogalmazás tehát a Szent Koronát nemcsak az állam létezésének és folytonosságának tárgyi valóságaként határozza meg, hanem jogi tényként rendeli el tiszteletben tartani ezt!

Ha még nem látható a párhuzam Nabukodonozor arany állókép imádatára vonatkozó rendelete és az Alaptörvény Szent Koronával kapcsolatos rendelete között, akkor olvassuk el a továbbiakat is.

Az eredeti „Szent Korona törvény” a következőt mondja ki (emlékeztető gyanánt csak annyit említenénk meg, hogy a törvény minden magyar állampolgárra nézve kötelező érvényű!):

„A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban.”

Tehát a törvény szerint a Szent Korona jogszabályi előírás folytán kötelezően tisztelni való tárgy és jogi tény (jogi személy!). Utóbbi minőségét pedig éppen az Alaptörvény biztosítja.

A Magyarország címerén nyugvó Szent Korona olyan elem, amely közjogi jelentőséggel bír, tehát a magyar Alaptörvény elismeri a Szent Korona önazonosság-hordozó tulajdonságát.

Nos, tehát kedves Olvasó, Magyarország egy olyan ország, ahol törvénybe iktatták egy tárgy (ugyan nagy múltú és nagy hagyományú, de mégiscsak egy tárgy) kötelező tiszteletét!

Ha vallási értelemben vesszük az „ereklye” kifejezést, akkor a római katolikus hitvilág szerint a Szent Korona egyrészt (elnevezéséből is láthatóan) ’szent’, másrészt ebből adódóan elkerülhetetlen és kénytelenek vagyunk felruházni önálló entitással, személyiséggel – azaz (jogi) személy is.

Hívőként pedig tudjuk, hogy valóságosan áll a Szent Korona mögött valamilyen vallásos, okkult szellem, szellemiség.

Ennek pontos megértéséhez a Szent Korona köré szőt tan, az úgynevezett „Szent Korona-tan” állításait és tételeit kell alapul vennünk.

A Szent Korona-tan

A Szent Koronát (és ezzel az egész országot) az államalapító Szent István felajánlotta Szűz Máriának, így biztosítva a magyarságnak a jogot a Kárpát-medence birtoklására – amit ki más, mint Róma püspöke és a mögötte álló hatalmi apparátus, a pápaság, a katolicizmus törvényesített.

E tan szerint a Szent Korona önállóan, a király személyétől és az államformától függetlenül(!) hordozza a magyar államiság fogalmát. Az államhatalom (a törvényhozás és a kormányzás) teljessége a Szent Koronát illeti.

Hogyan teheti ezt meg? Úgy, ahogyan korábban is említettük: a Szent Korona személy. E fölött nem szabad átsiklani.

Azaz:
A Szent Koronának, jövedelmei és saját vagyona van.
A nemzet fennmaradásához szükséges természeti kincsek a Szent Korona tulajdonában vannak és csak a Szent Korona tagjai szerezhetnek felettük birtokjogot, a Szent Korona minden birtokjog gyökere.
Minden jogszabálynak, továbbá a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom intézkedéseinek is meg kell felelniük a Szent Korona eszmének(!).
A Szent Korona minden tagjának joga és kötelessége, hogy ellenálljon és ellentmondjon minden olyan törekvésnek, amely a Szent Korona jogainak gyakorlását csökkenti, és kötelezettségei teljesítésének feltételeit korlátozza, vagy gátolja, a magyar nemzet alkotmányát sérti, korlátozza, a nemzet érdekével ellentétes. Ezzel az ellenállással pedig nem követ el jogsértést!

A Szent Korona-tan keresztény szempontból bálványimádásnak tekinthető, mivel olyan tulajdonságokkal, erővel és jogokkal ruház fel egy tárgyat, amelyek az egy igaz Istenben hívő keresztények szemében csakis Istent illetik meg.

