A világon a legdinamikusabban növekvő keresztény ágazat az úgynevezett evangéliumi kereszténység, ezen belül is a karizmatikus-pünkösdi mozgalom.

A karizmatikus (evangéliumi) kereszténység főleg a már népes keresztény lakosságot magáénak tudó, nyugati (értsd: amerikai) típusú, modern, jóléti társadalmakban egyre népszerűbb, míg Róma katolikus vallása azokban az országokban, ahol a lakosok kevésbé magas életszínvonalon élnek. Összességében elmondható, hogy jelenleg a katolikus egyház számolja a legtöbb hívőt a világszéles kereszténységen belül, és a karizmatikus, evangéliumi irányzatok a legnépszerűbbek. E két felekezet, a katolikus és az evangéliumi közösségek tagjai teszik ki a kereszténység legnagyobb részét.

Jelenleg Magyarországon a két legnagyobb tekintélynek az evangéliumi-karizmatikus irányzatban Kenneth Copeland és Benny Hinn számít.

Újabban említhetnénk a Chris pásztorként elhíresült New Age-es elmekontrollt gyakorló nigériai varázslót, vagy Pat Robertsont, aki például a 700-as klubon keresztül is szedi áldozatait.

Nagy népszerűségre tett szert itthon is Jesse Duplantis, aki a mennybe történő állítólagos elragadtatásairól és Jézus jelenésekről szóló élménybeszámolóival kápráztatja el a tömegeket.

A „keresztény” motivációs tréner Joel Osteen és felesége Victoria, illetve a jézabeli szellemmel nyomuló, de elképesztő megtévesztési képességekkel bíró másik „keresztény” coach, Joyce Meyer. Ez utóbbi hölgynek amúgy csupán a házában felhalmozott műkincsek értékét 5,7 millió dollárra becsülik.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a fenti felsorolásban megemlített nevek mindegyikét megtaláljuk a húsz leggazdagabb „keresztény pásztor” listáján. Ezen a világranglistán az első egyébként Kenneth Copeland, mintegy 300 millió dolláros becsült vagyonnal. Ő látható a lent mellékelt kis videón. Sikeres, ugye?

Hazai követőik és képviselőik nevét jól ismerjük. Amikor néhány éve az egyik, államilag is elismert felekezet meghívására Benny Hinn Magyarországon járt a tömegeknek az adakozás fontosságáról beszélt – úgy tűnik ebben van a legkisebb megértése a magyar közönségnek, muszáj volt erről beszélnie, de tartottak is rögtön egy kis gyűjtést az összegyűlt rajongók körében. Az esemény közvetítését online figyelemmel kísérők se maradtak le adakozás lehetőségéről, mert nem csak bankszámlaszám állt rendelkezésre, hanem egy telefonszám is, amelyet tárcsázva hívásonként igen komoly összeggel járulhattak hozzá a telefonálók a meghívó „pásztor”, vagy éppen Benny Hinn családi kiadásaihoz.

Kérdés az, hogy az általuk árult portéka megegyezik-e a Felkent Jézus által hirdetett igazsággal, és Isten Királyságának evangéliumával.

Ne feledjük: Jézus visszatérésekor az igaz hit képviselőit nem a világszéles egyházak tagjai fogják jelenteni. Nem a népes és népszerű konferenciákon, tömegrendezvényeken való részvétel, nem a keresztény koncerteken és nem az ökumenikus megmozdulásokon való részvétel biztosítja a számunkra az Isten királyságába való bemenetelt, hanem az egy igaz Isten megismerése és a Felkent Jézusba vetett igaz hit.

Az igaz hit pedig annyira kihalófélben lesz a Felkent eljövetelekor, hogy az Úr Jézus ezt kérdezi:

„Amikor eljön az Embernek Fia, vajon talál-e hitet e földön?” (Lukács 18:8)

A világszéles kereszténység a vesztébe sétál.

„Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.
Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.”

(Máté 7: 13-15)

Van egy másik üzenete is az Úr Jézusnak azok számára, akik ezekben a karizmatikus varázslók által hirdetetett hamisságokban vélik felfedezni az isteni áldásokat:

„Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:
Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.”

(Jelenések 18: 4-5)

Isten legyen hozzájuk irgalmas!

Nekünk pedig adja meg az Úr, hogy – ha már állunk – el ne essünk…!

Kenneth Copeland:
„MONEEEEY! COMETH TO ME! …Lord Jesus Christ”
„PÉÉÉÉNZ! HOZZÁM JÖN! …Úr Jézus Krisztus”