Egy másik, nem elhanyagolható esemény 2012 márciusában történt, abban az évben, amikor az új Alaptörvény hatályba lépett. Egy Budapestre látogató szibériai (tuvai) sámán engedélyt kapott arra, hogy szakrális táncot lejtsen az Országház kupolatermében kiállított, a magyar „keresztény” királyságot jelképező Szent Korona körül. Amit végzett az mai értelemben is varázslás, és ehhez a magyar kormány mellett a teljes koronaőrség és a magyar katolikus vezetés is asszisztált, de legalábbis „elfelejtett” tiltakozni.

Magyarországon jelenleg a Dániel próféta könyvéből megismert arany állókép maga a Szent Korona. A nabukodonozori törvény párhuzama pedig a Szent Koronának az Alaptörvényben rögzített, az állampolgárok számára kötelező érvényű törvényben elrendelt tisztelete.

Akár hajlandóak vagyunk ezt tudomásul venni, akár nem, ez a jelenlegi magyar jogi valóság.

„Vétkesek közt cinkos, aki néma”

Hogyan lehet ebben a nemzeti szintű bálványimádásban részes, a bálványimádást tápláló babiloni parázna misztériumvallásnak is részese, azaz Babilon bűneiben bűntárs bármelyik Magyarországon bejegyzett egyház, felekezet, gyülekezet, sőt, házicsoport, és ezeknek tagjai?

A jelenleg érvényben lévő egyházi törvény kimondja, hogy bejegyzett egyház csak olyan felekezet lehet, amelynek alapelvei és működése nem állnak ellentétben az Alaptörvénnyel, ezen belül természetesen a Nemzeti hitvallásban megfogalmazott nemzeti hitelvekkel sem.

Mivel a magyar Alaptörvény a bálványimádást törvényi szintre emelte, azok a felekezetek, amelyek ’egyházi státuszt’ kaptak a magyar államtól, értelemszerűen nem mondtak ellent, hanem elfogadták ezt a bálványimádó hitvallást. Ezek a felekezetek bálványimádásba viszik a tagjaikat, híveiket, ezzel pedig a szellemi Babilonhoz kötik őket.

Mit jelent ez? Babilon a hamis vallás, az idegen istenek imádatának a bibliai szimbóluma.

Ezek az államilag támogatott felekezetek mind szerződést kötöttek a világi állammal, elfogadva az állam által támasztott feltételrendszert, az állam pedig finanszírozza őket – ez a finanszírozás lesz az ő „júdás-pénzük”. És ne felejtsük el mi történt Júdással! A Sátán a végén mindig összezúzza és összetöri a szolgáit. Ez soha nem fog megváltozni!

Az állam felállított egy aranyból (és sok egyéb drágakőből) készült állóképet (a Szent Koronát) aminek tiszteletét törvényben írja elő állampolgárai számára, és bizonyos (egyébként alanyi…) jogok biztosítását is ennek a bálványimádásnak az elfogadásához köti. Akik pedig nem állnak ellen, nem tiltakoznak, nem emelik fel a hangjukat, azok mind részesei a rendszernek, és azok egyben mind támogatói is a rendszernek.

Akik támogatják a babiloni nagy parázna, a római vallás bármilyen megmozdulását, például úgy, hogy szellemi közösséget vállalnak az ökumené jegyében a katolicizmus hamisságaival, azok mind ennek az „állóképnek” az imádóivá válnak, akár beismerik ezt, akár nem.

Akik benne maradnak a világ szeretetében gyökerező életmódjukban, életvitelükben, kívánságaikban (például mert a megtérésük nem valódi, hanem hamis megtérés) azok mind a babiloni rendszer szellemi támogatói.

„(…) Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.” (Jakab 4: 4)

„(…) Ha valaki szereti a világot, nincs meg abban az Atya szeretete.” (1. János 2: 15)

Mi a világ szeretete? A gazdagság kívánsága, a hatalom kívánsága, a befolyásosságnak, az ismertségnek, népszerűségnek, elismertségnek a vágya; és a pénz szeretete.

A világi állam a világi (értsd: nem Istentől való) hatalom hordozója és egyik megtestesítője. Az állam különféle felekezeti (vagy felekezetközi) rendezvényeket támogat, különféle nagyságrendekkel. Ez néhány tízezer forinttól a több százmillió forintig terjedhet. Az állam, a világi állam, aki mögött az ördög áll, az finanszírozza a „keresztény” rendezvényeket.
Ugye, hogy érdekes ellentmondás?
De nem az!
Mert biztosan lehetünk benne, hogy az ördög Isten egyetlen munkáját sem támogatja, semmilyen módon! – nem, hogy milliókkal. Logikus tehát a következtetés, hogy a felekezetközi rendezvények, amelyek állami támogatással jönnek létre, nem az Isten akarata szerinti összegyülekezések, akik azokon részt vesznek, azok nem Isten ma élő népe, hanem csupán azoknak a törvényesített bálványimádáshoz asszisztáló felekezeteknek a tagjai, akik megtévesztésben tartják tagjaikat, híveiket.
Ezek a felekezetek és az ilyen rendezvényeken résztvevő személyek szellemi prostitúciót követnek el.

Pénzért meghajtják magukat az arany állóképnek.

Ez utálatos dolog Isten előtt.

„(…) mert mi köze van a megigazultságnak a törvénytelenséghez? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának a bálványokkal?” (2. Korinthus 6: 14-16)

Bármilyen állami támogatás igénylése vagy elfogadása a felekezeteket és a hívőket a szellemi Babilon alattvalóivá teszi és a források mögött álló bálvány, a Szent Korona imádóinak sorába taszítja. Akkor is, ha a „tisztelet” és az „imádat” szó között ugyan van különbség, ám a parancsolat így szól: „ne imádd és ne tiszteld azokat”.

Mit tehet egy Istenhez hűségesnek maradni akaró hivő ebben a helyzetben?

Az első helyes cselekedet ebben a helyzetben, amit tenni tudunk, az Jézus felszólításának való engedelmesség: „Fussatok ki belőle én népem!” – azaz ki kell jönni az államilag bejegyzett egyházi státusszal bíró felekezetekből. Ez kicsit szögletesen hangzik, de a megalkuvás ebben a helyzetben egyet jelent a sötétséggel való megalkuvással. Jézustól soha nem láttunk ilyet.

„Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot; annak okáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid fölé.” (Zsidó 1: 9) – az igazság szeretete önmagában nem elég. Társulnia kell a hamisság megalkuvás nélküli gyűlöletével. Egyedül ekkor vehetünk bármiféle „kenetet” Istentől.

Valamit vegyünk fontolóra. Ha egy olyan helyzetben, amikor békés körülmények között és (egyelőre!) minden következmény nélkül nemet lehet mondani a bálványimádásra, de nem tudjuk ezt megtenni, akkor miként fogunk tudni Sidrák, Misák és Abednego helyzetéhez hasonló körülmények között nemet mondani, akár hozzájuk hasonló módon? Amikor már komolyabb tétje is van a választásunknak, döntésünknek? (Nem mintha most nem lenne tétje…)

Mi az Isten akarata szerinti további helyes cselekedet?
A vallási tevékenységet folytató alapítványként, vagy egyesületként működő szervezetek minden állami támogatást el kell, hogy utasítsanak.

Na ez ám a kihívás! Rögtön kiderülne ki mennyire szereti a pénzt.
„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől” (I. Timótheus 6: 10)
Ám csak így maradhatnak szellemi értelemben tiszták. Minden lehetséges módon el kell különülni azoktól az államilag bejegyzett felekezetektől, amelyek (akár csak a témában való hallgatásukkal, passzivitásukkal) legalizálják a nemzeti bálványimádást.

Egyetemes világvallás

A Jelenések könyvében nagyon karakteres annak leírása, ahogyan a világi hatalom és a világszéles hamis keresztény vallás (a fenevad és a hamis próféta) összefonódása nyomán létrejött rendszer megteremti az Antikrisztus fellépésének ideális körülményeit, elhitetve a hívőket és nem hívőket egyaránt. Az ökumené egy hatékony módja annak, hogy a magukat kereszténynek tartó, sok esetben egyébként jóhiszemű hívőket elaltatva beleringassák őket az egységes világvallás minden hamis vallást, ideológiát, filozófiát egybeolvasztó spirituális olvasztótégelyébe.

Ezen kívül az ökumenikus rendezvények és mozgalmak mindegyike pápai felség alá rendeli magát. Honnan tudható ez? Ha elemezzük az ’ökumené’ szó eredetét meglepő szimbolikát fedezhetünk fel. A szó maga a görög ’oikoumené gé’ kifejezés megrövidült formája, aminek jelentése ’az egész lakott földkerekség’. A kifejezés valódi jelentésének eredete a Nagy Sándor által felépített birodalom nyomán megváltozott világképben keresendő. Nagy Sándor birodalma előtt a társadalmak poliszokra, városállamokra épültek, ennek a rendszernek a helyére lépett a Nagy Sándor birodalma nyomán létrejött ’oikoumené’ azaz az egyetemesnek tekintett világkép. Ennek a hellén korszaknak az emberei voltak képesek elsőként arra, hogy egységes emberiségben gondolkodjanak, megalkotva a humanizmus előképét és ősét. Azonban az emberség, az egyetemes emberiség (ma: a humanizmus) álcájába bújtatott álságos értékrend magába foglalja a hamisságnak és igazságnak keveredését, a hamisságnak a másik elfogadásának jegyében történő megtűrését. A hellén alapokon létrejött római birodalomban érvényesített viszonylagos vallásszabadság pontosan ilyen módon funkcionált: a birodalom által okozott borzalmakat, a szentségtelen és tisztátalan életvitelt, a hamis vallásokat megtűrték (sőt, néha törvényesítették) cserébe elvárták, hogy a birodalom hűséges alattvalói legyenek, szentesítve a birodalom ördögi jegyeit és Sátántól való hatalmát.

Nos, ez az ökumené valódi szellemi háttere. A hamisságnak és sötétségnek a rosszul értelmezett szeretet jegyében történő megtűrése, sőt, támogatása, érvényre juttatása.

Tehát ma, Magyarországon különösen érvényes a Felkent Jézusnak az Ő elhívottjaihoz, az Ő népéhez intézett felszólítása:

„Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.”
(Jelenések könyve 18: 4-5)

Egy gondolat még a Szent Korona jogi személyként való tulajdonlásáról.

Ne gondoljuk, hogy véletlenül került a magyar címerre a Szent Korona, és azt se, hogy a magyar címer ok nélkül jelenik meg a magyar pénzérméken és bankjegyeken. (Az érméken, amelyeken nem szerepel a címer, szerepel a címer által képviselt állam neve: Magyarország, amelynek viszont birtokosa a Szent Korona. Itt szellemi birtokjogról van szó elsősorban.)
Ha ma itt járna közöttünk a Felkent, és megkérdeznék Jézust itt Magyarországon, hogy kell-e adót fizetni a „császárnak”, akkor Jézus ma kérne egy magyar forintot, és valószínűleg adnának neki egy érmét vagy egy bankjegyet.
Jézus felemelné, és megkérdezné:
Kinek az „arca” van ezen a forinton?
A Szent Koronáé – hangzana a válasz.
Adjátok meg tehát a Szent Koronának, ami a Szent Koronáé, és Istennek, ami Istené…

***

Megjegyzés: írásunkban következetesen a „Szent Korona” elnevezést használtuk, mert a törvény (értsd: Alaptörvény) is ezt az elnevezést alkalmazza, a köznyelvben is ez a név terjedt el. Mindazonáltal ki kell fejeznünk abbéli hitünket, hogy egyetlen tárgyat sem tekintünk „szentnek” mert egyedül az egy igaz Istent, a Felkent Jézust, és az egyszülött Fiú által az Ő vérében megmosott hívőket tartjuk bizonyos értelemben szentnek.

***

Felhasznált források:
1. Magyarország Alaptörvénye idézett szövege;
2. Varga Zs. András: A Szent Korona a magyar Alaptörvényben (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2018)